1
Hát megjött a várva vart folytatás! Elozmeny 1 ----> Elozmeny 2. -----> Elozmeny 3. ------> Előzmény 4. ----> Elozmeny 5
Kapitány! Irány észak!
Február 7. 08 ora 40 perc Dunice pihenőhely-Csehorszag
Itt vagyok kedves naplóm. Bocs, hogy pár napig hanyagoltalak, de otthon voltam, és az otthon az CSAK az enyém, meg aztán ugye ez egy útinapló lenne, nem foglalkozunk mással.
Nemrég ébredtem „új otthonomban”, eléggé kuszák még a gondolataim, nehezen találom ezeket a fránya billentyűket. Így nehéz lesz haladni, hogy leütök mondjuk 5 gombot, aztán abból ami születik belőle, hármat visszatörlök… Tehát, bár számítottam rá, hogy nem leszek heteket otthon, meg nem is állt szándékomban sokat henyélni, pénteken dél körül csörgött a céges telóm, most már az igazi főnököm hívott, hogy ha én is úgy gondolom, akkor holnap a lovak közé lehetne csapni, és rá kellene vetődni a nem oly távoli, viszont annál hidegebb Dániára. A kocsi meg lesz rakva, okmányok, indítás a diszpécsernél, kedd délután egy a lerakó, tehát azért ne nagyon habozzak. Kérdeztem, ez milyen szekér lesz és ez már az „enyim” lesz, és ha igen, miért száll le róla! Válasz: a sofőr kolléga kölcsibe volt, (ugye a már említett szervezeti átépítés a cégnél) őt vissza kell adni, a kocsi az Unit-e, ahol én is vagyok, és ez egy Mercedes 1844-es Actros. Ha tetszik, akár, maradhat is az enyém, ha nem, keresünk majd másikat. Röviden ennyi az előzmény. Mondtam, hogy OK, megyek persze, tevékenységihez a kártya kivét idejét még bediktáltam, és elköszöntünk egymástól.
Gyors üzenet nejemnek, hogy másnap mennem kell, beszélje le lassan már állandóvá váló sofőrömmel, (aki az ő kollégája) a másnapi „behajózást”. Nem sokára jött is az SMS, minden OK, reggel fél hétre ott lesznek. Ezután este pakolás, lehetőleg úgy, hogy ne nagyon hagyjunk otthon semmit. Különös hangsúlyt fektettünk a meleg ruha-projektre, elvégre nem éppen mediterrán környékre megyek. Reggel megérkezett a „szállító”,-(ez egyik kedvenc filmem címe is…) bepakoltunk, és az egyre erősödő hóesésben elindultunk Pest felé. Érdekes párhuzam: legutóbbi alkalommal is, amikor ő vitt fel Pestre, szakadt a hó. Vajon előjel? Majd meglátjuk. Mindenesetre e pillanatban itt nem esik, -6 fok van, otthon, mint a nejem írta tegnap is meg most is esett-esik, mar jó húsz centi friss hó van.
Nem véletlenül nem írtam pontos ulticélt a fejezet elején, ugyanis akkor még az irányítom is csak annyit tudott, hogy Dánia, a többi előtte is homály volt. Felérve a Nagykőrösi útra, leparkoltunk, cucc maradt a kocsiban, miután hosszú idő után sikerült megoldani a cégnek, hogy be lehet menni személykocsival átpakolni a nagy vasba, így nem kell cipekedni. Mondom, előbb elintézzük a járatátvételt, megkeresem a kocsit, és majd akkor bepakolunk. Nyomtam egy sorszámot a diszpécsernél, es miután nem voltunk sokan, tíz perc múlva a kezemben volt az összes papír, pénz, kocsikulcs. Már „csak” a kocsit kellett megtalálni. Mint a filmekben, szétoszlottunk, öten kétfelé indultunk a telephelyen, mivel az érkeztetőn megint nem volt feltüntetve, hogy hova támasztottak le a szerelvényt. A nejem volt az ügyesebb, nemsokára nevetve hívott, hogy megvan a cucc, ott áll az érkeztető épület mellett, a bejárattal szemben. Mellette mentünk be az épületbe…
Sofőröm ezután kiment a kocsiért, es odaállt a traktor mellé. Innentől egy kis ideig nem volt sok dolgom, nejem, es barátnője flottul elpakolt mindent a kocsiban. Addig én a fuvarozási utasítást tanulmányoztam, miszerint az ulticélom: HORNING-DK, es hozzávetőleg 10 tonna csokipor a rakományom.
