1.
Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.--->>Előzmény 18.
2010.07.26. 21:15 – Ausfahrt. Ja, ez a lehajtó neve.. xD Frasdorf – Németország. A8.
Hát csak ránk esteledett.. Reggel ilyenkor még azt gondoltam, hogy ekkora már bőven fekszünk az ágyunkban és nézzük a csúcsformában 3. részét.. Mekkora film.. Aki még nem látta, annak kötelező mű, de nem csak ez a rész, hanem akkor már az összes 3. A legnagyobb poénokat már fejből tudjuk. Nagyot alakít benne Jackie.. De kezdjük az elejéről..
A nap kezdete számomra alakulhatott volna jobban is, a legszebb álmomban egy körülbelül 150 centi magas (mély) fogatlan mormota verte ránk az ajtót, aki unalmas mindennapjaiban a benzinkút egyik rabszolgája volt. Közölte velünk, hogy jó lenne már valamit kezdeni magunkal, mert 3 napja itt állunk és különösen nem csináltunk semmit. Mondjuk az igaz, hogy nem itt költöttük el a indításunkat, azt hiszem szombat reggel ivott bent a kúton Apa egy kávét mert lusta volt főzni. Nem belőlünk gazdagodtak meg az biztos.
Miután kicsit összepakoltunk a fülkében, egy helyre dózeroltuk a hétvége alatt összegyűlt sörös dobozokat és üdítős flakonokat, megmarkoltunk egy bevásárlószatyrot. Betámadtuk a körülbelül 20 méterre lévő Hofer-t (ALDI).
grazi pihenőnk helyszíne
A cél az volt, hogy főzni valót veszünk. Lényegében sikerült, bár nem úgy jött össze ahogy akartuk. Tudunk főzni egy jó kis csilis babot.. Kár hogy nem volt hozzá por alap, de volt Gulash! Majd csinálunk akkor egy gulyás ízű csili nélküli babot.. Mind1 jó lesz az..
Chilis bab gulyásalapból. Jó lett!
Visszacaplattunk a kocsihoz, elpakoltuk a vásárfiát, majd a most már hál istennek nyitva lévő Meki felé indultunk a laptop társaságában. Mivel az én barátnőm most a szüleivel kint van a nyaralójukban, biztos volt hogy nem fogunk összeveszni a számítógépen. Amíg Apu bőszen írogatott Anyuval, én a PSP-m társaságában röhögtem nagyokat a Napi….com-on. Mennyi állat van.. xD
Mivel a 64 óra állásidőt lassan elértük, elköszöntünk, majd indultunk vissza hegyet mászni.. Körülbelül 20 méter volt a kocsi és a meki között a szintkülönbség..
12:04 perckor indítottuk a műszakot és 12:30-re már a WoandWo nevű cég előtt parkoltunk.
A háttérben a "csere pót"...érdemes megfigyelni, mekkora helyet hagytak a traktornak, élmény volt alátolatni...
Én helyből majdnem agyonütöttem a főnököt, aki szemrebbenés nélkül mondta, hogy majd 15:00-ra jöjjünk vissza.. Megnéztük a pótkocsit, száraz szalmabálákat vitt a szél annyira üres volt. Miután megkérdeztük, hogy a másik pótkocsit hova tudjuk leakasztani, majdnem szívrohamot kapott, elkezdett hadonászni, hogy ide nem kell, mi vigyük el innen, ők csak egy sima traktort kértek. Szegény idegbeteg fószer. Egy pár telefon után kimentünk traktorral egy közeli mekihez ahol volt net. Ha már várni kell, úgy várjunk, hogy ne unatkozzunk.
14:00 tájában csörgött a céges telefon, Józsi, a főnök hívott. Megmondta a pontos címet hova tudjuk leakasztani a pótkocsit. Végre megszabadulunk tőle. A cég telephelye körülbelül 12km-re volt a felrakónk helyétől. Leakasztottunk, majd go vissza a másik pótért. Elvégre azt mondták 3-ra kész vannak vele.
