Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar leszaladt ez a hétvége így hogy dolgoztunk szombaton is. Tegnap semmi olyan nem történt amit ne jeleztem volna előre. Jó volt kicsit vásárolni a családdal. Kicsit kimozdult mindenki közösen. Nem mostanában volt ilyenre példa. Az este nyugalomban telt el.
    Remélem hétvégén átszerelték a kazánt és nem kell kerülgetnünk vasalás közben. Ha ezt megoldották már egész jól fogunk haladni. Majd meglátjuk.
    szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még tudtam volna picit aludni de indul a nap és menni kell templomba. Mise után megyek apámhoz és ott bevárom a családot. Megyünk közösen vásárolni az ósünbe. Már régen voltunk de most pénz állt a házhoz és így spórolunk egy keveset ha olyan helyen vásárolunk ahol lényegesen olcsóbb minden.
    Pénz abból lett hogy tegnap elvitték a lézert. Igazából sejtettem hogy elviszik mert patika állapotban volt és szuperül üzemelt. Ha nem lett volna olcsón Hilti helyette akkor maradt is volna.
    Vasat szereltünk és remélem ma áttelepítik a kazánt a másik falra hogy a maradék felületre is le tudjuk fektetni és megszerelni a vasalást. Kedden végeznünk kellene hogy tudjunk tovább menni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kivételesen dolgozni fogunk mert kis csúszásban vagyunk. Tegnap szereltük a vasat és ma is folytatjuk a vasalást de ma már legalább egy komolyabb terület van ahol lehet normálisan dolgozni.
    Tegnap tóparti rehabon voltak szerelmemék. Nagyon ügyesedik a kis kukacosunk bár a java részét végigordítja a foglalkozásnak. Először mászott négykézláb Boldi. Itthon még csak kúszik de legalább már eljut mindenhová ahová szeretne.kép. Mondta is a gyógytornász hogy mozgásban nincs gond vele csak még gyengécske. Erősítő gyakorlatokat kell végeztetni vele és akkor hamarabb utol éri a társait.
    Lányok tiszta agyrém amit esténként művelnek. Tegnap kivételesen nem ölték egymást hanem jól eljátszottak. Gyönyörűségeim.
    Ma esélyes hogy elviszik a lézeremet. Utóbbi pár napban már több helyről megkerestek hogy elvinnék de ma délelőttre már komoly ígéretem van hogy eljönnek érte. Majd hazaugrok melóból amikor ide érnek. Reméljük elviszik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Semmi különös nem történt velünk tegnap. Folytattuk a vasszerelést és némi zsaluzás is volt. Jó eséllyel kedd magasságában végezhetünk ezzel a vasalással.
    Munka után én mentem Katiért az oviba mert édesemnek állandóan befeszül és nem akar hazajönni.
    Ma Boldit tópartra viszi szerelmem. A rehab nagyon fontos hogy utol érje a korcsoportját. Azt mondták a védőben hogy gyakorlatilag a mozgás és abból eredő dolgok kivételével mindent csinál amit az egy éves gyerekeknek kell. Az agyacskája szerencsére teljesen rendben van és hamarosan reméljük menni is fog. Már próbálkozik a négykézlábra állással és kúszni már kúszik mint a villám.
    Ma vasszerelést folytatjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok mert Sári itt aludt a lábunknál és ezért nem igazán tudott senki pihenni tőle.
    Tegnap Bogyókánkkal védőben volt édesem. 2 oltást is kapott szegénykém. Az egy éves kötelezőt és beadattuk neki az agyhártya gyulladás elleni oltást is. Nagyjából ennyi történt velünk. Mi vasat szereltünk de mára már ha nem pakolnak előttünk akkor ismét be kell szállnunk nekünk is pakolászni mert még sehol sem állnak.
    Lézeremre egyre több érdeklődő van de mindenki csak alkudozik. Majd meglátjuk mennyit leszek kénytelen elengedni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap végre dolgoztunk egy kicsit. Igaz ez elég tré munka volt mert a vasszerelés előtt pakolni és takarítani kellett a régi födémen. Ma már neki tudunk állni vasat szerelni. Remélem valami normálisabb tempóban haladunk és legkésőbb a jövő hét közepéig végzünk mert jöhetne már egy kis tőkeinjekció.
    Hétvégén elviszi Adrit az apja de a szmogriadó miatt egyik autóval sem mehetünk érte. Ha tart még a tiltás kénytelen leszek busszal elmenni érte. Nem sok kedvem van 4 órát buszozni de nem lesz más választásom.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam az éjjel. tegnap lótifuti napom volt. Reggel felkísértük Katival Adrit isibe és befizettem az ebédet. Utána ovi és onnan hazafelé a biztosítónál lemondtam Lola kötelezőjét. Utána vásárlás édesékkel és gyors reggeli után irány Fehérvár. A kórházban szerencsére nem találtak egy csepp folyadékot sem Boldi szívecskéjében. Egy magánakcióba kezdtünk kb. 1 hónappal ezelőtt. Tudtuk hogy a tegnapi napon vizsgálják felül a vízhajtó szükségességét bogyónál és elkezdtük ritkítani az előző GOKI vizsgálat után. Csak minden másnap adta neki szerelmem és múlt hétfő óta teljesen leálltunk vele. És így nem volt egy csepp folyadék sem. Siettünk haza és rövid pihi után mentem a kormányablakba lejelenteni Lolát hogy eladtam. Onnan gyógyszertár Boldi agyhártyagyulladás elleni védőoltás kiváltása, (nincs, majd mára hoznak) és irány az ovi Katiért majd végül suliba Adriért. Ennyi.
    Ma elvileg dolgozunk. Egy nagy födém vasalását vállaltuk el amit jó volna a héten megcsinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi napunkat meghatározta Boldizsárunk 1 éves szülinapja. A mi kis vidám harcosunk.
    Reggel mise és utána apámhoz beugrottam. Imádkoztam hogy Boldinkra továbbra is vigyázzon az Úr és azért minket se hagyjon cserben. Apámnál is a fő téma a legkisebb unokája volt. Átbeszéltük most hogy van és mi várható a héten.
    Siettem haza mert a lányok már teljesen be voltak zsongva a szülinapi torta miatt. Ilyenkor akaratlanul is átfut az emberen mennyivel nehezebb volt ez az első év mint a 3 lánnyal. Már mennie kellene de még csak kúszik. Nyilván nem lehet őt egy egészséges gyerekhez mérni de azért szeretnénk ha mihamarabb beérné őket. A súlya is még csak 6490gramm. Ahhoz képest hogy november 12.-én értük el a 6000grammot gyászos ez a több mint 2 hónap alatt a nem egész fél kilócska. Ezeket a dolgokat nehéz megemészteni. Folyamatos küzdelem az élete. Ma szerencsére még nem dolgozok és el tudok menni vele a Fehérvári kórházba Szívkontrollra Nelli nénihez.
    Velem is egy kép.
    Reggel még elszaladok befizetem a suliba az ebédet, oviba Katicát és hazafelé beugrok az Alianzhoz lemondani Lola biztosítását. Sietek haza és irány a kórház, majd hazaérve bemegyek a kormányablakhoz is bejelenteni hogy eladtam Lolát. Mozgalmas napunk lesz. Kormányablakba vagy az előtt megyek mielőtt összeszedem a gyerekeket vagy Katicával. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Eljött ez a nap is! Ma kereken egy éves a mi kis Boldizsárunk. Nagyon küzdelmes év mögött állunk amiben 3 nagyon komoly csatát kellett megvívnia ennek a kis harcosnak. Talán most szusszanásnyi időt kaptunk a sorstól hogy rendezze sorait és megkezdje a felzárkózást a korabeli gyermekekhez. Hosszú és rögös út vár rá amit csak sok erővel és segítséggel tud bejárni. Mi mindvégig vele leszünk és segítjük. A fő éltető ereje és támasza az anyai szeretet amit megpróbálok kiegészíteni amikor itthon vagyok. Fáradhatatlanul küzdünk, egy pillanatra sem csüggedve hogy minél teljesebb életet élhessen. Az Úr óvja életét.
    Tegnap nem sok minden történt velünk. Aki elvitte Lolát visszajelzett hogy megjavította. Gyújtókábeleket cserélt és kész. Talpas gömbfejeket cserél elöl hogy ne sétáljon az úton és használatba veszi. Ennyi! Használja egészséggel.
    Mise után apámhoz beugrok és hazasietek. Délután kis házi ünnepség lesz tortával. Pár fotót készítek majd az ünnepeltről.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap körbejártuk az orvosokat édesemmel. Sebészet-röntgen-fül orr gégészet-sebészet. Egy szavunk sem lehet mert gyorsan peregtek az események. Ez lehet annak köszönhető hogy rendelési idő vége felé érkeztünk. Mivel balesetből származó sérülés volt ezért soron kívül foglalkozniuk kellett velünk. Az orra eltörött de szerencsére nem annyira hogy bármilyen teendőnk lenne vele. Kicsit elferdült amit ki tudja hogy helyreáll e. A lába nincs eltörve. Valami húzódás lett belőle. Borogatás és pihentetés kell neki.
    Tegnap elvitték Lolát is. Egy fehér ember vette meg kemény 40 rugóért. Sok kilométert vitte el édesemet és a gyerekeket. Azért sajnálom mert szerettük. Elvileg van donorautója amiből meg tudja csináltatni de saját erőből állt fel a trélerre. Pöc röffre indult csak elég 3 hengeres hangja volt.
    Ma megpróbálkozunk egy boltba menéssel a kis pimpaorrú sántikáló szerelmemmel és Boldizsárral (aki holnap lesz kereken 1 éves). Itthon pakolgatunk és takarítunk.
    Szép napot mindenkinek.

    szerk: tegnap visszaért a vga.-m is. Arról gépelek és futtattam még tegnap fél óra Furmarkot. Semmi baja nincs neki. Érthetetlen..

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Na beütött a krach nálunk. Tegnap reggel leszaladt szerelmem a boltba és elesett. Összetörte az orrát és a jobb lábfeje annyira megsérült hogy nem tudott este már ráállni. Nem tudtuk mi jöhet még a nyomorunkra....
    Ma viszem Katit orvoshoz édest pedig a baleseti sebészetre. Szerintünk eltörött az orra a lábfején valami szalagszakadás lehet. No comment...
    Amúgy ma vagyunk 130 hónaposak. Imádom ezt a ferde orrú "jányt" . Itt vergődik az ágyban mert nem tud lábra állni. Nem mostanában volt hogy magamnak kellett reggel kávét főznöm.
    Tegnap befejeztük a két fafödémet mert elzavart dolgozni édesem. Akkor még tudott mozogni. Ők meg elmentek Boldival és a lányokkal a tóparti rehabra. Szépen alakult Bogyókánk az előző torna óta. Jövő pénteken lesz a következő akció. Közben Sárinak névnapja volt és bogyó vasárnap lesz 1 éves. Egy kis apróságot vett neki szerelmem és tortája lesz. Most erre futja.
    Ma megpróbálok rendet tenni a lakásban és a nagy részét az időnknek gondolom a dokinál fogunk üldögélni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Napok óta fáj a derekam. Tegnap előtt reggel még hideg izmokkal a szalagfűrészemet feltettük a fa lábára és mivel öntvény nem könnyű darab. Akkor meghúzódott és azóta fáj. Napról napra épülök le pedig még csak 43 leszek. Azt is körbefotózom és megy a piacra. Csak ott áll a pincében és 2 éve be sem kapcsoltam.
    Tegnap összedobtuk az egyik garázs fafödémjének a szerkezetét. Ezzel nem lesz több dolgunk. Ma elkészítjük a másik garázs födémét. Itt már le is kell burkolnunk és egy padlásfeljárót be kell építenünk. Húzós napunk lesz ha végezni akarunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Viszonylag jól aludtam leszámítva azt hogy Sári egy hisztit vágott ki az ágyunk mellett. Ő anya ölében akart elaludni miközben Boldi még evett. Elég muris volt szerelmemnek két gyerekkel az ölében.
    Tegnap vicik vacakokat kartonoztunk. Ma fafödémet készítünk ami végre egy kis szakmai dolog. ezt 2 nap alatt be kell fejeznünk mert pénteken lehet át kell mennünk máshová. Végre kaptunk egy kis pénzt is. Ez életmentő volt mert lassan kezdtünk leürülni teljesen. Az ember ilyenkor tanul belőle és igyekszünk jövő ilyenkorra kicsit több tartalékot felhalmozni. Sajnos a tél kezdetén vett autó teljesen legyalázta a pénzünket ami még talán tartható lett volna ha rendben fizetnek mindenhol és nem veszek lézert, de általában soha nem így történnek a dolgok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam. Tegnap se történt semmi velünk. Adri reggel rosszul volt ezért nem ment suliba. Elvittem dokihoz ahol kiderült kutya baja. Reggel kettesben mentünk Katival az oviba délután pedig édessel és Boldival mentünk érte.
