Hát megjött a várva vart folytatás! Elozmeny 1 ----> Elozmeny 2. -----> Elozmeny 3. ------> Előzmény 4. ----> Elozmeny 5 -----> Előzmény 6

Február 19. 20 óra 15 perc Villachtol 10 km-re-Ausztria

Jelentem, találtam netet! Talán a mai napnak ez a legfontosabb történése, egyrészt mert végre haza tudtam küldeni a napló újabb sorait, másrészt meg valamelyest csökkenteni tudtam információ-éhségemet. Miután ma reggel fel nyolc körülre leürültem Becsben a Henkel-nél, megint csak egy kis ácsorgás következett, olyan tíz óra korul kaphattam meg a címet a következő fuvarra. Eszerint Bécstől 35 kilométerre, Sollenauban kellett felrakodnom, mint később kiderült 24 tonna lécet, és Olaszban, Viadana-ban kell letennem 22.-én. Megint bőven mertek az időt, mivel az egész alig 700 kilométer.
Mivel a múlt heten 45 órát mar kivettem hétvégén, így most szombaton is megyek, jobban telik az idő, úgy gondoltam, ráközelítek holnap a célállomásra, és hétfőn csak be kell gurulnom. Innen, ahol vagyok, 400 kilométer csak, úgyhogy nem szakítom meg magam. Megint csak nem siettem egész úton, igaz, errefelé nem is nagyon lehet, jó kis dimbes-dombos „vidék” ez is, kar, hogy esett végig szinte az eső, meg sok helyen köd is volt, így nem nagyon tudtam lövöldözni a fényképezőgéppel.

Most egy Rasthofban állok, reménykedtem, hogy talán itt is lesz gratis WiFi, de nem nyertem, lat a gép valamit ugyan, elvileg térerő is van, de nem kap IP-címet, nem tud felmenni. Minden nem sikerülhet… Abban reménykedem, hogy Olaszban sikerül találnom, ott több helyen van a parkolókban, csak ki kell fogni. Volt meg egy negatív „élményem” ma, elmentem, ahogy ideértem, vízért a benzinkút WC-jére. Ült ott egy néni, (40 körüli banya…) aki erősködött, hogy adjak 50 centet a WC használatért. Miután én mar előbb jó magyar szokás szerint oldalba síeltem a pótot a parkolóban ingyé’, mondtam neki, hogy no pisi, csak wasser bite…aszongya erre, hogy ok, 2 euró! Rövid szóváltás következett, o mondta
németül, én magyarul, én nem sokat értettem az o mondandójából, de o a kurva es a labanc szavakat határozottan felismerte… végül is víz nélkül, de emelt fővel jöttem el onnan. Dühömben vettem egy sort a kúton, mondjuk eredetileg fogat akartam mosni, meg az esti bogyómat szerettem volna bevenni. A bogyót bevettem sörrel, fogat meg tudtam mosni a kanna alján lotyogó kb. 3 deci vízzel.

Ja, megtudakoltam, csak a forma kedvéért, a tus 3,5 Euró. Úgyhogy ma sztrájkolok, azé sem fürdök! Pedig mar kellene, de „száraz fürdést” csinálok, gatya-trikó váltás, aztán majd holnap. Néha muszáj ilyen kompromisszumokat kötni, mert az Isten pénze sem lenne elég, ha minden este 2-3 pénzekért fürödnénk, és akkor meg számoljuk hozza a WC-t, a napi kenyeret, meg hasonlok.
Mondjuk a szennyes meg gyűlik, mosni meg legalább annyira utalok, mint bárki más. Ej, ha elkeveredhetnek Calaisba… 3 pénz a net 24 órára, van mosógép, zuhany… álmodik a nyomor. Kint vigasztalanul szakad közben az eső, egyhangúan kopog a tetőn, ezt baromira szeretem, hatalmasat lehet aludni tőle. Holnap „természetes ébredést” tartok, nem kell sietnem a felkeléssel, délután 3-tol van itt stop, olaszba meg csak vasárnap van tilalom. Megint csak eljutottam addig a pontig, hogy nem tudok mit írni, perceken át csak nézem a billentyűket. Valahol jó is ez, hisz azt jelenti, nem történt semmi említésre méltó esemény, meg rossz is, mert jelenheti azt is, hogy üres a fejem. Érdekes dolog ez, mert napközben végig igyekszem az érdekes dolgokat elraktározni, hogy majd este leírjam, de sajna mire eljutok odáig, hogy nekiülök írni, a fele-háromnegyede kimegy a fejemből. Nem tudom, a nagyok hogy csinálják, de nekem nem megy, hogy percre felidézzek történéseket, sokszor este mar azt sem tudom, honnan kezdtem reggel a napot…

Általában, mikor úgy döntök, hogy „csapó”, akkor visszaolvasom amit írtam, és sokszor még egyszer annyit hozzáteszek, mert akkor peregnek le előttem az események, amikor látom saját szavaimat. Ilyenkor, ha nem kell túl sokat stilisztikailag javítanom, akkor általában beszúrom, de nem mindig sikerül…

Ennyit a „kulisszatitkokról”, asszem, most ürítem a memóriámat, szerintem front is van, tényleg olyan a fejem, mint egy lufi. Családdal már értekeztem, Krisztián szerintem ezerrel dolgozik az „ékezetesítésen”, én meg elteszem magam holnapra. Meg következik egy kis mozi, lassan már csak úgy tudok elalmosodni, ha zörög valami a háttérben.

