Késő éjszaka van, a tücskök évadnyitó koncertjét hallgatom, és kényelmes bőrfotelembe süppedve pihenek. Jó hallgatni őket és közben érezni ahogyan a beáramló hűvös légáramlat simogatja a bőröm. Megborzongok, a hideg végigfut a hátamon. Egész nap erre az érzésre vártam, amikor a kánikulában izzadtságtól gyöngyöző homlokkal rohantam valamelyik tanterem felé az egyetemen. Valahol a távolban kutyák ugatnak, órám a polcon egyhangúan ketyeg. A szobában minden sötét, csak a laptop világít, de még ez is zavarja a szemem.

Nincs már erkély ahova kiülhetek esténként, és nincs már meg a régi szobám sem. Van helyette szépen felújított saját szoba, külön csak nekem, van új barátnő, új hobbi, új célok, amelyek így vagy úgy de helyettesítik, felülírják a régieket. Talán már írni sem tudok. Talán túl sok minden változott meg bennem, túl sok minden ahhoz, hogy leírjam azt amit régen. Minden megújul, és miközben ezt írom kihúzom a gépet a konnektorból, majd ölembe véve azt, az ablakhoz gurulok a bőrfotellel. Leveszem a monitor fényerejét, sötét van, így is látom. A fényre egy apró éji bogár jön az ablakhoz, repked egy egy kicsit a képernyő előtt majd tovaszáll. Ahogy felnézek látom a csillagokat, a májusi égbolton. Amikor rájuk nézek, mindig ugyanazt látom, mégis mindig mást. Olyanok mint egy jó könyv, vagy egy film. Akár hányszor olvasom, vagy nézem meg őket, mindig adnak valamit. Mindig mást, de mindig adnak egy darabot saját magamból, abból az emberből aki akkor vagyok, akivé általuk válok. A pillanat tesz minket emberré, változunk, hol jó, hol rossz irányba. Döntéseket hozunk amelyek hatással vannak más emberek életére, és persze a sajátunkra is. Előfordul olykor, hogy egyes döntéseinket, senki sem érti meg, de mi legbelül érezzük, hogy helyesen döntöttünk.

Késve bár, de megtörve nem. Itt a negyedik és egyben utolsó nap rögtönzöt gyors beszámolója néhány képpel tarkítva. Nem sok kedvem volt menni, egyik zenekart sem ismertem. Amelyiket meg igen azt egyáltalán nem szerettem, szóval az egész olyan ha már megígértem akkor kimegyek alapon zajlott. Hívtak ugyan sörházba de oda elvből nem megyek többet.

Szóval az ÁRKÁD bevásárlóközponttól gyalog indultam a rendezvény helyszínére, a Pécsi Bőrgyárba. Odafelé még rám köszönt egy nagyon mosolygó lány akiről azóta sem tudom, hogy ki volt. Felteszem abban a pillanatban Ő sem volt biztos abban, hogy kicsoda. Ezután már rutinosan léptem a sajtószobába ahol összeraktam a gépet és elindultam képeket készíteni. A nagyszínpadon éppen a Firewater játszott. Elsőre nem is gondoltam, de hihetetlenül jó zenét csináltak. Egész nap nem bírok leállni vele, csak ezt hallgatom, olyan hangulatot varázsoltak a később színpadra lépő Quimby elé, hogy ha Ők leülnek és semmit sem csinálnak akkor is tombolt volna a tömeg, de a Quimby még fokozni is tudta. A kollégák panaszkodtak is, hogy bepárásodtak az objektívjeik. Szerencsére én korábban ott voltam így ez engem nem érintett. A két zenekar közötti időben még összefutottam néhány ismerőssel, beszélgettem kicsit, kimentettem egy lányt egy részeg karmai közül egy kegyes hazugsággal miszerint segítenie kell nekem szórólapokat osztani.

