Hirdetés
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- GoodSpeed: Segway-Ninebot F3 E elektromos roller.
- vrob: Az utolsó DOS játékok 1996 - 1997-ben, egy korszak lezárul
- Brogyi: CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- mefistofeles: Az újkori csalók...
- Victoryus: Rapoo VT9Pro egér
- Gurulunk, WAZE?!
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
Aktív témák
-
Den
veterán
''Saját erőből! Ha sikerül külső segítség nélkül, rendbejöttél''
Ha meg nem, megnyomorítja egész hátralevő életét :(
Ez rossz tanács volt. Akinek problémája van minden segítséget igénybe kell vennie, minnél hamarabb.
Ha van egy nehéz tárgy amit odébb akarsz rakni, de nehezebb mint amit egyedül elbírsz akkor segítséget hívsz, és együtt odébbteszitek. Ha egyedül erőlködsz, egyre fáradtabb leszel, és amit frissen nem tudtál megmozdítani azt fáradtan sem tudod, de beszerezhetsz egy jó kis sérülést...
Ha a lelki teher túl nagy ott is segítséget kell hívni, mert a magányos erőlködés csak újabb kudarcokhoz, fölösleges sérülésekhez vezet... -
satie
csendes tag
válasz
Zweistein
#90
üzenetére
Na jó, valaki azt írta, kell egy cél, ami vezéreljen. Az én esetemben a nőügyek mindig egyfajta kihívást jelentenek. Azt is jó lenne tudnod, hogy a tanárnő iránt szerelemmel, vagy csak nagyon erős kíváncsisággal bírsz. Talán tisztábban látnál, ha egyszer hazakísérhetnéd azt a tanárnőt. Ha jobban, fizikálisan is tisztul a valóságban a helyzet, akkor talán valamire rá fogsz jönni. Itt egyszerűen lépni kell valamit. Valami kevés intimitás és bizalom bejön a képbe, akkor azt kétféleképp foghatod fel: esély, nincs tovább. Abban az esetben, ha ténylegesen, 100%-ig el tudod fogadni őt, akkor nem tudok mit mondani. Az én esetemben az a pszichológus, akinek a leveleket írtam, nem szűz. Tehát csak ideológiai vitaként tudom értelmezni ezt, nem szerelemként. A másik jobb helyzet az én esetemben az, hogy ő nem utasítana el, habár van barátja. Meg az én szüleim ''csak'' elváltak. Szóval pontosan átérezni nem tudom a bajodat. Meg azt is jó lenne tisztázni, hogy az a ''törődés'' honnan jöjjön. Férfitól, vagy nőtől. Ha nőtől kell, hogy érkezzen, már megint tudatlan vagyok, mert itt sokféle dolog előjöhet. E-mail címedet nem tudom milyen gyakran olvasod, ott is van egy levelem. Megint arra gondolok, hogy valaki azt írta fentebb, hogy sokan bennragadnak egy csalódásban. Lehet, hogy a Te esetedben is ez áll fenn, valamit vársz, de nem tudod mit, vagy hogy mire. Na ilyenkor van bennragadás. Ezen meg túl kell lépni. Saját erőből! Ha sikerül külső segítség nélkül, rendbejöttél. Illetve elindultál egy kifelé vezető úton.
-
#94
Superman
nagyúr
Nowhereman
#93
Superman
nagyúr
válasz
Nowhereman
#93
üzenetére
A nekem címzett mondatod feldobott némileg. :)
-
#93
Nowhereman
őstag
Nowhereman
őstag
Azt hiszem ugy 18-ig BOLDOG ember voltam. A nap melengetett, a szél körüllenget- mi kellet volna még?