Ennyi volt mára, jó ejt otthoniak, szép álmokat Magyarország!

Február 20. 20 óra 00 perc Verona közelében-Olaszország

Először megint úgy gondoltam, ma nem írok, majd holnap… Úgyis vasárnap lesz, itt leszek egész nap, ráérek. Aztán meggondoltam magam, inkább mégis. Tehát eddig jutottam, pontosabban jöttem, mehettem volna, akar a lerakóig is, hisz innen 100 kilométerre van csak, és időm meg maradt bőven, csak nem volt értelme. Ha ott nem tudok megállni vasárnapra? Megnéztem hát a GPS-en, és az utolsó nagy parkolóra böktem, mint köztes pontra, hogy eddig, és ne tovább.
Meg éppen be tudtam állni, hála az égnek, egyedül sem vagyok, 5 kolléga is pihenőzik, van társaságom. Mar nagyon kezdtem unni a magányt, néha azon kaptam magam, hogy a laptoppal, vagy a navigációval beszélgetek. Hiányzott már a magyar szó, mondhatnám, tele lett a beszélőkém nekem is, mint a múltkor a kint dolgozó kollégának. Tehát ma reggel végül is viszonylag hamar felébredtem, pedig azt hittem, és úgy is készültem, hogy jól kialszom magam, hisz nem kell sietnem sehova.

Ennek ellenére mar fel 5-kor fent voltam, es nem is tudtam visszaaludni. Pedig nehezen is aludtam el, talán nem kellett volna vacsorára az a 6 tojásos rántotta… Aztán meg baromi nagy hülyeséget álmodtam, úgyhogy minden adott volt a szép es nyugodt alváshoz, es a kipihenten történő ébredéshez.
Miután konstatáltam magammal, hogy itt alvás mar nem lesz, főztem egy kávét, bekaptam a reggeli bogyóimat, es 6 óra korul indítottam a műszakomat. Az eső változatlanul esett, az a fajta sűrűn es aprón eső eső volt, amit en nagyon nem szeretek. Meg gondoltam is, hogy ebből feljebb a hegyekben meg akar hó is lehet. Igazam is lett, nem sokkal később mar sűrű hóesésben kanyarogtam a szerpentinen, sőt hamarosan több centi vastagon mar az úton is megmaradt a hó. Kezdtem aggódni, meg a végén kiterelnek valahova es annyi, akkor borul a menetrend. Szerencsére nem ez történt, ha lassan is, de szerencsésen átértem a hegyeken, persze ebben a 24 tonna rakomány is segítségemre volt, a hatalmas súly megnyugtatólag tapasztotta a kerekeket az aszfalthoz.

Ahogy távolodtam a hegyektől, a havazás is alábbhagyott, majd szép fokozatosan átment esőbe, ami azóta is esik kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ahogy a kocsiból elnéztem, errefelé igen csak lehetett csapadék, mert most, hogy erősen olvad, hatalmas földterületek vannak víz alatt, a hegyekből levezető patakokban es folyókban is vadul hömpölygött a hólé. Jo tempóban tudtam végig haladni, forgalom sem volt meg, így nem sokkal két óra után be is gördültem ide, es megkezdtem rövidített hétvégi pihenőmet.
Kollégákkal hamar megtaláltuk egymást, mire kiszálltam a kocsiból, egyikük mar „meg is sértett” egy üveg sörrel. Elfogadtam, mert szívesen adta… Gyorsan felderítettük a környéket, kiderült, hogy kb. 2 kilométerre van egy diszkont, ahol jóval olcsóbban lehet vásárolni, mint itt. Kisétáltunk, megtaláltuk, bevásároltunk. Én 20 Euróért irdatlan mennyiségű cuccot vettem, konzervet, ásványvizet, mosószert, újabb adag csirkehúsit, kenyeret, mortadellát, meg jó ég tudja meg mit nem, inkább az legyen a gond, hogy nehéz választani, mint az, hogy nincs miből.

Aztán szerettem volna fürdeni, megkerestük a zuhanyzót, ahol a kutas közölte velünk, hogy délután négyre jön egy „donna”, az fogja nyitni a műintézményt. Negyed öt volt… Végül nem sokkal 5 után meg is jelent egy erősen „nemzetiségi” tájt olasz no, a lányával, ok voltak a személyzet az egyetlen zuhanyfülkéhez. Kollégával megegyeztem, hogy ő elmegy fürdeni, én addig felteszem a vacsit főlni, aztán én megyek, ő meg vigyáz a rotyogó kajára a kocsiban. Így is tettünk, ő elment fürdeni, én összeütöttem a kaját. Aztán ő megjött, én elmentem, és visszajöttem. Nem volt meleg víz, ennyit tudott a rendszer 3 Euróért, mondta a személyzet, hogy egy óra múlva menjek vissza. Ok, megkajolok, és visszamegyek, gondoltam. Így is tettem, visszamentem egy jó óra múlva. Zuhany zárva, személyzet hazament. No komment… es holnap állítólag ugyan így, délután 4-re jönnek, akkortól van tus egy baromi nagy parkolóban. Jo mi? Talán egy, max. két ember megint le tud majd fürdeni.
Ezert (is) szeretem a taljánokat…