Úgy is volt, nagy nehezen ráálltunk, kötöttünk, vágtunk, matricáztunk, írtunk és elindultunk. Első megállóra Salzburgot ütöttük be, ami onnan ~260km-re volt.
Útban Salzburg fele...
Ha minden jól megy, és nem szól bele a Jóisten akkor odaérünk 4 órába. Azt hittük eseménymentesen fogunk odaérni, de egy bazi hosszú alagút előtt a rend éber őre már integetett is, hogy tessünk már lemenni az útról.
A rend éber őrei rendben találtak mindent, mehetünk...
Az emberünk kíváncsi természetű volt, érdekelte minden papír, ami nálunk volt és még a tachográf-ot is ellenőrizni akarta. Tudomásunk szerint minden rendben volt, de mégis izgultunk. Ki nem izgul, amikor igazoltatja valamiért a rendőr. Pár perc várakozás után intett, hogy ugyan fáradjunk már oda hozzá. Én abban a pár tized másodpercben öregedtem 2 napot.. Hehe.. Azért két napot, mert két nap múlva van a szülinapom és így egyből egy évet.
Szerencsére mindent rendben talált nagy örömünkre, leigazolta a kártyakivételt, adott egy papírt amin leírja hogy tiszta a lelkünk mint a szűzleánynak. Öröm, boldogság, gáz. Sietni kell, mert nem értik meg hogy nem tudunk odaérni a szerda reggeli lerakóra. Pedig mondtam én a chef-nek hogy This is one Truck, no Airplane.. Azt mondta odaérünk.
Hát azért se! Megyünk, ahogy tudunk, aztán ha ott leszünk, szólunk…
Végül sikeren elértük az Osztrák – Német határt, szerencsére balesetmentesen.
A 45 percesbe beiktattunk egy zuhanyzást és egy mosást. Jó volt már fürödni, bár én mondtam apunak hogy lassan már mindegy, le tudjuk magunkról dörzsölni a koszt. Cigányélet ez.. De szeretem! A nagy öreg kamionosok azt mondják, hogy akik régóta benne vannak a szakmában, nem tudnak kiszállni, egyszerűen nem engedi el őket az út Istene. Ugyan én még nem vezetek, de úgy érzem engem is fiának tekint az országút. Befogadott oly sok gyermeke közé. Nem tudnám cserbenhagyni.
A 45 percből mire végeztünk 1 óra 9 perc lett, de inkább több legyen, mint kevesebb ugyebár. Ahogy az égbe felnyúló, felhőbe burkolózó hegyek lábánál haladunk egyre mélyebben a nagy Bajorország gyomra felé, úgy borul sötétségbe a táj. Megyünk mi is, és halad az idő is. Terveink szerint egy 320km-re lévő kagylós benzinkútig megyünk az alvó Németországban.
Salzburg-pihenő. Itt egy jó fürdés következett.
Érdekességképpen a végére: Itt tudok menet közben írni, a cseh mogyoróscsokin nem sikerült. Féltettem a laptopot.
„Az országút az otthonom, ott alszom, ahol tudom”.. Jó éjszakát!
-Gradilaci 2010. szeptember 20.:-Itt most egy bakit szeretnék bejelenteni. Ugyanis Krisztián a további írást nem eléggé elítélhető módon addig halogatta, míg haza nem értünk.Ígérete szerint, a fényképek alapján fel tudja idézni emlékeit, és majd itthon bepótolja. írt is néhány oldalt, de alapvetően nem kapkodta el... Mígnem eltelt jó másfél hónap, és mire tegnap újra rászánta volna magát, a technika ördöge úgy tűnik, megtréfálta. Ugyan is írása, amit az oldalra mentett el, (igaz, én is láttam, és olvastam) szőrén-szárán eltűnt. Most kijelentette, hogy o még egyszer nem áll neki megírni, így az ő látószögében leírt gondolatok úgy tűnik, örökre az enyészete lettek. Én meg nem fogok legközelebb "négykezes" írásra vetemedni.
Augusztus 1. 12 óra 15 perc Vionvay mellett-Franciaország
Megint ugrottunk, nem is kicsit időben, és térben egyaránt. Ezen már meg sem igazán lepődök, úgy látszik, ez így fog működni a jövőben is, legalább is, amíg nem leszek újra egyedül. Újra csak vissza kellett pár napot olvasnom, hogy egyáltalán el tudjam kezdeni az írást, illetve folytatni tudjam Krisztián után. nem mondom, egyfajta agytornának sem utolsó, olyasmi ez, mint amikor egy nagy sokfiókos szekrényben keresünk valamit, de csak annyit tudunk róla, hogy valahol a szekrényben van…így aztán sorra húzkodjuk ki a fiókokat, míg meg nem találjuk, amit keresünk.
Így vagyok most én is, tudom, mi minden történt velünk az elmúlt napokban, csak azt nem, hogy sorrendileg mikor és hol…de itt van a „kisokosom”, a füzet, amibe minden indulást-érkezést-megállást feljegyzek, és ennek segítségével csak összeáll valahogy a kép.
Tehát Salzburg, pihenő. Itt hagyta Krisztián abba, innen folytatom. Miután mindketten megfürödtünk, és kimostuk koszos gönceinket, kicsivel több, mint egy óra állás után tovább indultunk a majdnem üres autópályán.
Ez mar Franciaország...
Személy szerint én nem vagyok odáig az éjszakai vezetésért, de a kényszer, (és a bookolt lerakó) nagy úr, így menni kellett. Meg aztán Staulandban meg mindig éjjel lehet a legjobban haladni. Megallónak Achen-t tűztük ki magunk elé, ez szűk 300 km-re volt tolunk. Eseménytelen út után, éjjel negyed egykor álltunk meg a pihenőben, és szinte rögtön mély álomba zuhantunk.
Másnap, (illetve meg aznap…) 10-kor ébresztett a telefonom, és a szokásos reggeli protokoll után, 10.20-kor már újra úton voltunk. Feszített volt a tempó, mert a lerakó csütörtökön zárva volt, és ha nem érünk oda szerdán, akkor két teljes napot veszítünk. Erre a napra egy nagy futást ütemeztem be magunknak, ennek megfelelően végül is két megállassál, összesen 740 kilométert pörgettünk az órába, mire 22.30-kor beütöttem a műszak végét. Itt most kicsit bajban is vagyok, mert nem írtam fel a megálló helyet, pedig fel szoktam. Úgy gondolom, ez nem akkora bűn, lehet, valami irdatlan hosszú név volt, a GPS sokszor nagyon kacifántosan jeleníti meg ezeket. Akinek van, az tudja, mire gondolok. A képernyő alján, … közelében…
Másnap reggel időben, kevéssel nyolc után indítottunk újra, szűk 300 km volt hátra a távból, úgy számoltam, ezt fél műszakban letudjuk, és dél körül a célnál leszünk.
Megérkeztünk
Ezt mondtam főnökömnek is, aki tíz korul hívott, érdeklődve arról, hogy merre járunk. Végül jól saccoltam, a cég kapuján pontban délben fordultunk be. Miközben én fel szemmel az Office feliratú ajtót kerestem, már előttünk is termett egy figura, és elkérte a papírokat. Mutatta, hova álljak, mondta, hogy a kocsi jobb oldalát nyissuk ki, és elmondta, hogy két óra körül jönnek a melósok, és elkezdenek leszedni minket.
Volt pár csomag, mire kézzel leszedtek, megvolt a pihenőnk is.
Megtettük, amit kért, és „várakozó álláspontra helyezkedtünk”. Krisztián gyorsan kiderítette, hogy van fürdő is, így miután ráálltam a rámpára, mindketten elmentünk fürdeni. Mit mondjak, éppen ideje volt… Újabb diszpót pipáltunk hát ki, ezúttal 1866 km-rel. Ha belegondolok, hogy hétfőn délután indultunk Grazból, és ekkor szerda dél volt, szerintem egy szóbeli vállveregetést megérdemlünk.
