Mint a cím is mutatja kis hazánk közlekedéskúltúrájáról szeretnék ejteni néhány szót és az írásba beleszőném néhány konkrét élményemet is. Kérem a hozzászólókat, hogy a flamelést hagyják ezúttal másra.

Parkolás

Az utcánk elég szűk. Ebből ugye az folyik ki, hogy boldog boldogtalan próbál elférni amikor közlekedik rajta, ami általában többé-kevésbé sikerül is attól függően, hogy mennyire van jó napja az utcában lakóknak. Ha pl. látom, hogy valaki úgy áll meg, hogy nem vagy csak nagyon szűken lehet elférni tőle általában tövig nyomom a dudát, nem valószínű, hogy meghallja de jól esik.
Ilyenkor drága édesanyám szokta mindig kérdezgetni, hogy
- Ez közlekedéskúltúra?
Erre szoktam általában azt válaszolni, hogy ez nem...az lesz majd a közlekedéskúltúra amikor emberünk inkább sétál 20-30m-t a célállomásig ahova éppen igyekszik, és nem hagyja a kereszteződés közepén a kocsiját. Az lesz majd a közlekedéskúltúra, ha egyszer megérjük, hogy minden kedves lakó szépen az út szélére áll meg(nem nem kerítés felőli oldalra) hanem igenis ő az aki belemegy a sárba ha ott akar parkolni és nem mindenki másnak kell ezt megtennie azért mert ő megállt a ház előtt.

Üdvözlök minden kedves olvasót!

Az átlag ph! illetve logout user most a következőket gondolja: "Nah már megint egy csöpögős szerelmes írás...ez egy szakmai fórum mért kell ilyenekkel teleszemetelni?!"
Ők most akár tovább is lapozhatnak, de talán nem bánnák meg ha mégis maradnának és elolvasnák eme kis szösszenetet amelyet mi más, mint a P.S. I love you (Utóirat: Szeretlek!) című mozi ihletett.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy koranyári vasárnap délelőtt a kedvesemmel úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Válogattunk a filmek között majd egy kis torrentezés után már néztük is a feljebb említett alkotást. Elsőre, a film címe alapján valami egészen mást vártam, de már az is meglepő volt, hogy a torrentnél a kommentek között nem fikázták halálba a filmet hanem komoly elismeréseket kapott a felhasználóktól. Gondoltam is, hogy itt valami nem kerek mert általában a csöpögős romantikus filmek kommentjei között a következő mondatok valamelyike szerepel:

Üdvözlök mindenkit!
A mai napomat szeretném megosztani veletek. Előre megkérnék mindenkit, hogy aki síránkozásnak veszi az tartózkodjon a véleménnyilvánítástól. Akkor vágjunk is bele.

Reggel 7:30-kor asszony telefonja rezegni kezd. Álmosan nyitom ki a szemem - úgy volt este bulizni megyünk de nem volt már energiánk megvárni a többieket és mivel a piánk (ami egyébként fél üveg cherryben realizálódott - meg is kaptam 1-2 ismerőstől akivel összefutottunk, hogy ne csodálkozzak, ha menstruálni kezdek a cherry-től, lévén, hogy egy női italról van szó) elfogyott, így elindultunk haza majd kifeküdtünk az erkélyre tervezgetni, álmodozni, beszélgetni. Én azthiszem ez többet ért minden bulinál, sokkal többet.Szóval amikor rezgett az említett kommunikációs eszköz, átállítottuk az ébresztőórát egy órával későbbre, mert mint kiderült tesóm hazahozta a kocsit.
Nem kell buszoznunk, Éljen!

Szóval az óra 8óra 45percet mutat a telefon ismét rezeg, felkelünk, Domi befoglalja a fürdőt én pedig levánszorgok a lépcsőn és teakészítésbe kezdek. Közben hallgatom ahogyan a kedves, és nemmellesleg mélyen tisztelt szomszéd "énekel", bár én inkább óbégatásnak nevezném de nem haragszom. Elvégre vasárnap reggel 9 óra van, egy külvárosi lakó övezetben vagyunk, mi sem természetesebb annál hogy, a szomszéd a megasztár elődöntőjébe képzeli magát.
Összekészülünk induláshoz, autóba be asszonyságot a célállomásra leszállít majd irány haza tanulni mert holnap Közgazdaságtan vizsga. Igaz lett volna már sanszom átmenni közgázból mert volt egy vizsgaidőszak előtti ZH ami alapján megajánlott jegyet kaphatott volna a társaság. Azért használtam feltételes módot mert esetemben ez a megajánlott jegy az egyes lett volna. Szóval hazaérvén ismét végighallgatom a kedves szomszéd előadását míg beállok az udvarba. Felmegyek és mivel bátyám alszik szüleim szobáját veszem célba a notebookommal. Mielőtt tanulásba kezdenék gyorsan megnézem a mailjeimet, spam,spam, hülyeség,spam, majd travian, bithu,indep,pre,soundarea, és végül a google webmester eszközök. Itt hozzáadom az indexhez a weboldal linkjét amit éppen csinálgatok mert a megrendelő kérte, hogy legyen az első találatok között az oldala. Hozzáadok egy oldaltérképet is, majd keresgélni kezdem, hogy mit is tanuljak.

