Új hozzászólás Aktív témák
-
mexel
veterán
Hopp, elvileg semmi semmi, megoldódott.
[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Nagyrészt egyetértek. ( köszi a yamahát, nagyon örültem is nekei mert régóta azt szerettem volna tesztelni)
Zenére az egyik legjobb azt hsizem( ebben az árszegmensben - a másik a jbl ha kell a mély is). A hangja nagyon jó, de sokan túldicsérik talán. A kjelző hiánya nekem kicsit zavaró, és a mélye nagyon jó, de néha túl sok, vagy nem igazán az amit kellene. ( de van bőven)
Nekem éppen a dialógusoknál meglévő probléma volt ami nem annyira tetszett ha be volt kapcsolva a dts virtual.
Közben majd lesz pár észrevételem általánosságban a soundbarokról, aminek a lényege az elhalyezés. Volt szerencsém ugyanazokat meghallgatni 3 különböző helyen, és leírhatatlanok a különbségek. Van ami favorit volt nálam, máshol halgathatatlan, nem bírtam beállítani, ami nálam mélyszegény az másik helyen szinte túl sok mélyet adott stb stb, ha lesz időm majd leírom. De röviden: rájöttem hogy kár is leírni a nagy véleményezést, megmondani a tutit, mert annyira számít ezeknél az elhelyezés, nagyon érzékenyek rá. Az egész hangkép más volt kivétel nélkül mind a 4 tesztalanynál.
Szerintem haza kell vinni és kipróbálni amit lehet és a megfelelőt megtartani. Egy hm rendszer kevésbé érzékeny éstestreszabhatóbb szerintem, de az már más kategória. -
mexel
veterán
Érdekes dolgot vettem észre egy soundbarnal. ( többet is de most csak ezt írom, a többit később)
Adott egy androidos Sony tv, és ehhez egy Samsung HW-K550-es soundbar lett a tökéletes választás. Minden szép és jó, de este észrevettem hogy a tv távjával nem lehet mindig lehalkítani teljesen a soundbart. Változóan 1-2-3-4-es hangerőnél megáll, lejjebb nem megy.A soundbar gyári távjával igen, utána pár alkalommal a tv is viszi lefelé. ( máskor nincs gond, csak az alsó pár hangerőnél.)
Van amikor ilyenkor a tv-n is megjelenik a hangerő ikon, pedig az ilyenkor nem szokott.
3 HDMI kábellel is próbáltam, mindhárom 2.0-ás, Hihg Speed, egyik új. Más eszközökkel hibátlanul mennek.Nem tudja valaki mi lehet az ok, illetve másnál nincs ilyen probléma?
-
mexel
veterán
válasz Zotyipotyi #10120 üzenetére
Zenére talán valóban a yamaha a legjobb. A YAS207 másban is jó, de az összkép szerint nálam nem az első. De zenére jó a JBL is mert igazi zenehallgatásra azért egyik sem való maradjunk annyiban. Háttér zenélésre, dübörögtetésre jók, de ez nem hifi zenehallgatás. Arra kell egy sztereó rendszer.
Egy ilyen Samsungot már nagyon ki kell próbáljak majd, ha hazaérek lehet hogy veszek egyet, a 3.1 csábító nagyon, félek nekem a mély kevés lesz benne kis hangerőn. ( én általában kis hangerőn használom amikor filmezek is) De ki kell próbáljam
-
mexel
veterán
Én azt vettem észre, ha a sorround módot nem használom akkor nincs ekkora beszéd elnyomás, azaz nincs akkora dinamika különbség, érthető lesz a beszéd.
( jbl-nél soroound-nak hívják, yamahánál valami dtsx vagy mittudomén, lg-n és samun is talán más a neve) Plusz amelyik SB-n lehet érdemes a DRC-t bekapcsolni.[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
válasz .kissnorbi. #10090 üzenetére
Szerintem igen, de ez nem jelent semmit, nem ismerjük az igényeket, a felhasználás feltételeit, az árkülönbséget stb.
