2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Utazás rovat

Egy kamionos naplója 28.

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Egy kis helyzetjelentés az országútról.

[ ÚJ TESZT ]

Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.--->>Előzmény 18.--->>Előzmény 19.--->>Előzmény 20.--->>Előzmény 21.--->>Előzmény 22.--->>Előzmény 23.--->>Előzmény 24. --->>> Előzmény 25. --->>> Előzmény 26. ---->>> Előzmény 27.

Gradilaci fotóalbuma

Ildikó fotóalbuma

2011.05.30. Ansfelden-Ausztria

Megint elszaladt egy hónap. Lassan abból tudom a legbiztosabban lemérni az idő múlását, ha nekiállok naplót kreálni. Mindig csak halogatom, (lustaság) aztán szépen eljön az idő, amikor már nem lehet tovább húzni. Most itt a ragyogó alkalom, van net is, így el tudom a „szerkesztőmnek” küldeni, idő is, mint a tenger...akkor hát csapjunk a húrok közé! Lehet, megint kesze-kusza lesz, de szerintem így is megteszi.

Tehát azzal fejeztem be, hogy „szabadultam”. Nem volt egyszerű eset a srác, de nem akarom ismételni. Már egyedül boldogul valamerre, bár a múltkor még megtalált, mert nem kapott állítólag fizetést. Gyorsan leráztam, mondván, tőlem nem is fog. Reklamáljon az illetékeseknél. De előbb kiszámoltam neki, hogy amit kapott, az miért annyi, amennyi. Kijött. Most állítólag fogta magát, beállt a Nagykőrösin a telephelyre és elment szabadságra szó nélkül, mert neki dolga van. Én nem is tudtam, hogy nálunk ez így megy... Megnyugtattak, nem így megy.

Tehát Jászberény-Marly la Ville. Szokásos, már-már rutin kanyar volt, minden eseménytől mentes. Bő 1700 km, két, inkább két és fél műszak, utóbbi esetben szépen kényelmesen. Illetve annyi esemény volt, hogy randiztam a nejemmel Rastattban. Fürödtem, ettem, szakítottam időt mindenre, amire kellett. Nem kellett sietni sehova, egyedül a „nagy” fülkében, komolyan mondom, élveztem is. Nem volt a napi negyed óra pakolás, minden elfért a felső ágyon, minden este összeraktam a tévét, egyszóval szinte nászúton voltam. Ide szokás szerint hűtőt hoztam. Innen Anglia következett, Bolton, 5,5 tonna papírral, ami szerintem valami pelenka alapanyag lehetett. Az átkelés előtti napot Calaisban , kijelölt parkolónkban töltöttem, ahol nagy meglepetésemre Sepivel futottam össze. Péntek este álltam be a parkolóba, és vasárnap este fél tízkor indultam a vonathoz, miután a lerakóm hajnali fél 5 volt hétfőn. Jókor, időben elindultam, mert hiába erőltettem az alvást, nem sikerült elaludnom. Így nem sokkal kilenc előtt nekiindultam az útnak. A hátam közepére sem kívántam Angliát, de ez van, ezt kell szeretni. Még szerencsém is volt, mert kiállítottak teljes kontrollra a britek. Mindent átvizsgáltak aprólékosan, szerencsére semmit sem találtak, de jó két óra elment vele.

