Aktív témák

• #243 művésznő4 senior tag művésznő4 #242

  2011-01-08 18:53:51 #243

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  művésznő4

  senior tag

  válasz művésznő4 #242 üzenetére

  Semmi, semmi és azóta is semmi!
  Kezdem azt hinni, hogy ez sem lesz máshogy, mint a többi... Csak az elején érdekes a dolog, ha meg már kiszórakozta magát, mehet minden és mindenki a levesbe. Jó, ez most nagyon rosszindulatúan hangzott és szinte biztos, hogy később megbánom, hogy ezt írtam, mert gyűlöli a hasonlítgatást, de mit csináljak, ha minden, amit tesz, mond, egyből de javu-t ébreszt bennem és eszembe juttatja a régi, rossz emlékeket??? Csakis magának köszönheti!

  Nem értem, egy ember viselkedése hogyan ingadozhat ennyire? Egyik pillanatban eláraszt figyelmességgel, a másikban meg magasról tesz rám. Most akkor melyik az igazi énje? Akárhogy is van, ezzel csak a kétkedést és a bizalomhiányt éri el nálam.

  Megfogadtam, hogy most egy ideig nem keresem, egyáltalán, mivel elkövettem azt a szokásos hibát, hogy megint túlságosan megnyíltam, így simán nyeregben érezhette magát emiatt. A fiúknál pedig az sosem jó... Nem, mert "rossz célokra" használják fel magabiztosságukat.

  Ami a legjobban zavar, hogy nem lehet igazán eldönteni, hogy mi zajlódik le benne, mert egyszer bármit megtenne a kedvemért, igyekszik mindent úgy csinálni, hogy nekem a lehető legjobb legyen és gyakran kedveskedik, de máskor meg csak valami sokad rangú dolognak érezem magam. Nyűgnek, vagy nem is tudom...aki ráakaszkodik. Azt mondja itt van, figyel rám, közben meg valami egészen máshol jár az esze, és miközben velem beszél, ezer más dolgot csinál és sosincs ott 100%-osan, mint beszélgetőpartner. Mindig csak a szokásos: "Mesélj, milyen napod volt, mi jót csináltál ma?" kérdés. Miért én meséljek állandóan? Hogy neki ne kelljen? Mert nyilvánvaló, hogy az érdekelné, hogy mi van velem, de ő már lusta elmesélni, vagy csak épp nem tartja fontos dolognak, hogy velem is megossza. Ha mégis sikerül kihúznom belőle, akkor letudja pár szóban az egészet. Ez így egyáltalán nem fair velem szemben!

  Háromszor vagy négyszer is volt egy-egy nagyobb kiakadásom miatta, mind a megbízhatatlansága miatt történt, vagy mert nem tartotta be az ígéretét. A legutolsóknál már úgy voltam, hogy kész, elég volt, befejeztem, benyögöm neki az unalmast, de ebből végül soha nem lett semmi. Mindenre volt valami magyarázat, kibúvó, amik nem állítom, hogy nem jöhetnek közbe, de nekem akkor is egy csomó fejtörést és bosszúságot okoz ezzel. Utána persze, mindig jön egy bocsánatkérő telefon az imádni való búgó hangjával, meg a "Óó jól van már, bocsiii, ne haragudj már! Tényleg nagyon elnézést kérek!" stb.,stb-vel, és az én szívem már megint egyből lágyabb, mint az olvasztott vaj... -.- Most érzem azt, hogy eljött az a pillanat, hogy megmutassam neki, hogy nem játszhatja ezt el velem minden egyes alkalommal, igenis szükségem van a megbízhatóságra, pontosságra (még ha ezzel én is hadilábon állok egyelőre ), ha egyszer valamit kezdeni akar ezzel az egésszel. Ha beszélgetni szeretne, akkor beszélgessen, és ne csak úgy félig-meddig legyen jelen, meg negyed óránként kapjak vissza 1 szavas válaszokat... Ha már csináljuk, csináljuk rendesen, vagy pedig sehogy!

  Elegem van abból, hogy ő az idősebb, felnőtt férfi, külön lakással, minden, de örökösen a "befolyásoló tényezőktől és emberektől" kell tartani. Már nem az óvodában vagyunk. E-rel is nem értem, hogy miért nem rendezi végre ezt az egészet? Miért, ha már rég veszett ügy az egész és csak szenvedésből állnak ki?? Tortúra így minden egyes nap és semmi értelme sincs halogatni az elkerülhetetlent (jó, mondom ezt én, mikor pontosan ugyanezt csináltam még nem olyan rég..). Mondjuk a mi és az ők kapcsolata összehasonlíthatatlan...
  A másik zavaró tényező, Z. Komolyan mondom, jobb volt, míg otthon pihent és nem ment vissza az albiba. Otthon is volt dolga és elfoglaltsága bőven, de legalább nem kellett állandóan "rettegnie" az idegesítő kisöccs miatt, aki mindent lát és hall, pont akkor, mikor nem kéne. -.-'

  Nekem nagyon nem kóser ez a dolog így. Muszáj lesz változtatnia rengeteg dolgon, ha bármit is akar... Most így belegondolva, áldom az eszemet, hogy nem kapkodtam el a döntést, mikor felmerült a találkozó gondolata. Bőőőven ráér az még. Egyelőre megragadtam nála egy szinten, amin ha nem tudunk túl lendülni, felesleges bármit is erőltetnünk...