Aztán el kezdtem vágyni valamire(valakire), és azota nem éreztem magam jol a börömbe. Cudar az, mikor valakiért, akit imádsz, a pokolba is elmennél, és ö is oda kiván téged! Ezt azt hiszem kivillantanám az életemböl(ala MIB)!:O
Superman: Mások is ismernek közelröl ilyen népeket(ujgazdagok), és hasonloan vélekednek roluk! -
Superman
nagyúr
válasz
Zweistein
#91
üzenetére
Ez a tanárnős - dolog...Eddig nem mondtam, de a középsuliban én is belezúgtam a magyar tanárnőmbe. Ez szintén egy nagyon durva dolog volt, mert tulajdonképpen nem is belé voltam szerelmes, ez ma már biztos, hanem önmagamat kerestem, hogy megtaláljam az utamat az életben.
A reakciója hasonló volt a te tanárnődéhez, azzal a különbséggel, hogy én mindössze egyszer beszéltem vele erről, s a bensőséges kapcsolat és tegeződő viszony ellenére, megfenyegetett a rendőrséggel, hogy ha továbbra is zaklatni merem, lássam a következményét.
Ma már jól látom, hogy egy karrierista d*g volt, akinek azóta volt három férje, köztük egy futball - menedzser és habár én már régen immunis vagyok rá, egy érettségi találkozón még mindig felemlegette a dolgot. -
#91
Zweistein
csendes tag
Hacked_3893
#87
Zweistein
csendes tag
válasz
Hacked_3893
#87
üzenetére
Kezdek is úgy élni, mert az a helyzet, hogy TÉNYLEG nincs mitől félnem..
A polgári pedig el van tervezve, talán nem is lesz olyan hosszú az a 11 hónap, elvégre húsz év se sok..Egy nap talán.. -
Zweistein
csendes tag
Értem mire gondolsz a kapcsolattal, és igazad is van, másként kellen felfognom a dolgokat, de erre nem vagyok képes.. Enyhe pontosítás, ködoszlatás: A (jelenleg) huszonnyolc éves nő és a tanárnő az egy és ugyanaz. És csak egy volt/van..
Nem szabad továbbvinni senkiben, igen, de az a baj, hogy nincs is mit továbbvinni, mert egyszerűen szólva senkitől sem kaptam semminemű törődést/odafigyelést..
Én...én...én nem tudom. Azért még gondolkozni fogok, annyira még nem vesztettem el az eszem..
Jobbakat, és köszönöm a válaszokat. -
-
#88
zrubi
senior tag
Hacked_3893
#86
zrubi
senior tag
válasz
Hacked_3893
#86
üzenetére
Tanulj nyelvet, ha még nem beszélsz külföldiül!
Beszélek angolul...
''..gondolkodtál már rajta?''
Igen, hogyne gondoltam volna, csak mivel már voltam igy külföldön, ismerem a buktatóit is...
Most rákészülök... :) -
#87
Hacked_3893
csendes tag
Zweistein
#80
Hacked_3893
csendes tag
válasz
Zweistein
#80
üzenetére
Nekem az édesanyám rákban halt meg, amikor 8 éves voltam. Miskolci vagyok, és amikor ezután Bp-re költöztünk, rengeteget szívattak a budai suliban, ahová mentem... Szemét hely volt. Aztán az utánam érkezőknek én segítettem, így találtam barátokat :) De azóta is kemény volt az életem, és ez nem változott.
Keress magadnak polgári szolis helyet. Vannak könyvtárak, társadalmi munkás helyek, ahol jó a társaság. Siess, mert kifutsz az időből a katonasággal, és akkor tényleg nehéz lesz.
Próbálj ki vmi TELJESEN új dolgot, olyat, amitől félsz. Sikerélményekre van szükséged, és a bukás már nem ráz meg, szerintem. Használd a keserűséged sziklaszilárd alapként ahhoz, hogy bármit merj tenni. Tégy olyat, amiről tudod, hogy helyes és jó, csak eddig féltél tőle.
Ne haragudj, nem beleszólni akarok, de hátha segíthettem. :) -
#86
Hacked_3893
csendes tag
zrubi
#85
Hacked_3893
csendes tag
-
zrubi
senior tag
Hi,
Elég meglepő, de elgondolkodtató topik...
Részemről 26 évesen, lehet hogy van mit gondolkodni...
középiskolától kezdve kezdtem belejönni az önnálő életbe, persze akkor még nem dolgoztam, szülem tartottak el, de velük nem jöttem ki igazán...