Úgy hogy, a kezdeti előnyöm szépen el is úszott, ráadásul a pályát is átépítik egy darabon Ashfordnál, emiatt terelés is van, így épp elértem a bookolt lerakót. Mondjuk nem problémáztak, kb. 10 perc alatt leszedtek, és már mehettem is tovább. Innen Hollandia, közelebbről Oss következett, Wakefield-i átállással. Azt, hogy mi a bánatot vittem, már nem tudom felidézni, valahogy nem írtam fel. Biztosan eseménytelen volt az út, máskülönben emlékeznék rá. Alig 850 km volt a feljegyzéseim szerint, szerdán (18.-án) végeztem is vele. Na innen voltam annak a bizonyos szopott f...sznak a rossz oldalán. Ugyanis felrakóm ezután Vesen-Nord volt, az utasítás szerint a Tata Steel-től kellett acéltekercseket vinnem Nagykőrösre a konzervgyárba. Ettől a kanyartól kicsit fáztam. Voltam már itt korábban, még DAF-fal, és emlékeztem egy nagyon alacsony alagútra a gyár előtt, amin éppen csak átcsúsztam akkor. Most ugyan ez nem sikerült. Mint utóbb kiderült, 3 centivel voltam a tűréshatár fölött. Sorompó előttem le, (a pályán!!!), egy másik oldalt, vagy 3 sávval jobbra tőlem fel, és szépen kitereltek egy mellékútra. A céltól mintegy másfél kilométerre. Rövid tanakodás után egy muki eltáncolta, hogy van egy komp alig egy kilométernyire, azzal 3 pénzegységért át tudok kelni a folyó vagy csatorna túlsó oldalára. Vagy a másik irányba kanyarodok, és akkor 700 euró. Valahogy kedvem támadt csónakázni...

A kikötőt viszonylag könnyen meg is találtam, tényleg nem volt messze, és2,8 Euróért át is kompoltam a túloldalra. Mondjuk, nem kicsit hülyén éreztem magam a sok biciklis holland között, de nem nehezteltek rám, meg szemből is várt egy nyerges a kompra, így bíztam benne, nem rossz hajóhoz álltam. Az utat minden esetre elmentettem magamnak, mert tudtam, visszafele is erre kell majd jönnöm. Végül is, még egyszerűbb is volt, mint a sok hídon-alagúton ráközelíteni a gyárra. Ekkorra már erősen fogyóban volt a munkaidőm, kezdtem kicsit aggódni. De úgy számoltam, a két tekercset hamar felszedem, lekötözök, és húzok ki az első parkolóba. Meg ahogy Móricka elképzelte... A felrakás még csak-csak megtörtént, de a derék Hollandus nem enged ám ki akármilyen hevenyészett rögzítéssel. Ami nem baj persze, de szerintem ők azért nem kicsit túlvariálják. Adnak ugyan is egy rajzot, amin lépésről lépésre le van rajzolva, miként kell lekötözni a tekercseket, három-három spanival, de úgy, hogy még a start-stop pont is meg van adva. Vért izzadva, az idegösszeomlás határán lekötöztem az első gurigát, csúszásgátlók, spanik a helyén. Egy vörös, szemüveges muki rezzenéstelen arccal végignézte munkálkodásom, én nem kis büszkeséggel mutatom neki, hogy kész, mire ő, hogy OK, de most fordítsam meg az egészet, mert a racsni a másik oldalra kell, hogy kerüljön. Nem mondom, hogy nem küldtem el az anyjába...Végül azért csak összejött, egymásnak segítve a kollégákkal, rögzítettük a cuccot, megkaptam végre a hőn áhított CMR-t, és már roboghattam is a komphoz.

Ekkorra alig egy órám maradt, így gyorsan kerestem egy parkolót. Amszterdam mellett találtam is, megálltam hát éjszakára. Még a ...onnan is folyt a víz, a pólómból is facsarni lehetett. Ott döbbentem rá, hogy az egész napos rohanásban még enni is elfelejtettem. A hűtőmben minden csonttá fagyott, maradt a drága étterem a kúton. Másnap aztán ezerrel téptem hazafele. Hétvégére ugyan is otthon bulit szerveztünk. Nagy fiam szülinapja, a mi házassági évfordulónk (25!!!) volt az ok az ünneplésre. Dávid szarvashúst hozott, én ipari mennyiségű májmérget, lelki szemeim előtt már rotyogott a bográcsban a pörkölt, én izzadva törölgettem a sörhabot a bajszomról a bogrács mellett, egy szóval a Kánaán várt rám otthon. Tudtam, hogy Ildi is csütörtök éjjel indul Rastattból haza, elvileg pénteken futott össze a család minden tagja. Én csütörtökön este hat körül álltam be a Jura hofba Németben. Egy (két) szörp, fürdés, kaja, majd filmezés következett. Négykor akartam tovább indulni. Jó későn kapcsoltam ki a gépet, volt vagy éjfél. Meleg volt, zaj is, nem tudtam elaludni. Éppen sikerült, mikor kopognak az ajtón. Első blikkre unatkozó Polizei, vagy BAG aktivistára gyanakodtam, akit azonmód készültem is elhajtani melegebb éghajlatra.

