Hirdetés
Bemelegítés - BHP Billiton
Elsőként a "kedvenc" részvényeim egyikét veszem szemügyre, ez egy kis bemelegítés lesz a későbbiekhez, némi magyarázatot ad majd arra, hogy miről is szól ez az egész. A kedvencet nem azért tettem zárójelbe, mert nem kedvelem ezt a céget, hanem azért, mert rendszeresen figyelemmel követem a mozgását. Nincsenek kedvenceim, csak olyan cégek, amiket figyelek. A BHP Billitonról lesz szó, ez egy nyersanyagkitermelő/feldolgozó cég, alumínium, fémek, uránium, gyémánt, stb.-vel foglalkozik.
A "big picture" (története) a következő: az árfolyam az elmúlt években jelentősen emelkedett, mert a nyersanyagok drágulásának és a megnőtt keresletnek köszönhetően folyamatosan rekord profitot tudtak realizálni, azonban az elmúlt időszakban ennek vége szakadt, mert az USD erősödése miatt csökkenni kezdtek a nyersanyagárak (a nyersanyagokat USD-ben számolják), és a kínai/indiai gépezet sem úgy működik már, mint az elmúlt években, ezek az országok sem tudnak már olyan ütemben fejlődni mint eddig, csökken a kereslet. Legalábbis ezt mondják a "szakértők". A szakértők mindig mindenfélét mondanak, nem érdemes figyelni rájuk, mert ki tudja, hogy milyen hátsó szándék áll a szavaik mögött. Ennek a kis történetnek az a tanulsága, hogy a részvények árába mindig a cég jövője árazódik be: csökkenő nyersanyagárak + csökkenő kereslet = csökkenő profit -> a részvény ára esik.
Részvénykereskedési naplóm elkezdődik
OK, szóval szevasztok, és szevasz naplóm! Ismét én! A naplót jó ideig hanyagoltam (úgy Isten igazából sosem vettem igénybe :D), de ez most valszeg gyökeresen meg fog változni.
A naplót ezentúl arra fogom felhasználni, hogy a részvénykereskedéssel kapcsolatos gondolataimat megőrizzem magamnak, így később vissza tudom majd nézni, hogy jól vagy rosszul gondolkodtam/cselekedtem. Különböző fórumokban már jóideje lejegyzem a gondolataimat (így azok nyilvános vita részét képezik), de mostantól összeszedett formában szeretném őket látni.
A helyzet az, hogy a valódi kereskedést még egy ideig nem kezdem el, először csak papíron akarok foglalkozni a témával, hogy lendületbe jöhessek és valódi pénzmag veszteség nélkül kideríthessem hibáimat. Természetesen ez az írkálós módszer a valódi kereskedést nem pótolhatja, hiszen éles helyzetekben az érzelmek döntő szerepet játszanak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy befektetési alapokkal már jópárszor próbálkoztam, de ezekkel a lassú elszámolás miatt a jelenlegi rendkívül volatilis piaci környezetben nem igazán tudtam profitábilis lenni. Erről később még szó esik.
Az első bejegyzés igen egyszerű lesz: az általam eddig feljegyzett általános alapigazságokat szeretném leírni, amiket minden körülmények között be kell tartanom. Ezen kívül néhány olyan kereskedéssel kapcsolatos gondolatot is megfogalmazok, melyek szerintem sikerre vezetnek majd. Később ha válaszút előtt állok, akkor ezt a bejegyzést elolvasva tudni fogom, hogy mit kell tennem. A kivülállók számára ezek a dolgok elsőre biztosan értelmetlenül fognak hangzani, de idővel kitisztul majd a kép, ezt garantálom. Ha valakit érdekel a téma, akkor kis utánajárással gyorsan beletanulhat az elméletbe. A gyakorlatban úgyis minden másképpen működik! Hehe... :D
Először is: én momentum és swing traderként szeretném magamat kipróbálni. Inkább swing traderként, mint momentum traderként, a kettő nem igazán választható kétfelé, de a swing az hozzám közelebb áll. Tudvalevő, hogy swing-trader a kisebb emelkedő-eső hullámokat szándékszik meglovagolni, ezek pedig rövid ideig tartanak, néhány nap, nagy ritkán hétig, éppen ezért kénytelen vagyok a technikai elemzésre szorítkozni. A fundamentumok a swing-traderek életében nem játszanak szerepet.
