E91
Külső felfrissítés
Decemberben beszéltem a fényező ismerősömmel, félig-meddig rokonommal, akire mindig rábízom az autókat, ha fényezni vagy polírozni kell, hogy tavaszra írjon be egy időpontot, mert vinném a „hármast” egy komplett kozmetikára. Sajnos az előző tulajok valamelyike rendszeresen kefés mosóba hordta, meg is látszott rajta, a motorháztető meg egyenesen csúf volt. Mondta, hogy következő hétre nincs senki beírva, akár vihetném is, én meg nem sokáig gondolkoztam, úgy voltam vele, karácsonyra legalább csilli-villi lesz.
Az előtte képeken látszik, milyen volt:
Több lépcsős polír lett a karosszérián, az összes szélvédő és üveg fel lett polírozva, és kerámia bevonatot kapott. Így esőben pl. 70 felett alig kell ablaktörlőt használni, egy Nagykőrös-Kecskemét Mercedes gyár szakaszon csak párszor rápöccintettem csak :D A motorháztető viszont annyira rossz volt, hogy lehetésges nagyon elvékonyodott a lakk. Ezért az eleje le lett kerámiázva a lámpákkal, lökhárítóval együtt, ad neki egy plussz védelmet.
A végeredmény elég meggyőző lett:
Szélvédő és Angel Eye
A szélvédő felett van egy kis gumicsík, igazából díszcsík, ami eléggé repedezett volt már, megérett a cserére. A YT szerint simán ki lehet szedni, berakni az újat. Mivel az E39-en így működött, el is hittem, vettem egy gyári újat, nem is horror az ára, és egy szép napon gondoltam berakom. Gondoltam én. Én nem tudom, a YT-n hogy csinálták, gondoltam köze van hozzá, hogy nekem már valamikor cserélték a szélvédőt, de ez nem jött ki. Sajnos el kellett vinnem egy szélvédőshöz, aki kivette, berakta a gumit majd visszaragasztotta a szélvédőt. Szerencsémre nem repedt el, nem kellett cserélni azt is.
Decemberben az egyik helyzetjelző karika, Angel Eye más néven kiégett. El kezdtem keresni, milyen izzó is való bele. Szóval nem olyan egyszerű az ennél a modellnél, mint kiderült:
- Nem mindegy a lámpa gyártója: Valeo vagy ZKW.
- Nem mindegy, hogy Xenon vagy halogén a lámpa.
- Nem mindegy, hogy FL vagy FL (facelift) előtti-e az autó.
- Némelyiket H8 -as Angellel szerelték, gondolom a menetfénynek.
Abban minden fórum, mindenki egyetértett, nem lehet egyikben sem simán izzót cserélni, olyat senki nem látott, vagy gyárit vagy ledet veszek bele, esetleg kiforrasztja a régit. Mivel az enyémben ZKW halogén van, vettem inkább hozzá való ledet. Én hülye meg se néztem előtte.....
Nos megjött a bele való ledes Angel, nekilátok beszerelni és ... valami zavar van az erőben, mert nekem egy sima H10W izzó van benne, ami simán kijön a gyári foglaltból. Nem kókány, nem utólagos, ez ilyen. A led, amit vettem jó lehet-e bele, nem próbáltam ki, ahhoz le kellene bontani a dobbetétet a YT videó instrukciói alapján, meg mindek is, ha lehet izzót cserélni benne. Azt megjegyezném, a YT-n nézett videók egyikében se lehet csak úgy izzót cserélni.
Szóval ha valakit érdekel, van egy 80W-os jégfehér Angel Eye párom E9x szériába kedvezményes áron.
E61
Januárban eljött az olajcsere és egyéb szervízek ideje. Most először aggódva tekintettem rá, mert volt bajom. Sajnos a motor oldala elég olajos volt, néha pár csöpp alatta is volt, csipegette is.
Első körben a olajteknő tömítésre vagy az olajszűrőház tömítésre gondoltam, bár ezeket az előző tulaj cseréltette, számlám van róla. Igaz, gyanús volt, hogy a PCV körül látom, tiszta olaj, de megnyugtattam magam, Kiskunfélegyházán egy nagy nevű BMW-re szakosodott szervízben csináltattam, a váltóolaj cserével együtt, szakemberek, nem lehet rossz....
El is vittem az autót egy szombat délelőtti napon, a cél az olajcsere, 1 lengőkar csere elöl (előzőleg a nagy lengőkarokat cseréltük, most a kicsit), elöl a összes szíj és görgő (a szíjak eléggé viseltesek voltak, ezek hajtják a vízpumpát, szervót pl, a görgők meg gyáriak voltak, ideje már), és a hátsó stabpálcák. És persze az olajfolyás.
Annyit mondtam, mert csak úgy tünt, a PCV-ből folyik az olaj, hogy van a csomiban egy gyári szett, ha gond lenne vele. Plussz a nívót vegye már ki, az olajvisszavezetés el szokott dugulni, ami a PCV-ből folyik vissza.