Én lecserélném, sőt talán nem is arra, de van akinek bőven elég egy 2.0-ás is. Neked kell tudni hogy akarsz-e woofert, van-e helyed hozzá, stb stb -
mexel
veterán
válasz Hunfiu12 #10076 üzenetére
Ezzel én is szemeztem, az Aichanban volt akcióban 59900-ért, remegett is a kezem hogy elhozzak egyet mert ott tetszett a hangja, de bekapcsoltam mellette samukat, jblt és ami volt, és aztán nem tudtam hogy elhozzam-e.
Ez viszont vezetékes, nem vezeték nélküli! ( ha ugyanarról van szó)
Mondjuk engem nem zavar a vezeték, sőt talán jobb is.[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
válasz Marko_ #10055 üzenetére
Pont nem Megveszek használtat és azt. Így macerásabb, de nem akarok bunkó lenni a webshopokkal. Oda csak akkor küldeném vissza ha használatra keresnék valéamit, és nagyon nem azt kapnám ami kell. Így most letesztelek jó pár típust és ha soundbart szeretnék majd használni akkor tudom merre induljak el. De valószínűleg nem soundbar lesz majd amit használok, henem marad a komplett rendszer. ( azzal is elszórakozok majd, feltehetően már csak ősszel)
Először még az volt a terv hogy használok valamit, az első 1-2 darabnél még így volt, de aztán a kíváncsiság már nagyobb volt Arra rájöttem hogy 150 alatt nem biztos hogy lesz kompromisszum mentes darab. ( de ez csak rám vonatkozik mert macerás vagyok és főleg hifi - sztereó kedvelő - és ahhoz nem jó hasonlítani, igaz nem is azt akarom tenni)
Ez most egy kis hobbi. Csináltam ezt mással is, erősítőkkel, fülesekel, videókártyákkal stb stb. -
mexel
veterán
Már nem is azért keresem hogy melyik a legjobb, én nem fogok soundbart használni azt hiszem Maga a tesztelés jó, szeretek kiróbálni ilyesmit Kíváncsi vagyok már melyik gyártó mit hoz ki ebből, most pl a samu t650 is érdekel majd, de a 3.1 megint más kategória. ( beszédnél egyértelműen jobb)
Kb az újonnam max 150-200e-ig lévő kategória a cél, vagy inkább a 150 környékéig. Az olcsó darabok sem érdekelnek, azokkal nem lehet sokat kezdeni, max a tv hangját javítják fel kicsit valószínűleg.
A térhatás nem érdekel, nem hiszek az egy csíkból térhatásnak annyira, nagyobbnak tartom a marketing részét mint a valós hasznát. ( ez csak egyéni felfogás)
Van még 1-2 hónapom azt hiszem hogy ilyenekkel lekössem magamat
Valószínűleg abban igazad lesz hogy ha kompromisszummentes soundbar kell akkor kell egy olyan mit vettél anno, de az 300-nál kezdődik ( a neve most nem ugrik be) -
mexel
veterán
válasz Luissimo #10051 üzenetére
Már a sokadikat veszem, most éppen tesztelgetni van kedvem Mélyben simán hozza a Yamahát és a JBL-t. A yamahát istenízik sokan, de nem jobb annyival mint sok másik, ott is találtam hibát mint mindnél. ( nekem a JBL pl jobban tetszik mint a YAS207)
De nyilván ezek nem is azért középkategóriás sb-ok mert mindenben jók, van kompromisszum mindnél. Van itthon most vagy 5 db, és még lesz is, van pár egzotikus típus is a listámon még tesztelni.
Sajnos nagyon ráérek most az önkéntes karantén miatt, valamit csinálni kell.[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Megvannak a Magnat SBW 250 tesztjeim, van összehasonlítási alapom Yamaha YAS207-el, JBL 2.1-el és még LG és Samu csoundbarokkal is, ugyanazon a helyen, ugyanazzal a konfigurációval.
Első benyomások a Magnat-ról:Valóban nem szomszédbarát panelban, brutális mélyekre képes. ( 20cm-es mélynyomó van benne és 25 hz-ről indul a gyártó szerint, a Yamaha és a JBL 40Hz-et ír)
Ennél a soundbarnál ha mély hangokat is akarok nem kell maxra feltenni a Bass hangerejét, valóban már 0 és +2-nél is odaüt ahová kell Főleg Movie módban.
A + 6 az már nagyon nagyot szól, ott igen mélyekre képes.
