2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Utazás rovat

Egy kamionos naplója 29.

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Anglia-Hollandia-Németország-Ausztria Pistával, sok náddal és mindenféle illatokkal.

[ ÚJ TESZT ]

1. Oldal.

Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.--->>Előzmény 18.--->>Előzmény 19.--->>Előzmény 20.--->>Előzmény 21.--->>Előzmény 22.--->>Előzmény 23.--->>Előzmény 24. --->>> Előzmény 25. --->>> Előzmény 26. ---->>> Előzmény 27. ---->>> Előzmény 28.

Gradilaci fotóalbuma

Ildikó fotóalbuma

2011.06.19. - Előszállás. - Újra otthon-

986501. Újra egy szám, mint amikor először írtam „új autóm” birtokbavételekor. Igen, ennyin áll most a km számláló. Ha valaki veszi a fáradtságot, visszateker, és kiszámolhatja, menyit futottunk az elmúlt hat hónapban. Én tudom. 973988. Ennyin állt május 23.-án, amikor Pistit vezérelte rossz sorsa mellém, „inasnak”. Vele a TIR-portálon keresztül ismerkedtem meg, utána a történet a már-már hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlott. Levelezgetés, beszélgetések, beajánlás a főnökömnek, felvételi beszélgetés, majd irány Európa. Részéről, és az összes többi illetve előző tanuló részéről ez néhány hét jobbára önköltséges, miután erre az időre csak az alapbért kapják. A szűkebb büdzsével jár, hogy napidíjat a cég nem tud fizetni, miután a fuvardíjat is egy sofőrös járat után kapja.

Ennyi bevezető után most jöjjön a részletesebb beszámoló. Krisztián a lelkemre kötötte, hogy most aztán sokat írjak, legalább két órát, hát majd meglátjuk. Most délután 5 óra van, nem tudom, lesz-e lelkierőm a nappaliban görnyedni a gép fölött ennyi időt, de megpróbálok magamból minél többet kipréselni, időnként igazán finom portugál vörösborral adva lökést írói vénámnak. (hú ez de kacifántosra sikeredett!).

Tehát május közepén, miután hazaértem és kipihegtem magam egy kicsit, hétfőn Akasztón volt jelenésem.

Elkísért középső fiam is,mondván, visszafele majd kiszáll Földváron. Akasztón rövid várakozás után már jött is értem egy kocsi, és elkísért egy tanyaszerű épülethez, ahol náddal raktak meg minket. Igen, náddal. Ezt kellett elvinnünk Angliába, Cookham-be, egy farmra. Előre tartottam tőle, volt már szerencsém angliai farmot keresgélnem. Eközben Pisti az utolsó simításokat végezte felvétele ügyében Pesten, majd a megbeszéltek szerint a telephelyen várt rám. Utóbbit jó sokáig tette, miután a rakodás meglehetősen lassan haladt. 15 tonna nád, az nagyon sok nád. Sok-sok kéve, amit felülről préseltek be a kocsiba illetve a pótba. A végén a hátsó ajtókat csak úgy lehetett becsukni, hogy traktorral megnyomták a nádat hátulról.

Valamivel 10 óra előtt végeztünk, és elindultam Pestre, felvenni Pistit. Meg javíttatni, mert ahányszor a telephelyen járok, ezt nem hagyom ki. Most is volt két „Nike-jelem”, ezeket Angliában gyűjtöttem be, meg egy-két apró javítani való. Akkor még nem gyanítottam, hogy a ponyva javításból egész estés műsor lesz. Bejelentkeztem, beálltam, mikor hívtak, hogy beállhatok, és vártam. Egyszer csak látom, hogy a pót hátulja, pontosabban a B tengely a levegőben van. Először azt hittem, véletlenül az akna peremén lévő védőlemezre álltam, de alánézve láttam, nem, fel van biza' emelve. Megkérdeztem ennek okát, és azt a választ kaptam, hogy ilyenkor rutinból megnézik a fékbetéteket is, ha már úgyis műhelyben van a szerelvény.

Ez igen! Csak az volt a fura, hogy ez a pót bő egy hónapja volt műszakis... Ekkor arra gondoltam, hogy akkor fékpadon jó volt, így gyorsan átnyomták, hogy majd a következő alkalommal tüzetesebben átnézik. Dolgoztam én is szervizben, akkoriban sem volt ez máshogy. Gyanúm csakhamar beigazolódott, miután nekiálltak lekapni a kerekeket. Mind a két tengelyről. Itt kezdett az aznapi indulás terve megdőlni. Főleg, hogy kiderült, az A tengelyen a fékbetét már régen múlt idő volt, és esztergaként működött, ami megmaradt belőle, magyarán minden fékezéskor módszeresen tizedmilliméterekkel ugyan, de vékonyabbra faragta a féktárcsát is, ami ezáltal csere éretté vált. És nem volt raktáron, hozatni kellett. Ergo, várni kellett. Nem sokat, úgy este nyolcig. Ponyvajavítás...