    Ma el kell mennünk dolgozni mert le lettünk tolva miért nem mentünk. A fafödémeket meg kell csinálni. Jó nyomott az ár de legalább nem üldögélünk itthon. A hét el is fog menni rá mert még találtak egy kis kartonozást is. "Hurrá!" Jövő héten meg majd meglátjuk mi lesz velünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap hajnalban nem ment a PH költözés miatt. Sok mindent nem tudtam volna írni a szombatról mert nem sok minden történt velünk. Szerelmemék vettek egy két rucit ami már nagyon égető volt.
    Vasárnap a szokásos menetrend volt. Reggeli mise és utána apámhoz beugrottam pár szót beszélgetni. Délután takarítottunk mert a gyerekek óriási kupit csinálnak mindenhol és eljött az a pont amit már nem lehetett bírni.
    Ma még nem tudom megyünk e valamerre dolgozni. Olyan helyre mehetnénk ami messze van és majd valamikor fizet, de bevallom ilyen munkát most nem szívesen végeznék. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sztoikus nyugalommal veszem tudomásul hogy az ember próba nélkül visszaküldi a vga.-t. A sors így akarta. Mostanában megint lejtőn vagyunk. Amióta Boldit műtötték októberben folyamatosan csak a mínuszok jönnek. Már magában a műtét leürített és utána bedöglött lola ami helyett venni kellett Masnit. Amikor fellélegezhettünk volna akkor vettem egy lézert és ezzel teljesen agyonvágtam a büdzsét. Hiába árulom a tesóját senkinek nincs pénze megvenni. Lassan fél éve nyűglődünk aminek remélem hamar a végére érünk.
    Tegnap reggel olyan munkáról alkudoztunk amit már elvégeztünk. Egy hihetetlen nyomott ár lett az eredménye amit majd talán jövő héten fognak kifizetni. No comment....
    Tennék fel olyan gépeket amiket nem használok de nincs az embereknek pénzük megvenni. A január az ilyen.
    Persze édesem ki van akadva rendesen. Nem feltétlenül rám hanem arra hogy ez a csóróság ciklikusan vissza-visszatérő állapot és nem értjük miért van ez így. Ha egy kis félretett pénzünk van biztosan történik valami. Vagy Boldi kerül kórházba vagy bedöglik az autó, vagy mit tudom én.
    Tegnap megkapta bogyókánk az RSV. oltást. Persze eddig semmi baja nem volt de reggel már érezhető volt rajta hogy nem az igazi. Megfázott. Belázasodott estére és köhörészik. Lehet tőlem kapta el. AZt nem értem hogy ha az RSV oltás csak 3 hétig védi a vírusok ellen akkor miért havonta adják neki? Szinte minden alkalommal az utolsó pillanatban betegszik meg. Az előző oltásnál is az utolsó héten kellett antibiotikumot szednie. Hétfőn mehet dokihoz vele édesem. A DiGeorge csoportba feltettek egy érdekes írást Az én Mónikámról szól
    Ma délelőtt elszalad a lányokkal vásárolni szerelmem. Adrinak kabát, Katinak overál gatya, Sárinak bundás cicanaci kell. Én addig itthon maradok Boldival és játszunk egyet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Épp a hajam hullik. Eladtam a vga.-mat és a vevő még be se szerelte de már kever hogy a kártya javítva volt és ha most nem akkor a nyáron fog bedögleni a melegben. Én sem tudtam hogy javítva volt e ha volt. Írtam neki be se szerelje hanem küldje vissza. Ennyi!
    Tegnap kínkeservesen befejeztük a kartonozást és ma megy majd az alkudozás mit mennyiért csináltunk. Már most látom hogy mindenki tiszta ideg lesz. Ő azért mert normális árat kell fizetni hogy továbbra is ott dolgozzunk és olyan munkát csináljunk meg amit amúgy senki nem örömmel nem végezne el, mi meg azért hogy ezt a munkát valami szarért-hugyért kell csinálnunk a világ végén. Minimális esélyt látok arra hogy ma ezek után elmegyünk dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos Sári hiszti fél 3-kor. Felébredt s kivágja a hisztit. Most Adri nyugtatta meg. Szegényke . Remélem vissza tudott aludni.
    Tegnap minden rendben volt a GOKI.-ban Sokat kellett várni mert nem volt szárazjég a vér lefagyasztásához. Utána meg egyéb problémák voltak. Ennél azért mehetne gördülékenyebben ez a dolog. UH. is volt és egy csepp folyadékot sem találtak Boldi szívében. Ez nagyon jó hír.
    Ma megyünk befejezni a kartonozást. Esik a hó. Hurrá! Eszem megáll! Már csak ez hiányzott a hátam közepére.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam. Tegnap kaptunk egy kis pénzt amitől fellélegezhetünk. Sajnos az az érzésem hogy amikor a munka elvégeztével a nagyobb részt ki kellene virítani akkor lesznek gondok. Ez amolyan beetetős összeg volt hogy befejezzük a munkát. Sajnos az építőipar ilyen. Majdnem befejeztük a kartonozást de kell még két garázsban fafödémet készíteni. Majd meglátjuk mi lesz.
    Ma GOKI.-ba megyünk a kis bogyókánkkal. Sima gyógyszerellenőrzés. Biztosan betart egész nap de muszáj menni. Ha minden rendben van akkor legközelebb ide csak 3 hónap múlva megyünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Eltelt ez az éjszaka is. Semmi extra nem történt. Hajnalban Sári jött hogy ide akar feküdni de édes valamivel visszacsalta a helyére. Kezd kialakulni hogy csak hármasban alszunk Boldival.
    Tegnap kartonoztunk de nehezen haladtunk. A maival együtt még két napig szenvedünk vele. Elvileg ma pénzt kapunk de ez soha nem biztos az építőiparban. Az a tuti amit már el is költöttünk.
    Itthon szerelmem tartja a frontot a gyerekeknél. Kati szeret oviba járni de néha nehezen indul el. Adrinak nincs is más választása mint isibe menni, Sári pedig teljesen kiszámíthatatlan kedélyállapotú. Tegnap az oviból a kocsiig négykézláb akart menni mert hogy ő egy kutyus. Persze amikor édes felkapta gigahiszti jött. Ez lassan alap nála. Hogy milyen fiú fogja ezt majd elviselni ha nagy lesz? Már előre sajnálom őt. Majd rídogálhat a vállamon és én teljesen meg fogom érteni.
    Holnap GOKI.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elszaladt ez a hétvége. Ma már dolgozunk aminek nagyon örülök bármilyen szar a munka és bármennyire hideg van odakint. Most ráadásul bent melózunk ahol némi fűtés akad. Izzadni nem fogunk de nem fagyunk szét.
    Tegnap reggel a kocsit amíg levakartam szénné fagytam és a templomban is bedöglött a fűtés. Na az a hideg se volt gyenge. Apám a templomtól légvonalban 200méterre lakik és ő mondta hogy reggel -18 volt. Amikor mise után odaértem hozzá 8 után még mindig -16-ot mutatott a hőmérő. Gondolom most is vidám idő lehet odakint.
    Hazafelé bevásároltam és egész nap senki nem ment sehová ebben az időben. Az biztos hogy alig várom majd ma hogy hazaérjek és bevágjam magamat egy kád forró vízbe.
    Már készülünk szerdára amikor GOKI.-ba visszük Boldit. Gyógyszerellenőrzés.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nincsenek gondolataim amit lejegyezhetnék. Tegnap semmi nem történt velünk. Leszedtük a fát és leesett Boldi az ágyról. Olyan hirtelen veti már magát hogy lefordult addig amíg édes odanézett arra hogy mérgelődök. Szerencsére csak megijedt mert ügyesen esett. Ott volt a paplan is amin a kúszást gyakoroljuk de azért még se essen le.
    Adri letudta a szülinapi bulit ahol jól érezte magát és nagyjából ennyi volt a történés. Ma a szokásos vasárnapi menet lesz. Templom és utána apám. Megnézem hogy vészelte át ezeket a farkasordító hidegeket. Hazafelé beugrok a boltba és a pékhez hogy a többieknek ne nagyon keljen kimenni a hidegbe és ennyi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extrakésőn vagyunk mert éjszaka Sári kivert egy gigahisztit. Át is vonultam a kékszobába aludni.
    Tegnap ismét nem voltunk de hétfőre megoldja kolléga a tankolást. Hétfőn már mindenképpen mentünk volna mert megelégeltem a dolgot és tankoltam volna újra én.
    Itthon elvoltunk. Takarítottunk és elmentünk T.bányára sütiért mert tegnap volt Boldizsár nap. Egy reggeli kép róla.
    Ritka eset amikor Kati hagyja magát lefotózni.
    Kutya hideg van odakint ezért csak a boltba ugrik el valaki és délután Adri megy egy osztálytársának a szülinapi bulijára.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugisan aludtam. Tegnap nem voltunk dolgozni aminek egyszerű anyagi okai voltak. Eddig én tankoltam az autót és most kollégám jönne de nincs rá pénze. Ezt a helyzetet most neki kell megoldania. Mivel kutya hideg van odakint ezért annyira nem kapálózok ha nem sikerül mégsem neki. A felesége gyárban dolgozik ahonnét tutira megkapta a pénzt csak lehet nem akar adni belőle. Én hétfőig biztosan tartom a féket és csak akkor elégelem meg ezt a helyzetet. Ez egy no comment állapot...
    Reggel felkísértem Adrit a suliba és elmentem Katival az oviba is. Délután pedig újra mentem egy ilyen kört. A kettő között itthon henyéltem szerelmemékkel. Rám fér némi ágynyugalom mert a tüdőm újra fáj. Rohadt tél véget érhetne már mert nagyon gyűlölöm ezt a hideget.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma egész jól aludtam. 2-kor ugyan megébredtem de hamar visszaaludtam. Kipihentnek is érzem magamat. Tegnap folytattuk a vesszőfutásunkat a kartonozással. Már kicsit gyorsabban haladunk de most a kötöződrót fogyott el és hamarabb haza kellett jönnünk mint terveztük. Jó volna ha pénteken végeznénk de ez nem biztos. Még a jövő héten jönnünk kell ide fafödémet készíteni de akkor legalább már nem lesz kartonozás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most éledezek. Kettőkor felébredtem és 4 előtt aludtam vissza. Mintha átment volna rajtam egy autó. Nem szeretem hogy a rossz alvásom visszatért, pedig tegnap azért már rendesen kiterheltem munkával a szervezetem. Tovább is maradtunk aminek nem nagyon örültem de nincs mit tenni. Nyomni kell ezt a szemét kartonozást.
    Tegnap szereztem egy PRA35-ös vevő/távirányító egységet a lézeremhez. Nincs makulátlan állapotban de szerencsére vezérli a műszert. Olyan opciókat tudtam kipróbálni amit eddig csak a promó videókon láttam. Hát ez BESZARÁS! Ha fekvő állapotban indítom be a műszert és a vevő egységet, adott pontra lehelyezve megkeresi a gép a vevőt és beáll a nulla pontra. videó róla. Ugyanez ha állítva van a műszer a lejtésnél is. A srác amikor hozta a vevőt kipróbálásnál páran összegyűltek megnézni mit csinálunk és mindenkinek leesett az álla. Már látom is magam előtt mire fogjuk ezt a tulajdonságát használni. Még egy tekerős Hilti lábat akarok venni hozzá de aranyárban mérnek mindent.
    Ma zombiként folytatjuk a kartonozást. Még van 2,5 garázs. 2 garázsban fafödémet is kell készítenünk de az már egy felüdülés lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem nagyon alszok mostanában pedig tegnap el is kezdtünk dolgozni. Na nem egy óriási lendülettel de megkezdtük az évet. Ennek ellenére fél3 óta fent vagyok és alig vártam hogy végre 4 óra legyen hogy fel tudjam kelteni szerelmemet.
    Tegnap kartonoztunk de nagyon nem ízlik ez nekünk. Hiába vagyunk bent relatíve jó időben de inkább fagyoskodva tetőt készítünk mint bent vacakoljunk.
    Ma elvileg hoznak egy vevőegységet a Hilti lézerhez amivel ha minden jól megy tudom kezelni az összes funkcióját de még nem biztos. Elviszem a műszert és kipróbáljuk.