Az USA-piacokon fogok kereskedni (NYSE, Nasdaq) de hogy mikor azt még nemtom, mert az online brókercégeknél vagy drágák a tranzakciós költségek vagy túl magas a számlanyitáshoz szükséges összeg.
Tehát akkor az alapigazságok (megpróbálom őket sorba rendezni):
1. Az önfegyelem nélkülözhetetlen! Szemrebbenés nélkül el kell fogadnod ha hibás lóra tettél és zárni a pozíciót! Ugyanez igaz a jó poziciókra, tudni kell realizálni a profitot! Ki kell iktatnod magadból minden félelmet! Összességében és egyszerűen megfogalmazva kontroll alatt kell tartanod az érzelmeidet és ki kell iktatnod minden lélektanilag hátrányos tényezőt!
Nos, ez elég általánosan hangzik (a kivülállók számára talán értelmetlen), de erről szól az egész. Ha erre képes vagyok, akkor nyert ügyem van. Minden más csak másodlagos.
2.a. Ne az érzéseid vagy a gondolataid határozzák meg a következő lépésedet, hanem a látottak. Ne gondolkozz! Láss és cselekedj!
Ez is elég idiótán hangzik, de tényleg, ez az első pont megerősítése egy kis pontosítással.
Tehát egy példa: azt gondolom, hogy ennek a cégnek a részvénye alulértékelt, és emelkednie kéne mert mittomén tök jól megy nekik (tehát venni kéne, azaz long pozíciót kéne felvennem).
Ugyanakkor azt látom, hogy a részvény ára esik. Mit kell tennem? A körülmények figyelembe vétele után short pozíciót nyitnom. Ennél persze bonyolultabb a dolog, de a lényeg látszik belőle: a látottak alapján kell döntenem. Én nem hosszútávra fektetem be a pénzemet, hanem a részvény történetének csak kisebb emelkedő/csökkenő szakaszait akarom meglovagolni.
2.b. A szerencsés trade-ekből nem lehet tanulni. mindig legyen egy tervem! A szerencsével realizált profit nem tanít semmire, csak elnézővé tesz, ami elfogadhatatlan!
3. Ne szeress bele vagy utálj meg egy részvényt/céget. Ez csak egy eszköz ami hozzásegít a nyereséghez. Ha megjátszható, akkor vegyél/adj el, ha nem, akkor nézz másikat. Több ezer részvény van a piacon, van miből válogatni. Később még visszatérhetünk ehhez a részvényhez, de most nincsenek meg az ideális feltételek a kereskedéshez.
4. Nem kötelező trade-elni. Ha nagyon bizonytalan a pozíció felvétele (tehát ha az árfolyam könnyen elmehet mindkét irányba), akkor nézz vissza később. Akkor kell felvenni a pozíciót, ha az egyik irányba való elmozdulásnak jóval nagyobb az esélye.
5. ARANYSZABÁLY: Nem a nagy nyereségek bezsebelése a cél, hanem a konzekvens nyereségesség!!!
6. A piac irracionális, ne keress benne semmilyen logikát, csak csináld amit látsz.
6. Egy részvény árfolyama mindig az adott céggel kapcsolatban aktuálisan elérhető információkból kialakított jövőképet jelképezi, azaz a részvénybe mindig a jövőt árazzák be!!! Ez rengeteg félreértéstől óv meg, jegyezd meg!!!
7. Ne figyelj a különböző bankok egyes részvényekkel kapcsolatos megjegyzéseire (ez ennyit ér, az annyit, stb), besorolására, mert a piacot nem érdekli ez az infó. Csak a látottak alapján szabad kereskedni.
