Hirdetés

Kardió

Megtaláltam azt a számot, amivel kardió, azaz lépcsőzés közben stabilan tudom tartani a 150-160-as pulzust... :D Kis képzelőerővel el lehet képzelni a tempót (csak az alapütemet kell követni).
Szívesen várok javasolatokat másoktól is erre a célra.

Diéta 23. hét

A "megszokottól" eltérően most 1 hét után helyzetjelentés.
Egy héttel ezelőtt bevezettem néhány változtatást az edzést illetően, és kopp-kopp, úgy tűnik működik, újra megindult a fogyás, ma, 1 héttel az előző csalónap után 80 kg-ot, vagyis 0,9 kg-mal kevesebbet mértem. Ez nagyon jónak számít.

A változtatás nem volt drasztikus, kicsit intenzívebbre vettem az edzéseket, viszont a héten csak két aerob/kardió volt, szóval ahogy sejtettem (nálam) nem ettől függ a fogyás, mivel a kajálás nagyon jól be van lőve.

Azt vettem észre a héten, hogy újra előjöttek azok a farkaséhséges időszakok amiket csak a diéta legelején tapasztaltam, ez sztem a gyorsabb anyagcsere következménye, illetve annak, hogy ezúttal a megevett tápanyag hasznosul.
A 0,9 kg mellé 1,5 cm-t csökkent a derekam 1 hét alatt, a seggem csak 0,5 cm-t. Csak úgy felpróbáltam a legkisebb farmeromat, és végre rámjön, ezt a diéta elején még a lábamra sem tudtam teljesen felhúzni... :DDD

Diéta 22. hét

A diéta sajna nem úgy halad ahogy szerettem volna.
Most pedig egy kis eszmefuttatás következik.

22 hét alatt "csak" ~20 kg-t fogytam, a terv augusztus elején még az volt, hogy ~79 kg legyek a hónap végére, szeptember elejére, de ma reggel, a csalónap elején 80,9 kg-ot mértem. Már hetekkel ezelőtt feltűnt, hogy vmi nem stimmel. Először július végén láttam, hogy lassult a fogyás, akkor arra fogtam, hogy a nagy meleg miatt kevesebbet sétálok (utálom a 40 fokokat). Ezért elkezdtem többet sétálni.

Később arra fogtam, hogy hozzászoktam a ~120-as tempójú aerob lépcsőzéshez (fél órák), ezért elkezdtem kardiózni, intervall tréningezni mint régen, 130-160 között tartom a pulzust. Ez sem vált be.

Kipróbáltam egy dupla csalónapot is...

Ezért aztán számbavettem, hogy mi az ábra.

A diéta három alappillére
1. kaja
2. edzés
3. pihenés

Diéta 16. hét

A végén a kis zavar azért van, mert hétfőről átálltam pénteki csalónapokra és múlt héten a diéta közepefelé úgy gondoltam kicsit lazítok, ezért a kaja nem volt 100%-os.

szerk: előző bejegyzésem óta letettem a cigit és áttértem e-cigire. Megszűntek a mellkasi szurkálások (ez elvileg nem szív, hanem tüdő, de mindegy, egyik sem OK) és a fejfájásaim is. Ajánlom más dohányosnak is.

Diéta 11. hét

Haladgat. Annyit módosítottam a grafikonon, hogy most függőlegesen a színelválasztások 1-1 hetet jelölnek.

SSD "kaput"

Jelenleg 3 db SSD van a gépemben.
Az egyik a blogomban már többször is említett Kingston SSDNow! Bootdrive 40 GB, ami egy átcímkézett Intel X25-V. Ezenkívül van egy Intel X25-M 80 GB és a bejegyzés témájául szolgáló alany, egy OCZ Core 32 GB. Ez egy igen régi, JMicron JMF602-es vezérlővel szerelt SSD. KATT.

Anno egyik fórumtársunk küldte el nekünk tesztelni és végül nálam maradhatott én meg nem mondtam nemet :K , arra jó volt, hogy a Team Fortress 2-t tároljam rajta. :)
Önmagában az SSD halála nem igazán izgalmas, az viszont érdekes, hogy hogyan halt meg. Az igazat megvallva nem purcant ki a szó szoros értelmében, szóval a Win még látja és lehet rá másolni is. Ugye anno arról volt szó, hogy ha egy SSD meghal, akkor nincs gond, mert csak írhatatlanná válik de a már rajta lévő adatokat még le tudjuk menteni.
Nos, ez az SSD ennek igencsak ellentmond, ugyanis egyik napról a másikra eltűntek róla az adatok. Hmm, gondoltam biztos csak káprázik a szemem. Újra feltelepítettem a Steamet aztán a TF2-t (15 GB letöltés), majd egy kis idő után amikor el akartam indítani a játékot a Steam hibát jelzett: "nincs meg a fájl". Kiderült, hogy a Steam könyvtár 90%-a megint eltűnt.
Szóval erről ennyit, így hal meg egy JMicron JMF602-es vezérlővel szerelt SSD.
RIP!

Diéta 7. hét

Egy ideje megint diétázom (ne nézzetek hülyének), és mivel napi szinten jegyzem a súlyomat ezért készítettem róla egy grafikont épp úgy, mint anno 2010 elején.

Ehhez képest 2010 elején ilyen volt.

Most kicsit másként csinálom, de az alap ugyanaz.
A visszahízásról: ez nem jojó-effektus, hanem szimplán energiamegmaradás törvénye, a kaja nem vész el csak átalakul. :D Ha az ember a diéta végeztével abbahagyja a mozgást és elkezd zabálni akkor meghízik (kivéve a szerencsések).

SSD Update

Az SSD-m elérte a 3 éves kort (pontosan 3 év és 1 hét). :C
Egyelőre nincs gond. Továbbra is csak a Win7 és a programok vannak rajta.
Érdekes, hogy a Media Wearout Indicator statisztika csak eggyel csökkent egy év alatt (lásd 1 évvel ezelőtti bejegyzésemet) miközben 2 TB új írás keletkezett rajta.

Szerintem 3 év már elég jó időnek számít a számítástechnika világában, pláne hogy anno mindenki mennyire félt az SSD-ktől, hogy "hű, de elhasználódik". Remélem megéli az 5 éves kort, mert semmi okom nincs arra hogy lecseréljem.

SSD-update

2 év 3 hónappal ezelőtt vettem egy SSD-t: KATT a leíráshoz.
Ez az SSD azóta is megvan. A Win7 van rajta a programjaimmal együtt. A kondíciója pedig: