2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Utazás rovat

Egy kamionos naplója 20.

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Új autó, ami új kalandokat hozott..

[ ÚJ TESZT ]

Út a szemeteskukában..

Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.--->>Előzmény 18.--->>Előzmény 19.

Fotóalbum

Tudjátok, amikor 2009-12-25 18:03-kor az első naplórész kikerült a logout.hu címlapjára, remélni sem mertük hogy ekkora sikere lesz ennek az eredetileg családnak szánt útinaplónak.

Reméljük számtalan üres, unalmas percet sikerült együtt elütnünk. Ki munkában, ki iskolában, ki otthon, akár másutt is olvasta irományomat: Köszönöm szépen. Nagyon sokat segítettél. Most az kérdezed magadtól miért segítettél te nekem azzal hogy elolvastad amit írtam? Minden egyes perc nehéz az életből a ködös és piszkos parkolóban a családom, a barátaim, és az ismerőseim nélkül. Amikor írom a naplót, olyan mintha otthon lennék. Ahogy előtörnek belőlem az emlékek, szinte hallom a családom hangját, a kutya ugatását, és látom barátaimmal együtt eltöltött szép időt. Mindezt a napló nélkül nehezebb lenne.

Elérkeztünk hát a napló 20. részéhez. Még egyszer köszönjük szépen mindenkinek az elismerő, építő, negatív, és biztató hozzászólásokat.

Lássuk az elmúlt 10 hónapot számokban:

~145.000 lapletöltés

~2481 hozzászólás

~120.000km

~280 országúton eltöltött nap

~40.000 liter elégetett gázolaj.

Remélem a továbbiakban is hasonló érdeklődéssel fogadjátok egy majdnem öreg kamionos meséjét.

Jó olvasgatást kívánunk mindenkinek. Gradilaci & Gradilacine & Gamek!ller

Október 10, 16 óra 00 perc Ancona-Olaszország

Megint csak rendesen elmaradtam az írással, lesz, illetve van mit bepótolnom. Vagy nem is annyira, hiszen bő két hetet otthon voltam, és mivel ez egy „útinapló” akar lenni, így az otthon töltött idő alól talán felmentésem van.

Ott hagytam abba, hogy néhány nap otthonlét után erősen bizseregni kezdett a jobb lábam, kezdett nagyon mehetnékem lenni. Egyre többször hívtam főnökömet, hogy mennék már nagyon, ő mindig nyugtatgatott, hogy nemsokára hívni fog, legyek csak készenlétben, de végül csak nem nagyon történt semmi. Mígnem, szeptember 27.-én hívott, hogy másnap rajt, mehetek fel Pestre, ott lesz a kocsi, meg a pót. Mondjuk, kicsit lelombozott, hogy egy öreg Volvo a vontató, de vigasztalt, hogy nem örökbe kapom, csak kolléga leszáll róla egy-másfél hetet, addig kell helyettesítenem. Miután nekem még mindig nem volt autóm, elfogadtam a felkínált munkát, és másnap felcuccoltunk a Nagykőrösi útra. Igen, cuccoltunk, ugyan is nejem éjjel megálmodta, hogy miután nincs semmi elfoglaltsága otthon, sajnos úgy néz ki, munkája sem, így eljön velem erre az útra. Nem marasztaltam, sőt örültem neki, legalább nem leszek egyedül. Fiuk úgyis suliban egész nap, voltaképp nem hiányzott otthon senkinek sem.
Reggel gyors csomagolás, fiuk eligazítása után, barátunk már fuvarozott is bennünket a telephelyre. Pedig ha akkor sejtjük…
Nem sokkal később már a telephelyen voltunk, ahol szembesültünk azzal, hogy kocsi még sehol, Jászfényszarun rakodott, de valami probléma miatt ez elhúzódott, így tulajdonképpen nagyon ráértünk. Nem volt mit tennünk, vártunk. Időközben megtudtam, hogy a lerakó Angolban lesz, alig kétezer-egynéhány kilométerre, és nem kell kapkodnunk, 30-án reggel fél nyolcas a book. A mikéntet firtatva főnököm megnyugtatott, hogy nem én fogom kivinni végig, miután nem érnék ki, (ezt én is hamar kiszámoltam), hanem tépjek csak Frankfurt felé, és majd arrafelé valahol átakasztunk egy négykezes járattal. Kicsit megnyugodtam, bár volt egy sejtésem, hogy ennél azért bonyolultabb lesz a dolog.
Végül a kocsi csak beérkezett valamikor a déli órákban, így nekiállhattam elpakolni. Az első benyomás az autóról, hát mit mondjak… 5 éves kocsi volt, és úgy is nézett ki, mint amit a gyárban takarítottak ki utoljára.