Útvonal: Szlovákia-Csehország-Németország-Dánia PADBORG határátkelőhelyen keresztül. Rakott kilométer: 1542.
A szerelvényről pár szó: ugye azt írtam, hogy a vontató egy MB 1844 Actros,midi vontató. 3 éves múlt, ez is full automata, 540000 kilométer van a számlálójában, tehát meg „férfikora” elején jár. ( a mai vontatok, optimális esetben jóval egymillió kilométer feletti futásteljesítményt is tudnak, nagyjavítás nélkül). Nincs lelakva, nem volt törve, nemdohányzó gazdája volt eddig. Lassan ismerkedek vele, ami először is abból áll, hogy gyorsan megszokjam, itt egy lépcsővel több van, mint a többi autónál. Jókat spárgáztam már pár alkalommal kiszálláskor. Nem akarok „varrás mentén repedni…” Nagyon nagy a fülke, teljesen sík padlóval, két fűthető, ezerféle képpen állítható üléssel, mit üléssel, szabályos fotellal, hűtővel, tárolófiókkal a hűtő alatt, (amolyan kis spájz…) hatalmas rekeszekkel a ruhák, meg minden számára, mindkét oldalon pohár és palacktartókkal, klímával, kiegészítő fűtéssel, ami külön programozható,(nem ugyan az, mint az állófűtés, itt ugyan úgy a fűtő-hűtő nyílásokon nyomja be a meleg-hideg levegőt, mint a saját motorfűtése, tehát szélvédőre, mindenhová áramlik a levegő, nincs reggelre csöpögő pára az ablakokról, és beállítható a hőmérséklet fokonként). Kívül nem kettő, hanem négy (oldalanként kettő) rekesz van a kocsin, két nagyon nagy, és kettő kisebb a szerszámoknak. A műszerfal, meg egyáltalán az egész belső kialakítás szép, funkcionális, esti kivilágításban, mint egy repülőgép cookspitja. Bármerre nézek, mindenhol halványan fluoreszkál valami piktogram, vagy kapcsoló. Csak a belső világítást négy-ötféle képpen lehet variálni, a rádió, meg a fűtés-hűtés pedig mindkét ágyról külön panellal vezérelhető. A váltó mint írtam, itt is automata, (választható manuális üzemmód is) összesen 16 előre és két hátramenet fokozattal. Természetesen a difizár, kipörgésgátló, ABS innen sem hiányzik. A pót meg egy dobozos, tehát fix oldalfalú SCHMITT, nem kell ponyvázni, és spanizni sem. Nagy előny ez télen-nyáron, különösen inkább ilyenkor. És felvágni sem egyszerű… Tehát talán sikerül kifogni egy jó összeállítást, még a fogyasztásra leszek kíváncsi.