A mélye más mint a JBL-é és más mint a Yamaháé, de bőven ott van mélyben, talán még nagyobbat is szól. ( nagy hangerős is pontos). Precíznek és erősnek tűnik, nem szétfolyós.
A hangrúdban a megszokottnál nagyobbak a hangszórók, 4db 35x90mm-es és 2db 25m-es hangszóró van, testesebbnek is tűnik hangja a kisebb hangrudakéhoz képest.
Zenéhez BT-al van benne egy Bluetooth® 4.0 „aptX“ nevű csoda ami a gyártó szerint CD minőségű zenei hangzást ad. Na ezt nem tudom, de tény hogy zenénél hozza a Yamaha hangját szerintem, a nagy hangszóró az előnyös a tuctuc zenéknél. ( komolyabb műfajra nyilván nem soundbart kell hallgatni)
De hangerő itt is van, maxra nem tudtam felmenni mert az már túl hangos lenne ittMég valami: filmeknél, tv-nél a párbeszédek érthetősége. Ez nem csak Magnatra hanem Yamahára, LG-re, JBL-re is igaz tapasztalataim szerint. Sokan panaszkodnak hogy az effektek elnyomják a párbeszédet bizonyos filmeknél, én is panaszkodom sokszor. De úgy tűnik ez nagyrészt orvosolható ha kikapcsoljuk a "Sorround" módot. Én is sok eszközön bekapcsoltam, mert "jobbnak tűnik" a hang. De ha be van kapcsolva akkor az effekteket is kiemeli jobban, általában a párbeszéd rovására, mert a zenét-effektet olyankor felerősíti.
Plusz lehet állítani a médialejátszón és akár a tv-n is, nekem a párbeszédjavítás funkciót ki kell kapcsolni, mert ha a tv beleavatkozik akkor úgy veszem észre hogy ront a helyzeten.Szóval gyorsban ennyi a tapasztalat.
[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Magnat SBW 250-nel kapcsolatban senki nem tud infót? Döntenem kellene. Főleg német oldalon olvastam pár dolgot róla, valaki szerint sok a mélye, van aki szerint nagyon nem sok a nagy sub láda ellenére.
-
mexel
veterán
Sziasztok! Van olyan itt aki már hallgatott vagy tesztelt Magnat SBW250-et és JBL Bar 2.1-et?
Volt már YAS207-em is, de visszatértem a JBL 2.1-hez, nekem annak a hangja jobban bejött. Ezt viszont ami itt van odaadom szülőnek és vaamit vennem kell. A Magnat SBW250-nek a mélye hogyan viszonyul a JBK 2.1-hez? ( A JBL kis hangerőn is nagyon dinamikus)
Sajnos a Magnatnak a rúdja nagyon magas, kb 2cm-el magasabb mit a többi, belóg a képbe
Viszont 20cm-es mélynyomó van benne, ezért fogott meg a dolog. ( persze ha nem túl érzékeny akkor kis hangerőn nem sok hangja lesz.)Szóval van valkinek összehasonlítási alapja?
-
mexel
veterán
Vajon olyan soundbar nincs amire lehet külső aktív sub-ot kötni? ( igencsak jó lenne)
-
mexel
veterán
Van itt olyan akinek volt JBL bar 2.1 és Samsung T650 is? Kíváncsi lennék a mélyek különbségére. Én szeretnék akkor a mélyet mint egy JBL-ben van, de kellene center is . ( Lehet hogy rendelek online egy T650-et és kipróbálom, de nem biztos hogy ez a legjobb ötlet.
-
mexel
veterán
Ismét egy JBL Bar 2.1-et tesztelgetek. Ha jól emlékszem itt semmi de semmi lehetőség a hangszínek állítására ( pl magas hang), csak a távon lévő előre beállított hangszínek vannak. ( a movie + sorround off a jó, csak kevés a magas hang, a sorround-al van magas hang de kicsit olyanvisszhangos vagy fura lesz.)
Mások is írták hogy a közép hang az kb hiányzik. Nagy mély, de közép nuku. valahogy egy kis magas hangot kellene rátenni akkor jobb lenne.