Egymásra néztünk amikor megláttuk a kosztol ragadó belsőt, és nem kis együttérzéssel kérdeztem meg kollégámtól, mióta ül ezen a szutykon?
-3 hónapja-jött a válasz.
Innentől mondják azt, hogy no comment…mert ha azt mondja, két hete, még megértem. De hogy negyed év alatt nem jut el odáig valaki, hogy a ragadós szutyoktól megtisztítsa az ajtók belsejét, vagy a kárpitokat, azt nem tudom elfogadni.

Nejem kis híján rosszul lett az állott, dohos szagtól, és ekkor még nem látta a felső ágyat, ahol (elvileg) neki kellett aludnia esténként. Újra csak a nagy számok törvényét tudom emlegetni. Sokunk között több a környezetére igénytelen ember is. Csak zárójelen jegyzem meg, hogy mikor először elmentünk bevásárolni, nem ételt, hanem tisztítószereket vettünk többnyire, hogy legalább valamelyest rendbe tegyük erre a pár napra a kocsit valahogy.
Egyéb iránt a kocsival sok gond nem volt, talán a legnagyobb problémája a kétállású állófűtés volt, ami szabályzás híján csak a ki-be üzemmódot ismerte. Ha bekapcsoltam, mint egy nagy teljesítményű hőlégfúvó ontotta a tűzforró levegőt, maximális fordulatszámon, amitől a szőnyeg egyből kunkorodni kezdett a fülkében, pár perc után már ki is kellett kapcsolni, mert félő volt, hogy valami meggyullad. Ekkor viszont percek alatt kihűlt a fülke, lehetett előröl kezdeni az egészet. Jo kis játék ez hideg éjszakákon, szerencsére nem volt sok részünk benne.
A másik kényelmi szolgáltatása a kocsinak a csak rákapcsolt gyújtás mellet lévő 24 v a konnektorokban. Ha használni akartam az invertert, rá kellett tenni a gyújtást, máskülönben nem volt ménkű az aljzatban. Ez főleg azért volt jó dolog, mert így hatványozottabban szívta az aksikat a rendszer. Az amúgy is puritán belső, a kutyaól fülke, már csak a ráadás. Nekem nem kellene állandóra az biztos. Egyéb iránt motorikusan rendben volt, ment is mint a veszedelem, de mindegyik Volvo megy. Csak lakhatatlan. Naponta fél óra ment el vele, hogy pakolásszunk, hogy elférjünk valamennyire.
Tehát végül, nagy sokára, pontban két órakor elindultunk Németország fele, azzal az utasítással, hogy majd útközben megkapjuk a pontos pótkocsi-csere címet. Első nekifutásra Mosonmagyaróvárig mentem, itt teletankoltam, meg megejtettünk egy gyors zuhanyzást. Eredeti elképzelés szerint szerettem volna átmenni Ausztrián, de végül Wells egyik hof-jában álltam ki éjszakára, kevéssel este 11 előtt.
Mivel Samsungot vittünk, nem akárhol lehetett éjszakára kiállni, és a következő HOF meg odébb volt, úgy számoltam, ha éjjel sokáig megyek, akkor másnap annyival később indulhatok csak tovább, és így bajos lesz elérni a lerakót társaimnak is. A hideg-nyirkos időben a fűtéssel játszadozva azért csak eltelt az éjszaka, másnap elég gyűrötten indultunk tovább reggel nyolc körül.

Első etapban Kammerstein következett, majd a kötelező pihenés után kevéssel fél hat után Saarbrucken. Mondjuk, ez is csak akkor derült ki, mikor valahol Németország közepén felhívtam főnökömet, érdeklődve a pótkocsicsere címe után. Ekkor mondta, hogy már várnak minket a Saarbruckeni parkolóban. Még jó, hogy rákérdeztem, különben én simán rongyoltam volna az A3-on Aachen fele… Gyors útvonal módosítás, irány az A6-os pálya, tűz tovább. Szerencsére még nem mentünk rossz irányba, nem kellett kerülnünk. Tehát Saarbrucken, okmányok és pót csere után, azt hittük, fellélegezhetünk. Ja… Másnap 10.30 a lerakom Henin Beaumont-ban, Saarbrückentől mintegy 430 kilométerre. És mivel reggel nyolckor kezdtem, és a teljes műszakot majdnem kivezettem, reggel hét előtt nem indulhatok másnap… Ugyan így voltak kollégáim is az angol lerakóval. Másnap 10.30 ottani idő szerint a lerakójuk, és nekik hátra volt még közel 900 km onnan. Ők éjjel egykor indulhattak el…
Mindegy, lefeküdtünk, és elraktuk magunkat másnapra. Ők valamikor éjjel elindultak, mi a tervezett időben.