Miután sikeresen végeztem mint repülőgép szerelő, felvettek nyíregyre fősuliba pilótának...
Ezek után persze mindenki gondolhatja, hogy rohadt mázlista vagyok :)
Előtte el kellet menni katonámak, ott megerősítettek abban, hogy mennyi idióta ember van... És ezek mind egykupacban körülötted... Aki már volt katona tudja miről beszélek.
Ezek után elvégeztem a főiskolát, úgy hogy az első évben rá kellet jöjjek, hogy azon kívül, hogy pilóta leszek, és a főiskola alatt repülhetek 'néhány' órát, nem tarthatom sokra majd a diplomámat, mert ''mellettem'' olyanok is elvégzik, akiknem anyucí+apuci (ki|le)fizeti a sulit, csakhogy a kisfiának diplomája legyen. Ez eléggé megtépázta azt az érzésemet, hogy a diplomát annak adják, aki megdolgozott érte...
És tényleg így lett, bárki kaphat diplomát, akinek elég pénze van.
Mondjuk én is belőlük éltem, mert hát ''ők'' a házi feladatokért is hajlandóak voltak fizetni :) Így aztán főiskola alatt már saját lábra bírtam állni, aminek utólag is nagyon örülök..
Végül pilóta lettem. Amire mindenki azt mondja, hogy hú milyen jó... meg ilyenek. Amiben tulajdonképpen igaza is van, de ebből magyarországon megélni nem igazán lehet :) És én voltam az aki takarít utánuk, és a gyerekeikre vigyáz, amíg ók keményen (max napi 6 órát, heti 5 napban) dolgoznak.
Azon persze nagyon elcsodálkoztak, hogy ha hazamegyek lehet hogy elkezdek egy másik iskolát, egy másodi kdiplomáért... Nem értették minek két diploma!!
Amellett, hogy Londonban takarítottam, eléggé jól éltem. Volt pénzem nyelviskolára, hétvégi kiruccanásokra, mozi, meg amit akartam :)
Miután (~1 év) hazajötünk, el kellett keseredni, hogy ''itthon'' (bár ezt a szót én nem érzem túl találónak) az ember egy diplomával sem talál rendes munkát, amiért meg is megfizetik. És hogy azt csinálhatja, amit szeret... szép álom :)
Jelenleg 26 évesen van munkám. Nem, men pilóta cvagyok, hanem informatikus, egy biztonságtechnikával foglakozó cégnél... Amit tulajdonképpen szeretek. A fizetéssel sincs gondom, átlagos. A kedvesemnek is jó munkahelye van. A baj csak az, hogy ebből az 'átlagos' fizetésből (kettönkéből) kifizetem az albérletet, elköltöm kajára, aztán mi marad belőle?? Hogyan alapozom meg belőle az álmaimat:
- család
- saját lakás
- kocsi
- és hogy ne kelljen mindezért 7x24 órát dolgozni
Sajnos úgy érzem, hogy ezeket 'itthon' magyarországon pillanatnyilag csak megálmodni lehet... -
satie
csendes tag
válasz
Zweistein
#80
üzenetére
Nem tudom mennyire ismered a Bibliát, ha ismered, akkor Lázár történetéről is hallottál már. Lukács evangéliuma 16. rész 19. verstől a 31. versig. Azt hiszem a Te problémád hasonló lehet. Tanár-diák kapcsolat pedig létezik, csak a beteljesült szerelem ritka e kapcsolatok között. Ha azt vesszük, jó kapcsolatom volt a fizika tanárommal. Mindketten a fizika iránt érdeklődtünk. Persze egyneműek között abnormális lenne a szerelem. Bocsáss meg, ha úgy érzed, a fogalmaidat kiforgatom, de számomra az a kapcsolat, amikor két ember beszélget egymással, és ezt bármikor megismételhetik. Ha ennek érzelmi hátteret adunk, másról beszélünk. Az látszik, hogy édesanyádat nagyon szeretted. Gondolom az a kíváncsiság, ami iránta megindult, folytatódott az általános iskolai tanárnőben, aztán a gimnáziumban (ha jól értelmezem írásodat) később pedig a huszonnyolc éves NŐ iránt. Nem tudom, csak találgatok, de úgy gondolom, hogy azt kell felfogni, hogy bár édesanyád nagyon hiányzik, ŐT nem pótolhatja senki. Lehet, keresel hasonló lányokat, NŐket, de édesanyád nem él, csak az emlékeidben. Tizenhárom éves korodban meghalt, és lezárult egy kor, amit nem szabad tovább vinni senkiben, ŐT keresve.