( ezzel a sub-al lenne jó a Samsung 550-es 3.1-es hangrúdja, kár hogy nem lehet párosítani az eszközöket sehogyan sem) -
mexel
veterán
Mivel én is nagy tesztelésekben vagyok azt javaslom mint Gixxer: vedd meg online, szépen bontsd ki hogy minden csomagolóanyag sértetlen maradjon és teszteld le. Ez az a termék aminek a megítélése valóban nagyon szubjektív. Teszteket én már nem is nézek, és az hogy ki mit mond az érdekes, de nem biztos hogy te is éppen úgy gondolod. Van akinek a sok mély nézhetetlenné teszi, valaki a sok magasat nem szereti, ráadásul nagyon függ a szoba elrendezésétől. Ki kell próbálni és ha tetszik meg kell tartani, ha vállalhatatlan számodra akkor tovább kell keresni. Én éppen ezt teszem, már sokadikat próbálom, de azt tudni kell hogy szeretek tesztelgetni nagyon. Talán a tesztelés részét én jobban szeretem mint használni
Akármilyen jó is kerül ide hozzám úgyis kipróbálok másikat is. -
mexel
veterán
válasz bikfic1 #9950 üzenetére
Kb valami ilyen szettre gondoltam én amit írsz ( bdv e2100). Ezeknek a centerét és frontját használnám valami egyszerű de tv távval irányítható erősítővel, plusz egy erősebb ládával.
Mennyire szól jól az első 3 doboz ezeknél? Annyit tud gondolom mint egy sima soundbar. -
mexel
veterán
Szerintem az elgondolásomban az erősítő lesz a drága dolog. Sub, és 3 kis hangfal( hangszóró) az nem összeg ha nem olyan jó kell, de szerintem az alapok is többet szólnak a soundbarok 5-6cm-es hangszóróinál és gyenge subjainál. Plusz külön állítható lenne minden csatorna hangereje, lenne normális hangszínszabályzás. Azt hiszem teszek egy próbát. Legalább olyan mély kellene mint a YAS207-ben, és olyan center minimum mint a Samuban.
-
mexel
veterán
Nagyon kipróbálnék soundbar helyett valami 3.1-es szettet erősítővel, aktív ládával. Nem kellene nagy minőség, bármi alap adna annyit mint egy soundbar szerintem. Nem is álló frontok kellenének csak kicsi kis dobozok, és kicsi center, egy jó ládával. Erősítőből mi az ami kezeli úgy az eszközöket mint egy soundbar? A soundbarnak az egyszerűsége tetszik a HDMI ARC-al. A tv-be kötbve minden eszköz, és a soundbar-ra továbbírja a hangot. Ezt meg tudom oldani erősítővel? És hogy ki és bekapcsoljon mindent. Ha valakinek ilyesmire van ötlete priviben szívesen fogdom. zenére semennyire nem kell, Bluetooth nem érdekel, térhatás sem. Csak ne tv hang legyen és tudjam külön szabályozni a center és a sub hangerejét, kb ennyi kellene. ( ha 5.1 az sem gond mert el tudom vezetni a kábeleket hátra.
Azért gondolkodom ilyesmin mert egyszerűen eddig egy soundbar sem volt olyan ami éppen tetszene, mindnél van valami ami nem annyira megfelelő. -
mexel
veterán
Ja, és sehol nem találok semmit arról mik változnak a legújabb fw-kkel. Ezt miért nem írjál le mi a változás? Sehol semmi infó nincs erről
-
mexel
veterán
Nem tudja valaki hogyan lehet megnézni samu HW-K550-en milyen fw van fent? Olyat írnak hogy nyomjam kikapcsolt állapotban a hangerő le gombot, de akkor a SHOP1 felirat jelenik meg.
-
mexel
veterán
válasz Vastika #9918 üzenetére
Én is úgy olvastam hogy az R650 jobb, ki kell valamikor egyet próbálnom még. A 3.1-hez ragaszkodnék, most eg y K550 van ami az elődje lehetett a mostani 650-eknek, mert az új 550 már 2.1-es. Ennél csak a sub ami kicsit gyengébb kis hangerőn. Már arra is gondoltam kerítek valami jó dinamikus aktív sub-ot és a samu BT-s erősítős részét átműtöm, építgetek valamit. Az a baj sok cuccot szét kellene barmolni mire meglenne így nem éri meg. De nem atlálom azt a hangot amit keresek. A Yamaha nagyon jó, de nem mindig az ami nekem kellene. Abból a mélyek alja és ereje tetszik.