Vissza a Nagykörire: miután mindent elpakoltam,(-tunk) búcsú a családtól, és irány a nagyvilág! Azaz csak irány lett volna, ugyanis Mercike nem mozdult, aminek rém egyszerű oka volt: egyszerűen nem találtam semmi kapcsolót, tekertyűt, vagy nyomkodni valót, amivel N állásból valami előremeneti fokozatba tehettem volna a komputeren a kijelzőt. Ültem mint egy hülye gyerek a kocsiban, amit tudtam, meghúztam, megnyomtam, csavartam, de nem történt semmi. Előválasztónak a nyomát sem láttam. Végül is egy arra járó kolléga segítségével meg lett a fránya előválasztó. A hónom alatt volt jobb oldalon, a karfával együtt fel lehet hajtani ezt a kis botkormányszerű valamit is, hogy ne legyen útban. Fel volt hajtva…
Innen már egyszerű volt, majd megszokom, hogy itt nem „mosógépkapcsoló” van, hanem „botkormány két tűzgombbal”. Kigurultam a telephelyről, es nekilódultam a feladatnak. Még matricáért megálltam a 0-on, aztán mar csak Móváron legközelebb. Ott kivettem a pihenőmet, még utoljára beszéltem a családdal Skype-on, Krisztiánnak küldtem pár képet a kocsiról, ebédeltem, és elköszöntem Magyarországtól. Legközelebb itt álltam meg, este tíztől ma 22-ig stop van, még kitalálom, mikor indulok tovább. Túl nagy kedvem nincs éjjel, vagy hajnalban menni. Közben a szomszédban álló magyar kolléga átkopogott, 8-as kulcs kellett volna neki, csepeg a hűtőfolyadéka. Sajnos nem tudtam neki segíteni. Lassan tíz óra van, kint eleredt a hó, nekem nagyokat korog a gyomrom, úgyhogy lehúzom a rolót. Még a reggeli protokoll is hátravan meg, ennek is egyre több hallható és érezhető jele van. Tehát: csapó!
Február 8. 17 óra 10 perc-Schachendorf A21 autópálya Németország
Ma megdolgoztam ismét a fizetésemért! Röviden így is summázhatnám a napot, de akkor ez a napló nem lenne napló, csak valamiféle teljesítmény (on) igazolás…
Tegnap nem tudtam magam már rászánni este az írásra, megint előjött a „majd holnap”-szindróma, amit én inkább nemes egyszerűséggel lustaságnak hívnék. Az igazság az, hogy egész nap két kapura henyéltem, először majdnem dél volt már, amikor kimásztam a kocsiból, eddig tudtam halogatni a „reggeli protokollt”. Így is majdnem futás lett a vége. Közben megint eltelt vagy másfél óra, egy kolléga futott be a parkolóba, és eddig beszélgettünk. Fiatal srác, ő is Dánba megy, kicsivel feljebb, mint én, tandemmal. A nagy jövés-menésben sikerült a térdemmel leverni a jobb oldali szivargyújtóba dugott transmittert, ami élből két biztosítékba került, és lehet, hogy a transmittertől is búcsúzhatok, mert akármit csinálok vele, nem szólal meg. De legalább a konnektorokban lett áram. Hiába, még ismerkednem kell a kocsival. Lassan amúgy megtalálok rajta mindent, de nem megy egyik pillanatról a másikra. Hiába dolgoztam már Actrossal előző munkahelyemen, ég es föld a két kocsi, ez újabb kiadás, szinte semmi sem ott van rajta mint azon volt. Azért szokjuk egymást, én a váltót „okosítom” a kocsi meg engem. Egészen eligazodok már rajta, és egyre jobban élvezem a kényelmet, amit nyújt. (megint sikerült hosszú ú-t írni, de ha én keresem, nincs. hm…) A fogyasztásától tartok egy kicsit még, de talán kitapasztalom, mi a jó tempó neki, egyelőre 10 tonnával, amit most viszek, a komputer szerint 27.2 az átlag 100 kilométerre, a norma szerint 26.8 lehetne. Először 88 volt pályán a tempomattal a beállított sebesség, aztán visszavettem 83-ra, most az utolsó kétszáz kilométeren meg 86-ra. Meglátom, melyiknél lesz a legjobb. Ebben az autóban, mint írtam korábban, Telligent váltó van, „tanítható” a váltási ciklusa a sofőr igénye szerint, most ezt próbálgatom eltalálni. Jó játék az autópálya monotóniája ellen.