Kicseréltem magamon a trikót-gatyát, a szennyes ment a többihez, mar több cucc van ott, mint a tiszta fakkban, aztán előkaptam a dezodoromat, es ismét „száraz” fürdést tartottam. Szagolgattam magam, meg nem (nagyon) vagyok budos… De azért jó lenne fürdeni mar. Holnap ismét rástartolok, hátha sikerül. Annyira nincs hideg, hogy a fűtést is lekapcsoltam közben, ha így marad, éjjel sem fog menni. Most is 9 fokot mutat a komputer, tiszta tavasz. Mondjuk, hasogat is a fejem rendesen, megérzem a frontot nagyon, lehet tegnap is ez volt az álmatlanságom fő oka.
Eltelt közben fel óra, a betű ismét kifogyott az ujjaimból, azt hiszem, elteszem magam holnapra. Gyomrom tele jóféle húslevessel, bogyómat mar bevettem, kocsiban úgy-ahogy rendet raktam, nem maradt más feladataim mára. Meg elindítok valami filmet, de majdnem biztos, hogy nem fogom végignézni. Családomtól mar elköszöntem korábban, nem maradt más hatra, mint:
Jo ejt Magyarország!

Masnap 19 óra 30 perc-ugyan ott…

Lassan vége ennek a napnak is, es vele együtt véget ért egy újabb hét. Nem egy Nobel díjra érdemes megállapítás, tudom, de kezdésnek nem jutott jobb az eszembe. Tulajdonképpen azon kívül, hogy az egész nap a pihenésről szolt, nem is történt semmi, de hogy nézne az ki, hogy ennyit írtam egy napra, azt annyi. Megpróbálok hat összekaparni valami eseménymorzsákat a memóriámból.
Reggel automatikusan fel hat korul felébredtem, hiába, a sok evés korán kelesnek ez az egyik mellékhatása, hogy mar óra nélkül is felébred az ember, ha kell, ha nem.

Ha mar felébredtem, bekapcsoltam az állófűtest, ami hosszú idő után most előszór nem ment éjjel, mert ugyan az eső tegnap szinte egész nap esett, de a hőmérséklet végig tíz fok felett volt, éjjel sem ment 4-5 fok alá. Azért reggelre elbírtam egy kis fűtést. Kikászálódtam az ágyból, lemásztam, körüljártam a kocsit, megtiszteltem a jobb hátsó kereket, es visszamásztam az ágyba. Csend volt a parkolóban, lassan világosodott, es most először madárcsicsergést véltem hallani a távoli fák közül. Füleltem, es igen, határozottan madárcsiripelés volt. Jön a tavasz! Valahogy ez annyira feldobott, hogy felkeltem újra, felöltöztem, es elmentem a kora reggeli parkolóba sétálni. Az autópálya itt messzebb esik, alig hallatszik be a kocsik zaja, es mivel kamionstop is kezdődött hamarosan, majdnem teljes csend volt. Hallgattam a madarakat, sétáltam, es jó nagyokat szippantottam a friss levegőből. Nagyon jól esett, eszre sem vettem, es körbesétáltam a parkolót. Közben kivilágosodott, az egén felhő is alig látszott, igazi tavaszi reggelre ébredtünk. A távolban felsejlettek a havas hegyek, madárcsicsergés, jó levegő, olyan jó lett a kedvem tőle, hogy na!

Időközben kollégám aki mellettem állt, is felébredt, átszóltam neki, hogy mindjárt kész a kávé, a hátul levő kolléga is beköszönt, őt is meginvitáltam, tíz percen belül mar egész rendes társasági élet folyt a kocsi mellett. Rövid időn belül az ebed is szoba került, de aztán a közös főzőcskézést el is vetettük, miután hárman négyfélét szerettünk volna enni. Közben en úgy láttam, amikor körüljártam a kocsit, mintha a jobb középső gumi a poton laposabb lenne a többinél, szerencsére a hátulsó kollégának volt fúvatótömlője, és el is ért egy kis bűvészkedés árán a kocsimig, így felnyomtuk az abroncsot. Délutánig úgy voltam vele, kiderül, lassú defektem van-e, vagy csak szimplán kevesebb volt a nyomás abban a gumiban. Úgy tűnik, az utóbbi történt, eddig nem eresztett le láthatóan a kerek ezert remélem, csak kevesebb légkör volt benne. Miután megkávéztunk, úgy gondoltuk, sétálunk egyet, es elmegyünk a tegnap szupermarketbe, meg egyáltalán, körülnézünk a környéken. El is mentünk, jó nagyot sétáltunk, de boltot nem találtunk nyitva, meg a varosban lévő Aldi is zárva volt. Hiába, itt a vasárnap, az vasárnap. Egyébként a környék meglehetősen piszkos, szemetes, az út menti árok tele eldobált műanyagflakonokkal, sörősdobozokkal, es ez nem a kamionosoknak tulajdonítható, itt a parkolóban közel annyi hulladék nincs szétdobálva, mint az utcák mellett. Ez általánosságban az egész országra jellemző.

