Több biztatást is kaptam korábbi Alános sztorijaim folytatására, igy - mivel nekem is élmény feleleveniteni őket - megosztok veletek egy újabbat. Előre bocsátom, hosszú leszek, hisz végülis pár hónapja már nem jelentkeztem 
Köztudott, hogy a konyha nem épp a Hilton étterme katonáéknál. Márpedig néhány hónap után az embernek igencsak fogytán a türelme és toleranciája egy fárasztó, hajnal óta tartó gyakorlat, és másfél órás sorbanállás után a kantin előtt. Alán barátom nem hirtelen haragjáról volt hires, nála jámborabb és béketűrőbb embert csak egyet ismertem, de szerénységem nem engedi, hogy megnevezzem. Alán akkor is képes poénkodni és bohóckodni, ha sirni kellene. Felhőtlen, maximálisan optimista, állandóan derűs világnézete erős pajzs kezében, mellyel bármilyen, az Élet irányából érkező orvtámadást ki tud védeni. Nélkülözhetetlen tartozéka a kócos haj, a csillogó zöld szem, a kaján - némelyek szerint idióta, de ezekkel nem barátkozunk - vigyor - és néhány morzsa - a száján.
Nos, egy forró koradélután, egy átmulatott 3 órás gázmaszkos, teljes-menetfelszerlésben futásos délelőtt után, a fent emlitett világhirü türelme hagyta cserben, velem ellentétben. Történt ugyanis, hogy már épp sorra kerültünk volna a konyha kiadó ablakánál, és az elmúlt 1 órás toporgást épp feledni készültünk néhány poénnal, amit a leghátul állók valahogy még nem dijaztak - mikoris egy utolsó hónapos zupás baka, a ''zöldfülüeknek kuss'' jelszóval elénk penderült, és már tartotta is a csajkát a leveshez. Alán hátrafordult, és rám nézett. Megijedtem, mert arcáról eltünt a derüs vigyor, szeme kerekre nyilt, kérdően nézett rám, de szemében már kigyúltak a düh lángjai - hogy neves költő és kortársam szavaival éljek.
A szitu engem is felháboritott, de Alán gyorsabb volt. Megkopogtatta a baka vállát, mely kb olyan széles volt, mintha a vállfát bennfelejtette volna, és jónéhány csillag lógott már róla, jelezvén, hogy nem ma kezdte a pályafutását. Alán nem volt csillagász, igy nemigazán érdekelte a baka rangja, végülis a Göncölnek is van néhány, és mégsem tisztelgünk előtte. Kollega flegmán hátranézett a válla fölött, és egy laza ''mivan''-nal elintézte a dolgot, már tolta is volna tovább a csajkát, de Alán enyhén emelt hangon, udvariasan kioktatta, hogy a sornak van eleje, van vége, és szemmel láthatóan ö elvétette ezt a 2 alap dolgot, igy ezúton tájékoztatja, hogy az ''eleje'' a másik fele, tehát legyen kedves visszafáradni - de szükség esetén szivesen rásegit erre a dologra egy ülep irányába elhelyezett láblenditéssel (szerintem ezzel a kacifántos fogalmazással később álmatlan éjszakákat adott a komának, mig valaki fel nem világositotta) .
A baka erre már hátrafordult, kb 20 cm magasabban Alán fölé tornyosult, mint Bábel tornya a város fölé, mely hasonlat már csak azért is megállja helyét, mert mint a nyájas olvasó később látni fogja, az emlitett épitményhez hasonlóan is omlott össze, csak épp nem Isten, hanem Alán barátom keze által - bár sokak szerint, akik voltak olyan szerencsések/szerencsétlenek, hogy megtapasztalhatták arcközelböl - ez a két dolog talán egy és azonos. Node hogy visszatérjek a Bábel tornya előtti időkbe, a baka megragadta Alán nyakánál a zubbonyt, és elkezdett üvölteni valamit, amiböl csak annyi jutott el hozzánk, hogy ''idefigyelj te zöldfülű takny...'', mert a ''taknyos'' szó felénél akkora pofont kapott, hogy háttal a konyha falának esett, szeme fennakadt, és úgy rogyott össze, mint a fent emlitett kétes hirü épitmény.
Néhányan tapsoltak, többen hurráztak, ugyanis a romokban heverő illető sokunk ellenszenvét kivivta már hasonló megnyilvánulásaival. Alán azonban megsajdult öklét rázta, és vigasztalhatatlan volt - kedvét az sem deritette fel, hogy a gulyáslevesnek titulált piros meleg lé után mákos tészta volt, melyről a fele mák elrepült, mikor a konyhás belecsapta a merőkanalat. Ebből aztán nem is kértünk, a legyeket meghagytuk a pókoknak.