    Édesemék tegnap bementek a lányokkal Fehérvárra vásárolni. Kicsit kimozdultak mert szerelmemen már érezni lehetett hogy egyre ingerültebb a bezártság miatt. Menjenek is hogy ne legyen baj.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Megkezdődik az év. Már nagyon hiányzik a munka mert ez a henyélést ideig-óráig ki lehet bírni de nem az én műfajom. Ebben a hidegben nem nagyon lehet értelmes helyre kimozdulni a sok gyerekkel, itthon pedig rém unalmas a henyélés. Többnyire aludtam napközben a lyukas időkben. Mondjuk tegnap elmentem templom után Adriért Pestre és fél11 körül értem haza. Fújtam egy keveset és utána elmentem kitakarítottam táltost. Már nagyon durva volt belülről. Egy mosás is ráfért volna de a fagy miatt ezt hanyagoltam.
    Ma megyünk vissza gipszkartonozni T.bálintra. A héten ez biztosan betart még. Sőt, talán még a jövő hét közepéig is elvacakolunk vele.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totálisan hulla vagyok! Éjfélkor felébredtem a rakétázásra és baromi nehezen aludtam vissza. Persze 5 előtt már tudtam volna aludni ha nem kellett volna kelnem.
    Tegnap semmi említésre méltó dolog nem történt velünk. 1x mozdultunk ki a boltba és azon kívül itthon voltunk. Néztük a tévében a kritikán aluli műsorokat és szokásos időben aludtunk.
    Ma reggel sietek misére majd onnan egyenest megyek Pestre Adriért. Jó lesz ha már itthon lesz ő is és kicsit lefoglalja a lányokat.
    Mivel végigtoltam a Doom-ot eladom a GTX660-as vga-t az egyiket. Már ketten is vinnék mert túl jó árban tettem fel. Kell a lé másra. Pár cuccot feltettem eladásra pl. a bosch lézert és Lolát is árulgatjuk vasárnál egy kicsit többért de nincs nagyon egyikre sem jelentkező eddig. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    2016.

    Nehéz összefoglalni úgy ezt az évet hogy ne legyen túl lelkizős és ne legyen túl tárgyilagos. Aki olvassa az tudja úgyis hogy ezt az évet igazán január 22.-én kezdtük el. Addig nem történt velünk semmi érdekes, de akkor világra jött az én drága pici Boldizsár fiam akinél azonnal kiderült hogy egy súlyos szívbetegségben szenved. (truncus arteriosus communis) Akkor még nem tudtuk csak később derült ki a kromoszóma vizsgálaton hogy ez mellé társul egy DiGeorge szindróma. Haza se hozhattuk a kórházból hanem egyenesen a GOKI.-ban kötöttünk ki és első hét után megműtötték. Az egész életünk fenekestül felfordult. Azelőtt csak akkor voltam itthon amikor nem volt munkánk de most helyt kellett állnom apaként is. Istápolnom kellett a lányokat miközben szerelmem a pici fiúnk mellett volt hogy első pillanattól érezze vele vagyunk. Nagyon nehéz idők voltak ezek mert egyszerre változott meg az életünk. Akkor még azt hittem egy rossz álom amiből felébredek és megy minden a szokott kerékvágásában. Nem így történt... 34 napig volt az első körben kórházban mire hazaengedték. A műtét alatt megfogadtam hogy ha kapok fentről segítséget el fogok járni rendszeresen templomba. Amint hazatértek így is tettem. Először idegen voltam de beilleszkedtem. Minden héten járok és köszönetet mondok a segítségért. Még 2x volt szükségünk rá az ősszel. Növekedek a nyomás amit újra meg kellett műteni. Előbb egy 9 órás majd miután a nyomás csökkenésével kitágult a lyuk a szívecskéjén egy 5,5 órás műtét következett ahol összevarrták neki. Nem írom le bővebben milyen óriási traumán estünk át. Ez szept.20 és okt 20. között zajlott le. Előtte és azóta is havonta többször járunk vizsgálatokra. GOKI.-ba és a fehérvári kórházba. Elkezdtünk Rehabilitációs tornára járni a tóparti egészségügyi centrumba is. Mindent megteszünk hogy utolérjük magunkat. 3-4 hónap lemaradásban vagyunk a korcsoportjához képest. Még csak pár napja kezdtünk el kúszni és a súlyunk is elég gyatra. 6420gramm. Boldi és én
    Lányok: Sárit rettenetesen megviselte Boldi születése. Gigahisztik sora amiket napi szinten át kell élnünk. Majd csak túljutunk ezen az időszakon. Nem bántjuk érte. Ő szépen kerekedik és nagyon cserfes.Sári
    Katica nagy ovis lány. Mindenkivel kontaktol. Akár az utcán is leáll beszélgetni vadidegenekkel. Mindketten gyönyörűek.Katica
    Adri igazi nagylány kezd lenni. Visszabeszél és a tanulmányi eredményei ahogy a felsőbe lépett leromlottak. Adrienn
    Szerelmem. Ő az igazi aki mindent elnéz nekem. Bármikor bejelenthetek neki egy nagyobb vásárlási szándékot ő nem szól rám. Azért megjegyzi hogy neki ez mondjuk nem tetszik de hagyja. Csodálatos anyuka aki mindent megtesz a gyermekeiért. Imádom őt! Nap mint nap megköszönhetném neki hogy őrzi a tüzet nálunk. Sajnos ritkán teszem meg ezt ezért itt leírom (csak neki szól) Köszönöm hogy vagy nekem!Mi
    Munka: Soha nem volt még ennyi munkánk amit hol kifizetnek hol nem. Két és fél hónap kényszerpihenőn itthon voltam amit túléltünk de sok pénz elment Boldira. Ezúton is szeretném megköszöni a sok támogatást amit kaptunk innen.
    Jövőre elvileg nyugis évünk lesz. Boldihoz nem kell nyúlni ha minden jól megy.
    Elég zanzásítva írtam le az évet mert vacak író vagyok és nem akartam olyan dolgokra emlékezni amikre általában felriadok éjszaka. Ez az év a könnyekről szólt. Soha ennyit nem sírtunk mint 2016.-ban. Remélem 2017 a nevetés éve lesz.
    Boldog új évet mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma van az év utolsó napja ezért majd megpróbálok valami évösszefoglalót írni nap közben.
    Tegnap délben bementünk apámhoz beszélgetni kicsit és hazafelé beugrottunk a mekibe. Teletankoltuk Masnit 6,67L átlagfogyasztása lett. Csak hosszú utakon eszik jól mert a városi rövid utakon szinte folyamatosan megy a szívató. Ez van, de legalább imádja édesem. Holnap templomba megyek vele és utána egyből GO Pest Adriért.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam bár az éjszaka egy részén Kati bebújt mellém. Arany pici szíve. Nem küldöm el hanem megölelgetem és megpuszilgatom. Ő persze azonnal bevágja a szunyát és nem számít neki hogy én nem alszok jól tőle.
    Tegnap szinte semmi nem történt velünk. Délelőtt kiszámoltunk közösen egy munkát kollégámmal amire sürgősen kellett az árajánlat, és délután sétáltunk egyet a családdal a napsütésben.
    Ma bemegyünk Fehérvárra apámhoz látogatóba. Rég látta az unokákat mi pedig kicsit kimozdulunk. Lehet előtte kiszaladok megnézni egy munkát tatára. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit később vagyunk. Nehezen tudtam kikászálódni az ágyból mert a derekam rakoncátlankodik.
    Tegnap befejeztük a kazánház tetőjét és szerintem idén már nem megyünk sehová dolgozni. Jót is tesz majd egy kis pihenés. Megpróbálom befejezni a Doom-ot és családdal foglalkozni. Apámhoz majd talán holnap elmegyünk és onnan a mekibe beülünk. Elsején el kell majd mennem Adriért Pestre és más nincs nagyon tervbe.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre aludtunk egy normálisat. A derekam még fáj de remélem a mai munka kicsit helyrerántja. Bádogozunk és cserepezünk a kis kazánháztetőt ami inkább garázs lesz.
    Tegnap elég nagy volt a forgalom nálunk. Eljöttek apósomék és Imrus nagy fiam is itt volt. Ő mondjuk nem sok vizet zavart mert tolta a DOOM-ot. Elért egészen a főszörnyig amihez nekem kellett jó pár nap. Meglátszik hogy sokat gépezik ami nem túl egészséges. Imrus és Boldi. A legkisebb és legnagyobb gyermekem.
    4 körül egyszerre indultunk el a szülőkkel. Hazavittük a fiamat és elmentünk vásárolni az ósenbe. Hazaérve kidőltünk mint a leveli béka. Este még készítettem pár képet a lézerről. A Bosch mellett. Hamarosan élesben teszteljük majd megy a piacra a Bosch. Nem kell kettő mert csak a pénz áll benne.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma későn vagyunk mert szétszórva aludtunk. Édesem bogyóval Adri ágyában, Kati és Sári a miniegeres ágyon, én a kékszobában és Imrus a mi ágyunkon. Ez senkinek nem volt jó de nincs mit tenni.Ezt az egy napot ki kell bírni.
    Tegnap reggel elmentem a világ végére a Hilti lézerért. Megvettem mert rendben üzemel. Sajnos nem a gyári tartozék PRA30 vevő/távirányító van hozzá hanem a PRA20 ami miatt pár funkcióját nem tudom működtetni. Egyszerűen a műszerre nem építettek gombot csak a vevőegységgel lehet irányítani. Jelen esetben csak a vízszintezéshez használunk lézert és az a funkciója ezzel a vevőegységgel is tökéletesen funkcionál. 10 méteren 0,75mm a csalása a műszernek ami több mint jó. Majd készítek fotókat de a mostani állapotok miatt ez nem lehetséges. Délután elmentünk és lemostuk Masnit. Mivel fehér színű ezért ez a szmogos szmőtyi duplán látszódik rajta. Na nem mintha táltosomra nem férne rá egy fürdetés... Ha jó idő lesz szilveszterkor akkor kitakarítom azt is.
    Zsani nagylányom nem volt rám kíváncsi idén sem. 2 éve nem jön hozzám amit nem tudok hová tenni. Elég szürreális a gyermekeim élete az anyjukkal. Érthetetlen de nincs beleszólásom. Persze édesem kiakad attól hogy ennyire leszarják az apjukat. Én csak nevetek rajta. Én itt vagyok és nem szívódok fel. Ha akarnak megtalálnak.
    Ma jönnek apósomék és először jön velük a bátyja is. Érdekes szitu lesz. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem sokat aludtam az éjszaka. Először berongyolt Sári mikor pont elaludtam volna, utána meg járt az agyam és csak forgolódtam.
    Tegnap volt reggeli mise és utána beugrottam apámhoz. hazaérve nem sok minden történt velünk. Ilyenkor mindig rendezünk egy kis fotózást a családban és szerelmem azokkal a képekkel frissíti a fészbuk borítóképét és profilképét.
    Ma a délelőttömet elautózom. 150km-re elmegyek egy Hilti lézerért. Vannak pillanatok amikor nem tudok parancsolni magamnak. Ilyen volt az is amikor egy szemérmetlen ajánlatot tettem egy rotációs lézerre amit szerencsétlenségemre el is fogadtak. Általában olyan gépeket vásárolok amik nagyon ritkán kerülnek fel hirdetésbe és ilyenkor nincs mire várni. Újonnan nincs az az ember aki meg tudja fizetni használtan meg egyszerűen nincs. Persze szerelmem kiakadt teljesen. Miért veszel lézert amikor van egy másik ami ugyanolyan. Azt el is fogom adni hogy visszajöjjön a kiadott pénz de ez egy Hilti! A nők ezt nem érthetik meg.... :B :U Vannak márkák amik nálam szent kategóriába tartoznak ilyen a Hilti és a Mafell. Nincs mese menni kell!
    Sietek haza mert jönnek a gyermekeim látogatóba. Zsanit 2 éve nem láttam és Imrus is kereken 1 éve volt rám kíváncsi. Kicsit izgulok milyen lesz a hangulat.
    Általában itt alszanak és bizony holnap tumultus lesz mert megjönnek apósomék is hozzánk a bátyjával.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Szép karácsony reggelt!

    Nincs is jobb mint egy kiadós hasmenésre ébredni ezen a napon. Édesem és én is ezzel indítottunk. Tegnap ettünk valami olyat ami betett a pocakunknak.
    Tulajdonképpen úgy zajlott le ez az egész 24.-e mint a többi. Délelőtt pakolás és takarítás, rend megőrzése a fa díszítéséig és az ajándékozásig és utána ereszd el a hajam.
    Teszek fel pár képet.
    Fa díszítése
    Az első pillanatok Sárinál
    Katicánál.
    Boldizsár első karácsonyi ajándékai.
    Megzabálom ezt a rosszcsontot! Pont olyan megfékezhetetlen mint én voltam gyereknek. ;]
    Még egy Katicáról.
