... és alig bírtam hazahozni.
Nagyjából mindenki tisztában van az egészségügy helyzetével, legalábbis nagy vonalakban. Kevés a pénz a szintentartásra, fejlesztésre, de kevés a fizetés is azoknak, akiket itt foglalkoztatnak. Ezek között vannak, akik már nyugdíj előtt állnak és nem akarnak már mással foglalkozni, mások még messze vannak a nyugdíjtól, de az eddigi 20, munkával eltöltött év alatt csak ezzel foglalkozott és nem ért máshoz; és vannak a hivatástudatból itt dolgozók, akiket nem érdekli a pénz, csak az, hogy másokon segíthessenek. Nekik (és közülük elsősorban egynek, bár nem vagyok biztos benne, hogy olvassa) szeretnék ezen írásban tisztelegni.
Tegnap reggel bevittem az asszonyt dolgozni - ügyeletes labortechnikus volt tegnap. Hazafelé jövet bevásároltam, majd elvégeztem az itthoni teendőket - porszívózás, mosás, főzés. Délután fél 3-ra megéheztem, így az ebédet is elkészítettem magamnak, majd ennek végeztével szunyókáltam kicsit. Fél 5 körül késztetést éreztem némi anyagcserére, de amikor onnan felálltam, emberi szavakkal le nem írható fájdalom hasított a jobb vesém tájékába - ezt csak az tudja, aki átélt már ilyet. Nagy nehezen bevergődtem az ágyra és próbálkoztam valamilyen kevésbé fájdalmas pózba helyezkedni, kevés sikerrel - a legjobb még a "büdösbogár" pozíció volt, akkor fájt a legkevésbé. Közben nagy nehezen tudtam beszélni asszonnyal, aki javasolta az ügyelet kihívását. Anyósom is hívott és mondta, hogy fél órán belül nálunk lesz. A fél óra csakugyan félóra volt, de mire felért hozzánk, addigra a fájdalom teljesen eltűnt, mintha csak rossz álom lett volna. Anyósom megnyugodva ment a dolgára, majd amikor kiért az ügyeletes orvos, néhányszor finoman rásózott a veséim tájékára - de semmi. Javaslatot tett bizonyos gyógyszerek beszerzésére és alkalmazására, valamint arra, hogy ha megint előfordul, menjünk egyből az Üllői úti Urológiai Klinikára. A továbbiakban tünetmentes voltam, de a biztonság kedvéért egy családtagot beállítottunk ügyeletbe, végszükség esetére. Háromnegyed 12 tájékán lefeküdtem aludni, de éjfél után 20 perccel arra ébredtem, hogy a helyzet rosszabb, mint félután. Bevettem egy Algopyrint, de mivel nem használt, felhívtam az "ügyeletes" rokont. Berongyoltunk az Üllőire, de ott mintha valami akciófilmbe csöppentünk volna; szirénázó, villogó rendőrautók mindenfelé, itt-ott néhány Ford Tranzit méretű csapatszállító. Mivel a pontos címet nem ismertük, ezért megálltunk egy taxi mellett - ő fejből nyomta: "Üllői út 78!". Lehet, hogy már neki is volt szerencsétlensége találkozni hasonló problémával?