Persze alig végeztünk a hig langyos levessel, mikor jött a két őrtiszt, és elvezették Alánt az ügyeletes szobája felé. Én pár lépéssel mögöttük kullogtam, s bár tudtam, hogy a véleményem sokat nem zavar a kihallgatáson, azért a barát az barát. Köszönhetően édesanyám csodás meggyespitéjének, gyors és enyhe itélet született. Az ügyeletes tiszt ugyanis épp az volt, akivel nemrégiben megosztottam az otthonról hozott süteményt örség idején. Alán 1 hét kimenő megvonást és wc takaritást kapott.
Ez mégjobban beárnyékolta hát a délutánunkat, amely a semmi kis levestől amúgy is gyomortájékon sötét és fájdalmas volt. Miután Alánnak sürgős teendője támadt a felmosófával a klozet környékén, magára hagytam, és ledőltem olvasni. Késöbb arra riadtam fel szendergésemből, hogy kivágódik a kaszárnya ajtaja, Alán ziláltan, izzadtan és dühösen támaszkodott a félfának, és szemrehányóan néz rám. Szemlesütve becsuktam a Csontbrigádot, és a fiók mélyére rejtettem, majd együttérzően felé nyújtottam a félig megrágott sós süteményt. Alán legyintett, az ágyára huppant, és világfájdalmas arccal égnek emelte kezét: Baszki, éhes vagyok!
Ezzel egyetértettem, bár némileg a múltheti sós sütemény enyhitett a helyzetemen. Azonnal elő is állt egy ötlettel, miszerint megdézsmáljuk a konyhát a hátsó ablakon keresztül, délutáni pihenő, és egy pokróc leple alatt. Ha igazán a barátja vagyok, vele tartok. Látva elkeseredett helyzetét, egyetértve, hogy az élet illetve a konyhás ma igazán kibabrált velünk, beleegyeztem. Végülis inséges időkben ételt lopni nem akkora bün, ugye?
Magunkra dobtuk az ágyról a takarót, hogy ezzel némileg felismerhetetlenné tegyük magunkat - ez ugyan késöbb egy baleset folytán Alánnak sikerült is, bár nem a pokróccal. Átosontunk a kaszárnya udvarán, félig négykézláb, amely jelenség nem lehetett egy utolsó látvány az őrtoronyból nézve, mert Sipi a fegyveréhez kapott, és ''miapicsa?'' felkiáltással megállásra akart birni minket. A pokróc sarka alól kikandikálva emlékeztettem, hogy a múltkori eltáv alkalmából adósom, igy most véletlenül épp másik irányba nézzen. Ő ezt szó nélkül megtette. Hiába, kinos szitu lenne, ha mindenki megtudná, hogy 3 nappal korábban, hajnalban támolyogva, egy wc ülökével a nyakában ért a kapuhoz, üvöltve követelte a vezérkar leváltását, főbelövését, és a kaszárnya felrobbantásával fenyegetőzött, amit egy, a hóna alatt szorongatott üres pezsgősüveg, és cigis reklámtábla felhasználásával kivánt kivitelezni. Robbantáselméletet akkor, ott nem kivántam neki tartani, igy leszereltem, és elcsendesitve a helyére cipeltem. Mivel a cigis táblától nem szivesen vált meg, úgy ölelgette, hogy tisztelt barátosnéja méltán féltékeny lett volna rá, kénytelen voltam egy pofonnal jobb belátásra birni - mely hatására sértődötten a karomba alélt. Másnap sehogy nem emlékezett rá, mitől van a bal szeme alatt monokli, és mit keres a bal lábán korcsolya.
Sipi tehát morcosan elfordult, mely arckifejezés lehetséges, hogy a gyógyuló naplementének volt köszönhető, mindenesetre mi nem sokat törődtünk immár vele, fedezéket kerestünk a konyha mögötti kiskertben. Ekkor szembesültünk a következő nehézséggel : a konyhaépület hátsó ablaka a félemeleten volt, úgy 2 és fél méter magasságban. Összedugtuk hát a fejünket, és rövid tanácskozás után elhatároztuk, hogy mig én bakot tartok, ő nekifutásból felugrik a kezembe, majd elkapja az ablakpárkányt. A szúnyogháló nem lehet akadály, végülis némileg súlyosabb egyéniség Alán egy rovarnál - a szó minden értelmében. Tovább osontunk, majd a virágos kerten át a falhoz értünk. Figyelmeztettem barátomat, hogy vigyázzon a virágokra, mert a százados rendkivül ideges tud lenni, ha a kis kertjét sérelem éri, és ilyenkor mindenféle sértéseket, büntetéseket, és levélnehezékeket vág az ember fejéhez.
