Új hozzászólás Aktív témák

• #16 petipetya nagyúr gzbotii #15

  Új Válasz 2016-06-01 11:40:52 #16

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  petipetya

  nagyúr

  válasz gzbotii #15 üzenetére

  Szerintem hülyeség máshoz hasonlítania téged bárkinek is, emiatt ne érezd magad rosszul. Személy szerint gratulálok az eddig elért teljesítményedhez, és még több jót, plusz sok utazást kívánok az életben.

  Akinek ezek nem adottak (pl. nekem sem), az tegyen érte. Ennyi.

• #14 petipetya nagyúr juliabrilke #3

  Új Válasz 2016-06-01 08:08:06 #14

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  petipetya

  nagyúr

  válasz juliabrilke #3 üzenetére

  Az első kirúgás utólag egy élmény, persze ott és akkor nem az. Nagyjából 16 éve dolgozom, és akkor a félelem, szégyen, megalázottság, zavarodottság lett úrrá rajtam, amikor kipenderítettek életem első munkahelyéről.

  Aztán ott a másik véglet, amikor telefonban mondtam fel úgy, hogy a főnök belátta: jobb, ha nem megyek másnap dolgozni. A szívem akkor is a torkomban dobogott, mivel blöfföltem, hiszen eszembe sem jutna rosszat tenni. De ott és akkor ezt meg kellett játszani.

  A végletekig hűséges és lojális tudok lenni, így nem egyszer fordult már elő, hogy kétszer dolgoztam ugyanannál a cégnél: elmentem, majd egy köztes munkahely után visszamentem. Egy idő után mindenki beáll arra az egészséges váltásra, hogy akkor megy el, ha már van új munkahelye.

  Mindezek mellett nem szeretek ugrálni, inkább hosszútávon gondolkodom - ha lehetővé teszik.

• #11 petipetya nagyúr potyautas #10

  Új Válasz 2016-06-01 07:02:24 #11

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  petipetya

  nagyúr

  válasz potyautas #10 üzenetére

  Neked melyik a legkedvesebb gyermekkori időszakod?

• #1 petipetya nagyúr

  Új Válasz 2016-05-31 21:30:20 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  petipetya

  nagyúr

  Miért pont 19? Nem akarsz korábbra visszamenni?

  10 éves korom környékén szeretnék lenni, amikor még nem volt internet és a nagymamámékhoz voltunk kirakva nyaranta. A telek nagy volt, a saját kis kuckóm pedig pedig a ribizlibokrok között terült el. Láthatatlan fala volt, így csak én tudtam, hogy pontosan merre van, ezáltal a mindent betöltő békesség és nyugalom érzése is csak az enyém volt, amikor ott pihentem.

  Az öregek minden ebéd után aludtak pár órát, így ilyenkor gödröt ástam és eldugtam pár fényes kupakot, könyvet olvastam, kavicsokat gyűjtöttem, növényeket préseltem, falevelek szárítottam és rendszereztem, átlapoztam az újságok nap szépe rovatát (ennél bővebben nem mennék bele, de egyszer majdnem vagy talán le is buktam aközben, hehe), és legfőképpen fogtam a csúzlimat meg a bicskámat, egy bottal csendben kiakasztottam a főkapu magasan lévő riglijét és kiszöktem a szomszédos bozótosba. Külön térképet vezettem az ösvényekről, melyeken sokat bolyongtam. Kis terület volt, de nekem hatalmasnak tűnt. Egyszer történt ott valami, ami megijesztett, de ezt leszámítva nagyon kedveltem, mert a tesóim nem mehettek ki oda. Én sem, ám mivel nem tartottam be az utasítást, így csak az enyém volt az a bozótos.

  Akkor még nem volt internet, a tévében sem igazán volt mit nézni, de ezekre nem is volt szükség. Ide mennék vissza, ha tehetném. A mai napig visszatérő álomként szerepel a telek: messziről mindenhol gyümölcsöt látok, ám közelebb érve már nincs semmi a bokron/fán, vagy még csak félig érett. Hangsúlyozandó, hogy ez egy évek óta visszatérő álom felnőttkoromban. Egyébként tele volt gyümölccsel és zöldséggel, melyekből szarásig (már elnézést) ettem magam kiskoromban.

Új hozzászólás Aktív témák