Azért a harmadik nappal kezdem mert az első programja nem tetszett csak jegyért mentem ki, a másodikon pedig technikai okok miatt csak korlátozott ideig és korlátozott lélekbeli jelenléttel vettem részt. Ó az a vodkamartinis kokotél

Szóval tegnap este már nagyon készültem a Suhancos koncertre. Be kell valljam korábban soha nem hallgattam a zenéjüket, csak Fankadelit ismertem a társaságból, de nekem az Ő neve garancia volt arra, hogy rosszat nem fogok hallani. Nem csalódtam. Kőházy Úr valami olyasmit képvisel amire nagyon-nagy szükség van. Aggódtam, hogy nem fogok kiérni mert találkoztam útközben rég nem látott ismerősökkel, de szerencsére késtek. Kiérve még elég kevesen voltak, de valahogy megtöbbszöröződött az emberek száma mire kiértem a sajtószobából, pedig nem voltam bent túl sokat. Épp annyit, hogy összeraktam a technikát. A sátorhoz érkezvén egy rakás türelmetlen embert találtam, mindenki hallani akarta már Fankáékat. Megérte várni. Előrementem a színpad és a kordon közé. Kicsit kisebbségérzetem is volt mert a többiekkel ellentétben nekem nem volt akkora teleobjektívem amivel orrba vághattam volna a zenészeket a sátor túlsó végéről. Na nem mintha szándékomban állt volna, csak az objektívek méretét próbálom érzékeltetni.

Na ez is megvolt. Megvolt a tavaszi bevásárlás ami olyannyira jól sikerült, hogy útközben tesóm vett egy Grande Punto-t is. Nem volt vicces dolog hatkor kelni, autózni 2,5órát odafelé 2,5-et vissza aztán alvás nélkül menni bulizni és zenélni. Na de sebaj, miután elfogyasztottuk a friss zsákmányt, ami egyébként félliter vodkában és 1 liter fanta narancsban realizálódott magunkhoz vettünk még némi bacardicola-t és elindultunk Szeszgyárba. Odaérvén még lecsorgott 1 kis jäger és épp megvolt az alaphangulat. Egészen jó kis settet sikerült összevágnom hirtelen, de sajnos egy időre muszáj volt félbeszakítani mert Dani barátom a buszmegállóba vágyott. Gyorsan leszállítottam és átadtam Dórinak a srácot majd rohantam vissza, hogy folytassam a settet. Nem tudok tracklistával szolgálni, de ha megkapom a felvételt akkor ebbe a postba fogom linkelni. Miután átadtam a fejhallgatót WHITEy-nak Color felé vettük az irányt, ott még táncoltunk kicsit, még néhány képet is lőttem, 2 körül pedig mentem Krisztihez, akit sikerült felébresztenem, tőle ezúton is bocsánatot kérek. Reggel rohanás haza a grande-t takarítani. Eseménydús hétvége és még van belőle néhány óra, amit aktív edzéssel és Amerikai Fater részek nézésével fogok tölteni.
Jóccak'

Ez a nayavajás dög állandóan megszivat. Miután Krisztike felkelt és elment suliba én még vagy 1órát döglöttem és próbáltam aludni, közben pedig rájöttem, hogy csak fél háromtól van órám. Úgy döntöttem, hogy a fennmaradó időben kimegyek a kertbe hátha betéved valamilyen szép élőlény amit érdemes lesz fotózni. Ebben nem is tévedtem. Jött is nem is egy, hanem mindjárt két feketerigó. Mikor már éppen elég közel értem ahhoz, hogy 55mm-en is lehessen értelmes képet csinálni egyikőjükről, az egyik bokorból kiugrott az a rohadék macska de szerencsére nem sikerült elkapnia a rigót, helyette inkább nagyot koppant a kerítés fémoszlopán. Eléggé meglepte, hogy a madár mögött egy 130centi magas vasoszlop van, de hát kell neki rigóra vadászni, pláne akkor amikor én azt fotózni akarom. Sajnos lemaradtam a pillanatról amikor a macska és a rigó még közel voltak egymáshoz, pedig az is egy érdekes kép lett volna. Na de sebaj, ez a piszok úgyis mindig itt ólálkodik lesz még alkalom hasonló képek készítésére. Apropo, hogy a fenébe tud egy méhecske 1/500-ad másodperc alatt bemozdulni?
Szép napot!