  A jelenlegi állás, hogy másfél napja nem beszéltünk. Se msn, se skype, se FB, se telefon, se sms, semmi! Egész héten tolódott a várva-várt kiadós beszélgetésünk, de mindig vagy neki, vagy nekem jött közbe valami. Megjegyzem, - ezúttal főleg miattam, - a vizsga és a sok tanulnivaló miatt. Legvégül megállapodtunk a péntekbe, mivel akkor már úgysem kell készülnöm másnapra, otthon leszek nyugodtan, és így zavartalanul beszélgethetünk majd. Megígértem, hogy ahogy vége vannak az óráimnak, sietek haza és ő már várni fog rám. Nem várt, így a megbeszélt módon jeleztem neki, 2 csörgetéssel. Egyből fel is jött, de kb. 2 mondatig jutottunk, mire megjöttek Apáék, és segítenem kellett nekik becuccolnom. Miután végeztem, gyorsan visszarohantam, hogy folytassuk. Elég döcögős volt... Szokás szerint, ő kérdezgetett, én pedig hosszasan kifejtettem, közben pedig kiderült, hogy megint mással foglalkozik. Önéletrajzot küldözgetett, mivel munkát keres. Ez érthető és teljes vállszélességgel támogatom, meg drukkolok neki, hogy minél hamarabb találjon valami jó helyet, de könyörgöm, miért akkor kell ezt csinálni, mikor velem beszél, miéért??? Na mindegy...pár perc múlva már megint szólt lentről a rendreutasító hang, Apa személyében. Mondta, hogy mire Anya megérkezik Pestről, rendbe kell tennünk az egész alsó szintet. Repestem az örömtől... Nem szívesen hagytam ott, de megint elnézést kértem tőle és mondtam, hogy nagyon sietni fogok. Meglepetésemre, egész gyorsan végeztünk is. Csak úgy égett négyünk keze alatt a munka. Kb. 20 perc múlva, már mehettem is vissza a géphez. Épp kezdeném mondani, hogy mi, hogy...erre benyögi, hogy Z. most filmet akar nézni, úgyhogy inkább este folytassuk, mert így zavarnánk őt... Kolosszális, mondom! Eléggé elszontyolódva, de végül beleegyeztem a dologba. Pár óra még nem a világ...főleg, ha már egy hetet kibírtunk. Azt mondta, addig is irkálhatunk. Hát mondom, nem bánom... Ez abból állt, hogy én meséltem, ő pedig néha visszaírt. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy magamban beszélgetek! Ő meg...eltűnt. Na, ekkor olyan ideges lettem, hogy legszívesebben kitöröltem volna minden adatát, meg mindent, ahol csak kapcsolatba kerülhet velem! Ilyet...
  Jó, tudom, hogy gyakran baj van a netjével, ezt aláírom, de könyörgöm, ilyenkor telefon is létezik a világon!!! Ha valaki eltűnik hirtelen egy beszélgetés közben, akkor nem illene értesíteni valahogy a másikat, hogy bocsi, csak ez, meg ez történt???!! Bezzeg, ha valami lényegtelen dologról kell írni, akkor mindig kapom az sms-eket. Pfff.... (Jaajj, ez már megint rosszindulatú és csak a düh beszél belőlem, pedig úúgy szeretem az sms-eit olvasgatni... )
  Na mindegy...szóval nem kaptam se sms-t, se semmit. És ez még csak a kezdet...este sem jött fel, az ígérete ellenére, sőt éjszaka sem! Köddé vált... és még csak egy telefont sem bírt elereszteni, hogy valami. - AZÓTA SEM! Hát ezek után, nem tudok mit mondani erre. Egy biztos, én 1000 %, hogy nem fogom őt keresni, és majd fog nagyokat csodálkozni, hogy (I)de hát miért nem?(/I) Hát azért, MERT!
  Kíváncsi vagyok, meddig bírja....

  Egyelőre ennyi, ha van előrehaladás a témával kapcsolatban, írok.
  Elnézést az indulatból írt bejegyzés miatt. Már nagyon bennem volt, ki kellett adnom.

  I Don't Feel It Anymore

Aktív témák