Újfent ugrottunk egy kicsit az időben, eltelt előző mondatom óta jó két óra. Az történt ugyan is, hogy miközben írtam, egyszer csak megjelent egy kollégám, ő nem Wabis, de magyar srác, jött filmezni meg beszélgetni, így félbehagytam az írást. Most háromnegyed tíz van, az előbb köszöntünk el egymástól. Wabis kollégám mar korábban elköszönt, elment pihenni, éjjel egykor indul Spanyolba, Barcelona melle. Kedd reggel 8 a lerakója, 1040 km a GPS szerint a hátralevő távolság. Szegény srác be van rezelve, novemberben kezdett a cégnél, eléggé elesettnek tűnik, sem tankolási listája, sem egy normális térképe, se gáza, úgy egyáltalán semmije sincs. Mondjuk rutinja a legkevesebb, szegény elszúrta a múlt hetet, itt derült ki, hogy bő 8 órával túlvezetett, elnézte a lerakó dátumot, végig csütörtököt mondott nékünk, itt jött rá, hogy kedd az a csütörtök, kétszer kellett bikázni a kocsiját, mert elfelejtette járatni, es szarakodik az egyik aksija, meg ilyen apróságok. Végül is a GPS-ét beállítottuk neki, beraktuk a címet korrekten, nekem két listám volt a kijelölt kutakkal, az egyiket odaadtam neki, egy másik kolléga, aki meg Rio de Moróba (Portugál) tart, Barcelonáig a „szárnya alá vette”, így nem megy egyedül. Elcsendesedett közben a placc, egy-két hűtő megy távolabb, szerencsére itt a közelben nincs. Egyáltalán nem vagyok meg almos, estefele meg jót fürödtem is, végül csak sikerült becserkésznem a „fürdős nénit”, lehet ma en voltam az egyedüli szerencsés sokunk közül. Ki is mostam, amit kellett, most száradó gatyák, pólók, meg zoknik lógnak a fejem felett.
Egy kicsit elindítottam a fűtést, de alighanem éjjel nem fog menni, megnéztem, 12 fok van kint, épp hogy mozog csak a levegő, egyáltalán, nagyon kellemes idő van. Határozottan tavaszias a filing, remélem, mar így is marad. Reggel 5-re állítottam be az ébresztőt magamnak, 100 km a lerakó, úgy gondolom, ha hatkor elindulok, kényelmesen odaérek 8-ra. Mos meg elkezdek valamit nézni, lehet Jáksóék lesznek, (Heti Hetes) aztán csak elpilledek. A nejem az előbb csengetett, ez szerintem a „jó ejt” csengetés volt, visszacsöngettem, hogy en is…

Megcsengetem képzeletben meg Blondyt, Krisztiánt, Dávidod, Lacit, tesómékat, egyszóval a családot. Összefoglalva: Jo ejt nektek, jó ejt Magyarország!

Február 22. Bassano del Grappa-Olaszország

Pontosan, ahogy elterveztem, nem sokkal fel nyolc után megérkeztem ma a lerakóra, valami faipari céghez egy poros ipartelep szélén. Nagyon lepukkadt környék volt, mar maga az oda vezető utolsó pár kilométer is kalandos volt, igazi kanyargós, sikátoros kis utcákon keresztül vezetett a GPS, de ki is volt táblázva az industrial park. Gondolom a parkot egy-két éve felépítették, de utat külön mar nem csináltak hozzá, egyébként ez egész Olaszországra jellemző. Néha rendesen sasolni kell a kocsi jobb oldalát, nehogy egy jobban benyúló erkélyt magunkkal vigyünk a nagy igyekezetben.
Szóval odaértem a céghez, leadtam a CMR-t, es egy jó órás várakozás után mar gurultam is be az udvarra. Következett a meló legundokabb része, a sűrűn szitáló esőben mindkét oldalt le kellett ponyvázni. Mindegy, végül is hideg nem volt, egy kis mozgás meg direkt jól esett. Pikk-pakk lekaptak a nyolc köteg lécet, egy újabb óra alatt összeraktam a pótot, ez alatt leketyegett a pihenőm is, es kiálltam az üzem elé egy utcába, várva a következő feladatot. Hamarosan meg is jött, felrakó itt Bassanoban, le meg Franciában, Villers Cotterets-ben, nem messze Párizstól. Átkelő: Mont Blanc. Hm. Úgyis rég jártam arra… a GPS szerint 1300 km. Ez se vastag, de ez van. Viszont szinte végig pálya, lehet csapatni rendesen.

Az átállás 180 km volt, alig több mint két óra alatt letudtam, bar az utolsó jó pár kilométer itt is mindenfele sokadrangu, meglehetősen keskeny es kanyargós úton vezetett, az Olaszok különösen értenek az ilyen utakhoz. Ráadásul a padka fogalmat sem ismerik, van az aszfalt szele, utanna 20 centi padka, es rendszerint méteres árok. Ha szemből is kamion jön, márpedig sűrűn jön, sokszor 5 centi nincs a két tükör között, és lehúzódni ugye nem nagyon lehet. Mindegy, odaértem szerencsésen, a gyár neve Baxi, („bunkó vagy Baxi!!!”…) mindjárt ez jutott eszembe, a rakomány 12 tonna falimelegitő, meg fali kazán, meg ilyenek. Kismillió tétel, a kocsi színültig pakolva. Jól el is húztak a rakodást, így mivel háromnegyed hatkor kezdtem, es ok este hatra végeztek velem, épp annyi idom maradt, hogy kiálltam egy onnan néhány kilométerre levő parkolóba.