    Ma sietek templomba a szokásos vasárnap reggeli misére. Kicsit izgulok mert volt éjféli mise is ami remélem nem iktatta ki a 7-es szertartást. Majd meglátom. Max. átmegyek egy másik templomba. utána benézek apámhoz kicsit beszélgetni hogy ne legyen egyedül ilyenkor az öreg. Már este felhívta szerelmem telefonon és beszélt vele. ól esett neki hogy gondoltunk rá.
    Nyugalmas karácsonyt mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma ilyen karácsonyi lustizós reggelünk van a háttérből egy "csipetnyi" Sári hisztivel. Így indul ez a karácsonyi ajándékozós nap.
    Tegnap reggel elmentem boltba és postára. Feladtam a maradék csekket ami nem fért bele a pénzünkbe a hónap elején. A derékfájdalmam még nem múlt el. Úgy szállok ki be az autóba mint aki menten meghal.
    A mai délelőtt a rendrakásé és a takarításé. Délután fadíszítés és ajándékozás.
    Mindenkinek nyugalmas napot kívánok.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap óta fáj a derekam és nem tudom eldönteni hogy izomprobléma e vagy felfáztam. Jó lesz ez a pár nap pihi ami elé nézünk. Elvileg csak 28.-án dolgozunk ebben az évben. Ez még nem 100%.
    Tegnap befóliáztuk, beléceztük és leszegtük a kazánház tetőt. Kis zsetont is kaptunk ami nagyon jól jött. Ma elvileg egy kis bevásárlás lesz és készülődés a karácsonyra. A pakolást és takarítást direkt holnapra hagyjuk hogy legalább arra a pár órára fenn tudjuk tartani a rendet amíg ajándékozás van, utána úgyis elszabadul a pokol. édesemék vettek egy szép gombóc fát. Nem lehet túl nagy mert befért Masni csomagtartójába. Elvileg vasárnap melegfront jön és akkor elszaladunk lemosni mindkét autót. Ki is porszívózzuk mert táltosom is elég durván néz ki belülről.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mindig egy kis panaszkodással indítom a naplómat és ez ma sincs másképp. A bal könyököm régóta fáj és egyre durvább a helyzet. Lassan el kell mennem vele dokihoz. Ez a hideggel a korral és a szakmával jár.
    Hétvégén összebarkácsoltam Boldinak a fejlesztő deszkát. Építés közben - És amikor először kipróbáltuk
    Tegnap összedobtuk a kazánház szerkezetét és ma lefóliázzuk és belécezzük. Karácsony előtt ezzel be is fejeztük. Siettem haza mert Katica az oviban teadélutánra várt minket. Egy mesét adtak elő ami a fenyőfáról szólt. Ő volt a kis vaddisznó. Nagyon tetszett a műsor és egész jó képeket készítettem. Ügyeskedik.
    Az ajándékot hozza nekünk.
    Sárival nehezen lehetett bírni
    Adri
    Tánci
    Ma ez ilyen képfeltöltős hsz.
    Megjött az utalás és ma is kapunk pénzt. Egész kisimultak a vonásaim hogy nem kell rettegnünk mikor jön meg a lé.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Semmi karácsonyi hangulatom nincs pedig pár nap és jön a Jézuska. Gyerekek már nagyon várják de nekünk csak egy nyűg az egész. Nem akarok panaszkodni hogy ismét nem utaltak már egy hete, és ez kari előtt elég vacak érzés.Az autóvásárlás teljesen betett a pénztárcánknak és ilyenkor van persze karácsony és nem utalnak rendesen. Kész rémálom ez az építőipar. :(
    Ma nem megyünk kartonozni mert besokalltunk. Ha nem utalnak nem megyünk. Inkább nekiállunk egy kis kazánháztetőnek itt a szomszéd faluban és abból veszünk fel egy kis pénzt. Ez van! Ma úgyis sietek haza mert az én kis tündérkémnek karácsonyi ünnepsége lesz. Már nagyon várom!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam mert Boldi is és szerelmem is jól aludt. Ma vagyunk 129 hónaposak. Elképesztő szám! Amíg a reggeli kávénkat ittuk (édes forrócsokizik) azt beszéltük hogy pár nap és itt van karácsony. Még fát sem vettünk . Nagyon küzdelmes évünk volt és reméljük a következő jobb lesz.
    Tegnap kartonoztunk és ma is dobozolunk. Azután be kell építeni 4 padlásfeljárót és nagyjából el is fog menni a napunk. Holnap lehet nem megyünk fel T.bálintra hanem itt a szomszéd faluban nekiállunk egy 40m2-es kazánház tetőnek. Majd meglátjuk mi lesz. Az biztos hogy holnap sietünk haza mert Katicának az oviban ünnepség lesz és nagyon örülne neki ha elmennék rá. Nekem az a legnagyobb boldogság ha örül a kislányom ha vele vagyok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtunk jól. Boldi sokat fent volt és ezért mi sem tudtunk rendesen pihenni.
    A tegnapi nap nagyjából úgy zajlott mint ahogy lejegyeztem azzal a kis különbséggel hogy nem mentünk el fát venni. Majd szerdára marad ez vagy legkésőbb péntekre.
    Ma megyünk vissza kartonozni T.bálintra de már a hátam közepére sem hiányzik ez a munka. Még a végén az is lehet hogy kéményseprő járdákat is kell szerelnünk a tetőre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy aludtam mint akit agyonvágtak! Tegnap este 7-ig toltuk kollégámmal de befejeztük és lezárhatom ezt a balszerencsésen végződött maszek munkát. Még mindig nem derült ki hogy az anyagdíjakkal hogy állunk. A héten készül összegzés a tüzépen. Számításaink szerint bőven belefért a költségvetésbe. Persze a megrendelő ilyenkor totál bunkó lesz miközben őt semmi kár nem érheti. Tegnap ki se jött se köszönni se megnézni mit csinálunk. Ez volt az utolsó ilyen eset hogy nem mi viszünk és rendezünk oda minden anyagot.
    Ma decemberben először van szabad vasárnapom. Elmegyek misére és beugrok apámhoz picit beszélgetni. Azután hazajövök és családdal leszek. Mai feladatom a pihenés mellett hogy készítsek Boldizsárnak egy ilyet. Szerelmem vett is 3 görgőt és van itthon bútorlapunk amiből a remek szalagfűrészemmel kivághatom a formáját. Nem lesz gyári de nem is ennyibe fog kerülni. Ilyenen tologatták a rehabon a kis kukacost. Most nincs rá pénzünk hogy vegyünk neki ezért készítek.
    Még elsétálunk fenyőfát venni és a DM.-be bébiételt. Hosszú idő után nekiálltunk újra enni és gyarapodni. tegnap 6,35kg volt ez a kis drága. Vérverítékkel szedegetjük a grammokat felfelé.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok. Kezd beérni az év végi hajtás és ezek nem azok a munkák amit jó csinálni hanem a mókolások amik rabolják az időnket. Ma garázsban a plafon kartonozását fogom erőltetni. Eljön kollégám segíteni így valszeg gyorsabban fogunk haladni. A hétvégén mindenképpen be kell fejeznem mert nincs rá több idő. Majd az anyagokat összesítik a végén és ha marad benne pénz akkor kifizetik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már 4 előtt felébredtem. Egész kipihentnek érzem magamat ami talán azért lehet mert nem nehéz munkát végzünk inkább tökölőset. Strangokat és monoblokkokat burkolunk el gipszkartonnal. Pont olyan vacak munka amiben nem nő a négyzetméter csak az időt eszi meg, mindezt a világ végén. Van egy kis garázsmennyezet is ami legalább haladósabb. 4 ház+4 garázs van ami meg kell csinálnunk. Nem nagyon szeretek kartonozni de erre most rákényszerültünk. :(
    Szerelmemék tegnap voltak először rehab tornán a tóparton. Boldi végigüvöltötte az egész tornát amire számítani lehetett. Legközelebb január 19.-én mennek mert addig szabin lesz a tornász néni. Átbeszélték hogy mit érez bogyón és azt mondta csak a nyaki izom és a bokájánál amivel foglalkozni kell jobban. Az erejét kell növelni mert nincs akkora neki hogy elbírja magát. Egyensúlyérzékét is fejleszteni kell. Mindig van valami tennivaló a mi kis mosolygós, puszidobálós fiúcskánkkal.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elkészültünk! Az erőm is teljesen elfogyott már, de végre elkészültünk a cserepezéssel. Majd még ha teljesen körbeértek a hőszigeteléssel akkor vissza kell térnünk egy két napra a ragalját bezárni, de az majd csak tavasszal esedékes. Készítettem volna képeket, ha a fényképező akkuja nem merült volna le teljesen. Egy kockát se tudtam lőni vele. Ez az én formám.
    Ma gipszkartonozni megyünk Törökbálintra. Ez karácsonyig be fog tartani, sőt még lehet tovább is. Majd meglátjuk mert ma megyünk először oda és még azt se tudjuk mit kell csinálni.
    Ma megy Boldibogyó első rehabtornájára. Már most vizionáljuk hogy mi lesz... Ordítás a köbön és kérlelő szemekkel anyára nézés. Majd a következő alkalomnál már megismeri a helyet és előre ordítás lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok már. Nyomjuk a cserepezést hogy ma végezzünk de a bal könyököm már nagyon fáj. Még nincs hír az anyagösszesítésről. Állítólag a mi anyagunkhoz csapták a kőműves anyagokat is és ezért lehet kevés az anyagra vitt lóvé. Még nem tiszta a kép. Elvileg ki kellett volna jönni abból a pénzből ami rá lett szánva. Majd alakul.
    Ma édesemék tanácsadásra mennek bogyóval. Alig találkozok velük a sok munka miatt. Már teljesen lemerülök mire jön a karácsony.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy aludtam éjszaka mint akit agyon vertek. Még nem összesítették az anyagok árát amit elvittünk de túljutottam a traumán. Úgy vagyok vele hogy a sors eldönti mi legyen. Abból az összegből ki lehetett hozni ezt a munkát és csak túlárazott anyagokkal léphettünk túl a kereten. Nem érdekel már.... Mint a Mi atyánkban. "legyen meg a te akaratod".
    Nyilván a tegnapi napunkat ez erősen meghatározta. Nagyon lassan haladtunk de azért a felső tetőrészt teljesen elkészítettük. Ma még egy kis egész cserepet rakni kell fel és utána még egy 7m él van amit le kell darálni egy 7 méteres vápával és egy 5 méter körüli vápával. Azután kúpozhatunk. A legvacakabb része a vápavágás lesz ami természetesen rám marad. Megpróbálunk holnap végezni de ahhoz jó időnek kell lennie és mindkettőnknek összeszednie magát.
    Szerelmemnek telefonáltak a rehabról, csütörtökön indul az én kis Boldizsárom felzárkóztatási tornája. Arany pici kukacosom biztosan végigordítja majd a foglalkozásokat. Csak a mi kezünkben érzi magát biztonságban. Nagyon bizalmatlan a fehér ruhás emberekkel ami érthető.
    Adri meghozta élete első egyesét. Matekból kettesre áll. Érthető mert nem megy neki. Tavalyi kitűnő bizi pápá..
    szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fáradt és kicsit elcsüggedt vagyok. Tegnap kiderült hogy túlléptük a könnyűszerkezetes garázs költségvetését az építőanyag kereskedésnél. Normál esetben a befejezés után van egy összesítő számla mi lett beépítve azt kell kifizetni és ha valamiből több fogyott akkor magasabb lesz a végösszeg. De mivel itt fix összegű vállalás volt, anyag+munkadíj ezért más a helyzet. Rendes hivatalos E naplós számlás munka és bizony a megrendelő ragaszkodik hogy nem hajlandó többet fizetni mint ami a szerződésben szerepel. Ma összegzik a kereskedésben mit vittünk el és még hozzácsapják a plafon gipszkarton cuccát is ami hátra van a részünkről. Még az is megeshet hogy ezt zsebből ki kell fizetnem, esetleg többet is. Nem én számoltam ki az anyagszükségletet! Késő bánat. Otthagyni se lehet mert naplós. Ezt be kell nyelnem. Ez van. Jó lesz ez a mínusz karácsony előtt. :( Ez volt az utolsó eset hogy olyan munkát csinálok amit nem én számoltam... :W
    Tegnap körbezártam belülről a falakat kartonozva és már csak a komplett plafon maradt. Ezt szombat-vasárnap megcsinálom és részemről kész. Jó hogy innen még pénzre számítottam karácsonyra.
