Új hozzászólás Aktív témák

• #69 Algieba őstag Vakegérke #68

  Új Válasz 2009-01-10 01:26:04 #69

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  LOGOUT blog

  válasz Vakegérke #68 üzenetére

  Nincs semmi bántó a reagálásodban.
  A kritériumok inkább józan ésszel felmért dolgok.
  Nem kétajtós férfi az ideálom. De ha van az ingujja alatt izom, én bizony örvendezni kezdek. Dehogy akarom felásatni vele a kertet, itt az erő és a gyakorlati élet kapcsolatára utaltam. Már milyen "férfi" az, aki nem képes boldogulni a szerszámokkal?
  Éltem párkapcsolatban és elrontottam. Nem volt meg az oda-vissza érzés a részemről. Azóta is bánom a hibámat. Éretlen voltam, buta és zavarodott. Most annyiban másabb a helyzet, hogy ismerem a hibáimat és jóval körültekintőbb vagyok. Senki szívkertjébe többé nem gázolok bele.
  Az udvarlása is éppen ezért vagyok süket és vak. Amíg részemről nincs meg a szikra és a nagy aham döbbenet, addig iszkolok minden jelzés láttán. Aztán majd én is nagyot koppanok, csak éppen fordított helyzetben, én lángolok, de a másik fagyos... Átéltem a plátói szerelmet, még verset is írtam a kiszemeltnek. Csak a plátói érzés hiába forró és gyötrő, fölösleges időpocséklás. Azóta 5 perc alatt lerendezem a fellángolásokat önmagamban. Erre nincs szükségem. Kuka.
  Természetesen lehet kérdezni, mert az információ megosztás viszi előre a világot. Sőt, könnyen lehet, hogy tévedek valamiben, és egyetlen tévedés képes tönkretenni még a legszebben hangzó elméletet is. Attól mert még jól hangzik, közel sem biztos, hogy igaz. Az a szép a tudományban, hogy folyamatosan önvizsgálatot tart és kutat.

  Jól tudom, hogy az ember társas lény. A magány nem természetes állapota. Társsal, vagy kisebb csoportban érzi a legjobban magát, ahol pontosan meg van határozva a státusza és a feladatköre, de esélye van a helyzete megváltoztatására, ha erre igénye van. A társas viszonyok alapot adnak a létünknek és értelmet.

  Én mindig egyedül járok. Néha csodálkozom, mikor egyedül baktatok keresztül a városon vagy a mezőn, erdőn, vagy nézem a csillagokat, hogy jól van ez így? Tényleg így akarom leélni az életemet, hogy egyedül szembesülök a Világegyetemmel? Elég ijesztő és szívfacsarós, könnyfakasztó érzés...
  De, hidd el, bármennyire vagyok okos, talpraesett, és a kevés szerettemmel szemben meglepően kedves és gyöngéd, zűrös eset vagyok, beépített önrombolós késztetéssel. A mérhetetlen érzelmi töltetem irányíthatatlan folyamként örvénylik bennem. Egyáltalán nem kellemes megtapasztalni a kisüléseit. Persze nagyobb részt önmagamat csapkodom vele. Rázós tyúk vagyok.

Új hozzászólás Aktív témák