Nézem és hallgatom, hogy az amerikaiak felfedezték Magyarországot. Na jó, nem a szoftvergyártást, még csak nem is a világszínvonalú autógyártásunkat, de azért mégis.
Valahogy mindíg egy kicsit magasabbnak érzem magam, ha egy echte magyar sikerről tájékozódhatok.
Szóval az amcsik felfedezték országunkat, no nem a tudás, a jólét, sem az utódkommunisták és a polgárság országát, hanem a kalandét. Ami azért is jó, mert mostmár nem csak mi érezzük egy nagy kalandnak az életünket ebben az országban, hanem.
[Mellesleg, épeszű amerikai nem is hallott még a kommunistákról, különösen nem a magyarokról, vagy ha igen, azt akkor is Sztálinnak hivták.]
De a kaland. Már érzem is a zsigereimben - most hasznosíthatom pszichológiai tudásomat - ahogy a különleges ingerek tömegét érzékelem, ahogy itt ebben a vad, kíméletlen országban!
Hiszen gondoljunk csak bele, mekkora kaland lehet egy 120 kilós amerikainak egy ősi magyar trabantot vezetnie, Budapest gidres - gödrös utcáin. Már az is nagy kaland lehet, hogy megállja röhögés nélkül. Viszont ahhoz, hogy beférjen, helyből fogynia kell vagy 30 kilót. Mekkora erőfeszítés!
De ez mind semmi: vért inni, mint Drakula! Na az már döfi. Tanulja meg az amcsi, milyen is a magyarok istene! A magyarok köztudottan nyereg alatt puhították a húst, egyik ősi nemesük rendszeresen kiürítette az éppen meglévő vértartalékot - ezért is nincs annyira vér a véreolsztóban, ma se.
Szóval szép, embert próbáló, nehéz feladat lehett a magyarországi valóságsóban részt venni, bele is izzadtak derék amerikai barátaink (és barátnőink).

Más kérdés, hogy a trabant ugyebár német, mégha legszívesebben le is tagadnák ezt Schröderék, a Drakula meg román. Én a helyükben helyből levédeném mind a kettőt, mert ha nem, a magyar reklámszakemberek lenyúlják!
És akkor nem csak a kátyús út, meg a (pohárba) kiöntött vér marad a magyar. Hanem a kaland is. Tessék, íme a médiavilág teljes beteljesülése. Szép, új, médiavilág.

Fej! Tor! Potroh!