Az elmaradhatatlan stau

Ha a képre kattintasz, videó jön be!

Szerencsére Franciaországban nem szokás még a stau, így végül bő két óra csúszással a lerakóra értünk.

Egy problémás autó

Itt egy szót sem szóltak a késésért, sőt egy jó órát még várakoztunk is a leszedésre, de végül szerencsésen leürültünk.

Inkább nem árulom el, most milyen napot írunk, mikor is folytatom az írást. Illetve de, mégis, hisz úgy szoktam. Tehát:

Október 17. 11 óra 23 perc Langen-Bergheim-Németország

Amikor legutóbb, épp egy hete felfüggesztettem az írást, úgy gondoltam, hunyok kicsit, meg kajálok, aztán folytatom. Csakhogy közben jöttem néhány kilométert, meg pár országot…Nézze el nekem mindenki, de igen feszített tempót kell diktálnom magamnak, ha tartani akarom a menetrendet. Tehát leürültem, és vártam a folytatást. Erősen bíztam benne, hogy hazafelé kanyarodunk majd, hisz az autótól, ahányszor csak szétnéztem benne, szinte rosszullét fogott el, nagyon rosszul éreztem magam benne. Meg is jött a felrakó címe: Mesnil, tolunk mintegy 100 kilométerre, a cél pedig Csehország, közelebbről Zasmuky városa.

A rakomány élelmiszer-alapanyag. Uj menetlevél kitöltése, navi programozása után nekivágtunk, és jó két órával később már a felrakón voltunk.

Ahol, a papírok átvétele után kaptam egy hevenyészett térképet, amin be volt jelölve a raktár, ahol megraknak majd. Ez 16 kilométerrel volt odébb, Roye mellett. A változást felvezettem a menetlevélre, és átmentünk. Mindez délután fél 5 körül volt, így ekkorra már erősen kéteselyessé vált az aznapi felrakás. Csak érdekességképpen, a lerakást másnap reggel 8-ra adták meg, ugye Csehországban, alig 1100 kilométerrel odébb…

Sejtésem be is igazolódott, mert bár a rámpára ráálhattunk a meglehetősen eldugott Geodis raktárnál, de a melós sajnálkozva tárta szét a kezeit: felrakás reggel hétkor, másnap. Ennyi, nincs mit tenni, legalább rakodás után tiszta idővel indulhatunk.

Műszak lezár, kezdődhetett a semmittevés. Mondjuk a semmin kívül tényleg nem volt ott semmi, még jó, hogy vizünk volt, a wc hiányát meg bíztunk benne, hogy reggelig meg tudjuk oldani valahogy. Rajtunk kívül egy lengyel kolléga éjszakázott még itt, ő korán befüggönyözött, és elrakta magát másnapra. Mi is filmeztünk kicsit, majd ahogy besötétedett, lefeküdtünk. Ha jól emlékszem, itt történt nejemmel a helycsere is, ágy terén, mivel ő úgy döntött, hogy nem tud felmenni a felső ágyra. (mondjuk inkább nem akart…) Egy kis hiszti után bedobta a durcit, közölte, hogy majd ő alszik a jobb ülésben, ülve. Ezt persze nem engedtem, így feltornásztam magam az emeletre. Szívem szerint, azt, aki ezt az egész kutyaól fülkét a 60 centi széles felső ággyal együtt megtervezte, felzavarnám egy hónapra, és nem is engedném onnan lejönni.

Klausztrofóbiában szenvedőknek nem javaslom, hogy kipróbálják, pánik lenne belőle. Én egész jól elvoltam, bár a teljes erővel működő állófűtés néhány perc alatt kellemes, 35-40 fokos trópusi hőséget varázsolt a felső szinten, így vagy fűtöttünk, és a meleg miatt nem aludtam, vagy nem fűtöttünk, akkor meg a nejem fázott lent, és azért nem aludtunk. Úgy általában jól elvoltunk, szerencsére hamar reggel lett.
Másnap ahogy megígérték, pikk-pakk megraktak minket, doboz lévén sokat a rögzítéssel sem kellett bíbelődnünk, és kicsivel kilenc után már gurultunk is vissza Saarbrucken fele.

A célom a Forst-i telephelyünk elérése volt, alig több, mint 600 km, így nem tűnt elérhetetlennek. Stau ba’ szerencsére másfelé lehetett elfoglalva, mert simán, mondhatni eseménytelen út után, délután 5 előtt a német határon voltunk, hogy aztán egy pihenő közbeiktatásával este 8-kor beguruljak a telephelyünk kapuján. Szerencsénkre a városkában nyitva levő boltot is találtunk, így vacsora gyanánt vettünk tojást, meg néhány apróságot is, miután mindketten nagyon untuk már a konzervet. Műszakzárás, kollégák üdvözlése, fürdés, vacsora, és eltettük magunkat másnapra. A tíz tojásos rántottát úgy lapátoltuk magunkba, mint ha hetek óta nem ettünk volna. Kicsit tartottam is az éjszakától, de végül is nem volt probléma.