    Édesem elment Pestre Adriért és beugrottak a papához is kicsit. Mindenki jól érezte magát aminek nagyon örülök. Ők fél 5 körül értek haza én pedig fél 6 körül végeztem. Nem sok időnk volt egymással lenni ezen a hétvégén sem. Majd karácsonykor...
    Ma folytatjuk a cserépvágást. Szerda körül fogunk végezni és irány kartonozni T.bálintra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hulla vagyok! A melegfront és a felgyülemlett fáradtság miatt már 7 után aludnom kellett és éjszaka felébredve alig tudtam visszaaludni, amikor meg sikerült reggel lett. :W
    Tegnap cserepet vágtunk és 2-kor elegünk lett belőle. Hazajöttünk és a családdal még lementünk a boltba vásárolni. Imádom ahogy megszállunk egy üzletet és mindenkinek a haja hullik tőlünk. Édesemnek és nekünk is. Amikor már azt hisszük koordinálni tudjuk a két kis elszabadult hajóágyunkat (Kati és Sári nevezetűeket) akkor húznak egy váratlant amire nem vagyunk felkészülve. Kétféle reakció van. Édesem kiakad én meg csak nevetek rajtuk. Imádom őket és nem tudom kinek fogjuk majd ezeket a hisztis picsákat eladni majd. Még a végén a nyakunkon maradnak. :DDD egy tegnap esti remek kép amit édesem készített róluk
    Ma reggel templom és apámnál be kell vinnem a tápot a tyúkoknak. Majd rohanok haza és eszek azután zúzok sötétedésig maszekolni. Szigetelés-OSB-karton. Templomban szegényeknek gyűjtenek tartós élelmiszert. A tegnapi bevásárláson azért mentünk le hogy vegyünk ezt azt. Tészta-konzerv-liszt-cukor. Ma viszem be és leteszem a gyűjtőponton. Jövök egy párral az Úrnak ezért evidens hogy adunk. Voltam én is olyan rossz helyzetben amikor nagyon kilátástalan és csóró életet éltünk.
    Édesemék Pestre mennek Adriért és papáznak egyet. Addig dolgozok amíg haza nem érnek azután jövök haza én is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjszaka velem aludt Kati és nagyobb helyet foglalt el az ágyból mint én. Persze valahol jól esik hogy bújik de pihenés szempontjából nem ideális. Így is külön szobában alszok már amíg Sári hisztizik.
    Tegnap kis lécezés, kis cserepezés, kis bádogozás. Ma tömény cserépvágás lesz.Jutunk amíg jutunk és majd hétfőn folytatjuk. Szerdai befejezést vizionálok de ki tudja még mi lesz. Már hétfőn kartonozni kellene mennünk de ez kizárt! Holnap reggel templom után apámhoz beugrok egy percre és rohanok haza mert a maszek munkámmal is kellene haladnom. Szigetelni és OSB.-t rakni majd kartonozni fogok. Remélem az oldalfalakkal végzek és akkor csak a plafon marad. Ezt is be kellene fejeznem karácsonyig de nem tudom mekkora esélyem van rá.
    Boldi tegnap megkapta az RSV.-t és Nelli nénivel is beszélt édesem. Azt mondta ez teljesen normális hogy stagnált a nyomás. Tóparton felmérték az állapotát és az izmokkal semmi gond nincs. Minden működik rendesen csak nagyon gyengécske. Bowen módszerrel fogják tornáztatni. Túl sokat feküdt és letapadtak a kötőszövetek. Januárban indul a rehab. Heti kettő de lehet három lesz. Azt mondták hamar utol fogja érni vele a kortársait. Reménykedünk...
    Szeretnék egy kis nyugalmat két ünnep között de nagyon érik hogy dolgoznom kell majd. :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap cserepeztünk és majdnem a fele tetőre felszórtuk az egész cserepeket. Ma felszórjuk a másik felét és nekiállunk vágni. Végre megérkeztek a pénzek! Úgy vártuk már mint a messiást hogy jöjjön az utalás. Muszáj volt a fővállalkozónak utalnia mert még karácsony előtt meg akar csináltatni Törökbálinton 160m2 gipszkartont és még itt is be kell fejeznünk a cserepezést. Nyomni kell mert kiesünk a kosárból.
    Ma édeseméknek RSV. oltás,-Nelli néni-tóparti rehab. Vasárnap mennek Adriért Pestre és beugranak apósomhoz hagy unokázzon kicsit. Újabb 200km Masniba. Ezen a héten 600km környékén leszünk. Jövő héten remélem kicsit kevesebb út lesz mert nem győzzük tankolni a verdát.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Elfelejtettem még lejegyezni hogy amíg ott voltunk a GOKI.-ban a nővérek beszélték hogy most hoztak egy Truncusos újszülöttet. Elképesztő! Lassan nem is lesz olyan ritka betegség amiben Boldizsárunk szenved. Át tudom érezni a szülők első traumáját amikor még nem tudják mivel állnak szemben és mekkora küzdelem vár rájuk. :(

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ahogy sejtettük elment az egész tegnapi nap a GOKI.-ra. Eszem megáll hogy egy ilyen menet 3,5-4 óra csak a várakozás. Persze a gyerekeket ilyenkor alig lehet lekötni mert szét unják magukat. Hol Sárira ügyeltem hol Boldival az ölemben sétáltam. Kicsit nyugodtabb volt szerelmem hogy nem az ő idegein táncolt a kis hisztizsák. Boldizsár állapota stagnál. Nem javult a nyomásérték de nem is romlott. Még az előző kontrollon azt mondták hogy nagyon szép az eredménye és ez még javulni fog. Na ehhez képest megálltunk, és nem tudjuk milyen állapotban ragadtunk meg. Ez az "elmegy" és lehet vele élni, vagy a "közel van az egészséges emberek értékeihez". Ez egyénfüggő. Majd a pénteki Nelli nénis talin megbeszéli édesem. Tudnunk kell hogy jelen állapotban a "stagnál" szó éppen jót vagy rosszat jelent. Sajnos súlyban is megálltunk kicsit 6,25-ön. Legalább egy hete vagy több nem mozdultunk el erről az értékről, vagy csak lefelé 1-2 dekát.
    Ma elvileg cserepezünk ha kolléga végzett a bádogozással. Majd meglátjuk mi lesz.
    Hazafelé beugrottunk egy csőboltba és vettünk Masniba egy levegőcsövet ami a légszűrőt köti össze a leömlőnél lévő védőlemezzel hogy hideg motorba forró levegőt tudjon szívni. Ez egy vákumos rendszer és remélem működik mert hajmeresztő fogyasztási értékeket produkált a múlt héten amikor csak itt helyben oviig ment édesem. 7,66L-re jött ki úgy hogy a katasztrofális múlt hétre rájött vasárnap 2 Fehérvári út, hétfőn egy Velencei és tegnap egy Pesti út. Szóval ha nem lett volna benne vidéki amit megmértem hogy 6 alatti fogyival megy neki akkor nem is tudom mennyire jött volna ki..15/100km? :Y
    Kinéztem egy láncmarót (ha lenne pénzem) mit vennék magamnak karira. Ha bejönne minden lóvé lehet ráegyezkedek két ünnep között. ;]
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap hajnalban nálunk is járt a Mikulás. Sári és Kati . Mivel minden pénzünket beleöltük az autóba és én ha minden igaz csak ma kapok pénzt ezért nagyon szerény kis ajándékot hozott. Azért Katica amikor látta hogy nekünk nem hozott semmit, visszacsomagolt egy csokit a zsákba és beletette a cipőmbe és szólt hogy nálunk is járt a Mikulás. Arany szíve! Ezek azok a pillanatok amiért érdemes élni... Sajnos a pénztelenség miatt karira sem tudtunk még vásárolni semmit. Minden ki van nézve csak az enter gombot kell megnyomni, de addig amíg nem jön be lóvé nem lehet ugrálni. Ilyen az építőipar. Sokszor hiába van megtermelt pénz ha b@sszák kifizetni. És persze akkor nem jön utalás amikor teljesen kiköltekezünk. Na nem panaszkodok.
    Tegnap léceztünk de sajnos nem végeztünk. Nem lepődök meg mert olyanok vagyunk mint egy rossz akumlátor, hidegben teljesen lemerülünk. Jól is fog jönni ma ez a kis pihi hogy szerelmemékkel megyek a GOKI.-ba. Igaz ott Sári fog kiidegelni de attól nem fáradok max. elsüllyedek szégyenemben. Ma nagykontroll és gyógyszervizsgálat lesz egyben. Gondolom elmegy a napunk rá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Idejét nem tudom megmondani mikor aludtam végig az éjszakát, és most sikerült. Két napja külön alszok hogy tudjak pihenni de tegnap hamarabb megébredtem.
    Tegnap délig alig tudtunk dolgozni mert minden deres volt és csúszott. Délután akár hogy igyekeztünk nem sikerült behozni a délelőtti kiesést és még mindig nem értünk körbe a lécezéssel. Ma végeznünk kell vele hogy holnap befejezze kolléga a bádogozást és csütörtökön cserepezhessünk. Hétfőn Törökbálintra kell mennünk kartonozni. Utálom ezt a hajtást!!!
    Boldit jól felmérték a tóparti rehabon. Jól sejtettük a 3-4 hónap lemaradást, de nála nem lehet így számolni. Elégedett volt a doki a teljesítményével és pénteken újra kell menni amikor a gyógytornász (speckó nevet nem jegyezte meg édesem) is felméri bogyókánkat, és összeülnek kidolgozni egy személyre szabott felzárkóztatási programot. Decemberben heti 1 alkalom de januártól lehet heti 2x kell menni. :Y A hét további része így néz ki szerelmeméknek. Ma Sárit viszi vissza gyerekorvoshoz, holnap GOKI (ide velük megyek én is) csütörtök szabadnap, péntek délelőtt megyei kórház RSV. oltás utána Nelli néni és GO ki rehabra a tópartiba. 500km autókázás. :(
    Mi szenvedünk a hidegben tovább. Próbálunk haladni de nem megy...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap fejlámpánál fejeztem be a maszek munkámat. Bebádogoztam és le is cserepeztem. Nagyon elfáradtam de meg kellett csinálnom mert karácsonyig alig van már idő és a jövő hétvégén úgy néz ki el kell kezdenünk egy kisebb kazánház tetőt és nem tudok a saját maszek munkáimra időt szakítani.
    Azért meló előtt reggel elmentem templomba. Ezt a heti programot nem hagyom ki semmi pénzért. Ilyenkor kicsit magam vagyok és kérem az Urat vigyázzon a kis boldog Boldizsárunkra, nyugtassa meg Sárit és adjon erőt nekünk az élethez.
    Ma a kis kukacost viszi szerelmem a Tőparti rehabilitációs központba Agárdra felmérni mekkora elmaradásban vagyunk. Szerintünk 3-4 hónap lehet. A vele egykorúak már szaladni kezdenek mi pedig még csak a fenékemelgetésnél járunk. Mondjuk 3 szívműtét után mondták is hogy rettenetesen le leszünk maradva. Ma tópart, szerdán GOKI és pénteken Nelli néni a megyei kardiológián. 400km autókázás. Nyami!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon durva éjszakán agyunk túl! Sári levert 2 gigahisztit olyan lebontásban hogy az elsőre felébredtem, és pont elaludtam volna amikor a 2. érkezett. Nem sokat aludtunk szerelmemmel. :(
    Tegnap délre itthon voltam mert hamar befejeztük a tető megerősítését. Jó lett volna ha utána még kiszaladok a maszek munkámhoz és feldobom azt a 30m2 cserepet de mára maradt ez a munka is a bádogozás utánra.
    Ma reggel elszaladok misére és sietek haza minél több idő maradjon munkára. Amíg dolgozok édesemék bemennek Fehérvárra vásárolni a lányokkal. Még ez sem biztos mert lehet szerelmemet kiakasztják a gyerekek és ő behúzza a féket. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extra korán ébredtem, édesem pedig nem aludt mert Boldi köhörészik. Tegnap benti munkánk volt. Komáromban egy új építésű faháznak a tetejét javítottuk ami majdnem széttolta a falakat. eszem megáll! Ritkán látunk ilyet. 20t olajemelőkkel nyomtuk a derékszelement és a taréjt és utána acélgerenda+ 20x20-as 10méter hosszú ragasztott tartót tettünk be amit két oldalon bevéstünk a falba és középen a vasgerendákról feltámasztottuk. Ma folytatjuk a tető további részeinek a megerősítését. Ma mindenképpen végeznünk kell mert hétfőn vissza kell mennünk lécezni. Holnap elmegyek kicsit bádogozni az egyik maszekomhoz hogy azzal is haladjak.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hurrá! Ma a szél süvít odakint! Az ácsok 2. számú ellensége a csontig hatoló pár fokos orkán erejű szél. Persze fóliázunk még. Vagyis fóliáznánk, de inkább elmegyünk besegíteni Komáromba egy srácnak 2 napra mert megkért rá.