Ui.: Mindenki talpra tud állni. -
Zweistein
csendes tag
Üdv!
Háát..végigolvastam mindent..kicsit furcsa érzésem van, úgy látszik, nem csak nekem volt rossz életem, bár csak nekem lett volna...
De azért én azt hiszem kilátástalanságban mégis én viszem el a pálmát..(kaktuszt) Nem is tudom, írjam-e, hisz talán akkor Nektek is rossz kedvetek lehet, ha olvastok egy ilyet..de remélem mégis azt látjátok majd a hozzászólásomban, amit én a Tiétekben, hogy senki nincs egyedül a gondjaival..
Akkor nyissuk ki a könyvet..
Fiatalkorom első 6-7 évét egyedül töltöttem. Úgyértem igazán egyedül. Óvodában mindig én voltam az ügyeletes 'kaparófa' (azt hiszem, mindenki tudja mit jelent ez.Egy közhellyel szólva baromfiudvarban is a leggyengébbet csipkedik - halálra.), mindenki rajtam töltötte ki a problémáit, bár azért néha voltak egész normális óráim is ott, ahhoz képest, ami otthon folyt, és folyik is. Édesapám állandóan dolgozott, édesanyámat sajnos mikorra már elkezdtem megismerni alkoholista volt..Kilenc évesen ágybeteg lett, majd tizenhárom évesen elvesztettük Őt..
Elkerültem egy hatosztályos gimibe, mert már nem bírtam tovább az ált. iskolai osztálytársaimat. (ugye óvodából egyenes volt az út az ált. iskolába az óvodatársaimmal) Nem akarok részletekbe menni, de egy év után ott is folytatódott a dolog, bár nem olyan intenzitéssal..
Ekkor volt az első lelki ''megkeményedésem'', megtanultam megvédeni magam, megtanultam, hogy nem minden ember szükségszerűen szereti a másikat, noha én minden embert szívből szeretek, és senkit sem utálok..
Édesanyám korai halála és még amiatt is, hogy a korombeli lányokat (már bocsánat) szellemileg korlátoltnak tartottam, elkezdtem megkedvelni az egyik tanárom..Ő csak játszott velem, de az én fiatal, naiv énem szerelmi szálat alkotott, ami soha nem talált rá a másikéra..Először tipikus tiniszerelmesként viselkedtem, és gyakorlatilag eldobtam magamtól mindent, féltem az elutasítástól..tanulmányaimat gyakorlatilag abbahagytam, bár odáig jó négyes fölötti voltam, lusta, zülött és érdektelenné vált az életem..Kivéve azt a napi pár percet, amikor láttam Őt, tipikusan az volt, amikor az a ciánt mézzel vegyítik.. Aztán az utolsó évben megkomolyodtam némileg, és végül, egy verőfényes májusi délutánon, közvetlenül az érettségi szünet előtt beszélgetni hívtam, aminek meg is lett a következménye..........
Szerinte csak félreértelmeztem a dolgokat, sőt, kinevetett, meg egyébként is van társa... mai napig sajnálom, hogy akkor hazamentem..Azthiszem, mint annyi sokszor az életemben, nem hittem el, hogy ez megtörtént velem..
A lelkemre ismét rákerült egy ''réteg'', és onnantól kezdve nem érdekelt egy lány sem..Kivéve talán egyet..De Ő nem lány, NŐ, huszonnyolc éves..Azóta nem telik el perc, hogy ne gondolnák Rá, nem telik el óra, hogy ne gondolnék az öngyilkosságra, nem telik el nap, hogy nem álmodnék Vele..
