Egy porfészekben élt, ahol a lányok kacérkodtak, a legények duhajkodtak, ahogy ez szokás faluhelyen. Pannit kiskorában rút kiskacsának csúfolták, de hattyú bizony nem lett belőle nagylány korára sem. Dolgos volt, kedves, szerette is az egész falu. A lányok kissé lenézték, de nem bántották egy szóval sem, mert nem jelentett konkurrenciát. A legények évődtek vele, és ő mosolygott rájuk, de mulatságokba nem járt. Egyszer elment, de egész este petrezselymet árult. Az igaz, hogy Pista pillantása szinte perzselte, de nem kérte fel táncolni, ahogy más lányt se.
Régóta leste a legényt. Nem csapta a szelet egy lánynak sem, amit furcsállottak a faluban. Mokány, jókötésű, nevetős fajta, akit csak szeretni lehet. Szerette is szíve minden melegével. Róla álmodott, megremegett, hacsak meglátta, vagy a fütyörészését meghallotta. Csak ne nézett volna rá olyan pimasz vigyorral, ha találkoztak...
Aratta a falu a gabonát. Panni szíve hevesebben dobogott, mert Pistához osztották be marokszedőnek.
Széles mozdulatokkal, lendületesen kaszált a legény, dőlt a búza előtte. Dolgozott Panni, amilyen gyorsan csak tudott, de bizony lemaradt. Aztán mintha meglassúdott volna az a fránya kasza. Tudta már tartani a tempót, és lopva felpillanthatott a szeretett legényre is.
Kint aludtak a kaszálón. Már elvackolta magát, mikor meghallotta a suttogást, ami a Tisza partjára hívta. Körülnézett, de nem látott senkit, csak a távolodó léptek neszét hallotta. Mi történhet, gondolta, és elindult. Mikor odaért, óvatosan közelített, és meglátta Pistát, aki egy fűzfának támaszkodva ült, és halkan fütyörészett. Becsaptak, becsaptak, becsaptak, suttogta Panni fejében gonosz kárörvendéssel valaki. Visszaosont görnyedten a vackára, és álomba sírta magát.
Másnap befejezték a munkát, és menekült haza.
Ült a szobájában az ablaknál, és nézte a lemenő napot. Nyikordult a kertkapu. Akkorát dobbant a szíve, hogy megijedt, hátha Pista is meghallotta, aki éppen kalapot emelt Panni apja előtt, aki viszont üdvözölte őt, és hellyel kínálta a kerti padon. Nem hallotta őket, csak Pista pimasz vigyorát látta, és azt, hogy mondja a magáét, az apja meg bólogat. Csak nem a munkájára panaszkodik?
A csendet csak a tücskök törték meg. Nem gyújtott lámpát, sötétben öltözött. Nesztelenül bement alvó apjához, és egy darabig nézte, ahogy alszik, majd egy sóhajjal puszit adott a homlokára. Elköszönt némán tőle, a háztól, a kutyát megsimogatta, és elindult a Tiszához.
Odaért a fűzfához. Levetkőzött, a ruháit rendben összehajtogatva lerakta. Felnézett a Holdra, elrebegett egy Miatyánkot, és bebotorkált a sötétlő vízbe.
Látta ezt Pista, nem először leste ki Pannit, ahogy mezítelen úszkál éjjel. Néha potyára várta, de nem sajnálta az elvesztegetett időt. Odalopakodott a fához, és a lombok rejtekéből élvezte az elé táruló látványt. Nézte, ahogy a lány ráfekszik a vízre, és kecsesen tempózik. Aztán a karok már nem húzták a vizet, a lábak nem csapkodtak, és a lány elmerült. Ekkor csapott mennykőként a felismerés Pistába, hogy miért van gondosan összehajtogatva Panni ruhája.
Dobált le magáról, amit csak tudott rohantában a parton lefelé, és amikor úgy vélte, hogy jó helyen van, belevetette magát a vízbe. Küzdött, mintha az életéért tenné, és ez így is volt. Panni nélkül ő sem akart élni. Vagy ketten jönnek ki a folyóból, vagy a közös sírjuk lesz. Néhány víz alá bukás után keze végre rátapintott az édes testre. Kemény ellenfél a Tisza, nem adja könnyen azt, amit neki szántak. Minden erejére szükség volt, de végül a parton voltak. Kigyömöszölt Panniból amennyi vizet csak tudott, és megnyugva érezte, hogy a lány szíve dobog, már a lélegzését is hallotta.
Rohant a ruhákért. Sután felöltöztette az eszméletlen lányt, aztán maga is felöltözött. Karjaiba vette Pannit, elindult hazafelé, és halkan fütyörészni kezdte, hogy: csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok...
Panni lassacskán éledezni kezdett, kinyitotta a szemét, és azt hitte, hogy a menyországban van. Nézte, ahogy Pista mosolyogva fütyörészik, és érezte a teste melegét, erős karjai biztonságát. Köhintett, mire Pista ránézett a sötétben is ragyogó szemeivel, és azt mondta: soha többé nem engedlek el, édes kis bogárkám.
Panni csak annyit kérdezett: mit beszéltél apámmal? A válasz rövid volt: megkértem a kezed.
Panni örömkönnyei lassacskán átáztatták Pista ingét, a csillagok pedig valóban szépen ragyogtak.
Akár meg is történhetett volna...