Két óra körül aztán valóban mozgolódás támadt az addig kihaltnak tűnő raktárépületben, megjelent 5-6 srác kis kézikocsikkal, és komótosan nekiálltak leszedni a többtucatnyi dobozból álló rakományunkat.
Kézzel jó sokáig tartott összeválogatni a néhány száz dobozt...
Nem mondhatnánk, hogy siettek, ráadásul sorszám alapján válogattak össze a nyilván készletekből álló cuccot, így hosszú lerakásra készültem fel. Krisztián közben a hóna alá csapta a laptopot, és elindult netet vadászni. Mint később megtudtam, néhány száz méterre, egy dombtetőn fogott is valami kóbor jelet, aminek segítségével pár szót váltott az otthoniakkal. Bő másfél órával később, már a leigazolt CMR-rel a kezünkben, üresen kerestünk parkolót magunknak, új feladatra várva. Szerettem volna úgy megállni, hogy legyen netünk a kocsiban, ez sajnos nem jött össze, így újra a séta maradt. Egy árnyékos helyen félreálltunk, fiam újra elment netet keresni, én meg a Qualcomm kijelzőjét szuggeráltam a kocsiban.
Jó két óra várakozás után aztán megcsörrent a telefon, főnököm hívott, hogy küldi a fuvart hamarosan. Meg is érkezett, miszerint: felrakó Cognac városa, Henessy, (ez pia, nem is rossz…) lerakó pedig Normandia, egy logisztikai központban két nappal később.
a kijelölt útvonal
Cognac. Itt készül a Henessy. Ami egy jó konyak...
Kicsit rosszul is esett bevallom, mert ez olyan „belföldes” fuvar volt, összesen alig több, mint 700 kilométerrel, ráadásul igen értékes rakománnyal, amivel csak kijelölt parkolókban állhatunk meg éjszakára. Miután még fél műszakom megvolt, úgy döntöttem, majd a felrakón, vagy annak közvetlen közelében éjszakázunk, és másnap akkor tisztán mehetünk rakodás után egy majdnem teljes műszakot. Így a GPS belövése után a gázra léptem, és rövid keresgélés után, 5 perccel kilenc előtt az Industriaban fékeztem, néhány méterre a gyártól.
A világhírű gyár bejárata. Nagyon gyéren, vagy inkább sehogy sincs kitáblázva...
Csak érdekességképpen említeném: a világhírű gyár, ahol ezt a márkát készítik, szinte sehol nincs kitáblázva a városban, mi is egy jó órát keringtünk mire megtaláltuk egy óriási ipartelep közepén.
Egy igazi, útszéli poros placcon álltam még végül éjszakára, ahol a nagyszámú üregi nyúlon kívül, az égvilágon semmi sem volt. Miután vizünk is elfogyott, egy közeli papírgyárszerűségben kértünk egy kannányit, hogy legalább inni tudjunk, meg reggel kávét főzni.
Másnap reggel 8-kor mar a gyár portáján jelentkeztünk belépésre. Itt újra egy kis keringőzés következett, mert természetesen rossz raktárhoz soroltam be, de egy készséges hölgy megmutatta a helyes irányt, így a ref.szám bediktálása után, már tolathattam is a rámpához. Mint már írtam, a rakomány ezúttal konyak volt, nem is kevés, szám szerint nem tudom, hány palack lehetett, de összességében több, mint 22 tonnát nyomott. Ennek megfelelően, az értéke is tetemes lehetett, inkább nem saccolom mennyi. Rakodás közben történt egy baleset is, a targoncás egy óvatlan pillanatában felborított egy raklap konyakot. Mit mondjak, a szívünk szakadt bele! Pillanatok alatt átható konyak-illat terjengett a raktárban, és hatalmas tócsa keletkezett a baleset helyszínén. Gyorsan menteni kezdtek, ami menthető, de jó néhány üveg ital így is kárba ment, szegény melós lehet, néhány napig ingyen fog dolgozni. Viszont az útvonal ki volt jelölve a lerakóig, sőt, a lehetséges megállók is meg voltak adva. A célállomást hiába értük volna el egy műszakban, külön felhívták rá a figyelmünket, hogy ha ott éjszakázunk, akkor 25 Eurót kell fizetnünk érte, amit a cég nem térit meg. Így természetesen nem akartunk ott aludni…
Én egy korábbi helyszínt jelöltem be magunknak, konkrétan La Mans-ban, egy logisztikai parkban. Onnan már egy fél műszakkal elérhető volt a végállomás.