-
mexel
veterán
válasz Vastika #9911 üzenetére
Egyetértünk. A "normális" zenehallgatás még házimozierősítővel sem az igazi annak aki komolyan akarja venni. Arra egy jó sztereó kell. Ezek a soundbar-ok úgy jók zenehallgatásra, ahogy ma az általában divat: Youtubról, háttérnek hogy zsóljon valami. De ez elé nem ülünk le és élvezzük a színpadot
De nem is erre találták ki, ez inkább jó a kis music centerek és ilyen kis zajkeltők helyett, azoknál akár jobban is szólhat. Egyszerű telepítés, BT csatlakozás stb. Modern.
Az igazi vájtfülű zenehallgatás meg maradjon meg annak aki akarjaNálam a YAS 207 volt a legjobb a zenére,mindet letszteltem, de még ez sem megy a közelébe egy olcsóbb sztereó szettnek. ( mélyben persze lehet nagyobb és tuctucra ( amit hallgatok is, nem leszólás) arra jó is.
-
mexel
veterán
válasz Luissimo #9906 üzenetére
Már nem biztos hogy van Nem csak drágábbat, ez túl sok ide. De olyan jól szól hogy megy a vívódás még. Samu t650 vagy R650 amit kipróbálnék, de félek ez után csalódás lenne. Mondjuk én zenére nem használom, de eddig a yas207 tetszett legjobban zenére .
[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Én most kipróbáltam hogy közvetlenül a soundbar-ba ( nem az ARC-ba) dugom a tv boxot, a tv pedig az ARC-ba van dugva. És mindkettő bemenetnél a hangot a tv távja viszi ( hiszen a soundbarra kötött másik eszköz csak a képért felel, a tv távvezérlő továbbra is arc-on van.
Csak az a gondom hogy a boxnál ha egy ideig nem nézem a soundbar elmegy standby-ba, és nem is éled fel csak ha újra bekapcsolom. Ha a tv-n keresztül megy a jel akkor nincs ilyen gond. -
mexel
veterán
-
mexel
veterán
Milyen 3.1-es soundbarok vannak amik kb a Yamaha YAS207-el nagyjából egy árkategóriákban vannak? Le akarom cserélni a YAS207-et egy 3.1-esre. ( a Yamahának annyi mélye van hogy panelben csak akkor jó ha nem szeretjük a szomszédokat )
Tudom le lehet tekerni, de azt úgysem teszem meg.
Samsung vagy JBL lehet ami befutó lesz, LG-nek nem tudom van-e ilyen fajta 3.1-ese amiben van dedikált center. -
mexel
veterán
válasz Vastika #9871 üzenetére
Úgy tűnik a régebbi még jobb is talán. Én mindenképpen valami samut keresek majd ami 3.1-es és van mély is. Most egy HW-K550 van nálam aminek a hangja nagyon szép, csak talán kicsit több basszus kellene, csak az a baj ezt odaígértem családon belül.
Jó nagyon a Yamaha is de abban nekem már itt ebben a kis szobában viszont túl sok a mély, panelban ez nem szerencsés, ez remegteti az ágyat isTalán egy R650 vagy T650-et kellene kipróbálnom.
[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Mi a különbség a samu R650 és aT650 között? Árban sem sok, az adatok meg nem sokat mondanak.
-
mexel
veterán
Zenére a yamaha nálam sokkal jobb mint az eddig hallgatottak. Volt LG, Samsung, JBL. A yamaha a tesztekben is a legjobb volt zenére. Filnél meg nálam nagyon kell mindegyiknél kersgélni a sub helyét. A yamaha az egyetlen ami bárhonnan brutál mélyeket tol, ez az egyetlen ahol nem kell fullra tenni a mélyet mert annyi van benne.
A Samu T650-et nem ismerem, de azt még le kellene tesztelnem egyet. Én zenére mondjuk soha nem fogom használni a soundbart, csak tv és film, nekem a beszédhang a legfontosabb, err pedig egy 3.1-es kellene minimum azt hiszem. A térhatás nem izgat.[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Már várom a tesztet, lesz összehasonlítási alapom legalább végre, ez a 4. soundbar amit próbálok majd.