Itt ülök a gép előtt, hol ülnék máshol?! Az életem egy jónagy részét a gép tölti ki mivel keveset , sőt szinte egyáltalán nem tv-zem így ha nem vele voltam akkor gépeztem a szabadidőmben. De mi lesz most?Mi lesz most, hogy vége? Egy év egy hónap hullámvölgyekkel tarkított együttlét, boldogság után most itt ülök a gépnél és sírok mint egy óvodás az anyukája után első nap az oviban. Sírok, igen lehet, hogy ez egy 19 éves fiatal srácnál nem divat de én sírok, csak dőlnek a könnyeim és nemtudom elfojtani. A kedves olvasó valószínűleg azt gondolhatja, hogy felcsaptam emo-nak de megnyugtathatok mindenkit, hogy semmiféle csíkosharisnyás, hajegyenesített, körömfestett egyén nincs a szobában.

Csak egy egyszerű ember vagyok egyszerű szavakkal egyszerű érzésekkel. Egy egyetemista, aki nem hitte, hogy annyi álmodozás és ígérgetés után ide jutnak a dolgok. Reméltem, hogy egyszer feleségül vehetem, gyerekeink lesznek és együtt öregszünk meg. Reméltem, hogy Ő az akit nekem rendelt a sors, mitöbb éreztem, hogy csak ő lehet az és érzem még most is. Mindketten tudjuk és érezzük, hogy szeretjük a másikat mégis vége. Nincs ebben semmi különös nap mint nap mennek tönkre kapcsolatok, és szakítanak párok...de ha veled történik az kissé más. Nem tudom elképzelni az életem nélküle, és nem is akarom. Még is meg kell tennem, és ezellen nem tehetek semmit. De ha egyszer annyira fáj akkor miért kell ezt?Nem fogom soha megérteni ezt a fajta fájdalmat amit most érzek.

Nem kell megijedni, ez az írás mentes lesz mindenféle politikai, ideológiai sallangtól.
Szóval talán néhányak még emlékeznek az Őszi este című kis irományomra, ezt folytatnám most.

Szóval ismét ülök az erkélyen és a felhőket kémlelem. Furcsák a fényviszonyok, a nap már réges régen a horizont alá bukott de még mindíg érezteti a jelenlétét, érezteti, hogy lassan vége a télnek. A felhők fodros szélein narancssárga fények tükröződnek, és bár nem hittem volna, hogy ilyen korán...de ezek bizony a tavasz első szárnypróbálgatásai.
Korán van még ehez gondolom magamban, aztán szél támad és kiráz a hideg. Azért nincs még egészen tavasz. A tél még próbálja éreztetni, hogy ő az úr, próbálja fenntartani legalább a látszatot, hogy ő a hatalmas, ő irányít, ám ez egyre kevésbé sikerül neki. Egyre többet süt a nap, az esős napokat lassan de biztosan felváltják a napsütötte hétfők és keddek. Szerdán hajnalban egyre többször köszönti tiszta égbolt és napsütés a munkába, iskolába igyekvő embereket.

Először is szeretném leszögezni, hogy írásom nem politikai jellegű nem szeretnék senkit sem megsérteni, sem befolyásolni.

A minap futottam bele ebbe a gyöngyszembe kedvenc közösségi portálom üzenőfalán( az iWiW-en, hol máshol?!) amit elvileg a bombagyár publikált.

Íme:

"Éppen ezért javaslom, hogy terjesszük el, legalább próbából: köszönjünk oda annak, aki valamilyen jelképünket viseli kitűző, felvarró vagy egyéb formában. Ne átalljunk hangos „Szebb jövőt!” vagy „Adjon az Isten!” kiáltással üdvözölni őt, s meglátjuk, hogy érkezik majd a megfelelő válasz.

Ez több dologra is jó: mégis jobb érzéssel a szívünkben folytathatjuk utunkat, hogy tudjuk, vannak még ebben az országban olyanok, akiket ismeretlenül is ismerünk. Érezhetjük valamicskét, hogy mennyien vagyunk, hiszen nagyobb a felelősség azokon, akik nem viselnek jelképeket: ők köszönhetnek először. Nem mellesleg pedig a buszon vagy utcán az emberek megismerik régi-új köszöntésünket, lassan pedig elfogadják, talán maguk is használni kezdik. Erre pedig nem lehet azt mondani, hogy nincs rá időnk, pénzünk vagy félünk tőle: a nemzeti összefogást mindannyian alakíthatjuk kis lépéseinkkel. Aztán elválik, elegendőek vagyunk-e."

Bizony régen volt. Nem kicsit, nagyon.
Elmúlt, de valamiért még most is hihetetlenül szép emlékként örzöm a szívemben az ott eltöltött 6 napot. Nem is tudom mit is írhatnék még. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük a legelején...