Középpontban az Intel Nehalem
Ez az írás azért itt jelenik meg (és nem pl. a PH-n), mert a PH!-n a szerkesztőnek nem lehet szubjektív véleménye egy adott céggel, márkával, termékkel kapcsolatban, ezért az oldalon nincs hely a spekulációknak, pedig bizony én is sokkal szívesebben olvasok egy-egy olyan cikket, amiben a hozzáértő személy esélyt latolgat, találgat, eshetőségeket vázol fel. Érdemes az anandon vagy a techreporton a szerzők írásaiba belekukkantani, jobban bírom őket, mint a sima x grafikonos teszteket.
A 2008-as év sok szempontból vízválasztó lesz a számítástechnikában, és ez főleg a processzorokra igaz. Az AMD, ha sikerül neki, akkor átáll 45 nm-es gyártástechnológiára, és ekkor jelenhetnek majd meg az igazi, ütős K10-re alapozó procik. Az Intel bemutatja legújabb architectúráját, amit eddig Nehalem néven ismerhetünk. A Sun Rock is debütál, az IBM POWER6 is beindul, az új videokártyák teljesítményben rádupláznak elődeikre (SLI és CrossFire egyetlen áramköri lapkán), stb.
AMD K10 TLB-hiba explained!
Úgy gondolom, hogy az AMD megérdemli, hogy szóljunk pár jó szót az érdekében azokban az időkben, amikor úgymond még az ág is húzza őket. A K10 megjelenése után megjelentek a neten a kárörvendő kórokozók, akik mindenféle háttérismeret nélkül ócsárolják a céget, belekapaszkodnak mindenféle kis negatívumba, és megpróbálják lehordani az AMD-t mindennek, aminek csak lehetséges, persze negatív értelemben.
A Phenom lassú, a Phenom sokat fogyaszt, a Phenom bugos, a Phenom blabla, más sem kell az AMD-nek, minthogy ezekben az időkben amikor a cég önmagával is küzd, még további hátráltató "elemek" lépjenek a színre.
A Phenom teljesítményével és fogyasztásával a Prohardveren egy cikk keretein belül foglalkozok, viszont a "rettegett" TLB-hibával kapcsolatos álláspontomat itt kívánom kifejteni. A PH!-s cikkben szándékosan nem esik szó a TLB-hibáról, hamarosan kiderül, hogy miért nem.
Szóval, mit is hallani mostanában? Arról hallani, hogy a Phenom/Opteron bugos, és fagy. A hiba kijavítható, de cserébe a teljesítmény drasztikusan lecsökken. Mi igaz ebből? Nos, az igaz, hogy a prociban van egy ilyen hiba, és az is, hogy a javítás után csökken a teljesítmény. De ez a hiba csak egy a sok közül, amit éppenséggel felkapott a sajtó, mert gondolom vkinek érdekében állt, hogy felkapja. A TLB-hibán kívül a K10-ben még van egy csomó dokumentált hiba, de ez nem csak a K10-re igaz, hanem az összes processzorra, éppenséggel a Core 2-nek is volt egy TLB-hibája (meg még több másik), de azt az Intel egy BIOS-frissítéssel orvosolta, és csak a nagy kuss maradt utána a tér/idő kontinuumban. Ezeket a hibákat általában laboratóriumi körülmények között tudják reprodukálni, amikor direkt arra hajtanak, hogy a hiba előbújjon, merthogy egy ilyen hibát nem egyszerű reprodukálni.
A K10 legnagyobb problémája
guy #1 (standing) "come on people ! I mean, I want to know when we will able to deliver a working Barcelona"
guy #2 (hands crossed) "huh man, no idea... what do you think you guys ?!"
guy #3 (bored) "such an awkward position... time to look for another job ?"
guy #4 (looking underneath) "I've watched carefully but, Glurb, s**t, WTF ?, still nothing in sight !"
guy #5 (facing) "call people in TX : Austin we have a problem"
guy #6 (rightmost, deaf) "OK, cool, I'll call immediately, I'll tell them everything is fine"
:D
forrás: Eric Bron
Véleményem 2007-ről
Megyek szabira, ezért amolyan zárásként címszavakban leírom véleményemet a 2007-es évről:
CPU: kétmagosok éve, az Intel szűntelen támadása, az AMD kénytelen árcsökkentései, az olcsóbb processzorok között ár/teljesítményben az AMD egy picit az Intel előtt jár az X2-esekkel, feljebb viszont egyértelműen az Intelé a piac.
