Valamikor féléve újra elolvastam egy régen hallott verset.....Valahogy teljesen mást jelentett, mint anno...
Gondoltam, hátha lesz még akiben kellemes érzéseket (gondolatokat) kelt.
(Engedelmetekkel kiemeltem azt a részt, ami különösen megfogott.)
Zelk Zoltán: Este jó, este jó
Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, anya fõz,
együtt lenni jó.
Ég a tûz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.
Lassu tánc, lassu tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyû vagyok...
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én
''A nagy nyíl útján, meg nem állva, hitesen és szerelmesen, förtelmeit egy rövid mának nézze túl szemem.''
