Londonban hely van számos utca......
Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.--->>Előzmény 18.--->>Előzmény 19.--->>Előzmény 20.
November 07. Bordeaux közelében-Franciaország
Újabb egy hét telt el, mióta felütöttem a naplót. Szerencsére nem sok minden történt az elmúlt napokban, így viszonylag könnyű dolgom van a pótlással. Illetve dehogy nem: végre megtörtént, amire barátom oly régóta készült, és én is nagyon vártam, felvettem Calaisban, nem kis szervező munka árán. Innentől, mindaddig, míg ki nem száll mellőlem, és „önálló életre nem kel”, terveim szerint ketten fogjuk írni a naplót. Én, úgy mint eddig, hol naponta, hol hetente, ahogy kedvem, illetve sokszor előtörő lustaságom diktálja, Sepi pedig…nos ez csak rajta múlik. Én nem fogom erőltetni, de az ötlet, mikor elmondtam neki, tetszett, egyből ráállt. Tehát a mai naptól két-három hétig, mint nem csak a munkában, hanem ebben is társak leszünk. Talán olvasmányos, és főként tanulságos lesz.
Ennyi bevezető után, akkor most időrendben az elmúlt egy hét.
Tehát szombaton valamikor délután megálltam Marcban, az All4Trucks parkolójában. Lassan bejelentkezhetnék ide ideiglenes lakcímre, annyi időt töltök itt.
Szeretek itt lenni, mert biztonságos, mindig van társaság, de ugyanakkor fájdalommal állapítottam meg, hogy itt is drágul az élet rendesen. Igaz, a net még mindig 5 Euro 24 órára, de a fürdés, mosás, a szárítógép használata egyaránt 3 pénzegység lett, ami azért húzós kicsit. Egy mosásért-szárításért a 6 Euro szerintem nem kicsit pofátlanság. A fürdés pedig nagyon nagy pofátlanság. Ugye anno talán írtam, zsetont kapunk a pénzünkért, amit a megfelelő nyílásba bedobva jön a meleg víz, mindegy tíz percig. Nyolcszáz magyar forintért… De ez van, ezt kell szeretni.
Megállás után egyből az éttermet céloztam meg, ahol egyből egy hamburger-hasábkrumpli combot rendeltem, egy sörrel, ez így együtt alkot egy menüt 8 pénzért, és jár hozzá a net elérését biztosító cetli is grátisz. Tehát az legalább „ingyen” van. Gyors kaja, majd fürdés, és irány haza az éteren át. Jól kibeszélgettem magam a családdal, időközben a gondjaimra bízott kolléga is megtalált, sőt mi több, mint kiderült, tök véletlenül két autóval odébb álltam le, mint ahol ő állt. Miután alig néhány percem maradt csak, mikor megálltam, így sajnos befele a Pidou-t nem tudtam útba ejteni, ezért az elmaradhatatlan St Omer beszerzése másnapra maradt. Jobb híján a benti boltban vettem estére pár doboz árpaszörpöt, és ezeket szopogatva filmeztem meg elég sokáig. Hiába voltam fáradt, az egész napos vezetés után nem tudtam gyorsan elaludni.
Másnap néhány kollégával kisétáltunk a közeli boltba, ami pont az orrunk előtt zárt be… Így jobb híján a jóval drágább, de legalább késő estig nyitva tartó Pidouban vettem meg a kenyeret, meg az oly annyira áhított söröcskét.
Miután gyalog voltunk, így csak egy tárnyi patront vettem, így is megértem elcipelni a parkolóig. De úgy voltam vele, édes teher, ennyi szenvedést megér. Ezután a hétvége, illetve a hétfő gyakorlatilag kétkapus semmittevéssel telt, felváltva filmeztem, neteztem, aludtam. Meg ettem… nem főzőcskéztem, bár a hűtő tele volt otthonról hozott, lefagyasztott hússal, de ezt a négykezes járatra tartogattam. Kivételesen így az étteremben ettem három alkalommal is, úgy gondoltam, ennyit talán megérdemlek. Közben azért jöttek-mentek az sms-ek barátom és köztem, lázasan szerveztem az átszállását. Annyit már tudtam ekkorra, hogy ők hétfő késő este indulnak kifelé, valahol Angolban fognak lerakni, talán szerda magasságában.