    Vasárnap mehetnék a 2 maszek munkám bármelyikéhez és úgy döntöttem elmegyek felszórom a csatornát a féltetőnél és a nénihez a garázs belső munkálataihoz majd jövő héten hétvégén megyek. Még jó hogy "alig" van munkánk.
    Sári nehezen lábadozik. Ma a kákszobában aludtam hogy rendben legyen az éjszakánk. Remélem hamar kilábal belőle, és remélem nem Kati lesz a következő.
    Szép napot mindenkinek.

    szerk: Majdnem elfelejtettem hogy tegnap délelőtt voltunk Pesten munkát nézni! 2db. tetőfelújítás 3 emelet magasan a Gellért hegyen. Pala le- új pala fel és csatornacsere. Darabonként 310m2. Ez szerintem nem nekünk való feladat.... Jól elment az egész délelőttünk rá és nem hinném hogy lesz belőle valami.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hurrá! Sári belázasodott este és éjféltől én csak nyomokban aludtam, de szerelmem egyáltalán nem aludt semmit. De legalább esett az a szemét hó ami az ácsok egyik legnagyobb ellensége. :W Mi jöhet még?!
    Tegnap léceztünk és bádogoztunk. Ma reggel megyünk Pestre tárgyalni egy tetőfelújításra és ezzel elmegy az egész délelőttünk, majd sietünk vissza és valamennyit dolgozunk még mert haladnunk kell itt is.
    Remélem karácsonyra mindenhol végzünk és egy nyugis ünnepet ülhetünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Boldi már nem lázas de a gyógyszert kihányta. :( Tegnap elvitte dokihoz édesem és azt mondták picit piros a torka, de nehogy belemásszon jobban ad antibiotikumot neki. Reméljük azért valamennyi benne maradt mert így nehezen fog meggyógyulni.
    Mi melóhelyen küzdünk a fagyos széllel. Estére már fájnak a lábaim és teljesen lemerít. Sokkal lassabban is haladunk mint kellene. Hegyekben áll a munka és mindenhol várnak ránk, mi meg nem tudunk haladni. Nekem is 2 félbehagyott munkám van amit azért be kellene fejezni. :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ennek a szemét időnek köszönhetően Boldi éjszaka belázasodott. Kapott Panadolt és most békésen szendereg. Ismét közeledünk a védőoltás első havi adagjának a vége felé amikor nemsokára jönnie kellene az emlékeztető következőnek. Remélem nem betegszik le addigra. :( Nála egy egyszerű lázzal is irány a kórház. Nem örülnék neki amikor hegyekben áll a munka és a pénzünk se sok.
    Tegnap ebben a szemét szeles időben fóliáztunk. 2 nadrág volt rajtam de ez a piszok metsző szél átfújt rajta és csontig hatolt. A kukim kivolt vele de nyomni kell mert csúszásban vagyunk. Még zsaluznunk is kellett ami nem a mi dolgunk és elvitte a fél délelőttünket. Persze nem nagyon kapunk majd érte semmit.
    Édesem átíratta Masnit úgyhogy már ő is a család része. Szerencsére nem kellett sokat várnia a kormányablaknál. Sárival nem lehet bírni sehol ha valahová kimozdulunk a lakásból.
    Ma újra fóliázás és lécezés. Esetleg némi bádogozás is vegyülhet a munkába. majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Úgy elszaladt ez a vasárnap mint a szél és ma újra munkanap. Mára erős északnyugati szelet ígérnek ami kifejezetten "ideális" a fóliázáshoz, és ahhoz hogy rommá fagyjunk. :W
    Tegnap a reggeli menetrend a szokásos volt. Mise és utána beugrottam apámhoz mert még a múlt héten feladtam két csekkjét és azt hoztam vissza. Utána itthon picit ejtőztem és már mehettem is Pestre Adriért. Elvittem magammal a két kis rosszaságot is hogy édesem tudjon pihizni. Megmértem pontosan Masni fogyasztását is. 5,83-ra jött ki a 196km Mór-Szfvár-Pest oda vissza útvonalon 110-es valós sztrádamenettel. Ez szerintem nagyon jó érték. Igaz a 60 paci emelkedőknél elég kevéske. Neki kell futni egy komolyabb dombnak mint az Érdi emelkedő. Ez pont nekünk való autó.
    Ma átíratja édesem ha sorra kerül és a gyerekek bírják. Mi folytatjuk a fóliázást és lécezést. Csipkednünk kell magunkat mert a héten jó volna ha valami pénz állna a házhoz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól van a torkom. Kicsit mg fáj de nem annyira hogy gyógyszert vegyek be rá.
    Tegnap délig elmentünk dolgozni és utána megnéztünk egy munkát. Igazából nem sok mindenre jutottunk de erre számíthattunk is. Az első sor fóliát maceráltuk körbe, vagyis csak elindítottuk és egy részen megcsináltuk.
    Ma reggel mise és utána jövök haza. Dél körül indulok a lányokkal Pestre Adriért. Még édesemmel voltak múlt héten szemészeten és írtak fel neki egy szemcsit amit most az apja ki is váltott. Nekünk elvitte az autó a pénzt és várnia kellett volna 1-2 hetet amíg pénzt hozok haza de az apja megvette neki. Amíg mi elleszünk édesem picit ráncba tudja szedni a lakást, vagy pihenget picit Boldival.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A torokfájásom enyhül ami piszok jó hír mert csak úgy tudtam enni hogy előtte fájdalomcsillapítót vettem be és ki kellett várnom amíg hat.
    Tegnap kaptunk állványt és hazafelé felvehettük a cseppentő lemezt ezért ma már tudjuk vinni az alsó részt is. Hétfőre lesz csatornavasunk is és tudjuk az egész alját húzni ami után fel tudunk menni rendesen lécezni. Mivel volt egy kis szabadidőnk ezért kicseréltük táltosom jobb első lengőkarját. Nem volt egyszerű de azért egy óra alatt át tudtuk szerelni az újat. Már nem kopog az eleje a nagyobb döccenőknél. Egy olajcsere és egy hátsó fékpofa garnitúra amit még meg kell ejteni és azután teljesen tip top lesz a verdám.
    Édesem éjszaka összeszámolta a karácsonyt mennyiből fogunk kijönni. Nagyjából tűrhető összeg ezért lassan elkezdhet rendelgetni. Már nem tülekedünk a boltban hanem netről rendelünk meg mindent.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nehezen ébredtem fel mert 2-kor megébresztett a torokfájásom és pont mire kelni kellett volna kezdett el hatni a Cataflam. Lassan úgy eszem ezt a gyógyszert mint gyerekek a drazsét.
    Tegnap hihetetlen módon nem felejtettem itthon a fényképezőt és fotóztam pár igazán vacakot. :DDD
    Utcafront.
    Hátulról.
    szerkezetről.
    szerkezetről 2.
    Nagyjából így dolgozunk. Nekiálltunk a szarufa orrába belevágni a cseppentőlemeznek a deszkát de a 2. képen láthatóhoz hasonló repülőállványokról vagyunk kénytelen dolgozni mert nem hajlandóak állványt hozni nekünk. Ahhoz hogy az elejével lehessen haladni egy fogásra vinni kellene a cseppentő lemez-első sor fólia- kant léc-rovarháló-csatornavas rendszert ebből a bádog egyáltalán nincs meg. :W
    Tegnap Masni sikeresen átment az eredetvizsgán és este megkötöttem rá a biztosítást. Már erre a pár napra fedezetlenségi díjat számoltak fel, ami 1850 ft. EMBER!!!! :Y :W Pofám leszakad!
    Ha ma nem hoznak állványt kerítek időt táltos lengőkarának a kicserélésére.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Brutál módon fáj a torkom! Próbálom a szokásos kamillatea kúrát bevetni hátha alábbhagy de egyelőre nem enged.
    Tegnap még nem dolgoztunk mert kollégám befejezte amit elkezdett, nekem pedig kapóra jött ez mert elmentem édesékkel a kórházba. Az egészből annyi lett hogy Sári elaludt és kint őriztem az álmát a parkolóban miközben édesem bement Boldival a vizsgálatra. Szerencsére minden rendben van a kis kukacossal. Egyre jobbak az eredmények és lehet 2 hét múlva esedékes GOKI. kontrollon elveszik a vízhajtóját neki ami egy gyógyszerrel kevesebbet jelentene. Ez nagy lépés lenne újra az életünkben mert mióta megszületett szednie kellett. Hazafelé alaposan lemostuk Masnit. Magasnyomásúval verettem minden oldalról olyan pontokat keresve ahol beázhat. Tök száraz maradt belül még a csomagtartója is. Ez nagyon nagy öröm számunkra mert Lola beázott amitől hadd ne mondjam milyen szag volt benne. Kezdem azt hinni hogy tényleg 158 ezer km van a verdában amit a km-óra mutat. :F Édesem nagyon szereti. (az egyenes tolatások nagymestere ;] ezt ő érteni fogja..)
    Ma meló. Táltossal megyünk mert át kell hurcolni az állványt az utca végéről. Legalább ránézünk a lengőkar cserére is. Ha tudok viszek fényképezőt. Ha eszembe jut...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Sári hisztivel ébredtünk. Tegnap is égette szerelmemet a GOKI.-ban. Igazi földönfekvős gigahisztit vágott ki és nem segített semmi. Bekapcsolták neki laptopon a tűzoltó Sam-et de semmi hatása. Ilyenkor úgy fel tudnám képelni de nem bántjuk csak elnövi. Kérdés az hogy előbb kinövi e vagy mi jutunk előbb az idegosztályra.... :( Boldival minden rendben van. Most csak a kísérleti gyógyszer miatti sima vérvétel és vizelet labor volt de ez is eltartott egy csekély 3,5 órán át. Ma szív UH. Fehérváron a Nelli néninél.
    Én befejeztem a lambériázást és még 2 szűk nap mire befejezem ezt a kis munkát de nem tudom mikor. Ma visszamegyünk lécezni Fehérvárra.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pocsékul aludtunk. 2 óta csak forgolódtam és alig vártam hogy 4 legyen. Édes se sok mindent aludt mert velünk aludt Sári. Sajnos ennyi embernek már kicsi ez az ágy.
    Tegnap beléceztük és a lambériázás nagy részét megcsináltuk a munkának. Ma befejezzük a lambizást és megrendeljük a bádogot és cserepet. Nagyjából ez a terv. Holnap vissza kell mennünk lécezni a félbehagyott tetőt mert lassan kinyírnak minket.
    Masnival nagyon elégedettek vagyunk. Szépen megy és minden rendben van vele. Ma el kell vinnie szerelmeméket a szokásos GOKI.-s kontrollra. Holnap pedig Fehérvárra kell menniük a megyei kórházba Nelli nénihez szokásos szívmegnézésre. A mi kis Boldizsárunkat nagyon jól ismerik már mindenhol és szeretik. Mi azért kevésbé örülünk ennek az ismertségnek. :U
    Jövő hónapban megindul a rehabilitációja is a kis kukacosnak. A tóparti egészségcentrumba fognak járni szerelmemék vele felzárkóztató gyógytornára. Van pár hónap lemaradásunk a többi azonos korú gyerkőchöz képest. Mindemellett megmarad persze a szokásos kéthetenkénti GOKI. és Közben néha a Fehérvári kórházban Nelli néni hogy ne felejtsenek el minket egészen. Nem kevés km. ugrik majd masniba amíg ennyi helyre kell járni Boldival. Elképesztő mennyiségű idő és pénz megy el rá de egy pillanatra sem csüggedünk. Nincs meghátrálás és feladás! Majd ha elkaparnak minket akkor pihenünk....
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Leszaladt ez a hétvége is. Tegnap reggel elszaladtam misére ahol a végén kaptunk felszentelt kenyeret. Hoztam is belőle amiből jutott apámnak és nekünk is. Apámnál bevártam szerelmeméket és elmentünk vásárolni. Kész katasztrófa a lányokkal bemenni egy üzletbe ahol ráadásul a karácsonyra készülve minden tömve van játékokkal. A helyzet kezelhetetlen és általában hisztihez vezet. Azért túléltük valahogy de kariig már nem fogunk menni mert nem akarom a diliházban végezni.
