Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Vesa

    veterán

    válasz Narxis #4672 üzenetére

    Jonathan Frakes próbálkozására azért kíváncsi leszek. Nem indul jól ezzel a Tilly infóval, de azért várjuk ki a végét. Ha Ő sem képes rendes Trekket csinálni, akkor elengedtem. Bár egyelőre nincs hír róla, de kicsit tartok attól is, hogy a régi nagy barátságra tekintettel, előszedi majd Marina Sirtist is, aki mára -finoman fogalmazva-, szerintem nagyon furcsa lett.

    Egyébként már eleve az zavar az egész újkori próbálkozásoknál, hogy szinte mindegyik a múltba megy vissza, jóval a TOS elé, vagy ilyesmi. Fel nem foghatom, hogy amikor 2020-as években már ilyen szinten adott a technológia, és már a sorozatoknak is sokkal nagyobb az értéke (ezzel együtt a finanszítozása), akkor miért nem helyezik a történeteket a jövőbe, ahol ki lehetne ezt használni? Rengeteg jó témát rejt még a franchise, pl. szívesen láttam volna egy Romulanok köré épült sorozatot, valami komoly, borongós, de mégis a klasszikus trek stílusjegyeket is hordozó verzióban. Ehelyett kapjuk a huszonnyolcadik gyerekes marhaságot a múltból, amikor a Föderáció még annyira sem volt fejlett, mint a TNG-ben, vagy a TOS-ban. Ugyebár Enterprise, Discovery első évadai, SNW, és még csak utána jön időben a TOS. Persze a Prodigy és a Picard viszonylag kivétel (most a Discovery időugrását hagyjuk), de előbbi egy rajzfilm (ami azért nekem nem akkora élmény), a másodikat meg hamar elkaszálták. Nem tudom miért nem lehet már egyszer az időben előre menni és egy igazi scifit csinálni egy extrém high tech korszakban, és miért kell a hatodik sorozatot Kirk elé helyezni? A kérdés költői... :)

Új hozzászólás Aktív témák