Nyugtatgattam, hogy ne idegeskedjen, valahogy csak fel fogom szedni, hisz oők is erre jönnek, meg elvileg vissza is a csatornán fognak menni, vagy alatta, vagy felette. Főnökömmel is abban maradtunk, hogy majd hétfőn beszélünk, és akkor meglátjuk, mi lesz. Így is történt, hétfőn valamikor délelőtt beszéltünk telefonon, és abban állapodtunk meg, hogy attól függően, hogy haladnak, vagy a szigeten, vagy ezen az oldalon valahol majd felveszem.
Kedden aztán hajnali, pontosabban éjjel 2 órakor a gázra léptünk új kollégámmal, és besoroltunk a komp termináljához. Ahol fél hatra kaptunk jegyet. Ezért keltünk fél kettőkor. Az idő meglehetősen barátságtalan volt, sűrű, apró cseppekben, viharos széllel párosulva esett az eső.
Nem mondhatnám, hogy óriási kedvem volt átmenni a másik oldalra. Nagy nehezen elteltek a várakozás órái, és egyszer csak a hajón voltunk.
Itt kicsit felvidított, hogy legalább reggelit kapunk. (5 pénz) Az átkelés nem kicsit göröngyösre sikeredett, helyenként olyan érzésünk volt, mintha fekvőrendőrön mentünk volna át. Kicsit bizarr érzés egy ekkora csónakban. Kolléga nyelt is nagyokat, néha láthatóan küzdött a kényszerrel, hogy viszontlássa a reggelijét. Megnyugtattam, hogy ez még a „sima út” kategória, szokott ez ennél sokkal rázósabb is lenni. Nem biztos, hogy megnyugodott.
Nem kis megkönnyebbülésére két órával később kikötöttünk Doverben. Innen egy megállással, fél kettő magasságában értünk a lerakóra, Meoshamba, ahol többek között a Land Roverekhez gyártanak alkatrészeket.
Itt hátra volt neki még egy próbatétel, miután vagy 150 métert tolatva, a végén gépek között szlalomozva kellett megtenni. Becsületesen megoldotta, kis segítséggel. Jó sokáig szedtek bennünket, így miközben rá várakoztam, már azon agyaltam, hol tudunk megállni éjszakára, lehetőleg olyan helyen, ahol a kocsikhoz sem nyúlnak, meg fizetni sem kell. Ez az egyik ok egyébként, amiért nem tartozik a kedvenc úti céljaim közé a szigetország. A parkolás. Vagy aranyáron éjszakázunk a koszos.büdös parkolókban, amit vagy kifizetnek utólag, vagy nem, vagy kitesszük magunkat a banditáknak a billegős parkolókban. Emellett még azt sem árt erősen figyelni, nem volt-e korábban valamerre kitéve az éjszakai megállást tiltó tábla, vagy nincs-e felfestve az út szélén a két sárga vagy piros csík. Mert ha igen, és nem vettük eszre, akkor nagyon drága lehet a parkolás.
