2019. július 22., hétfő

Gyorskeresés

Részvénykereskedési naplóm elkezdődik

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Lássuk az alapokat, a részvénykereskedési Bibliámat! Blogomban ezentúl a részvénykereskedéssel foglalkozom.

[ ÚJ TESZT ]

OK, szóval szevasztok, és szevasz naplóm! Ismét én! A naplót jó ideig hanyagoltam (úgy Isten igazából sosem vettem igénybe :D), de ez most valszeg gyökeresen meg fog változni.

A naplót ezentúl arra fogom felhasználni, hogy a részvénykereskedéssel kapcsolatos gondolataimat megőrizzem magamnak, így később vissza tudom majd nézni, hogy jól vagy rosszul gondolkodtam/cselekedtem. Különböző fórumokban már jóideje lejegyzem a gondolataimat (így azok nyilvános vita részét képezik), de mostantól összeszedett formában szeretném őket látni.

A helyzet az, hogy a valódi kereskedést még egy ideig nem kezdem el, először csak papíron akarok foglalkozni a témával, hogy lendületbe jöhessek és valódi pénzmag veszteség nélkül kideríthessem hibáimat. Természetesen ez az írkálós módszer a valódi kereskedést nem pótolhatja, hiszen éles helyzetekben az érzelmek döntő szerepet játszanak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy befektetési alapokkal már jópárszor próbálkoztam, de ezekkel a lassú elszámolás miatt a jelenlegi rendkívül volatilis piaci környezetben nem igazán tudtam profitábilis lenni. Erről később még szó esik.

Az első bejegyzés igen egyszerű lesz: az általam eddig feljegyzett általános alapigazságokat szeretném leírni, amiket minden körülmények között be kell tartanom. Ezen kívül néhány olyan kereskedéssel kapcsolatos gondolatot is megfogalmazok, melyek szerintem sikerre vezetnek majd. Később ha válaszút előtt állok, akkor ezt a bejegyzést elolvasva tudni fogom, hogy mit kell tennem. A kivülállók számára ezek a dolgok elsőre biztosan értelmetlenül fognak hangzani, de idővel kitisztul majd a kép, ezt garantálom. Ha valakit érdekel a téma, akkor kis utánajárással gyorsan beletanulhat az elméletbe. A gyakorlatban úgyis minden másképpen működik! Hehe... :D

Először is: én momentum és swing traderként szeretném magamat kipróbálni. Inkább swing traderként, mint momentum traderként, a kettő nem igazán választható kétfelé, de a swing az hozzám közelebb áll. Tudvalevő, hogy swing-trader a kisebb emelkedő-eső hullámokat szándékszik meglovagolni, ezek pedig rövid ideig tartanak, néhány nap, nagy ritkán hétig, éppen ezért kénytelen vagyok a technikai elemzésre szorítkozni. A fundamentumok a swing-traderek életében nem játszanak szerepet.

Az USA-piacokon fogok kereskedni (NYSE, Nasdaq) de hogy mikor azt még nemtom, mert az online brókercégeknél vagy drágák a tranzakciós költségek vagy túl magas a számlanyitáshoz szükséges összeg.

Tehát akkor az alapigazságok (megpróbálom őket sorba rendezni):

1. Az önfegyelem nélkülözhetetlen! Szemrebbenés nélkül el kell fogadnod ha hibás lóra tettél és zárni a pozíciót! Ugyanez igaz a jó poziciókra, tudni kell realizálni a profitot! Ki kell iktatnod magadból minden félelmet! Összességében és egyszerűen megfogalmazva kontroll alatt kell tartanod az érzelmeidet és ki kell iktatnod minden lélektanilag hátrányos tényezőt!

Nos, ez elég általánosan hangzik (a kivülállók számára talán értelmetlen), de erről szól az egész. Ha erre képes vagyok, akkor nyert ügyem van. Minden más csak másodlagos.

2.a. Ne az érzéseid vagy a gondolataid határozzák meg a következő lépésedet, hanem a látottak. Ne gondolkozz! Láss és cselekedj!

Ez is elég idiótán hangzik, de tényleg, ez az első pont megerősítése egy kis pontosítással.
Tehát egy példa: azt gondolom, hogy ennek a cégnek a részvénye alulértékelt, és emelkednie kéne mert mittomén tök jól megy nekik (tehát venni kéne, azaz long pozíciót kéne felvennem).
Ugyanakkor azt látom, hogy a részvény ára esik. Mit kell tennem? A körülmények figyelembe vétele után short pozíciót nyitnom. Ennél persze bonyolultabb a dolog, de a lényeg látszik belőle: a látottak alapján kell döntenem. Én nem hosszútávra fektetem be a pénzemet, hanem a részvény történetének csak kisebb emelkedő/csökkenő szakaszait akarom meglovagolni.

2.b. A szerencsés trade-ekből nem lehet tanulni. mindig legyen egy tervem! A szerencsével realizált profit nem tanít semmire, csak elnézővé tesz, ami elfogadhatatlan!