Mar túl vagyok a vacsin, ma úri dolgom volt, pacalporit ettem krumplival. Be kell, valljam, a krumpli volt a jobb. Olasz konzerv pacalról van szó, olcsó volt es nagy, gondoltam, a pacal az mindenhol pacal, vettem kettő dobozzal. Hat… EZ a pacal nem AZ a pacal, amit mi annak hívunk. Ez valami erősen paradicsomos akármi volt, aminek annyi köze volt a mar sokat emlegetett pacalhoz, hogy volt benne néhány csík. Próbáltam feljavítani, fokhagyma, pirospaprika, bors, stb.stb., de nem sok sikerrel. Megettem végül is, de felejtős a dolog. Pont, mint a Francia lecsó volt.
Eddig a nap krónikája, holnap rátámadok az Alpokra újfent, remélem mar arrafelé is tavaszodni fog. Itt igen jó idő van, most is tíz fok van. El is almosodtam, hamarosan takarodót fújok magamnak, holnap is korán kelek.

Jo éjt család,szép álmokat, jó éjt Magyarország!

Február 24. 13 óra 45 perc Villers Cotterets-Franciaország

Ez a feladat is kipipálva. Illetve majdnem, miután a rámpán állok, es egy derék melós már szedi is lefele elektromos békával a cuccot. Nincs egyszerű dolga, mivel kismillió tétel van a kocsin, plafonig rakodva, bojlerek, falimelegitők, kézszárítók, meg hasonlok. Nem baj, en mar itt vagyok, a tachográf pihenőn ketyeg, a papírmunkával is készen vagyok mar, összesen 1700 kilométer volt. Sok idom nem maradt mára, talán 3 órát kalkulálhatok meg maximum. Eredetileg szerettem volna egy fel műszakból ideérni, miután tegnap jól ráhajtottam, es majdnem 10 órában közel 800 kilométert sikerült haladnom, így mára alig 400 maradt, de miután vagy százat bundeszon kell menni, mert az olcsóbb mint a pálya, így innen 120-ra ki kellett állnom egy pihenőre.

Maga az út, megint csak azt kell írnom, eseménytelen volt, tegnap előtt olyan fel kettő körülre értem a felrakóra, egyből ra is állítottak a rámpára, gondoltam megy ez, mint a karikacsapás. Ja, eddig is tartott az örömöm, onnantól, igazi délies tempóban haladtak a munkalatok. Előszór is, kézzel dobozonként raktak a cuccot raklapokra, lista alapján, tehát meglehetősen lassan, ezután egy halál életunt talján zsugorfóliával körbetekerte, aztán agy hasonlóan túlpörgött másik, targoncával bepasszintotta a kocsi hátuljába. Ez az egész nem tartott 15-20 percnél tovább. Asszem 22 rakat van fent…

Miután azért minden igyekezetük ellenére megtelt a kocsi, 5 óra magasságában, mondta egy főnök szerű lény, hogy pár perc, es megkapom a papírokat is. Ez újabb másfél óra volt, úgyhogy fél hétkor mar álltam is ki az udvarból, es kereshettem is egy parkolót, mivel a 13. órában voltam munkaidőileg.
Mentem egy háromnegyed órát, es ki is álltam az autópálya mellett egy benzinkúthoz, es befejeztem a napot. Főztem egy húslevest magamnak, amolyan „mindent bele” kaja volt, a tésztától a zöldségekig minden volt benne, de a lényeg egy termetes csirkecomb volt, meg Olaszban vettem egy nagy tálcával. Egyesével „hasznosítom” őket, bar túl sok lehetőség nincs, egy lábosban egy gazon nem nagyon lehet variálni. Lehet, ma este „halászlét” csinálok belőle… Állítólag lófejből is lehet, akkor csirkecombból miért ne?

Szóval vacsiztam, es eltettem magam másnapra. Reggel jókor, fél hatkor keltem, úgy terveztem, mint fentebb mar írtam, hogy belehúzok, es az út nagyobbik részét letudom egy műszakban. Ez, mint ezt is írtam, sikerült is, belőttem magamnak egy Shell-kutat Jura után a POI.-ban, hogy ott állok még, bízva benne, hogy lesz net. Nem volt… Amúgy Olaszban fantasztikus szép idő volt, igazi tavasz, mar több alkalommal is megesett, hogy éjjel nem, vagy csak hajnalban fűtöttem, nappal 10 fok fölött volt a hőmérséklet, es éjjel sem ment 5 alá. Hiába, visszavonhatatlanul jön a tavasz. Újfent rengeteg képet lőttem a Mont Blanc fele, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzek.
Átérve a Francia oldalra, ismét köd, eső, hó, minden volt, csak szép idő nem. Ja, a hegyekben is erősen havazott, de egyben olvadt is. Persze, ahogy elfogytak ezen az oldalon a hegyek, egyre jobb idő lett itt is, beljebb az országban mar tavaszias idő, 10-15 fok meleg fogadott, hónak mar nyoma sincs. Gyönyörű, változatos tájakon át vezetett az út, sok kis településen keresztül, itt is alig győztem fényképezni. Időközben leürült a kocsi, füttyögetek, hogy finis van, mar a CMR-t is kézbe kaptam. Beütöttem a meló végét a Casonba, egyelőre semmi új a láthatáron, óvatosan előrébb kúsztam a kocsival, hogy a pihenő ne szakadjon meg, es becsuktam a potot. Részemről a fáklyásmenet, ahogy szoktam mondani, jöhet a következő.