Szerencsénkre, alig néhány kilométerre találtunk egy Lorry park-ot, ami ki volt világítva, és ingyenes volt, plusz meg épp két autónyi hely is akadt benne, így ott töltöttük az éjszakát. Ekkorra már mindketten megkaptuk az új feladatot, miszerint kolléga valahol Birmingham közelében rakodott másnap, és Németben rakott le, én pedig Londoni felrakót, és magyar lerakót kaptam. A lerakónak örültem, de amikor a címet bepötyögtem a naviba, a vér is meghűlt bennem: a szó legszorosabb értelmében London szívében, a City-ben lobogott a kockás zászló. Többször is lecsekkoltam, cím, irányítószám, minden klappolt, nem lehetett szó tévedésről. Kiállítási anyagot kellett rakodnom, a cél sem volt kutya, Budapest, 56-osok tere. Külön ki volt hangsúlyozva, hogy felrakásnál a kocsi nem akaszthat, mert behajtási engedélye van. Többször is átnéztem a térképet, mindegy memorizálva, hova kell mennem a brit fővárosban. Szerencsére nem sokat kellett bent kolbászolni, végig az M1-es pályán, ami gyakorlatilag kettészeli a várost. Csupán az utolsó néhány kilométer volt ilyen-olyan út, illetve utca. Maga a cél pedig egy sok éve használaton kívüli erőmű területen volt. Innen kellett egy komplett snowboard-fesztivál elemeit átcuccolni a kontinensre.
Volt soktucatnyi kamion, még több targonca, és rengeteg ember.
Forgalom
Látszólag hatalmas volt a káosz, de mégis lehetett benne valami rendszer, mert engem is hamar, alig két óra alatt megraktak. Közben én megüzentem Sepinek, hogy Calaisban várjon rám, ott találkozunk, és megyünk haza. De mint tudjuk, ember tervez… a koordinátor végez. Főnököm is megtalált, és közölte, hogy Józsit Calaisban felveszem, addig rendben van, de pótot is cserélünk, és mehetünk vissza Angolba. És mutassam meg új kollégámnak Angliát… Azt is mondta, hogy onnan tervek szerint Spanyol, hogy minél többet lásson-vezessen-tanuljon a srác. Spanyolból meg a jó ég tudja, de remélem, messze. Legyen mar értelme is, hogy négykézben nyomjuk, és én kapom érte a lóvét…
Uj SMS átdobása az éteren, ebben mar a tutit írtam neki, de időközben őket meg hívta a nagyfőnök, és nekik is elmondta ugyan ezt. Úgyhogy én felpakoltam, és ezerrel téptem visszafele. London maga… nem is tudom. Én még sosem jártam ennyire bent a metropolisban, de tulajdonképpen tetszett, amit láttam. Itt is mennek, mint a mérgezett egerek, akár Rómában, de itt ugye eleve a rossz oldalon tolják, viszont egy duda nem sok, annyi nem hallatszik.
London-The City
Londoni taxi
A Temze fölött
Egymásba érnek az autók, a tipikus emeletes buszok, emberek, körforgó, és lámpa-hegyek végig, és mégis, bár lassan, de folyamatosan halad a forgalom. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de nem volt annyira vészes, mint amire számítottam. Leginkább a fordított közlekedés a problémás, a fokozott figyelem nagyon sok energiát kivesz az emberből. Ennek ellenére rengeteg képet lőttem, és mondom, még akár azt is írhatnám, hogy tetszett. Szépek a parkok, a házak, az utcák, már amennyit láttam belőle.
London-felrakó
Tehát rakományt felvettem, szerencsésen átvergődtem Londonon, a hajóra sem kellett sokat várnom, így valamikor este hét óra tájban végre köszönthettem barátomat, és immár kollégámat, aki most néhány hétig a tanulom is lesz.
Dover
Calais felé hajózunk
Örülök neki, hogy eddig sikerült, amit eltervezett, és annak is, hogy segíthetek neki céljai elérésében. Gyorsan pótot és okmányokat cseréltünk, és beálltunk a Marc-ba újból, miután rakományunk Samsung volt. Lerakónak másnap 18óra15 perc volt bookolva, Newark városában. Alig 350 km, így időmilliomosok voltunk. Sepi barátom belakta a kocsi rá eső felét, megvendégeltük magunkat egy újabb hamburgerrel, és nyugovóra tértünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