A pihenőn kevéssel este hat előtt álltunk meg, sajnos itt is, a wc jelentett minden komfortot, egy igazi zajos, forgalmas hely volt, ahova csak az nem jött be, aki nem akart. De, ha ez volt kijelölve, itt kellett éjszakáznunk. Azért itt is volt egy kis élményünk, ugyanis az ide vezető út egy nem is rövid szakasza, a híres 24 órás körverseny pályáján vezet végig, így elmondhatjuk, hogy élőben is voltunk a La Mans-i verseny helyszínén.
A 24 órás körverseny helyszíne
Krisztián megszállottan fényképezett, meg lázasan magyarázta, hogy majd milyen kanyarkombináció jön, meg ilyenek. Ő már sokszor „járt itt” a számítógépével.
Másnap reggel Normandia…mindig lenyűgöz, hihetetlenül szép vidék. Fél hatos indulás után, reggel kilencre voltunk a helyszínen.
A következő lehetőségnél tarts jobbra!
Viszonylag könnyen megtaláltuk, igaz, nem elsőre, mert a cím, amit a navigátorba megadtam, jó 6 kilométerrel odébb vitt, de mar útközben, a pályáról láttuk a raktárépületet, a messziről kivehető SD Logistique felirattal. Csak oda kellett találni…
Normandia-mindig lenyűgöz a látvány
Bejelentkezés, majd ráállás a kijelölt rámpára…
Tulajdonképpen ez már rutinműveletek sora, igazából sok szót kár rá pazarolni. Bő egy órával később már végeztünk is. Újabb feladat kipipálva, ezúttal karcsú, 799 kilométeres távval. De már itt is volt az újabb: innen 30-ra felrakás, az Exxon Mobil gyárában, és Olaszban, Genova közelében lerakni kedd reggel. Útvonal: Frejuson át. Krisztián örül neki, még nem járt arra, és az esély is megvan Spanyolra. Hátha, ki tudja…Nagy bánatára, vagy inkább bosszúságára, a gyárba nem engedték be, így míg én rakodtam odabenn, ő a portán várt rám. Rakományom ezúttal motorolaj, hordókban, jó 22 tonna súlyban. Mire felrakták, és mindennel elkészültem, alig maradt munkaidőm, így a naviban kerestem alkalmas helyet hétvégére. Találtam is egy Shell-kutat, (itt állunk most) ahol reményeim szerint net is lesz. (van…)
Most itt várjuk, hogy teljen az idő, családdal mar jó sokat beszélgettünk, tegnap átsétáltunk a másik oldalra, ahol két magyar kollégával dumcsiztunk kicsit. Igazából semmittevés van, Krisz a felső ágyon alszik, én itt pötyögök a jobb egyben. Tegnap fürödtünk, mostunk, Krisztián volt az ebéd felelős, isteni milánói makarónit rittyentett kettőnknek. Borongós, hűvös, esős, igazi álmosító idő van odakint, úgyhogy én is mindjárt kidőlök, azt hiszem. Hála az égnek, újra naprakész a napló, bepótoltam az elmaradásomat. Most aligha nem én is átadom magam az aktív semmittevésnek, mondhatni erőt gyűjtök, terveim szerint éjjel három körül indulunk tovább.
Addig is: viszlát, sziasztok!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