Az út maga megint eseménytelenül telt, reggel 4 órakor keltem, ami, miután tegnap gyakorlatilag egész nap feküdtem, nem esett túlságosan nehezemre. A kávét előrelátólag már tegnap este lefőztem, a termoszban állt előkészítve, így az ágyból beütöttem a műszak kezdetét, felhajtottam egy nagy pofa kávét, elágyaztam, oldalba síeltem a pótot, bekaptam a reggeli bogyóimat, és negyed ötkor nekilódultam a havas Cseh pályának. Nem volt túlságosan hideg, de hol sűrűbben, hol ritkábban, folyamatosan esett a hó. A Cseh-Német határt fél nyolc körül értem el, van előtte egy 35 kilométeres szakasz, ahol a pálya még nincs kész, igencsak kacskaringós, meredek kaptatókkal tűzdelt részen kell átküzdeni magát az autónak, aztán már végig autópályán morzsoltuk a kilométereket.
Először kevéssel kilenc óra előtt Schipkau-nal álltam meg háromnegyed órára, ott már reggeliztem is, a benzinkút mosdójában felfrissitettem magam, letudtam a kötelező reggeli programot is, és tovább indultam Németország belseje felé. Miután ez a rész a régi NDK területe volt, itt az autópálya is kb. a mi régi M7-ünkhöz hasonlítható, Hofi az ilyenre mondta, hogy „mogyoróscsoki”. Mintha vonaton ülne az ember, úgy csattognak a kerekek a dilatációs réseken. Következő megállom Stolpe magasságában volt, mintegy 300 kilométerrel odébb. Mára 10 óra vezetést tűztem ki magam elé, hogy holnapra minél kevesebb maradjon, így még a maradék kb. két órát is kihasználva, idáig jutottam, úgy, hogy a második megálláskor a GPS-be rákerestem egy alkalmas pihenőre az útvonal mentén, „lőtávon” belül. Így aztán szinte koppra, 9 óra 50 perc vezetéssel, 754 kilométert sikerült ma megtennem, és kb. 290-re vagyok a célomtól. Miután a lerakási időm holnap déli tizenkettő óra, nem hiszem, hogy aggódnom kellene az idő miatt. Azt nem döntöttem még el, hogy három, vagy négy órakor induljak el reggel. A kolléga ugyanis korábban akar indulni, mert neki 9 órai a lerakója. Szegény agitál, hogy menjünk együtt, mert még nem volt Dánban. Mondtam neki, ne aggódjon, én sem… De az is csak egy ország, mint a többi. A legnagyobb bajom megint a kenyér, illetve annak hiánya, ugyanis az otthonról hozott vekni reggel elfogy, és nincs utánpótlás. A kúton drága, Dánban nem Euró van, ki tudja, ott hogy váltják, érdekes lesz.
Érdekes módon, bár azt gondoltam, hogy errefelé hidegebb lesz, az idő eddig kegyes volt hozzám, sem köd, sem extrém hideg, sem erősebb havazás nem volt eddig, ahogy otthonról kaptam a híreket, arra meg tombol a tél.
Küldtem a mamának is haza egy SMS-t, hogy meddig jutottam, hol állok, erre azt válaszolta, hogy nem találja a gépen, de valahova Hamburg környékére tippeli. Végül is így is jó, valóban Hamburg felett vagyok pár kilométerrel. A vacsin túl vagyok már, még megszavazok valami filmet magamnak estére, alighanem folytatom a II. Vh. története című dokumentum sorozatot, tegnap nyolc részt néztem meg, még talán kettő vagy három van. Megint kifogyott a betű az ujjaimból, hiába, ha egész nap csak megyek, egyszerűen nincs miről írnom. Elindultam, mentem, majd megint mentem, azt egyszer csak ideértem. Volt ahol esett a hó, volt ahol nem… tényleg kiürült a „puffer” a fejemben, egyszerűen semmi nem jut eszembe. A háttérben a gépen a Nox szól, néha azon kapom magam, hogy két-három szám is lemegy anélkül, hogy egy betűt is írnék. Így inkább elköszönök, majd holnap jelentkezem, Dániából.
Jó éjt otthoniak, jó éjt Magyarország!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