Ez a harmadik hetem, lassan hazafele fordul a szekér rúdja, de egy két-három ezer kilométer még jól jönne, elvileg nem lehetetlen, innen, ha csak egyenesen hazavinne is, vagy 1500 a táv. Azt hiszem, amíg ell nem küldenek innen, keresek valami parkolóhelyet a GPS-ben, lehet, ma mar nem megyek sehova, mégse az ipari parkban éjszakázzak. Egyelőre ennyi a két nap krónikája, majd ha megtudok meg valamit, estefele „jelentkezem”.

Február 26. 21 óra 30 perc La Jonquera-Spanyolország

Van ugyebár az a bizonyos okos ember, aki a más kárán tanul. A hülye meg a sajátján. Es van az a jó pap, aki meg holtig tanul. Hogy miért írom ezt? Mert ezen közmondások alapján, én egy alapvetően hülye, de jó pap vagyok… Majd később elmagyarázom, miért. Időrendben a történtek: úgy fejeztem be, hogy kiálltam a lerakás után, es vártam. Vártam az új feladatot, ez mindig egyfelé kettős, izgalmas érzés, mert ugye várjuk, hogy innen vajon merre visz a sorsunk, meg azért egy idő után reménykedünk is, hogy talán haza.

Bennem is egyfajta kettős érzés munkált, mennék már hazafele egy-két napra, de kilométer is kellene még. Hát most megkaptam, ennek a fejezetnek akár az is lehetne a címe, hogy „Irány Spanyolország”, vagy „télből a nyárba”. Igen, Spanyolország, közelebbről Gandia az uticélom, valamivel Valencia alatt. A felrakó pedig Bazeilles volt Franciában, egy Unilin nevű cégnél. Ez egy bazi nagy faipari cég, bútorlapokat, meg hasonlókat gyárt. Kb. 200 km volt az átállás, onnan meg 1500 a lerakó. Miután megjött a Casonba a feladat, úgy döntöttem, nekivágok, majd valahol a közelben megállok, es reggel tiszta idővel tudok odamenni. GPS beállítása után el is startoltam, es végül is a céltól mintegy 40 kilométerre egy nemrég épült csilibili pihenőben kiálltam. Egy Wabis kocsi állt bent, mellé húztam, és érdeklődésemre a kolléga közölte, hogy Bazeillesbe rak másnap, és Spanyolba, Valencia alatt le, hétfőn. Hurrá, „egymásra találtunk!”

Az öröm nem tartott sokáig, miután ö szombaton is menni akart, mert mehetett, nekem viszont ki kell vennem a 45-öt. Nem baj, egy darabig akkor is együtt haladunk. Eztán én elmentem fürdeni, a kúton az is kiderült, hogy van net, igaz fel óránként újra kell csatlakozni, de akkor is net, és ingyenes. SMS haza, vacsora elhalasztva, gép összekapva, és rávetettük magunkat a hálóra. Jó pár kártyát elsütöttünk, kibeszéltük magunkat a családdal, jó volt. Kicsit lenyugodtam lelkileg. Ezután egy gyors vacsi, hogy mi arra nem emlékszem, és alvás. Reggel korán indultunk, hogy időben ott legyünk, sikerült is negyed nyolcra a céghez érni. Ekkor jött a döbbenet, több tucat kamion tekergett az úton a cég előtt. Jo Isten, mikor végzünk itt?! Közben több Wabis kocsi is befutott, mint utóbb kiderült, vagy négyen megyünk ugyan oda, ebből ketten 45-őzünk, ketten nem.

Mindent összevetve valamivel dél után végeztünk, viszonylag gyorsan ment a rakodás, szerencsére egyszerre több álláson is raktak a kocsikat, így gyakorlatilag mind a négyen egy időben készültünk el. Rakományunk 25 tonna bútorlap kocsinként. Megbeszéltük, hogy a Spanyol határig együtt haladunk, ami szinte azonnal felborult, miután hárman elindultunk, a negyedik kollégának meg valami gondja akadt, így egyből el is vesztettük.