Rég nem írtam már személyes bejegyzést. Ennek az az oka, hogy levegőt venni nem volt időm az úgynevezett "tavaszi" szünetben. Szinte minden nap fotóztam, lassan 5ezer expo körül jár az alig három hónapos gépem. Csináltam egy ismerős leányzóról portfoliot vagy legalábbis valami ahhoz nagyon hasonlót. Majdnem 30 óra utómunka van a képekben, szóval úgy tessék nézni őket. Vásároltam egy Metz vakut ami nagyon jól teljesít, akkor is megmarad ha veszek egy nagyobbat, csak kell majd egy olyan talp hozzá ami fényérzékeny és slave vakuként is elvillantja. Lassan-lassan készülget az új oldalam is de még se domain se tárhely. Ha valaki tud olcsó és jó .hu domain regisztrátort az ne titkolja a linket, tárhelyfelajánlásokat, illetve bármilyen egyéb támogatást szívesen fogadok, ugyanis nagyobb zoomátfogású (mondjuk 18-125mm) képstabilizátoros normális AF motoros objektívre gyűjtök.

Kellene lassan valami olyan munka is ami fizet is, mert a bulifotózás nem, a HÖK meg csak elég keveset fizet, a technikát meg csak fejleszteni kell a fenébe is. A pénzről jut eszembe, hogy már a harmadik levelet kapom a BURSA HUNGARICA ösztöndíjjal kapcsolatban. Vicces, az elején megítélték, aztán jött egy levél, hogy "srryecsémdemégse" most meg megint, hogy mégis. Kedves emberek ezek, csak eldönthetnék, hogy akkor most mi a rosseb van. Az egész országra ez jellemző, nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, ha már itt tartunk ezt a Bajnait is szibériáig kellene kergetni az összes többivel együtt.. Na de ne politizáljunk. Jöjjenek inkább a képek :

Elég rég írtam személyes blogot. Ennek az az oka, hogy gyakorlatilag minden időm ki van töltve valamivel, és ezért az olvasóim elnézését kérem. Most van egy kis időm ezért úgy döntöttem firkantok pár sort, hogy mi van velem.

Kijöttem a betegségből nagyjából és ezt követően rögtön munkához is láttam. Elkezdtem az új weblapom tervezgetését. A design már kb 60%-os állapotban van, és a tervek szerint lesz majd rajta személyes blog, ahol majd azok az írások is megjelenhetnek amiket itt "nem látnak szívesen" , de természetesen azok amik itt is elférnek azok itt is megjelennek majd. Ezenkívül helyet kap majd, egy mixblog ahova a felvett mixeim kerülnek majd, továbbá egy fotóblog ahova a fotóimat fogom feltölteni remélhetőleg egyre többet és többet. Ha mindnen jól megy és találok valakit aki segít összerakni a motort akkor hozzászólási és regisztrációs lehetőség is lesz majd az oldalon. Ígérem, hogy ezen blogom hasábjait olvasók is időben értesülni fognak az új oldal indulásáról.

Alszom, és álmodom. Szeretem azokat az álmokat amik elhitetik velem, hogy a valóságban vagyok. Segítenek megízlelni egy másik valóságot, egy másik lehetőséget. Tehát alszom és mégis ébren vagyok egy másik valóságban. Beszélek emberekkel, teszek dolgokat amik hatással vannak más dolgokra. Aztán teszek valamit amitől minden megváltozik és hirtelen csak a lebegést érzem.

Valahol fél úton járhatok az alvás és a teljes ébrenlét közt. Érzem, hogy fáj a derekam. És, mintha nem lennék egyedül. Nem tértem még vissza eléggé ahhoz, hogy kinyissam a szemem és lássam, valóban így van-e, nem eléggé ahhoz, hogy az érzékszerveim meg tudják állapítani hol vagyok, kivel vagyok, meg úgy egyáltalán bármit. Aztán egy pillanatra kinyitom a szemem és egy csapásra megértek mindent. Ő van mellettem az ágyban, szorosan átölel, már az illatát is érzem és hallom ahogyan halkan szuszog. Megnyugszom, minden rendben van. A másik oldalamra fordulok, és azon tűnődöm , hogy mennyi lehet az idő. A leengedett redőnyt a szél mozgatja ide oda, már amennyire a rögzítés engedi. Apró résein keresztül napsugarak ezrei szűrődnek át, bearanyozva a levegőben szálló apró porszemeket. Nem gondolkodom semmin csak nézem, és érzem ahogyan átölel, ahogyan dobog a szíve, hallgatom ahogyan veszi a levegőt.