[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Sziasztok! Ma egy üzletben láttam kirakva egy Sony HT-S20R 5.1 -es soundbart. Kipróbáltam, és elég meggyőző volt a hangja, hatalmas mélyekkel és tiszta magasokkal. Viszont igen olcsó volt, 70 alatt. Ahogy néztem, ez viszont mindenhol vezetékkel van összekötve a mélynyomóval. ( ez engem nem is zavarna, sőt, kivéve a hátsókat mert az már macerásabb.)
Sehol nem olvasok viszont erről, miért? Van valami hiba velük? Sokkal olcsóbb mint sok más motyó és ott összehasonlítva sokkal nagyoobbat szólt mint a többi kiállított darab. -
mexel
veterán
Samsung HW-K550-en van olyan beállítás ( csak a STANDARD beállításnál) hogy Sorround on-off. Viszont semmi különbséget nem hallok. Lehet hogy ez csak akkor szól valamit ha csatlakoztatva van az SWA-8000S hátsó kis hagszórószett?
Másik kérdés:
eddig úgy volt bekötve a soundbar, hogy a tv ARC bemenet a soundbar ARC bemenetével. A TV box pedig a tv-be bekötve hdmi-vel. Így minden hang a tv-n kersztül jött, nincs is semmi fennakadás.Most kipróbáltam hogy a sozndbatr ugyanúgy ARC -bemeneteken mint eddig, de a tv boxot most közvetlenül a soundbar hdmi in bemenetére kötöttem. Nem igazán hallok különbséget.
Nem is kellene? A TV simán átengedi a hangot minden átalakítás és kódolás nélkül ha az első módon van bekötve? -
mexel
veterán
Itt egy elég teljes magyar leírás.
34. oldal:
"
Ha úgy érzi, hogy a készülék hangja túl halk.:Ellenőrizze az alábbiakat és állítsa be a készüléket annak megfelelően.
...
Módosítsa az Audio DRC beállítást a csatlakoztatott eszköz beállítási menüjében [OFF] állásba.
..." -
mexel
veterán
Közben teszteltem a Samsungot: úgy néz ki nem a DRC miatt kiegyenlítettebb a hangja, mert kikapcsoltam és ugyanolyan annál a sorozatnál ahol ezek a gondok vannak más soundbarnál. A DRC csak DolbyDigitalnál működik elvileg, ez a sorozat pedig sima AC3 hangsávos, tehát itt valószínűleg a DRC nem aktív egyébként sem.
-
mexel
veterán
Olvasgatom az LG SK5 leírását és van benne olyan hogy kapcsolja ki-be a DRC-t. De nincs sem olyan gomb, sem olyan leírás hogy hol kell bekapcsolni. Más LG távokon viszont van olyan gomb is. Erről valaki tud valamit?
-
mexel
veterán
Köszi az infót, ezt kipróbálom, igaz ez egy igen régi modell és a leírásában nem láttam ezt.
Az biztos hogy tetszik a hangja, szépen szól. A mély tud mély lenni, de nem tolakodó, és nagyon-nagyon kellett keresni a sub helyét hogy legyen is mélyhang. Irtó sokat számít hol van, nekem pl a számítógép asztal mögé kellett tenni így jöttek meg a mélyek.
LG SK5-nél ugyanez a helyzet, szülőnél a földön alig volt mély, de beraktam a számítógép asztal polcára fektetve és akkor basszusok lettek hogy el sem hittem.
Vajon LG-ben nincs ilyen DRC?Szerk: de megvan a samu leírásában a DRC de ez csak DolbyDigital módban él nem?
"DRC (Dynamic Range Control)
Lets you apply dynamic range control to Dolby Digital.
Press and hold the SOUND EFFECT button for about 5 seconds in
STANDBY mode to turn the DRC (Dynamic Range Control) function on or off."[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Igazából nem is a soundbarra bízom a lekeverést, a box intézi. ennyit számítan a 3.1 rész? Végre érthetőek a beszédek olyan sorozatoknál és filmeknél is ahol a zene+effekt olyan hangosnak tűnt hogy nem lehetett hallani a beszédet. ( vagy csak valamit állítani kellene az lg-nél.