Es itt jön az, amire első mondatomban utaltam. Ugye az autót meg nem ismertem teljesen ki, gondolok itt most elsősorban arra, hogy mennyire fogyhat ki a két tank, meddig szabad menni egy tankolással, mennyire lehet hinni a komputernek meg az órának. Így utólag: hazug dög mindkettő! Ugyan is a felrakón meg azt az infót adták, hogy 1300 kilométerre elég az üzemanyag, így meg azon is filoztam, hogy nem is biztos, hogy tankolok Franciában, hanem majd itt Spanyolban a határon, ahol jóval olcsóbb. Aztán mégis úgy gondoltam, hogy majd Lux-ban teszek hozza a biztonság kedvéért. Erre fel, Lux előtt 25 kilométerrel megállt a kocsi a pályán, alig tudtam lekanyarodni egy kihajtónál. Gyakorlatilag csontszárazra kiürült a két tank. Ugye az okos es a hülye ember, illetve a jó pap… Ezerszer elmondták, még én is szoktam fiatalabb kollégáknak mondani, hogy a műszernek ne higgyünk feltétel nélkül, szánjunk rá két percet, es számoljuk át a megtett kilométert a tankolt üzemanyaggal, hogy valójában mennyi fogyhatott, es nem érhet meglepetés. Nos, egy kis matek: a napi számlálót természetesen lenulláztam tankoláskor, ami ekkor 2720 kilométert mutatott. A tankkészletem csurig rakva 865 liter. 32 literes átlagfogyasztással számolva ez kicsivel több mint 870 liter. Tehát nem a kocsi volt a hülye… Jelentem, megtanultam a leckét, saját karomon.

Tehát a kocsi lehörgött, munkaidőm erősen fogytán, a tervezett parkoló két kilométerre tőlünk, eső zuhog, minden egyben volt a határtalan es felhőtlen oromhoz. Kolléga mögöttem állt vészvillogóval, én spóroltam az akkukkal, lelkileg mar felkészültem rá, hogy nem lesz egyszerű lelket lehelni a lelevegősödött technikába, főleg szerszám nélkül, tok sötétben, és, mint írtam, zuhogó esőben. GPS elővesz, SHELL kút keres ezerrel a környéken, miután kártyára ott tudunk üzemanyagot venni, találtunk is egyet, mindössze 12 kilométerre, egy kis településen, a pálya mellett. Tűz el a másik traktorral, meg is találtuk hamar… zárva volt. Megint GPS, onnan 18-ra pálya mellett másik kút. Puff neki, 40 perc vezetési ideje maradt a kollégának, utána meg kell állni 45 perc pihenőre. Közben az én kocsimat, ami a fizetőkapu előtt áll vészvillogóval, meg elvontatják… annyi a fizetésemnek, mert, hogy ezt ramverik, az hétszentség, es valljuk be, igazuk van, mi a bánatért nem tankoltam, én szúrtam el, ez az igazság.
Plusz megy a vészvillogó, ami meg szívja az aksikat, amikre nagy szükség lesz meg a légtelenítés során. Tehát nyomni kellett a DAF-nak nagyon. Kolléga nyomta is, megtaláltuk a kutat, gyorsan ablakmosós flakonokba nyomtunk 25 lityi naftát, es tűz vissza a Tercihez. Ott volt ahol hagytam, bánatosan pislogott, a szakadó esőben, komolyan mondom, majdnem megsajnáltam. Beleborítottuk a jobb tankba, ahonnan szív, a cuccot, két-három alkalommal felpumpáltam a kézi AC-t, es kb. a harmadik indítózásra beindult. Először dadogott kicsit, de szépen kidolgozta magából a levegőt, pár perc múlva mar szépen, egyenletesen járt a motor. Ekkorra át eső is elállt, így szarrá ázva ugyan, de boldog voltam. Közben kolléga beütötte a pihenőt, így várnunk kellett háromnegyed órát, es csak tíz után indulhattunk tovább.

Én nyomtattam egy szalagot, ráírtam, hogy „engine problem-the work time out”, es aláírtam, eltettem a járathoz. Nem sokkal, pont egy órával leptem túl a 15 órát, ilyenkor igazolni kell az okát. Ezután meg éjjel főztem egy húslevest magamnak, jóízűen megvacsiztam éjjel egykor, es eldőltem, mint egy zsák. Fűteni nem mertem, ez a 25 liter gazolaj a majd 900 literes tankban csak egy olajfilmet képezett, így is aggódtam, hogy egy kisebb emelkedőn vagy lejtőn lelevegősödik a rendszer, ahogy az üzemanyag lötyög. Majdnem így is lett, mert ma reggel nem akart elindulni megint a kocsi, dadogott, es a pályán is elerőtlenedett többször is. Nem mondom, hogy nem izgultam, de végül is eljutottunk a kútig, raktam bele 350 litert, 600 volt a határig, innen meg 15 a benzinkút, addig mar elég lesz.
Most mar elcsendesedik lassan a parkoló, mar az éjszakai pillangóké a terep, meg néhány kolléga beszélget a kocsik mellett. A tarifa, mint megtudtam nem változott tavaly óta, 20 Euró egy „teljes szerviz”. Itt Dániához képest nyár van, most is 16 fok van, de délután, amikor megjöttünk, 20 volt.
Eddig a nap története, most hatalmas alvás következik, remélem nem zavarja meg semmi az álmomat, most úgy érzem, egész nap tudnék dögleni. Elfáradtam, ez az igazság, rám fér egy kis pihi. Itt általában nagy társasági élet szokott zajlani, majd holnap körülnézek, sétálgatok. Elvileg kedden, visszafele lesz pénzem is, (mert most nincs), akkor nézek valami szuvenírt is az otthoniaknak, itt mar tényleg lehet olyan cuccokat venni, ami felénk nem kapható, es az árak is barátiak. Egy kis Malagabort nem ártana beújítani… na, majd meglátjuk.
Kiesek a számon, akkorákat ásítok, így be is fejezem.
Jó éjt család, jó éjt Magyarország!