Tegnap hajnalban azt vettem észre, hogy valami geb@sz van a rendszer működésével. Valahogy a levegő keringtetéséért felelős alrendszer hibájára gyanakodtam, dugulást feltételezve de mivel nem egészen értettem a dolgot inkább visszaaludtam. Reggel felébredvén, a sleep mode utáni első teszt során konstatáltam: a hiba továbbra is fennáll. Krisztikém egy Forró tea vs. Coldrex comboval sietett a segítségemre amitől átmenetileg jobb lett ugyan de, délután kettő körül már újra szokatlan rendszerhőmérsékletet és csillapítatlan rezgőmozgást észleltem. Egész délután próbáltam visszatéríteni a vasat sleep mode-ba de nem túl sok sikerrel, de közben azért aktívan adagoltam a forró csipkebogyótea és neocitran adalékanyag-keveréket. Estefelé megérkezett Krisztim, és telepítette a szeretet és simogatás nevű beépülőmodult ami a pihenés nevű script futtatása után egészen rendbe rakott. Reggelre mintha kicseréltek volna, egészen jól éreztem magam, azonban délután újrakezdődött minden. A rendszer hőmérséklete jelenleg is a kritikus érték felett van, az alrendszerek pedig lassúak és instabilak.
Aki látja a Krisztike nicknevű rendszergazdit az kérem szóljon neki, hogy hiányzik a simogatása és mondja meg neki, hogy szeretem.

Ez a „nyílt levél” amolyan válasz lesz nektek. Nektek, akik a cyber-világ jótékony homályába burkoljátok kiléteteket. Ez persze még önmagában nem baj. A baj az, hogy kihasználva ezt a lehetőséget naponta szidtok, pocskondiáztok, próbáltok megalázni a szánalmas próbálkozásaitokkal, amiken csak egy ötéves nem lát át, ha nincs rajta szemüveg.
Eljött az a pillanat, amikor ideje nagyjából tisztázni a félreértéseket. Ez a levél valószínűleg sokban fog hasonlítani Fankadeli, Siskának írt amolyan válaszára, de nem lesz közel sem ugyanaz. Hasonló az indíttatás, hasonlóak a körülmények, és bár nekem nem voltak komolyabb egészségügyi problémáim gyerekkoromban, de azért érdemes elolvasni ezt is és azt is.(Pláne mert nagyon érdekes dolgokat ír benne, amit valószínűleg ti nem is igen foghattok fel.)

Az egész ugye ott kezdődött, hogy volt egy „Jégdisco” amit végül nem én, vagyis nem mi szerveztünk meg. Valóban ez akkor bántott, de azóta, már sok olyan dologra nyertem rálátást, amit akkor még nem is sejtettem. Ezeket a rendezvényeket sok kritika érte, nagyjából az egész szakmában volt egy „hírük” a végére. Nem mintha nekem sok közöm lenne a „szakmához” csak abból élek, amit hallottam. Nem csak én mondtam azt, amit mondtam, jóllehet talán én voltam az egyetlen, aki névvel felvállalta a véleményét, bár egészen ez sem igaz, voltak ott bőven mások is. Sokan vádoltak azzal, hogy „fikázom” ezt a rendezvényt, holott erről szó sem volt. Aki a kezdetektől olvasta a jégpálya fórumát, láthatta, hogy elmondtam, hogy szerintem mi volt az, amin javítani kellene, és még ötleteket is adtam, hogy ezt hogyan tegyék meg. Építő jellegű kritikát próbáltam a szervezők kezébe adni, holott pont a jégpálya vezetésének egy tagja mondta, hogy nyugodtan fikázzam, mert Ő sajnos hivatalból nem teheti meg. Nem akartam ezt megtenni, és úgy érzem nem is tettem. Azóta eltelt egy kis idő, én is jobban átlátom a dolgokat, de ti mit sem változtatok. Azóta már átadták ezen, rendezvények szervezését egy másik csapatnak akik, szerintem sokkal jobban el tudják látni ezt a feladatkört, tehát itt megint nekem lett igazam. Na de ne menjünk most ebbe túl mélyen bele, csak azért írtam le nagyjából a tényállást az én szemszögemből, hogy aki nem volt jelen az is tudja nagyjából, hogy miről is beszélek. Ahhoz, hogy legalább részben tudjátok ki is vagyok, tudnotok kell, honnan jöttem, milyen gyerekkorom volt, hogyan neveltek.