- Miért, mik ezek a kórók? - kérdezte Alán arrébb rúgva egy göröngyöt.
- Ibolyák - világositotatm fel.
Erre Alán megdermedt, szája nyitva maradt, arca elvörösödött, majd ''Bazmeg!! Ibolya!!'' -felkiáltással már el is iramodott volna a kapu felé, ha vissza nem rántom. Rövid pofozkodás után nyugalomra birtam, és el nem tudtam képzelni, mitől lett hirtelen ilyen véresen komoly botanikus, holott az imént még el akarta taposni a kis növénykéket. Kissé összefüggéstelenül és hadarva ugyan, de tájékoztatott, hogy délután 5-re randit beszélt meg egy, a virágokhoz hasonló nevü hölgyeménnyel, melyről a nap folyamán ért hátrányos behatások miatt teljesen elfeledkezett, és milyen jó, hogy tapintatosan eszébejuttattam. Felhivtam rá a figyelmét, hogy megvonták tőle 1 hétig az eltávot, és nem utolsó sorban mindjárt 6 óra, mire odaérne a parkba lenne 7, és én, aki barátom képességeivel tisztában voltam, kétlem, hogy létezik olyan lány a Földön, aki 2 órát várna rá. Ezen kissé megsértődött, csúfos jelzőkkel és bokánrúgással illetett, de aztán a gyomra korgása jobb belátásra birta.
Hátamat a falnak vetettem, bakot tartottam, és felkészültem barátom rohamára, mely most kivételesen a konyha ellen irányult, nem pedig epilepszia illette. Alán hátrább lépett, majd nekifutott. Kecses balettmozdulatokkal lépdelt lábujjhegyen a hölgy nevü virágok között, egy izben megbotlott, jobb kezével belekapaszkodott a meggyfa ágaiba, melyből egy fél méteres darab, némi levélkoronával a kezében maradt, majd a tenyerembe lépve ''hopppp!'' felkiálltással bevetette magát a szúnyoghálón. Egy pillanatra ég és föld között maradt lebegve, mint annak a bizonyos szemfényvesztőnek a koporsója ott keleten, aztán bezuhant a konyhába, hatalmas csörömpöléssel, zuhogással és káromkodással. Mint később kiderült, estében magával rántotta az egyik polcot, amin a frissen elmosott edények száradtak, leszakitotta a fél mosogatót, kettétörte a kis előkészitő asztalt, amit a szakács még elődjétől örökölt, és igen nagy becsben tartotta. Nem utolsó sorban 4 napig tartó kézremegést és sokkot okozott a bent pakolászó konyháslánynak, aki másnap lázálmában ablakokon közlekedő és szüzeket erőszakoló zöld szúnyoghálóbőrű szörnyekről beszélt, és papot hivatott.
Miután barátom leporolta magáról az enyhén eldeformálódott edényeket, félretolta a rászakadt polcot, és a tükörben meggyőződött róla, hogy a homloka jobb szélén nem szakadt fel a bőr, csak enyhén vérzik, elbicegett a konyhás lány által kivágott ajtóhoz, becsukta, majd a kenyeres ládából 2 vekni makóit, a hütőből pedig 15 doboz májkrémet magához vett, rongyba csomagolta őket, és kihajitotta a fejemre. Szerencsémre csak az egyik kenyér talált el, mire biztositottam, hogy később nem maradok adós a biblia óta közismert parancsolatban emlitett kővel. Később harci sérüléseire való tekintettel éjjeli lámpára enyhitettem a büntetést. (persze az összetört izzót nekem kellett pótolni - hát hogy lehet ilyen kemény feje valakinek?)
Alán sietve kimászott az ablakon, félig kitépte a keretet a helyéből és egy, a cipöjébe szorult abroszt maga után rántva, elvétve a meggyfa ágát a virágágyásba zuhant. Miközben felsegitettem több sebből vérző barátomat, kinyilvánitottam, hogy ennyi ibolyának még nem taposott a lelkivilágába, mint a mai napon - de mivel a konyha felől mozgolódást hallottunk, a pokróc fedezékében visszaosontunk a körletünkbe.
Aznap igen jóllaktunk estére, a vacsoráért nem is jelentkeztünk, ez kissé gyanús is lett a századosnak, aki fővesztés terhe mellett sem tudta kideriteni, kik robbantottak a konyhában délután. Alán tele hassal, mint egy jóllakott óvodás, pihegve mosolygott a priccsén, melyben azért enyhén akadályozta, hogy arca cipónyira feldagadt.
[Szerkesztve]
Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999