Szombat délután hívott is, kész az autó, legnagyobb meglepetésemre. Kérdeztem is, kartertömítést nem kellett cserélni? Honnan folyt az olaj? Hát a PCv-ből.
Az egy dolog, a szakszervízben FEBI-t raktak bele, a számlán a kiszámlázott tétel bőven a gyári ár volt pedig. A nívónál a visszavezetés teljesen el volt dugulva, nem tudott az olaj visszafolyni, állt az olaj a csőben, és mivel persze rosszul volt összerakva a cső is, nem tömített, folyatta a blokk oldalára az olajat.
Az már csak apróság, az automata váltó hűtőjénél csöpögött az olaj, nyáron volt ugye a „szakszervízben” cserén, arról nem tehetnek, lehet akkor nem csöpögött. De a csatiba, ahol fel kell tölteni, bele volt törve a csatlakozó, szval cserélni kellett azt is.
Szóval a nagy nevű szakszervíz egy 20 éves modellbe, egy elég elterjedt motor típusban, amit legalább 4-5 modellbe szerelték, ha nem többe (E46, E39, E6x, X5, Z4 amiről tudok), nem tud szakszerűen megcsinálni egy 60 ezres szervízt, mert a nívót pl. nem tisztították ki, az biztos.
A váltómba 2.5 liter olajat kellett pótolni. Mi ez, ha nem kókler munka? Most nem tudom, hogy ennyire trehányak, vagy csak leszarják, mert 20 éves autó. Ami biztos, ezek után a tájukra nem megyek többet...
Nagytakarítás
Az elmúlt napokban megvolt a nagytakarítás is, mert szép napos időt fogtam ki szabadnapomra. Mindkét autó kiporszívózva, lemosva, műanyagápolózva, kárpittisztítva illetve bőrápolózva. Hogy miért is írom le? Tuti sokan csinálják ezeket otthon, és keresik a megfelelő szereket. Pár szóban leírnám, én miket is használok. 1 kivétellel nem prémium cuccok, teljesen megfizethető mindegyik.
Műanyagokra (külső-belső)
Ez az egy olyan cucc, ami eléggé drága. Az InnovaCAR SC2 nevű krémje. Lényegében szezon elején aprólékosan egy mikroszálas kendővel felviszem a műanyagokra, és szép marad nagyon sokáig. Port is taszítja, és nem szilikonos hatású, egy halvány selymes fényt ad. Kívülre is használható, szépen felfrissíti a műanyagok színét. Bőrre is jó lenne, de arra nem próbáltam még.
Szövet kárpitra
Az igaz, van kárpittisztító gépem is, 1-2 évente azzal takarítom ki, kiszedi a port a szövet mélyebb részeiből is. Általában azonban fogok egy kefét, K2 Brill PRO-t, befogom egy fúróba. Kiporszívózom a ülést, és a padlókárpitot, és ha koszos, befújom a K2 Lotar pro-val, és a kefével kikefélem.
Szövet szőnyeg
A nyári szövet szőnyegekre ugyancsak egy kefét használok a fúróban, ugyanolyat, mint fentebb írtam. Porszívózás és száraz kézi kefélés után vízzel keverek be Vanish gépi kárpittisztítót, beleöntöm egy spricnis flakonba, és a fúró-kefe kombival végigmegyek rajta.
Bőrápolás
Több fajtát kipróbáltam, Turtle Wax bőrápolója is nagyon jó, a K2 Letant is szeretem. Ami igazán bejött, a Colourlock termékei. A bőrtisztítója kimondottan fantasztikus, ha kell, mindig azt használom. Bőrápoló vagy a sajátja, vagy a fentebb írtak valamelyike.
Gumiszőnyeg
Nem igazán szeretem a gumiszőnyeget, amint kijön a jó idő, a szövet megy bele, de télen az kell. Ha tisztítani kell, akkor is a K2 kefét használom. Először kézi kefével lekefélem a sarat, vízzel bepermetezem, majd kefével átmegyek rajta. Szárazra törlöm, így a szennyeződés eltűnik. Ezután sima gumiápoló habbal befújom, és megint átkefélem géppel. Ezután hagyom megszáradni, szép fényes lesz.
WAX
Ebből is többet kipróbáltam, és itt is a K2 jött be a legjobban. Az K2 Spid Waxal mosás után befújom, és letörlöm egy mikronszálas kendővel, majd egy másikkal megint áttörlöm. A foltokat szépen leszedni, és szép fényt ad a karosszériának.
Üvegek
Itt a Fra-Ber Lindo üvegtisztítóra esküszöm. 1/10-ben kell hígítani. Nem csak foltmentes lesz az üveg, de ebben a koncentrátumban a karosszériát is át lehet törölni vele, leszedi a vízkőfoltokat, és a belső műanyagokra is jó, pl. a küszöbre, ha a sár nem akar kijönni belőle.
Nyilván mindenki mást szeret, mást használ, én ezeket szeretem és szoktam meg. Hátha valakinek tudtam segíteni.