Mivel elhanyagoltam a tanulást, nem vettek fel sehova, (nem is baj, utálom amit az egyetemen bárhol is tanítanak) de ugyanabban az iskolában kijártam még egy évet, hogy ne csak érettségim legyen (hármas alatti átlaggal, bár..de ez egy másik történet..) elvégeztem egy Középfokú szoftverüzemeltetőt is. Aztán úgy volt, hogy fölköltözök BPre három másik barátommal/haverommal (sajnos nagyon kevés igaz barátom van... 2-3 talán), ők egyetemre járnak, én pedig nem találtam állást..Most eljött a behívó,(még tíz nap) és én tudom magamról, hogy egy napot sem bírnék ki odabenn, a polgári szolgálat pedig hosszú, és ha esetleg ugyanabba az iskolába tesznek be azt nem élem túl..Ráadásul a 'hazám', az 'otthonom', az minden rossz, csak nem haza és nem otthon..
És most akkor jöjjön az epilógus:
Alapból egy gondolkodós típus vagyok. Tudjátok, az, aki előbb elkezd gondolkodni, hogy is vegyen fel egy követ hogy megdobálja a galambokat, ahelyett, hogy egyszerűen csak csinálná..
Lusta vagyok, pesszimista, ráadásul depressziós, és nem bízok önmagamban. Fikarcnyit sem.És újabban már az emberekben sem kezdek bízni..
Mindennap egyedül vagyok, még akkor is, amikor nem, és ezt most nem csak a 'szerelem' miatt gondolom így.
Hiszek Istenben, emiatt muszáj a Sátánban is. Furcsállom is, ha Isten úgy szeret minket, hogy egyszülött fiát adta értünk, akkor miért hagy minket szenvedni.. Van egy elképzelésem arról, hogy én, most, a pokolban vagyok. Nyilvánvaló, hiszen az a kevés apró jó dolog mind azért kell, hogy legyen, hogy nehogy megszokjam azt a sok rosszat, ami állandóan körbevesz, és megtörténik velem..
Utálom az életet, hogy pár ember irányít sok életet, és utálom az emberi hülyeséget is, amit mostanában egyre több helyen találok meg..(Pl: katonaság, mint értelme nincs ; oktatás, mint rendszere nincs ; stb ; stb)
Bár vannak terveim, egyiket sem tudom megvalósítani. Én magam vágom el a saját kezem, az én gondolataim nem engedik megtenni akárcsak egyet is..
Valaki itt azt mondta, hogy fiatalon nem szabad summázni az életet, hiszen az élet java még hátravan. Nos, én nem vagyok rá kíváncsi!..
Jobbakat:_Chill
Ui: De eddig akárhányszor voltam közel a halálhoz, még egyszer sem sikerült, és sok minden más is arra mutat, hogy Valaki azt AKARJA, hogy éljek.. De ezt én nem nevezem életnek.. Ezt én nem nevezem semminek..
Ui2: Bocsi a hosszért, és ne is törődjetek velem, már hozzászoktam, hogy nem figyelnek rám.. -
LukE
veterán
Ez a 'nem is akarom latni a szuleimet' erzes ismeros, en meg eleg jol megvagyok veluk, bar anyam neha 1 szoval is halalra tud idegelni. Hugomat meg alig latom itthon. Hetvegeken szinte nehany ora, es mar megy is el. Nem azert, mert folyamatosan bulizik, hanem mert nem akar itthon lenni.
Szuleim kozott sem felhotlen a kapcsolat, inkabb turik egymast. Vagy tudomast sem vesznek nehany dologrol.