Más: a tv hangbeállítási számítanak valamit ha a tv ( sony) átvált audio eszközre? Ugyanis olyankor kiszürkül minden beállítás szinte. Gondolok itt arra hogy számít be van-e kapcsolva a Clear audio, vagy a beszédkiemelés, vagy mozi vagy normál állásban van stb, vagy az csak a tv hangszóróira vonatkozik, és ha a soundbar szól akkor kiiktat minden beállítást és a soundbar beállításai érvényesek csak?
-
mexel
veterán
Került hozzám egy Samsung HW-K550 3.1 soundbar. Elég jó hangja van, még ismerkedem vele. A Samu honlapján találtam fw-t, fel is tettem, de nem tudom mit változtattak mert semmi leírást nem találok erről. Tud valaki valamit mi a változás?
Más: LG SK5-el hasonlítottam most össze. Az LG sem rossz, de a Samsung talán kicsit jobb. Amiben nagy a változás: úgy vettem észre hogy bizonyos filmeknél az LG-nél a zene és effektek nagyon hangosak, szinte elnyomják a beszédet, nagyon felerősödik pár effekt stb. A samsungnál mintha ez sokkal kiegyensúlyozottabb lenne. Elképzelhető hogy ennyi különbség lehet ezen a részen? -
mexel
veterán
Sziasztok! Samu HW-K550-hez is lehet hátsókat tenni? Mintha olvastam volna errőlvalamit. lehet kapni még vajon ilyesmit, és ha igen érdemes?
-
mexel
veterán
Talán tudja valaki, bár erről nem hiszem hogy lenne "gyári" leírás.
Adott egy LG SK5 soundbar. Ehhez van app amivel lehet állítgatni a hangszínt is.
Ami érdekelne:
Az appban lehet "Treble" és "bass" állításttalálni, amivel +5db-el meg lehet emelni mindkettőt.Van viszont másik beállítás ami a távirányítón is található, a subwoofer + -. Ez az appban a settingsben van, és "Woofer" névnél lehet állítani pár db + - . Itt látszik is hogy a táv viszi a csúszkát is.
A kérdésem az lenne hogy vajon a 2 bass beállítás ugyanaz lehet? Vagy a Woofer + - az kizárólag a Woofer erősségét állítja, külön a rúd-tól, azaz ahhoz képest lesz erősebb vagy gyengébb, a másik "bass" beállítás viszont a rúdnak is ad basszus és magas hangot?
Vagy ugyanazt tolja mindkettő, rúd+láda szinten.
csak mert ha az első verzió akkor teljesen más hangkép lesz , de nehéz megállapítani így.
Talán úgy lehet majd letesztelni hogy a ládát kiiktatom és úgy próbálom, de talán valaki már kikísérletezte. -
mexel
veterán
Találtam itthon egy USB-s bluetooth eszközt, ami a pc-be dugva működik. Látja az LG SK5-ös soundbart, de nem csatlakozik simán hanem kiírja hogy adjam meg a hangeszköz pin kódját. Mi lehet a pin kódja az LG-nek? Vagy valami más a hiba? Telefonos csatlakozásnál ilyet nem kér
-
mexel
veterán
Sziasztok! Vennék egy Yas 207-et. Annak milyen az eredeti távja? Több féle képet láttam. Vagy van több féle ( pl évjárat szerint)
Írták hogy vannak ismert hibái, mik azok, mire kell figyelni? -
mexel
veterán
válasz mikrofon #9641 üzenetére
LG SK5-ön simán csak leveszi a basszust. Mindegy milyen a forrás.De ez így normális, hogy éjjel ne dübörögjön és ne kelljen a mélyet állítgatni stb. Kicsit túlgondolták talán ezt a dolgot a fejlesztők
Na mindegy, akkor nem hibás acucc, hanem ilyen. Az app jó lett volna, egy kis magashang állításhoz mint az LG-n. -
mexel
veterán
válasz mikrofon #9639 üzenetére
Köszönöm, akkor nem próbálgatom az app-ot. ( de akkor mihez van jbl-en belül?)
A Night mode-ra éppen most találtam rá, letöltöttem a manualját.