3. Ne szeress bele vagy utálj meg egy részvényt/céget. Ez csak egy eszköz ami hozzásegít a nyereséghez. Ha megjátszható, akkor vegyél/adj el, ha nem, akkor nézz másikat. Több ezer részvény van a piacon, van miből válogatni. Később még visszatérhetünk ehhez a részvényhez, de most nincsenek meg az ideális feltételek a kereskedéshez.

4. Nem kötelező trade-elni. Ha nagyon bizonytalan a pozíció felvétele (tehát ha az árfolyam könnyen elmehet mindkét irányba), akkor nézz vissza később. Akkor kell felvenni a pozíciót, ha az egyik irányba való elmozdulásnak jóval nagyobb az esélye.

5. ARANYSZABÁLY: Nem a nagy nyereségek bezsebelése a cél, hanem a konzekvens nyereségesség!!!


6. A piac irracionális, ne keress benne semmilyen logikát, csak csináld amit látsz.

6. Egy részvény árfolyama mindig az adott céggel kapcsolatban aktuálisan elérhető információkból kialakított jövőképet jelképezi, azaz a részvénybe mindig a jövőt árazzák be!!! Ez rengeteg félreértéstől óv meg, jegyezd meg!!!

7. Ne figyelj a különböző bankok egyes részvényekkel kapcsolatos megjegyzéseire (ez ennyit ér, az annyit, stb), besorolására, mert a piacot nem érdekli ez az infó. Csak a látottak alapján szabad kereskedni.

A pszichóból legyen ennyi elég, lássuk a kereskedéssel kapcsolatos konkrét javaslatokat.

1. STOPLOSS!!! Ez a legfontosabb. Ha ellenünk fordul a pozíció, akkor azonnal ki kell nyírni, nincs mit tenni, ez a helyzet. Ez az egyetlen esélyem ha nem akarom elveszteni az alaptőkét. 10-15-20 vagy akár 30%-os veszteségben ülni? Kösz nem! Pénzügyileg és pszichésen egyaránt megvisel. Nem csak engem, mindenkit...

2. THE TREND IS YOUR FRIEND! - azaz a trend a barátod. Ez a második legjobb tanács, ami elhangozhat. Trend ellen cselekedni öngyilkosság (már tapasztaltam). Trenddel ellentétes pozíciót csak nagyon jó indokkal szabad felvenni: fundamentumok lényeges megváltozása vagy ha a technikai analízisben trendfordító alakzat látszik kirajzolódni, de ott is csak és kizárólag a megerősítés után.

3. SOHA, SOHA, SOHA ne átlagolj le!

4. Diverzifikáció. Az egész alaptőkét soha nem szabad egyetlen instrumentumba belepumpálni. Egyéni tolerancia kérdése, hogy az illető hány felé osztja el a pénzt, minél több felé, annál kisebb az esélye a nagy veszteségnek. Én azt hiszem, hogy az alaptőkém 20, max 25%-ával fogok kereskedni.


És néhány feljegyzés magamnak, úgy gondolom hogy ha ezeket betartom, akkor jó úton vagyok.

Egy részvény vizsgálata során mindig vizsgáld meg a szektor helyzetét is, elég megnézni az első 2-3 vezető céget/részvényt (legnagyobb piaci kapitalizáció és forgalom). Ha tutira akarok menni, akkor a kishalaknak is utánanézhetek. Ha egy adott szektorban a gyenge szereplők esésbe kezdenek, akkor meg kell fontolni, hogy kiszálljunk-e az erős részvényekből is, mert a gyengék magukkal húzhatják az erőseket is. Fordítva ez 200%-os mértékben igaz, egy IPI nem fog emelkedni amíg a POT napi 5%-ot veszít értékéből.

Az adott szektor mellett jó ha rákukkantok a főbb indexekre is, hiszen ez alapjában véve megmutatja az aktuális befektetői hangulatot, ugyanakkor a szektor a lényegesebb. A főbb indexek esetében főleg a forgalom mérvadó. Mérlegelni kell, hogy átlagos, átlag alatti vagy átlagon felüli forgalommal mozognak-e az indexek az adott irányba, hiszen ez sokat elárul arról, hogy mi történik a háttérben.

Érdemes néha rákukkantani a globális volatilitást mérő indexekre is (VIX és VXN), ezek ugyanis a volatilitást, azaz a befektetők általános hangulatát mérik. Minél magasabbra kapaszkodik az index, annál nagyobb a félelem, annál tutibb, hogy short pozíciókat kell felvenni. A VIX-ben is van trendelés, figyeld ezt is!

Egy "újonc" részvény vizsgálatát mindig a hosszútávú grafikonnal kezd, meg kell állapítani, hogy a részvény elsődlegesen milyen trendben van. Ezek után jöhetnek a mini trendek, amiket meglovaglásra fogok használni.