Elhúzva a függönyt, Ildi vigyorog rám a sötétből, és valami hihetetlen pofával kérdi, átcuccolhat-e hozzám. Köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől, csak annyit tudtam kinyögni, hogy „-te mi a f..szt keresel itt?”(Nem is igaz ,azt kérdezte " te hogy a f.....szba kerültél ide? " a szerk. )
Mint később kiderült, abban a parkolóban állt meg a buszuk először, és megtalált, miután én onnan küldtem egy SMS-t, mikor megálltam, hogy ott vagyok. Átpakolt, és innen ketten folytattuk az utat hazafelé.
Nagykőrösre végül jó későn, délután négy körül értünk, ahol hamar leürültem. Innen Dunaföldvár SHELL-kút következett, miután hétfőn Akasztón volt jelenésem, felrakásilag, újra négy kézben, Angol országba, de ez másik fejezet lesz. Otthon a buli fergetegesre sikerült, nagy örömömre Tamás is beállított családostól, amire egyáltalán nem számítottam, csak miután ő is otthon volt, a feleségeink szövetkeztek, és megleptek vele. Így mindenki, aki csak fontos nekem-nekünk, velem ünnepelhetett, egyedül Sepi hiányzott az asztaltól, de ő „igazoltan” távol volt ekkor. Nagyon jól sikerült ez a hétvége, innen is köszönöm mindenkinek akinek szerepe volt benne.

Most azt hiszem, ennek a fejezetnek is a végére értem, Pisti külön részt érdemel majd, róla most nem írok. Képek még itt sem nagyon lesznek, de Pistivel már lesz, a gép visszakerült hozzám. Újra naprakész vagyok valamennyire, még netezek, meg beszélgetek kicsit a családdal, és utána visszavonulunk a kocsiba, vár Ezel, meg a sok rossz fiú. (tegnap kezdtük nézni, de már függő lettem).
Újra nem maradt más, mint elköszönni tőletek: sziasztok drágáim, viszlát Magyarország!

Helló Kedves Olvasó!