Ez ''mégis táncol velem a szalagavatón'' szerinted mit jelent? Azt, hogy nem kene elszurni:)) Na, hajra:P -
satie
csendes tag
Úgy gondolom, sérül a bizalom, ha a háta mögött teszem. Pozitív tulajdonságokkal meg nem akarok rendelkezni, (gerincesség,stb.) mert még a vágyat erősíteném. A Családon belül van csak helye a szexnek. Aki meg nem keresztény gondolkodású, azoknak pedig először a hitemet kell elmagyarázni. Szóval minél kevesebbet kelljen neki magamról beszélnem, annál közelebb áll az igazihoz. Különben is, csak egy éve jutott eszembe, hogy sokk ért, és ezért nincs hangom, ha szeretnék velük beszélni. Furcsa, mert addig írtam naplót, amíg ezt elfelejtettem. Az a füzet lányokról szólt, amit el akartam mondani. Viszont iszonyodok tőlük. Ezért nem tudtam szólni sem.
-
pozitív hozzáállást segítheti az is, ha az ember elfoglalja magát valami értelmes dologgal (jó munka, sport, művelődés, tanulás, stb.). Ha az ember pl. a neki jutó vacak meló után csak ledönt pár sört a haverokkal a kocsmában, nyomul pár órát vmi FPS játékkal vagy bambulja az aktuális sorozatot, akkor valószínűleg hiába várja hogy boldogabb legyen. De ha e helyett szélesíti a látókörét valami módon, akkor sokkal nagyobb esélye van számára felemelő dolgokra bukkanni. Nekem szerencsém van: az élményekben gazdag középiskolai évek, az érdekes (bár sokszor igen nehéz) munkák, a viszonylag sok utazás és mindennek tetejébe a sportok (régebben bringa, sízés, majd az utóbbi években a siklóernyőzés (lásd lenti link) ) sokat segítettek ebben.
Ja. Sokszor minél nehezebb dolgokat csinálsz, annál jobb. Nekem soxor eszembe jut, hogy most itt kell hagyni a gépet, a fórumot, a haverokat, stb., és el kell menni mondjuk futni, pedig nincs hozzá semmi kedvem. De pont akkor fontos elmenni, ha épp nincs hozzá kedvem. Vagy olvasni. -
CsAbU
tag
Teccik ez a topic, nagy ötlet volt :)
Ez a pozitív hozzáállás dolog nagy okosság sztem. Ha az ember igyexik mindenben a jót is meglátni (magam részéről még nem találkoztam olyan dologgal, amiben ne lett volna), az nagyon sokat tud segíteni, még az élet lexarabb időszakaiban is. Ha nem megy elsőre, erőltetni kell tovább a keresést, előbb-utóbb sikerül (mellesleg addig is elfoglalja magát az ember vmivel :) Jelenleg nagyon kevés olyan szitut tudok elképzelni, ahol ez lenne a legnyerőbb megoldás.
A pozitív hozzáállást segítheti az is, ha az ember elfoglalja magát valami értelmes dologgal (jó munka, sport, művelődés, tanulás, stb.). Ha az ember pl. a neki jutó vacak meló után csak ledönt pár sört a haverokkal a kocsmában, nyomul pár órát vmi FPS játékkal vagy bambulja az aktuális sorozatot, akkor valószínűleg hiába várja hogy boldogabb legyen. De ha e helyett szélesíti a látókörét valami módon, akkor sokkal nagyobb esélye van számára felemelő dolgokra bukkanni. Nekem szerencsém van: az élményekben gazdag középiskolai évek, az érdekes (bár sokszor igen nehéz) munkák, a viszonylag sok utazás és mindennek tetejébe a sportok (régebben bringa, sízés, majd az utóbbi években a siklóernyőzés (lásd lenti link) ) sokat segítettek ebben.