Nekem mindenképp be kellett mennem az irodánkba, hogy az addigi járataimat leadhassam, no meg indítást is akartam felvenni, a műhelyfőnök jó fej volt, mikor ezt mondtam neki, kiutalta nekünk a futkosó Tranzitot használatra. Gyorsan kirongyoltunk hát Csepelre, leadtam a cuccost, felvettem a zsetont, egyszóval elintéztem az adminisztrációt. Közben leszakadt az ég is, természetesen a legjobban akkor esett, mikor félúton voltunk a kocsi és az épület között, így gyakorlatilag szarrá áztunk.

Ez amúgy hobbinkká vált a későbbiek során, volt, hogy naponta többször is megtettük Angliában, illetve Hollandiában, de erről majd később. Valahogy már ekkor kezdett érződni, hogy ezúttal a hosszúcici rossz oldala fog jutni leginkább osztályrészül számunkra. Különösebben még nem aggódtunk, időnk volt, mint a tenger, nem is erőltettem az éjszakázást, ekkorra már eldöntöttem, majd reggel indulunk. Szűk 2000 km, ebből eddigre már vagy 200 (a felrakóra és onnan Pestre) letudva, a maradékot kellett lenyomni csütörtök délutánig. Négy kézben nem kihívás.

Két másik, régi kollégával is összefutottunk a műhelyben, ők is javíttattak, megegyeztünk, hogy kimegyünk a közeli Auchanba enni, meg vásárolni némi kaját másnapra-harmadnapra. Így is tettünk, jót ettünk-ittunk, majd visszasétáltunk a telephelyre. Ez már este kilenc felé volt, elkészült a kocsi is. A pót teljesen új féket kapott, nem felújítottat, nem utángyártottat, hanem gyárit. Négy féknyereg, féktárcsa, munkahengerek. De legalább tudom, hogy ez is rendben van.

A parkolóba kiállva nagyjából elpakoltuk Pista holmiját, majd eltettük magunkat másnapra. A tervek szerint 6 órakor ébresztő, és indulás várt ránk. Így is történt, másnap fél hatkor ébresztő, gyors cica-mosdás, nekem kávé, (ő nem kávézik) és indulás. Pista kezdett, hadd szokja alapon. Az első döcögős percek után egyre magabiztosabbá vált a srác, a nulláson láttam, már oldódik a görcs, tudtam, nem lesz, nem lehet gond a későbbiekben. Ezért szeretek „szüzekkel” foglalkozni, láttam rajta is, szinte issza minden szavam, tényleg odafigyel mindenre, amit mondok neki. A rutinosabb, tapasztaltabb kezdőkkel sokkal nehezebb, bármilyen hihetetlen. Ők már ugye nem kezdők, sokszor falra hányt borsó, amit mond nekik az ember, tele vannak beidegződésekkel, ami akár lehetne jó is, ha hozzátennék az esetleges speciális követelményekkel járó teendőket.

De általában nem teszik, megsértődnek, ha rájuk szól az ember valamiért. Tehát velük nehezebb. Volt már ilyenben is részem, nem is olyan régen. Az a kolléga egyébként már leszámolt a cégtől azóta. Mindent elrontott, amit lehetett, és még ő volt sértve, hogy 4 nappal később kapott fizetést, mint ahogy kellett volna. Ennyi időbe tellett ugyan is az elszámolónak, meg a koordinátornak, hogy kibogozzák az összecsapott menetleveleit és kiszámolják a járandóságát. Ő (szerencsére) már valahol máshol tekeri a kormányt, és csak remélem, hogy nem fog velem szembe jönni, miközben éppen ezerrel telefonál....

Első megállónk M.óvár volt, ahol megtankoltunk, meg lezuhanyoztunk. Egy utolsó Skype az otthoniaknak, míg a másik fürdött, és 11 óra magasságában elhagytuk Magyarországot. Aznap legalább a Juráig el kellett jutnunk, hogy az ütemtervet tartani tudjuk. Jó tempóban haladtunk, Pisti tényleg úgy ment, mintha mindig is ezt csinálta volna, látszott rajta, és mondta is, élvezi, hogy ekkora vasat terelgethet. Subennél kevéssel délután négy után léptünk át, előtte még megvettük a collectet az utolsó hofban a határ előtt.

(Hogy én ezt mennyire utálom! Alig várom, hogy beszereljék végre a kocsiba újra, de ahányszor rákérdezek, mindig csak kitérő választ kapok rá. Pedig a kártya megvan, ezzel állítólag Németben ingyen beszerelik, csak be kellene jelenteni.)
Nagyon sok időt vesz el, hogy minden alkalommal manuálisan kell megvenni, nem beszélve arról, ha több fel, vagy lerakónk van Staulandban. Az este a Jurában ért minket, innen másnap újra hat óra után indultunk tovább. Aznapra jó 800 km várt ránk, terveim szerint a Marc-ban fejezzük be a napot. Szerencsénk volt, Stauland kegyes volt hozzánk. A szokásos Nürnberg környéki dugót leszámítva, szinte átsuhantunk az országon, hogy aztán fél nyolc körül behúzzam a féket az All4Trucks parkolójában.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.