Új hozzászólás Aktív témák

• #77 7 addikt

  Új Válasz 2007-10-20 00:34:51 #77

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  7

  addikt

  No igen, az örök gyermekek...

  Valamelyik nap hazaúton a párom felől belefutottam kettő feltűnően vidám kishölgybe.
  Már a mozgólépcsőn feltűnök nekik, amikor hirtelen hátrafordul az egyik, és felsikkant, hogy juj, megijedt. Metró, velem szemben ülnek le, viháncolnak, mindenféle maflaságot mondanak. Nemigen figyelek, mert épp Agatha Christie egyik műremekét tanulmányozom buzgón, számban a kék szórólap, amit könyvjelzőnek használok. Egyszercsak hallom az egyikük hangját:

  -"Gyiiiiiilkossáááááág a pap-lak-ban" - próbálja valami eszméletlen pózban kibetűzni a föld felé tekintő címlapról a címet.
  (rámosolygok)
  [...]
  - Finom a kék?
  (bólintok)
  - És a rózsaszín?
  (heves fejrázás)
  - Hmmmmm... A zöld?
  (bólogatás)
  - Fehér?
  (vállrándítás)
  - Meghalt már valaki?
  (bólintás)
  - Izgalmas?
  (bólintás)

  [...]
  A sorok között túráztatva a szemem megint arra eszmélek, hogy rólam van szó:
  - ... Juj, jön a végállomás, be kell csukni! Mi lesz a gyilkossal? El fog szökni? Jaj, istenem, mi lesz a vége? Úristen!
  Belenézek a szemükbe, mosolygok, visszamosolyognak. Kiveszem a kék szórólapot a számból, a helyére csúsztatom, könyvet összecsapom.
  - Igeeeeeeeeeeeeeen! Megmondtam! Tudtam!
  Felállok, indulok az ajtó felé. Mögém furakodnak, hátam mögött félhangosan, de jól erthetően felharsan a vezényszó:
  - Kövessük! - máris csoszognak a léptek a hátam mögött 20 centire.
  Megállok. Nekem ütköznek, megint félhangosan:
  - Észre fog venni! Maradjunk az árnyékában! - és már ugranak is az árnyékomra.
  No, nekem sem kell több, gyorsan hátráfordulok, arrébb ugrom, hogy ne sikerüljön nekik. Ők megint támadásba lendülnek. Én elugrom. Elkezdünk eszeveszett módon ugrálni ide-oda, az utasok csak néznek, de nem is törődünk velük. Cikázunk a kifele vonuló tömeg szélén, aztán egyszercsak megállok úgy, hogy árnyékom a falra vetül. "No, most aztán ugrálhatnak..." De nem, nekirontanak a falnak. "Ennek nem lesz jó vége." Keresek egy olyan pontot, ahol a világítás miatt nem látszik az árnyékom. Ott végre megnyugszunk.
  Megállok, megállnak ők is. Rájuk nézek.
  - Ööööööö, csak... öööööö... követünk...
  - Meddig akartok követni?
  - A HÉVig megyünk
  - Anemjó. Én tovább.
  - Nem baj, majd megoldjuk.
  Lépek egyet. Lépnek ők is, közvetlenül mögöttem. Megállok, megfordulok.
  - Nem akartok mellettem jönni? Majd jól nem veszlek észre titeket.
  - Erre nem is gondoltunk.
  Egymásba karolnak, elindulunk, ők ugrálnak mellettem. A hozzám közelebb levőbe belekarolok én is.
  - Ez így nem lesz jó, várj csak! - a távolabb levő átjön a másik oldalamra, belém karol, hogy én legyek középen.
  Úton a HÉV felé még megijesztünk három embert, aztán megállunk. Szembefordulnak:
  - Szia! - kezet nyújtanak.
  - Sziasztok! - kézfogás, mosoly.
  Látom, ahogy felszállnak a HÉVre, viháncolva, kacagva. Mosolygok én is. Elindulok. Talán még összefutunk...

Új hozzászólás Aktív témák