    Haza is bírtunk érni dél után és mivel jó idő volt lementem autót szerelni. Lolából kiszereltem a kilométeróra meghajtó műanyag fogaskereket ami alatt pár szitkot kiszórtam minden fordok mérnökeinek istenére hogy hogyan tudtak ilyen buzi rögzítést kitalálni. Egy órámba telt kiimádkozni a stiftet a helyéről és utána tudtam csak szétszedni. Szerencsére egyezett a meghajtó kerék és már van táltiban is működő km. óra. Kicsit remegősen jár a mutató de legalább mér. Átraktam a téligumikat is Loláról amit nemrég szereltem fel és ha már úgy is le volt szedve a hátsó kerék, kicseréltem a kerékcsapágyakat is. Már csak a lengőkart kell valamikor cserélni és rendben lesz táltos paripám. Lolából még az akksit és a rádiót szerelem ki, azután megy a piacra. Masnival nincs dolgom. Rendben működik és édesem is megszokta már. Egy olcsó rádió van benne amiben van SD kártya olvasó és írtam zenét hogy tudjanak valamit a lányok hallgatni. Ma bejelenti eredetiség vizsgára szerelmem és elkezdjük az átírási folyamatot. AZ is egy 50-es lesz...
    Ma folytatom a féltetőt. Remélem közel kerülünk a készhez mert még holnap vacakolhatok vele és mennünk kell vissza lécezni oda ahol a tetőszerkezetet készítettük.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk szerelmemmel 128 hónaposak. Egy egész emberöltő óta imádom az én kacsámat és remélem ezen nem változtat semmi és senki életem hátralévő pár évében.
    Tegnap vettünk egy F Astrát édesemnek amit Kati el bírt nevezni Masninak. Tehát az autónak mostantól Masni a neve. Egy egész jó állapotú fehér sedanra tettünk szert. Sima mezei 1,4L központi befecskendezős lomhácska jószág ami pont nekünk való. Rozsdafoltot 2 helyen találtam csak rajta amikor átböngésztem. Egyik az első ajtónál a pántnál, a másik a bal első ajtónál a kilincs felett a gumi alól barnás rozsdafolyás egy vékony csíkban. 18 közepéig müszakis és bánatomra vonóhorgos. Muszáj volt feladnom a horogellenes álláspontomat mert ez egy magyar betegség hogy amint megvesszük az autót rohanunk horgot tetetni rá. Talán az szólt e mellett az autó mellett hogy 2011 vagy 12-ben hozták be nyugatról. Vagy németben gyártották, vagy remélem hogy az exportra gyártott magyar astrák jobbak voltak szerkezetileg. Amúgy teljesen fapados kivitel. Központi zár és egy vezető oldali légzsák ami "extra". Van pár dolog amit meg kell tennünk vele de csak apróságok. Érezhetően dohányoztak benne és ezzel kellene kezdeni valamit, a másik pedig az hogy a pótkerék egy szétrobbant abroncs. Ezt mindenképpen pótolnunk kell mert defekt esetén cumi lenne.
    Ma reggel sietek templomba és onnan apámhoz. Édesemék jönnek be utánam masnival és vásárolunk. Ha olyan idő lesz megpróbálok autót szerelni. Kiszedem Lolából az új akksit és a rádiót, meg kiszerelem a km. óra meghajtó műanyag kereket és felteszem a netre eladni. Valamennyi pénzt kapunk érte.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Torkom rendületlenül fáj pedig úgy iszom a kamillateát mint a vizet. Úgy indult hogy egy laza nap lesz a tegnapi de a végén még kapkodni kellett hogy felálljon a szerkezet és még vissza kellett ugrani a garázshoz mert megjött a cserép pótlása és fel kellett dobni. Jó hulla voltam mire hazaértem.
    Ma nem dolgozok mert autót megyünk nézni édesnek. Már nagyon meg vagyunk indulva mert szenved a 4 gyerekkel ebben a vacak időben. Addig amíg itt dolgozok a környéken reggel elviszem isibe és oviba Adrit és Katit de szerdától visszamegyünk Fehérvárra és onnantól szerelmemre maradnak a reggelek is. Kedden ráadásul GOKI.-ba lesz a menet.
    Érdekes hogy mindig karácsony előtt szaladnak össze a dolgok. Mondjuk ez az év egy teljes szívás volt amit a sors odavágott nekünk... :( Örüljünk hogy egy kisebb megfázástól eltekintve problémamentesek vagyunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugisan aludtam, bár fáj a torkom. Tegnap befejeztük a garázs cserepezését és a kapusnak előkészültünk hogy meg tudja csinálni a dolgát. Viszonylag hamar végeztünk ezért még kivittem a létrát és a bakokat a következő munkámra aminek ma állok neki. Itt is várnak rám vagy 2 hónapja.
    Ha minden jól megy akkor vasárnap veszünk egy autót. 2 F astra és egy escort van kiszemelve. Az egyik astra nagyon tetszik és nincs is olyan messze tőlünk. Elvileg ma és holnap befutnak a pénzeim és akkor mehetünk is vásárolni. Remélem most jobban járunk mint Lolával. Ő is elvitt pár ezer km.-t de azért inkább egy olyan autót szeretnénk amivel nem lesz gond egy darabig.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hajnali 3-kor ébred a család. Kati átvánszorgott hozzánk és bebújt mellém. Megölelgettem, megpuszilgattam és már durmolt is. Sári ordítva kelt mert ő kávét akart inni. Most édes tutujgatja hátha visszaalszik. Ilyen a mi életünk. Boldi durmol kiterülve, Adri meg talán még tud isi előtt hunyni egyet.
    Tegnap kicsit megáztunk de lecserepeztünk és befejeztük a maradék vágást is. Ma lekúpozzuk és belül előkészítjük a kapusnak a falat. Beszigeteljük és leburkoljuk OSB.-vel. Reméljük délre itthon leszünk.
    Autó egyre égetőbb. Tegnap édesék a védőbe mentek úgy hogy táltit elvitték alólam. Engem nem zavart és örülök hogy tud vele menni. Lassan elkopik a műanyag fogaskerék ami beesett a váltóba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit kaparászik az én torkom is de Sári és édesem hangja tiszta fiús.
    Tegnap egyedül nyomtam. Bevágtam a vápát és a mellette lévő élt is. Ma már két embert viszek magammal hogy benyomjuk az egész cserepet. Nem nagy a felület ezért tutira végzünk. Holnapra még egy kis darabolás és kúpozás marad. Pénteken lehet belekezdek egy kis hozzáépítésbe. Majd meglátjuk mi lesz.
    Autókeresésben vagyok ezerrel. EGy sima magyar astrát néztem amiben kevés a km és nincs rajta rozsda. Most már egy olyan autót szeretnénk ami ha öreg is de legalább megbízható. Remélem a sors segít nekünk ebben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel elvittem a lányokat isibe és oviba, majd beszaladtam fehérvárra tálti alkatrészéért és persze pont tegnap nem volt nyitva a bolt. :W Ma reggel ugyanez a kör lesz. Addig legalább enged kicsit a hőmérséklet.
    Nagy meglepetésemre befejeztem minden bádogosmunkát és ma már vágom a cserepet. Remélem be tudom faragni azt a vápát és élt ami van és holnapra viszek magammal segítséget az egész cserepek felrakásához. Nagyjából csütörtökön végzek is. Lehet lesz egy laza pénteki odaugrásom, de a héten tutira befejezem a tető részt.
    A család ebben a vacak időben lebetegedett. Boldi is este 2x hányt de szerencsére az éjszaka nyugalomban telt. Jobb lett volna ha a műtét nyáron zajlik le mert akkor talán télre megerősödünk kicsit de most ezt dobta a gép. :(
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Leszaladt a hétvége borzalmas időjárással. Tegnap mise után apámhoz beugrottam segíteni neki ezt azt. Siettem haza mert meg akartam nézni Lolát miért megy úgy mint egy kávédaráló. Sajnos úgy néz ki másik autó után kell néznünk mert erre nem éri meg költeni. Valami olcsó verdát kell találnunk helyette ami jó is mert a gyerekeket édesem nem tudja rendezni. Ha minden összejön a héten kapunk egy kis pénzt amiből valami csotrogányt tudunk nézni neki. Már bele is ástam magamat a keresésbe és valszeg ebből megint escort lesz vagy esetleg brava. Majd meglátjuk.
    Ma reggel elszaladok a gyerekekkel oviba és suliba és onnan elmegyek Fehérvárra tálti alkatrészééért. Utána sietek vissza mert bádogoznom kell a garázsnál. Ma biztosan nem fogok vele végezi de holnap esélyes és tálán a cserepezésbe is belefoghatok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Piszok szél fúj odakint. Tegnap egész nap szakadt az eső, mára meg ez jutott. Még jó hogy ma kocsit kell szerelnem. :(
    Az eső miatt tegnap semmi érdemleges dolog nem történt. Lányok pakolásztak én meg heverésztem. Estére ugyan olyan kupi volt mint reggel. Én reggel felszaladtam befizetni a csekkeket és hazafelé bementem a boltba. Reggel Adrival és Katival már mentem egy bolt kört de ebédre csak a posta után vásároltam.
    Ma reggel mise, utána pedig apámhoz be kell mennem mert leeresztett a kereke. Gondolom lyukas lehet. Elviszem felfújatni vagy lehet kerítenem kell egy gumist aki vasárnap is dolgozik. Kukim kivan. Ezután sietek haza hogy Lolára ránézzek. Remélem valami egyszerű gyújtókábel hiba lesz mert nem volna jó ha valami komolyabb baja lenne.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész kipihenten ébredtem és ez szerintem annak köszönhető hogy Sári nem velünk aludt. Ez azt jelenti hogy Adrinak volt szar éjszakája. :DDD ;]
    Tegnap befejeztük a tetőszerkezetet és egyáltalán nem meglepő módon itthon felejtettem a fényképezőt. Ha eszembe jut holnap magammal viszem a misére és körbeszaladok mert mást is fotóznom kell. Kedden lezárul a Bramacos pontgyűjtés amire az ez évben készített tetők képét kell beküldeni cserébe pontokat kapunk amiből lehet cuccokat választani. Nekem egy Bramacos télikabátra fáj a fogam. Persze egy tetőt se fotóztunk le pedig párat készítettünk már idén.
    Lolában valamiért csak 3 henger megy amire hétvégén rá kell néznem. Lassan másik autó után kell néznünk mert ez kiesik szerelmemék alól. Azért még megpróbálom megjavítani mert szükségünk van rá. Táltihoz majd hétfőn ugrok be az alkatrészért. Ma felszaladok a postára feladni a csekkeket és ha eláll az eső akkor kocsit szerelek.
    Lehet ma átlépjük a 6 kilót! Este már 5960 volt. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész nyugodtan telt az éjszakánk. Semmi hiszti vagy rendkívüli esemény nem történt.
    Tegnap egész jól haladtunk a felső tetővel. Ha minden jól megy ma befejezzük a szerkezetet és hétfőn már mehetek vissza a könnyűszerkezetes garázshoz bádogozni és cserepezni.
    Szerelmemék a GOKI.-ban jártak kontrollon. Minden rendben van és még enyhült picit a nyomás a tüdőartériában is. Napról napra jobban van a mi kis kukacosunk. Erre az állapotra vágytunk amit pár hete el sem tudtam volna képzelni. :)) Papához is felugrottak kicsit dumcsizni és unokázni.
    Megjött táltihoz a lengőkar és a hátsó kerék csapágy. Mondanám hogy hétvégén szerelek de esőt ígérnek ezért ez ki fog maradni. Majd alakul.
    Szp napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egy éjszakai Sári hisztin túl vagyunk már ezért nagyon nem is írom le milyenek állapotban vagyunk. Hajnali 1 után robbant ki és eltartott egy fél órácskát. Természetesen majdnem mindenki felébredt. :W
    Tegnap az alsó tetőszerkezetet fejeztük be és nekiláttunk a felsőnek. Ma folytatjuk és sietünk vele mert a héten be szeretnénk fejezni.
    Ma édesemék GOKI.-ba mennek kontrollra Boldival. Remélem gyorsan végeznek és utána felugornak a papához.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Éjfélkor átjött Kati és bebújt mellém az ágyba. Átöleltem és megpuszilgattam de nekem ezzel menet volt a kékszobába. Ő azóta is nagy nyugalomban alszik a helyemen. Olyan édesen durmol Sári hogy le kellett fotóznom.Gyönyörűm. Meg nem mondaná senki róla hogy milyen kisördög ha ébren van.