2005 Nyara sem volt más mint a többi nyár...legalábbis nem sokban ütött el a korábbi nyaraimtól, de egy jelentős dologban igen. Nemcsak nyaralás volt kilátásban, hanem táborozás is. Na de nem akármilyen tábor, Internetes tábor az iHM(Informatikai és Hírközlési Minisztérium) szervezésében. Mivel informatika szakos osztályba jártam és akkor fejeztem be a 10. osztályomat szívesen mentem, ebbe a táborba de azért bennem volt a félsz, hogy mit is fogok majd csinálni 6napig egy rakás "kocka" között. Osztálytársak meggyőztek, hogy jó lesz nekem ott. Jelentkezési lapot kitöltöttem, visszaküldtem, befizettem a csekket és izgatottan vártam az indulás napját, és míg vártam a programosorozat fórumán ismerkedtem a leendő táborozókkal.Eljött az indulás napja. Reggel, korai kelés aztán pályaudvar, jegyeket megvásárol és futás a vonatra. Felszálltunk az Intercityre. Nem telt el sok idő azután, hogy elhagytuk Pécset, és hatalmas viharba kerültünk. Szó szerint szakadt az eső. Kezdtem egyre jobban félni, hogy ha végig ilyen idő lesz akkor nem tudok majd semmit sem csinálni, de innen már nem volt visszaút.

Üdv!
Egy volt osztálytársam szólt, hogy lesz a Pécs Plaza-ban egy IT Rendszergazda képzés a Microsoft szervezésében.Hmm...nem lehet olyan nagyon rossz...gondoltam, és még ingyen is van?! Csodás akkor jelentkezzünk! A jelentkezést elfogadták, kaptam egy kódot amivel meg tudtam hívni bárkit a rendezvényre. A rendezvény előtt egy héttel és aztán előtte egy nappal is emlékeztetőt kaptam e-mailben. A feledékeny emberekről is gondoskodtak. Kíváncsian vártam, milyen lesz a rendezvény.

2007.október 20. Reggel 7:00

Hajnalodik, kiugrom az ágyból, a bará...a Microsoft már vár reám. Reggeli után autóba be, és irány a Pécs Plaza, annak is a mozi részlege. Miután sikeresen levakartam a szélvédőről a rajta lévő vékony jégréteget, elindultam. Útközben azon gondolkodtam, hogy vajon lesz-e hely a parkolóban.És lett. Rádióelőlap le.Gyors kézfogás a volt osztálytársakkal majd irány a mozitermek bejárata.

Itt ülök az erkélyen, és a felhők között néhol pilácsoló csillagokat nézem. Hűvös van. Érzem, ez már nem a nyári záporok okozta lehűlés. Ez már az ősz első gyenge szárnypróbálgatása, amit napközben még az egész nyáron forrón perzselő nap próbál visszaszorítani, és ahogy megyünk bele a szeptemberbe ez egyre kevésbé sikerül neki. Szóval ülök itt, és érzem, hogy a hideg szinte csípi az arcom. De olyan festői, ahogy a hold megvilágítja a felhőket és a felhők között ott pislog néhány apró csillag, hogy nincs kedvem bemenni. Gondolkodóba esem.Tényleg ennyi lett volna a nyár? Olyan gyorsan elszáguldott ez az idő, hogy észre sem vettem. Vége a nyárnak. Itt a suli...azazhogy az egyetem. Hát igen egyetemista lettem. Fizika szakos. Azon tűnődöm, fogom e tudni csinálni ezt az egészet, vagy félévkor majd utamra engednek. Majd kiderül. Jótékony homály fedi jövőmet és egyedül vagyok a múltammal. Annyi szép és kevésbé szép emlék. Mosolygok a középsulis csínyeken, suli előtti sörözéseken amiket pár baráttal követtünk el, és olyan jól érzetük magunkat. Nem gondoltunk arra, hogy egyszer idáig is eljutunk. És most ittvan. Elváltak útjaink és menetelünk az ismeretlenbe. Közben az is eszembejut, hogy kedvesemet is kevesebbszer, kevesebb időre látom majd, hiszen neki is érettségi. Többet kell majd tanulnia mint eddíg. Vége a nyári strandolásoknak, a melegnek, annak, hogy mindegy volt, mikor érek haza. Igen, holnap hétfő és reggel 8-ra már a TTK-n kell lennem mert Kémia alapismeretek előadáson veszek részt.
Mivel a város másikvégén van, korán kelek, már előre félek attól, hogy milyen rossz is lesz majd a meleg ágyból felkelni, elcsoszogni a mosdóba, fogatmosni, és fél kiflivel a számban rohanni a csípős hidegben a buszmegállóba. Bentről időjárásjelentést hallok, félfüllel hallgatom, hogy csütörtökre akár 15 fok alá is csúszhat a hőmérséklet. Bent valaki kikapcsolja a TV-t így ismét egyedül maradok a gondolataimmal. Kicsit még szomorkodom, hogy ez a nyár is elment, aztán mintegy búcsúzóul felnézek a holdra és aludni térek, mert reggel kelni kell.