Az a megtiszteltetés ért, hogy írhatok én is a már híressé vált naplóba. Ennek nagyon örülök és szerintem soha nem fogom tudni kifejezni a hálám Laci iránt, hogy elvitt magával tanulójáratra. Engem még nem ismertek, illetve 1-2 ember már ismerhet egy kamionos fórumról (ez most nem a reklám helye ), ezért bemutatkoznék. Egy 22 éves srác vagyok az ország másik végéből Nyíregyházáról. Lacit a napló nyomán ismertem meg és olyan március körül kerestem meg azon a bizonyos fórumon privát üzenetben, hogy nagyon örülnék neki, ha elvinne egy tanulójáratra. Ő akkor nem tudom semmit ígérni, mert még fejetlenség volt a cégnél, de ezt ti is olvashattátok akkoriban, viszont annyit megígért, hogyha úgy alakul, akkor vállalja a tanulójáratot. Aztán most május második hetében írt Laci, hogy akkor várnak kezdőket is a céghez „vérfrissítés” címén. Mi egyeztettünk privát üzenetben, majd Laci főnökével is és május 19.-én már Pesten voltam és a céghez való belépésemet intéztem. Sajnos nem sikerült mindent elintézni, de rákövetkező hétfőn az indulás napján még sikerült pótolnom mindent, így már hivatalosan is Laci kollégája lettem, és még aznap el is indultunk volna, ha nem állítanak meg a szervizben, de ezt Laci biztos leírja majd.
A lényeg az, hogy csak másnap, kedden tudtunk elindulni, tehát egy éjszakát a telepen töltöttünk, így megvolt az első kocsiban alvásom is. Először kicsit furcsa volt, de most, hogy e sorokat írom, már tökéletesen megy akár a 12 óra alvás is . Kezdésnek megismerkedtem a kocsival, nyomógombokkal, mi mit csinál és az egyik leglényegesebb szerkezettel a váltóval. Soha nem vezettem még automata kocsit, így kicsit furcsa volt először, hogy csak nyomom és megy, de ami jó ahhoz nagyon könnyen hozzászokik az ember :D. Az autó méreteivel igazság szerint nincs annyira gondom, hiszen a tanulóautóm is hasonló méretű volt, de a vezetési képességeimről majd Laci bővebben nyilatkozik (szerintem). A rámpára állás még kimaradt, mert nem volt szükség rá. Akasztani is csak egyszer akasztottunk, de akkor Laci csinálta én pedig figyeltem. Majd a következő lehetőség már az enyém lesz, ha minden igaz. A ponyvázás szokott lenni a másik mumus, amit nekem Angliában szakadó esőben és nagy szélben sikerült is gyakorolnom egy kicsit , majd Hollandiában ismét, de akkor már jó időben. Az autó korához képest jól tartja magát, illetve Laci jól tartja a kocsit, abszolút látszik az autón, hogy gondos gazdája van. Jómagam is szeretnék hasonló kocsigazda lenni.
Kezdőként volt egy kis félsz bennem az angliai út miatt, hogy egyből nagy autóval a „rossz oldalon” kell közlekednem, de abszolút nincs semmi gond. Tök rendesek az angolok és segítenek, mert tudják, hogy én vagyok az idegen. Na meg Laci is nagyon sokat segített és elmondta, hogy mire figyeljek, illetve mit csináljak másképp, mint Európa „normális” részein. Ha már benne van az ember a forgalomban, akkor nincs gond a közlekedéssel csak a forgalom nélküli utakon kell figyelni, hogy hova kanyarodik az ember, mert könnyen szembe találhatja magát a forgalommal.

A végére még leírnám az első benyomásom erről az egész életformáról. Nos, én tudtam valamilyen szinten, hogy mire vállalkoztam, hiszen rengeteget beszélgettem kamionosokkal és azt is kaptam, amire számítottam. Azt kell, mondjam, hogy nem ért meglepetésként ez az egész, de azért higgyétek el nekem kedves álmodozók, hogy nem olyan egyszerű ez az egész, mint ahogy az a naplóban olvasható. Ja és már az első kilométerek után rájöttem, hogy a megszerzett GKI vizsga és a rengeteg olvasgatás sem ért semmit, mert a gyakorlatban nem egészen úgy megy minden, mint ahogy azt a könyvekben megírják. Az életben tanulja meg úgyis élesben az ember ezt a szakmát. Én ezért is vagyok leírhatatlanul hálás Lacinak, hiszen ő szerintem nagyon jó tanár, és tényleg odaadóan mond el mindent, amit kérdezek tőle és el is mutogat mindent, amire megkérem. Ezt szerintem soha az életben nem fogom tudni meghálálni, hiszen rengeteg tapasztalati dolgot ad át nekem, aminek az értéke felbecsülhetetlen, hiszen ő sok-sok év alatt szerezte ezeket magának. Titkon remélem, hogy vagyok olyan jó tanulója, mint az eddigiek (Üdv nektek is Sepi és Tamás) és nagyon remélem, hogy egy életre szóló barátság kötődik ez alatt a 2-3 hét alatt.

További jó olvasgatást mindenkinek! Pityu voltam.

A következő tanulóm pedig:

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.