Érdekes ez így, miér csak bizonyos hangsávoknál működik? Tv-nél a JBL szerint nem kell valami night mode? Na mindegy, anélkül is lehet élni, de ez így nem sokat ér és nem is értem a logikáját.
Attól függetlenül meggyőzött a JBL hangja mielőtt valaki félreértené, azt hiszem magamnak is egy JBL 2.1 vagy 3.1-et keresek majd.
A JBL bar 2.1 és JBL 2.1 Deep Sound közötti különbségeket is keresgélem még. ( remélem nem lett kisebb a mély az újabbikonn) -
mexel
veterán
Ezt nem tudja valaki?
Más: JBL Bar 2.1-en a Nightly gombnál ha megnyomom kiírja hogy OFF vagy ON, gondolom hogy ki vagy be van kapcsolva, de semmi sem történik. LG SK5-nél egyértelmű a különbség.A másik: a ms-os "késleltetés talán?" állítás az mi lehet? A mélynyomó késleltetése?
-
mexel
veterán
Sziasztok! JBL Bar 2.1-hez létezik olyan app mint az LG-hez amivel lehet mobilról állítgatni, esetleg plusz funkciót aktiválni?
-
mexel
veterán
Sziasztok! A JBL Bar 2.1 mennyire használható darab? Ez kb hol helyezkedik el egy LG SK5, Denon H316 vagy Yamaha YAS207 között? A mélye gondolom elég jó ( JBL), a párbeszédek mennyire tiszták rajta?
-
mexel
veterán
válasz Luissimo #9548 üzenetére
Egyértelmű hogy későbbi széria hiszen most az L kapható és a K már nem ( mondjuk van most N5 is). A kérdésem arra vonatkozott hogy az 5-ös szám a sorozat utódjának tekinthető-e, vagy a cég már kisebb-vagy nagyobb ligában futtatja azt a darabot ( logikát nem keresek a gyártóknál, akkor túl egyszerű lenne a vevőknek)
Másrészt az "utód" nem törvényszerűen jobb az előző szériánál.
Van Ugyanannyiért Sony 350-es is, kérdés az milyen lehet. Sajnos a topikot olvasva alig van erről az árszegmensről szó. -
mexel
veterán
Köszi az infót. Én is azt néztem, de az már nagyon a felső határ árban. Elsőre jobb lenne max 50-70 közé belőni, csak ha nagyon nincs más akkor lenne a YAS207.
Egyébként mennyivel jobb mint az LG SK5? Illetve miben jobb? Érdekelne nagyon. Talán én is vennék majd, igaz nekem a zene nem fontos, mert nem ezen hallgatom.
A kb 60-80 között kaphatóak ( Sony, Panasonic, LG, Samsung azok milyen szinten mozoghatnak? Esetleg Denont láttam 99-ért még. Vagy a JBL esetleg 100 körül. Mondjuk a Yamaha nekem is szimpatikus)
[ Szerkesztve ]
-
mexel
veterán
Sziasztok! Párom meghallotta nálam az ideiglenesen itt lévő LG SK5 soundbart. Minimum ilyen, vagy jobbat keres. Mit lehet most kapni 100e alatt ( esetleg akcióban vagy használtan) amit érdemes megvenni és legalább ezt a szintet hozza? ( aránylag tűrhető basszus, zenére éppenhogy csak, de neki jó lenne egyelőre.)
Szeretne minél hamarabb venni. Előre is köszi a segítségeket. -
mexel
veterán
Sziasztok! Vettem egy LG SK5 soundbart. HDMI-vel szeretném bekötni Sony tv-hez.
A kábelt bedugtam a TV HDMI ARC csatiba a soundbar-on a HDMI ARC csatiba. Hang az nincs. Mit kell állítani illetve hogyen kell bekötni?
Új hozzászólás Aktív témák
- "Egyszerű" Ügyfélkapu+ regisztráció
- Horgász topik
- GTA V
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- CES 2025: mini PC Snapdragon X Elite-tel
- Torrent meghívó kunyeráló
- Milyen switch-et vegyek?
- CES 2025: Műholdas nyakörv? Nem lesz olcsó
- Apple notebookok
- Ötletek, javaslatok, hogy még jobb legyen a PH! lapcsalád
- További aktív témák...