    Tegnap szakadt az eső szinte déltől de nem jöttünk haza hanem nyomtuk tovább. Szarufákat szabtunk és az alsó tetőrésszel szinte el is készültünk. Még a mai nap rámegy de holnap már biztosan a felső részt fogjuk ácsolni. Aki velünk volt srác két napja nem jön dolgozni. Másik munkahelyet néz magának de ezt máshogy is elintézhette volna nem így ahogyan tette. Urak lettek a segédmunkások amióta sokan kimentek külföldre. :(
    Úgy volt hogy ma mennek édesék a GOKI.-ba kontrollra de holnapra halasztották mert nem lesz bent a gyógyszerprogramos csaj.Boldink nagyon szépen hizogat . Tegnap már volt 5900gramm is de estére leestünk két gigakaki után 5870-re. Ha így haladunk még csütörtökig meg lehet a 6 kilócska ami azt jelentené hogy 3 hét alatt 70 dekát hízott mióta hazajött a kórházból. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég fáradt vagyok pedig a helyemen aludtam és már a 2. éjszaka hogy édeshármasban vagyunk az ágyon édessel és Boldival. Ez a legjobb felállás. Szerelmem odatolja a nagykacsát én meg átölelem.
    Tegnap azt a részt csináltuk amit a pénteki népgyűlésen kitaláltunk közösen. Persze különböző hajlásszögeket nem olyan egyszerű összehozni ezért ment vele a matek. Vápák és élek nehezebben találták meg a helyüket ami érthető. Ma még picit vacakolunk ott azután nekiállunk a csonkaszarufákat gyártani ezerrel. Megjött az "új" gépem. Arcom leszakad hogy az oldaldekni felrakásánál egy lemezdarabbal el kell feszíteni a fékszalagot s csak úgy lehet feltenni. Ezek nem láttak még élőben Stihlt!? Nem tudnak másolni? Ma viszem magammal kipróbálni. Állapota egész jó. A 26-os Stihl halott ügy. El kell vinnem szervizbe. :(
    Most reggel megrendelem a lengőkart táltosba.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nincs is jobb mint amikor egy kövér Sári hiszti ébreszti az egész családot hajnalok hajnalán. ;] Mostanra talán lehiggadt és ha szerencséje van Adrinak és Katinak akkor vissza tudnak hunyni 7-ig mi meg már amúgy is keltünk.
    Tegnap simán megjártam Pestet táltosommal de megrendelem hozzá a lengőkart. Ma még pontosítom és megpróbálom kideríteni milyen műanyag fogaskerék hajtja a kilométerórát és azzal együtt rendelem meg. Még egy hátsókerék csapágy szettet is vennem kellene és akkor nagyjából rendben is lenne a paripám. Ez nagyjából egy 30-as.
    Reméljük ma nem fog esni az eső és tudunk rendesen dolgozni. Bár ahogy hallom a szél fúj mint állat ami biztosan zavarni fog minket. Ma hozzák a láncfűrészemet amit a jófogáson vettem. Tartaléknak jó lesz..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Hazaértem Pestről és most van időm pár szelfit feltenni.
    1
    a csücsörítős
    tesós
    anyás-Boldis-Katis
    Boldis
    SáriUgyan olyan gyönyörű mint a többi.

    Most volt időm és visszaolvastam a műtét alatti bejegyzéseimet. Szerintem jó hogy nem tudok jól írni mert meg sem közelíti azt a traumát amit átéltünk ez alatt a hónap alatt, főleg az első műtét után amikor összeomlott. Még most is felzaklat hogy olvastam magamat. :(

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma aztán tényleg bealudtunk! Mindjárt indulhatok a templomba onnan pedig Adriért Pestre. Még jó hogy tegnap kicseréltem mindkét autón a gumikat télire mert délután óta folyamatosan szakad az eső. Közben kiderült egy azonnali orvosolásra váró hiba. Már régóta éreztem hogy táltos paripám jobb eleje kotyog. Most tüzetesen átnéztem mint Ed Csájna és kiderítettem hogy a lengőkar végén lévő gömbfej majdnem kiszakadt már. Persze külön nem kapható ezért komplett lengőkar csere játszik. Most nagyjából a lengéscsillapító és a stab.pálca +féltengely tartja helyén a jobb első kereket mert a lengőkar nem sokat tesz hozzá. Azért ma még elgurulok vele Pestre és holnap melóba. Kell pár nap mire megjön az alkatrész hozzá és akkor hétvégén csere...
    Akartam feldobni pár képet amit Kati magáról készít de nincs már rá időm. Tiszta szelfikirálynő lett belőle. Agyam megáll! Megzabálom!
    Stihlemet nem tudták megjavítani. Valami karburátorprobléma. Nincs alapjárat mert vagy magas vagy leáll. Kukim kivan! 3 rugó volt a szimeringezés és a takarítás és most vihetem a következő szervizbe. Asszem irány a központi Stihl szerviz. :((( Gondolom egy kisebb vagyon lesz a javíttatása.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Teljesen kisimult vagyok. Nem csak fizikailag pihentem ki magamat de a melóhelyen kollégám által okozott vihar is elült és emiatt se emésztem magamat. Tegnap szarufákat állítottunk és egy nagy összeröffenésben vettünk részt. Tervező-statikus-bramac területi képviselő-tulajdonos-kivitelező-mi. Egy kis hózúgos tetőrészt tervezett az emberke lemezfedéssel ami szerintünk vissza fog ázni ha netán hó fog esni. Megemeltük a hajlásszöget 7 fokról 22-re így mehet rá a cserép és el van intézve a dolog. Persze a tervező szívja a fogát de leszarom, mert nekünk kell vállalni érte a felelősséget. Ezzel el is ment 1,5 óránk.
    Ma nem dolgozunk és ki kellene cserélnem a kerekeket téli szettre. Nem sok kedvem van hozzá de ha most nem teszem meg akkor mikor?
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kivételesen ki tudtam magamat pihenni annak ellenére hogy Sári ismét hisztizett éjszaka. Felébredtem rá pedig a kékszobában aludtam.
    Tegnap szinteztük a talpszelement és széket állítottunk majd pár db szarufát is felnyomtunk. Ma nagy összeröffenés lesz 10 órakor. Tervező-statikus-tulajdonos-kivitelező megbeszélik mi legyen a közbenső kis összekötő tetővel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit hulla vagyok pedig külön aludtam a többiektől hogy tudjak pihenni. Adrit elvitte az apja tegnap délután így az összes megmaradt rosszaság anyuval aludt. Igazi tyúkanyó az én szerelmem. Maga köré gyűjti a fiókáit és úgy alszik. Persze ezek a mormoták befoglalnak minden centit az ágyon neki csak egy vékony sáv jut.
    Tegnap nekiálltunk egy új tetőnek. Kollégánkban is enyhült a feszültség és délután már beszélgettünk is. Ma folyt köv. Hétvégénk szabad ami rám is fér. Egész nap henyélni fogok és semmi más.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy elszaladt ez a szabadnap mint a szél. Délelőtt tárgyaltam egyet és délután elmentünk a cukrászdába. Nagyjából ennyi történt és már este is lett. Indulás előtt készítettem Boldiról egy képet. Egyre gyönyörűbb ez a kisfiú. Kezd magára találni és a súlya is apránként megint gyarapodik. kép
    Katit is lekaptam de Sári esélytelen volt. Már nem lehet csak úgy fotózni őket. Kati is csak az idétlen nyaklánc miatt állt meg.
    Sári éjszaka ismét hisztizett és én vonultam át a kékszobába aludni. Szinte mire elaludtam reggel is lett.
    Ma új tetőnek állunk neki. Újra a kollégámmal akinek kíváncsi vagyok a hozzáállására. Tegnap tárgyaláson elég búval baszott volt. Nem tetszik neki ez az új helyzet de nincs mit tennie mert nekem van most munkám. Ennyi..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Totál hulla vagyok! Tegnap nyomtuk hogy befejezzük és ez teljesen lemerített. Nagyon húzós volt ez a könnyűszerkezetes garázsépítése, de a szerkezet elkészült fóliázással és lécezéssel. A következő nekifutásra bádogozni és cserepezni fogok.
    Ma reggel van még egy tárgyalásom de utána szabad vagyok mint a madár. Kitaláltuk hogy elmegyünk T.bányára a Roberto cukrászdába sütizni egyet. Régen voltunk és már ránk érett egy nem túl nagy családi program.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A tegnapi nap nem teljesen úgy alakult ahogy azt elterveztem. Reggel mentem misére és utána apámnál bevártam szerelmeméket akik bejöttek vásárolni. Kicsit papáztak a gyerekek és Boldira is ránézett. Rég nem látta az unokáit így egyben. Bogyókánk nagyon jól viselkedett. Nagyokat mosolygott a pára és semmi sírás nem volt. Papa után vásároltunk az Auchanban és hazafelé mekiztünk egyet. Dél után értünk haza szóval a délelőtti tárgyalás ugrott. 1-re kimentem megnézni egy munkát amit tulajdonképpen meg is nyertem. Olyan pár napos kis meló lesz amit valamikor majd benyomok.
    Ma megpróbáljuk belécezni a garázst és leszegni. Nagy részét befóliáztam szombaton ezért ha minden jól megy gyorsan fogunk haladni. Minél több mindent el kell végeznünk mert ha el is marad valami akkor sem akarom elcseszni az egész holnapi napomat erre a munkára.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kezdek nagyon elfáradni. Az hogy egyedül dolgozok egy ideig még talán szórakoztató is, de amikor térdig érő szélben fóliázik akkor minden átértékelődik bennem. Megpróbáltam olyan készültségi szintre hozni a tetőt hogy egy húzósabb hétfői napon esetleg be tudjuk fejezni. Nem tudom mekkora esély van rá de lehet hogy még a kedd fele is rá fog menni. Majd alakul.
    Ma reggel mis és utána ki kell mennem 2 munkát megnézni és az anyagot összeírni rá. Ez elviszi a délelőttömet de délután családi program lesz. Bemegyünk vásárolni Fehérvárra és hazafelé mekizünk egyet. Esetleg apámhoz is beugrunk ha úgy alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma éjszaka kapásból a kék szobában aludtam nehogy 2-kor újra felébresszenek a gyerekek. Így sem volt jobb. Igaz nem ébredtem fel kettőkor de 4 előtt biztosan fent voltam már és csak forgolódtam.
    A tegnapi teljesítményemen meg is látszódott a fáradtság. Annak amit terveztem kb. a felét végeztem el ami miatt már erősen körvonalazódik az hogy kedden is melóznom kell hogy végezzek. Ez van. Holnap pihizek mert misére megyek plusz tárgyalni 3 helyre. Szóval olyan nagy pihenés nem lesz.
    Ma egyedül dolgozok mert nem jön a munkásom. Magammal nem fogok összeveszni de jobban fogok fáradni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma extra korán ébredtem. 2 körül kipattant a szemem és már a munkán agyaltam. Egész jól haladunk de jó volna ha vasárnap mellett még a kedd is szabadnap lenne. Mindenképpen be kell léceznem és fóliáznom mert akkor kapok pénzt. Elvileg gond nélkül elérhető cél de az ördög nem alszik. Eshet is az eső meg bármi közbe jöhet.
    Tegnap reggel azzal fogadott a műszaki ellenőr hogy miért ilyen magasak a falak. Mondom mert a régi épülethez kellett menni ami megkötötte a kezemet. Az hogy a rajzon a tervezőnek alacsonyabbra jött ki arról én nem tehetek. De akkor miért nem csináltam födémgerendásra dobozolt ragaljával és akkor magasságot lehetett volna csökkenteni. Érthetetlen hogy egy meglévő épülethez hogy építenék hozzá dobozolt ragaljás toldalékot amikor az egész ház felülről lambériázott szarufavéges amit a tervező is így rajzolt be. 3 gerendát lejjebb tettünk és ebben kiegyeztünk. Ilyenkor felforr az agyvizem mert úgy vagyok beállítva hogy én vagyok a hülye mert a szerintem jó megoldást választottam. :((( :F
    Ma már lambériázunk és lécezünk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtunk köszönhetően annak hogy Sári nem vert ki egy hisztit sem. Tegnap minden rendben volt bogyókánkkal a GOKI.-ban. Minden érték jó és vannak olyanok amik még javultak is. Most egy darabig nem kell mennünk oda.
    Munkában egész jól haladtam. A tető egyik részét felállítottam és ma jön a másik fele. Remélem holnap délutánra teljesen össze tudom rakni a szerkezetet és akkor szombaton már lambériázhatunk és lécezhetünk. Igyekezni kell mert szerdán már Fehérváron kezdeni kell egy tetőt. Oda közösen megyünk a kollégával. Eldőlni látszik az a dolog is. Rendezi a sorait és beszáll abba a munkába.
    Az elektromos Stihlem az utolsókat rúgja. Vennem kell másikat mert a nagy benzines gépemet még nem szervizeltettem le. Ma viszek egy Makitát de nincs mese áldoznom kell egy új gépre. Elviselhető árban a Makita van de én erősen Stihl párti vagyok. Ne kerülne 2,5x annyiba mint a japán gép. :(
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák

Hirdetés