Másnap reggel nyolc órakor indultunk tovább, Waidhaus irányába. Jo iramban, 4 óra 25 perc vezetéssel értük el a határt, ahol mindenképpen időzni akartam kicsit, mert tudtam, hogy ott van WiFi. Szerencsére a Volvo amennyire szakadt és retkes volt, annyira jól ment, a rakomány súlya sem jelentett neki nagy kihívást, így a stabil 90 biztosítva volt. A cseh határon aztán kineteztük magunkat, családdal amit kellett, megbeszéltünk, és bő két órával később indultunk tovább a lerakó felé. Zasmuky egy álmos kisváros egyébként, jó kis buckákkal körülvéve, szerencsére maga a gyár jól ki van táblázva, így könnyedén rátaláltunk.

Ha a képre kattintasz, videó jön be!

Este hat óra körül értünk oda, természetesen a gyár már zárva volt, de a meglepően barátságos portásbácsi kinyitotta nekünk a kaput, és beengedett az udvarra hétvégére, így legalább wc meg mosdási lehetőségünk volt.

Az idő eléggé barátságtalan volt, vagy az eső szitált sűrűn, vagy hideg volt, széllel, vagy mindkettő, de azért vasárnap testmozgás gyanánt besétáltunk a városba, ahol találtunk egy vietnami boltot, méretéhez képest óriási választékkal, így a szörp-és kajaellátmányunkat biztosítani tudtuk.

Egy újabb unalmas vasárnap után azért csak ránk virradt, nem sokkal hat után már kezemen a CMR-el kerestem az illetékest. Végül nem sokkal 9 után ez a diszpo is véget ért, összegezésben 1240 kilométer után.
Innen Borovany következett, újabb felrakónk, a lerakodás pedig Halásztelken. A rakomány burkolólap, 24 tonna súlyban. Mikor ezt láttam a Casonon, a jó kilométer pénznek már búcsút is intettem gondolatban. Főleg, mikor a GPS-en láttam, hogy közel 200 km az üresjárat, és összesen is 650 km az egész táv. Ez minden lehet, csak jó nem, de legalább hazafele kanyarodunk, ez vigasztalt. Szerencsére nem Szlovákia felé kellett hazamennünk, igaz a felrakónk az Osztrák határtól alig pár kilométerre volt, így értelme sem lett volna arra kerülni. Természetesen a gyárban sem foglalkoztak velünk aznap este, épp, csak beállhattunk, és mondták, hogy majd reggel hatkor rakodhatunk. Itt volt egy magyar kolléga is, így a jelentkezés menetét el tudta mondani, nem kellett reggel keresgélni. Újabb felrakón történő éjszaka következett, fülkebillegtető széllel és heves esővel körítve. Másnap korán ébresztő, alig fél órával később már tolathattam is a rámpára. Itt egykettőre a pótra került a 24 raklap járólap, eddigre már a papírok is megvoltak, így 7.50-kor már gurultunk is ki a gyárkapun. Nem volt kérdéses, hogy még aznap le akarok rakni, így toltam rendesen, a fogyasztás itt már másodrangú kérdéssé vált. Szabadulni akartam a kocsitól mielőbb. Hiába ment nagyon jól, nem éreztem magam jól benne.

Végre aztán 440 kilométerrel odébb már Halásztelken álltunk, ahol még egy megpróbáltatás várt rám, ugyan is rámpa híján nekem kellett békával a pót végébe cibálni a raklapokat, hogy a targoncás le tudja szedni. Ez a doboz egyik, ha nem egyetlen hátránya: ha nincs rámpa, akkor lehet békázni, hisz csak hátulról lehet rakodni. Jó egy óra testmozgás után, leürültem újra. Diszpó vége, kemény 648 kilométerrel, ebből közel 200 üresen. A hideg vízre valót azért megkerestem vele… Telefon főnökömnek, megnyugtatott, mehetek be, a kocsi gazdája másnap rakodik csak, így adjam le, amit kell, aztán mehetek haza. Elvileg lesz kocsim, de még nincs, kicsit várnom kell. Sebaj, ha normális autót kaphatok, kivárom! Barátunk a telephelyen várt minket, így miután minden elrendeztem, kocsit-pótot leraktam, indultunk hazafelé.

Ezután két nap szünet következett, mikor is hívott főnököm, nekem szegezve a kérdést: -Volvo, vagy DAF?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.