Másnap 20 óra 00 perc-ugyan ott…

Eltelt ez a nap is. Tudom, nem épp egy frappáns kezdés, de mi a bánatot írjak? Az előbb köszöntem el a nejemtől, mert, ahogyan azt sejtettem is, nem bírtam megállni, hogy ne vegyek WiFi kártyát, egyből kettőt is, darabját 2 pénzért, így egy órára felmentem a hálóra. Igaz, a Skype-on kívül nem ment semmi, mert nagyon le vagyok itt árnyékolva, de legalább az működött, így tudtam, ha csak írásban is, kommunikálni szeretteimmel. Tesóm is rám talált, így felváltva hol vele, hol a feleségemmel „beszélgettem”. Jó volt, a lassan kezdődő honvágyamat sikerült egyelőre elfojtani.

Tegnap este amilyen korán elfeküdtem „hálószobámban”, olyan későn aludtam el, éjjel egykor kapcsoltam ki a laptopot, addig az agyon hasalva filmet néztem, meg hallgattam az örömlányok, meg a román es lengyel kollégák hangoskodását a parkolóban. Hozzam is többször rám kopogtak, a szokásos kérdéssel: szex? Volt köztük olyan fekete teremtés, hogy szabályosan beleolvadt az éjszakai háttérbe, csak a szemei, meg a körmei világítottak. Meg a tenyere… nem tudom, más is megfigyelte-e már, de a négereknek majdnem fehér a tenyerük. Érdekes. Udvariasan elhárítottam a kérdést, egy rövid „no thanks”-el, es visszamásztam az agyamba. Miután ezt eljátszottak velem egypárszor, mar azon kezdtem agyalni, hogy kiírom papírlapra az ablakokba, hogy nem kérek a szolgáltatásukból, ne zavarjanak. Végül nem volt rá szükség, gondolom elfogyott a szexmunkás, mindenki járt mar a kocsimnál, vagy egymásnak adtak le a drótot. Mindegy, a lényeg, hogy nem zargattak tovább.

Ma amúgy nem volt olyan napos idő, mint tegnap, reggel egy kicsit szemerkélt az eső, de jó 18 fok volt napközben, ha néha kisütött a nap, akkor meg több is. Kíváncsi leszek, lefele milyen idő lesz. Reggel viszonylag későn, kilenc órakor keltem, előtte természetesen 5 korul egyszer felébredtem, ez mar így marad. Ha mar felébredtem, beindítottam kicsit a fűtést, úgy van beállítva, hogy két órát megy egy gombnyomásra, aztán leáll, így csak egyszer kattintottam a kapcsolón. Így is vagy 30 fokot csinált a kocsiban, aztán meg a melegtől nem tudtam aludni. Persze, Danban maximumra tettem, azóta is úgy volt. A reggelit megspóroltam, maradt meg tegnap előttről levesem, azt melegítettem meg, majd délután igazi nemzetközi paprikás krumplit rittyentettem, csirkecombbal. A krumpli olasz volt, a hagyma francia, a fokhagyma is, a csirke talán német, a fűszerek meg magyar. Ja, a kenyér is német, vagy francia…
Ebed után a mar megszokott program folytatódott, annyi különbséggel, hogy előbb kimostam pár cuccomat, meg kitakarítottam a kocsit, letöröltem, lemostam mindent, es áttöröltem a műszerfalat egy illatosított kendővel, amit kifejezetten erre a célra árulnak a kutakon. Nagyon szép fényt ad a
műanyagnak, es nagyon jó illata van. Krisztián biztosan megdicsérne érte.

Kollégám átkopogott, jönne filmet nézni, mondtam neki, hogy csak bátran. Betettem neki a Tok alsó 2-t, o nyerítve röhögött rajta, en meg jókat szundítottam az agyon. Aztán az Idegölő volt műsoron, én meg tovább aludtam. Aztán vége lett a mozizásnak, kolléga „hazament”, en meg a családhoz. És közben este lett… Mellettem közben hatalmas élet zajlik, gyakorlatilag be vagyunk kerítve, es az egyik kocsi üres platóján szabályos grillpartit tartanak a lengyel es román kollégák, ipari mennyiségű sör és bor segítségével. Csak remélem, hogy nem gyújtanak fel semmit, mert innen nem lenne a kocsinak menekvés. Most, miközben pötyögőm e sorokat, azon jár az agyam, mi legyen az esti műsor. Meg van pár film készleten, nem tudom egyelőre eldönteni, de majd kitalálok valamit.

A napi betűpenzumot azt hiszem, megint letudtam, egyszerűen nem tudok több értelmes mondatot kicsikarni magamból, így mára be is fejezem, a szokásos formulával:
Jó éjt család, jó éjt Magyarország!

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Egy kis ízelítő tőlem.: Portugália - Hamarosan!