Alaplap: a P35 most a best buy Intel-vonalon. olcsó, gyors (az X38 sem gyorsabb), jól húzható és megbízható, funkcionalitásban a CF-en kívül mindent tud, nem kazán, mint az nF680. Konkrét típus amit ajánlanék: Gigabyte P35-DS3.
AMD vonalon nem vagyok annyira képben, amiben biztos vagyok, hogy AMD (ATI) chipsetes lapot vennék, és nem enforszot (az Asus M2R32-MVP bejött).
HDD: egyre nagyobb a tányérméret, ami nem csak azért jó, mert egyre nagyobbak a vinyók, hanem mert egyre gyorsabbak is a nagyobb adatsűrűség miatt. összehasonlítva egy régi 200-250 GB-os meg egy mostani 500-750 GB-os vinyó teljesítményét, 100-125 vs. 250-333 GB-os tányérméret, utóbbi 1,5-2x gyorsabb, a gyakorlatban!
Újabb best buy proci a láthatáron!
A Core 2 Duo E4300-ról van szó. Az új processzor január közepén jelenik meg, 1,8 GHz-es órajelen jár, a másodszintű gyorsítótár csak 2 MB lesz (valódi Allendale magot tartalmaz), nem támogatja a VT-t és a VPrót, ráadásul az FSB-je csak 200 MHz (szemben az eddigi Core 2-esek 266 MHz-ével). És épp ez az, ami miatt ez egy új best buy. A szorzója 9-es, azaz a kevésbé tuningolható alaplapokkal és ramokkal nagyon jó viszonyban lesz. Például képzeljünk el egy E4300-at egy [link] > Asrock X alaplapban, ami 300 MHz-et még elbír (ehhez még egy DDR2-667-es memória is elég).
Az eredmény:
Tegyük kicsit feljebb a mércét, vegyünk egy tuningolható DDR2-667-es ramot és tegyük bele egy nem túl tuningbarát alaplapba (még 400 MHz-nél sem járunk), az eredmény:
A képek az ocworkbench.com fórumáról származnak.
Az E4300 várható ára kicsit alacsonyabb lesz az E6300-énál (163 dollár vagy euro).
Hirdetés
Percről percre
it Elindult a kriptokampány, hogy a svájci jegybank is tartson bitcointartalékot.
ma Húszezer forintért nem lő mellé igazából a Redmi Buds 6, de csak akkor az igazi, ha telefon mellé kaptuk ajándékba, mert akadnak jobb alternatívák a piacon.
it Gyakorlatilag újraindították az európai működést a stratégiai nehézségek után.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Most már a Razernek is van vertikális egere
ph A Pro Click széria felhozatala bővült két vezetékmentes apparátussal, amelyekből az egyik megmaradt a hagyományos kialakításnál.
SDQHD felbontású monitor jött a JapanNext műhelyéből
ph A gyártó megoldása dokumentumokban sokat görgető irodistáknak és programozóknak jöhet kapóra.
Korábban érkezhetnek az új hajlítható Samsungok
ma Dél-Koreából olyan pletykák jöttek, melyek szerint kora júliusban, a tavalyi időpontnál hamarabb fogja a Samsung lerántani a leplet új Galaxy Z telefonjairól.
Új órát mutatott be a Vivo
ma A Watch 5 kompatibilis Android mellett iOS-szel is, könnyű és 22 napig is bírhatja.
Amerzone: The Explorer's Legacy - Íme a launch trailer
gp Negyed évszázad után visszatér Benoît Sokal játéka.
Nem tudja garantálni a TSMC a tiltólistás cégek kizárását
ph A vállalatnak nincs rálátása a teljes ellátási láncra, így közvetítőn keresztül ki lehet játszani az Egyesült Államok korlátozásait.
Profinak áll az Ulefone kétkijelzős Ultrája
ma Bemutatkozott az Armor 28 Pro, hamarosan megrendelhető.