Az 50SMA és 200SMA a leglényegesebb ellenállás/támaszpontok. Ezeken felül a rövidtávú trendfordító pontokat (korábbi lokális maximumok és trendvonalak) kell megkeresni, ezek lehetnek a következő ellenállás/támaszpontok. Short pozi felvételénél a legjobb, ha az 50SMA és 200SMA már az árfolyam "felett" van, mert ez azt jelenti, hogy valódi medve-piacról van szó. Longnál pont fordítva, jó ha alattunk vannak, mert ez arra utal, hogy egyrészt a trend erős, másrészt ezek erős támaszok lehetnek. A kettő között lenni a legkiszámíthatatlanabb, de legalább így felfelé és lefelé sem kell nagy mozgásokra számítani.

Swing-tradenél a 9 és 20EMA keresztezésével kaphatjuk a legjobb be-illetve kiszállási pontokat. Figyelni kell, hogy az adott trend milyen erős (forgalom, gyertyák) és hogy mit mutatnak az indikátorok.

Fibonacci-szintek. Ezekben sosem hittem, mert szerintem baromság, de megtanultam alkalmazni, mert mindenki nézi őket, szóval nekem is muszáj lesz.
Trendvonalak, trendcsatornák, ezek a legbiztosabb trendhez kapcsolódó támaszok és ellenállások.

Az indikátorok használatát nem érdemes túlzásba vinni, van néhány amiket mindenki használ (MACD, RSI, stochastik, stb), ezeken kívül a többivel nem érdemes foglalkozni, mert csak bekavarnak a képbe. Én még szeretem a money flow indexet is (főleg a divergenciák miatt).

A Parabolic Sar jó a stoploss meghatározásához, bár egy kicsit lassú.

Azt hiszem, hogy ennyi.
A negyedéves jelentések szezonjában ki szeretnék majd próbálni két darab kitörésre játszó taktikát is, de ez még odébb van (most lett vége a második negyedéves jelentési szezonnak). Ráadásul tudni kell, hogy ez teljesen lutri, meg kéne rendelnem az egyik újságot, amiben a szükséges infók szerepelnek.

Az egyik módszer, hogy ezeddig felfedezetlen, teljesen ismeretlen, kevés részvényt kibocsátott kisebb céget veszek meg abban a pillanatban, amikor egy negyedéves jelentésben óriási profitnövekedésről számolnak be. Kritérium, hogy a negyedéves profitnövekedésnek el kell érnie legalább a 100%-ot, és a yoy növekedésnek is legalább 25%-osnak kell lennie, de minél magasabb, annál jobb (inkább 50% fölött legyen).
Arra kell figyelni, hogy
- minél korábban bele kell ugrani
- de csak akkor, ha a jelentést nem előzte meg rally a várakozások miatt
- a kevés kibocsátott részvény miatt nagy lehet az árfolyam ingadozása, akár 10-20% is egy napon belül. 9/20/50 napos mozgóátlagot érdemes nézni támasszintek miatt.
- akkor kell belőle venni, amikor napközben a nagy árfolyamemelkedés mellett a volumen is az átlagos fölé emelkedik

Ha sikerül kifogni egy ilyen részvényt, azzal hetek leforgása alatt több száz %-os profitra tehetünk szert. Csábító a nagy profit lehetősége, de a veszteség is nagy lehet. Az emelkedő trend/kilövés fő generátora a jelentés, ami a következő jelentésig táplálni fogja a bikákat.

A fenti módszer kisebb kockázatú ennél fogva kisebb profittal kecsegtető verziója, amikor úgynevezett "gap up" részvényeket keresünk. Ezek olyan cégek részvényei, melyek az aktuális negyedéves jelentés után vannak, és réssel felfelé nyitottak (a jó eredmények láttán vadállat módjára venni kezdték).
Ha sikerült egy ilyet kifogni még aznap, amikor a felfelé nyitás történik, akkor érdemes lehet beszállni, mert utána általában tovább emelkednek, főleg ha a piac is emelkedő trendben van. Ha lemaradnánk az első napról, akkor sincs minden veszve, csak a nyereség sokkal kisebb lesz. A gap-upot követő pár napban elég nagy profitot lehet elcsípni.
Ez kevésbé kockázatos, mint a fentebbi kitörésre játszó taktika, de kisebb a nyereség is, bár még így is elég nagy tud lenni (10-20% 1-2 nap alatt). Minél jobbak a cég eredményei, minél meglepőbbek az adatok, annál nagyobb az esély a további gyors emelkedésre.

Szóval, ennyi legyen elég a száraz rizsából, a későbbiekben már konkrét részvényekkel/indexekkel esetleg árupiaci termékekkel, nagyritkán devizával fogok foglalkozni. Idő közben majd kialakulnak a dolgok, biztosan eszembe fognak jutni további okosságok, ebben az esetben frissítem majd ezt a bejegyzést.. Papíron majd megteszem tétjeimet és meglátjuk, hogy mi történik.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor a blogomban nyomon követheted "pályafutásomat".

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.