És ami még nagyon sokat segít nekem, az a hit Istenben. De ezt sztem nyugodtan be lehet helyetesíteni Allahhal, Jahvéval, Buddhával, Manituval, Földanyával, vagy bármi hasonlóval, akár az emberi jóságba vetett hittel is pl., kinek mi teccik jobban :) -
satie
csendes tag
Én is hiszek Istenben. Neki köszönhetem, hogy belelátok mások lelkébe. Persze csak úgy, ha a valóságban is látom őket. Főleg olyan lányokéba, akik engem próbálnak szeretni. Ha szerelmes lennék valamelyikbe, nem lenne hangom. Meg 12 éves koromban okozott az egyik egy sokkot. Azóta utálom őket, és félek tőlük. Mindig látom bennük, mit akarnak tőlem. Meg azt is, ők milyenek. De sosem beszélek velük. Még nem találtam olyat, aki szex nélkül el tudna képzelni egy szerelmi kapcsolatot. Na mindegy. Picit hülyén érzem magam, mert ilyen problémája senkinek nincs, és ezt nem is érthetik, csak nagyon kevesen. De úgy gondolom, ez elenyésző a ti bajaitokhoz képest. Szóval nem tudom, mi az az öröm.:(((
-
A számvetés dolog szerintem nem lehet pontszerű, egyszeri az ember életében, mert akkor túl sok a csalódás, túl sok a törés. Folyamatosan tudni kell, mifelé mész, szerintem nem élhet az ember csak magának, csak öncélú dolgoknak.
Mondjuk ez nem kevés stresszel jár, volt egy évem (az az év, amikor ideszoktam a prohardverre, tavaly) amikor kb. 3 évet öregedtem, arcra is. Napi 6 óra max. alvás (idő lett volna többre is), túl sok volt a döntéshelyzet.
Szerintem ha valamit keresel, valami felé haladsz, ami több mint a munka, a pénz, a gyerek (!), akkor rengeteg lemondásba ütközöl, és a sok ponton nem fogsz tudni jól dönteni. De ha azt tudod mondani, hogy igen, akkor rosszul döntöttél, de most jól akarsz továbbmenni, akkor rendben van. És ez az ami miatt nincs ok az elkeseredésre, sosem.
Egyszer üldögéltem egy csajjal (nem barátnő) egy 10 emeletes ház tetején lábat lógatva. Aztán lejöttünk. Azóta gyereket vár, boldog. Én szerencsére még nem:).
Másik gondolat hogy az élet és a benne előforduló dolgok egyszeriek. Ha egyszer elvesztek egy barátot, akkor ő már soha nem lesz barátom. Emiatt kell annyira vigyázni mindenkire.
19 évesen villamosmérnök tanulóként tengetem az életemet, és soha nem hittem volna hogy egy hardverfórumon ilyenekről dumálok majd olyanokkal, akiket még soha nem láttam (kiv. Den.). Ja, és hiszek Istenben is -
Sidaries
őstag
Végigolvastam mindent és nekem is meg kell írnom a saját gondolataimat. A lényeg: Az éremnek két oldala van. Lehet pozitívan és negatívan hozzáállni. Nézzük az életem negatív szemszögből:
1. Vesekövem van amivel hetente-kéthetente egyszer kifekszek legalább fél napra. Ráadásul úgy tűnik most Szerdán zúzzák szét és lehet, hogy még a PH talira sem érek oda.
2. Nem bírok végezni a főiskolával, mert abszolút nincsen tehetségem a programozáshoz. Grafikus vagyok, de ez lényegtelen.
3. Nincsen barátnőm
4. Néhány ember a puszta megjelenésével is kikészít.
Pozitív látásmóddal:
1. Egy hét múlva a vesekőprobléma valószínűleg megoldódik jóidőre.
2. Egyszer biztos végzek. Addig elmegyek dolgozni és pénzt fogok keresni.
3. Lesz barátnőm. Előbb-utóbb biztos.
4. Az ilyen embereket meg inkább elkerülöm.
5. Szeretek élni, nincsenek anyagi problémáim, van néhány igazi barátom, van sok olyan dolog ami miatt különbözök a többi embertől.
A lényeg a pozitív világszemlélet. Buddha mondása: ''Békélj meg magaddal és megbékélsz a világgal.'' Szerintem tökéletesen igaza van. Nekem is volt időszakom amikor utáltam magamat és akkor semmi sem volt jó. Ez megváltozott és akármi történik tudom a szép oldalát nézni. Ez a legfontosabb. -
Sanyo
senior tag
Hadd irjak kicsit en is magamrol, bar nem szoktam surun hozzaszolni. 28 eves vagyok, jelenleg gepkocsivezeto. Szakmunkas sulit vegeztem, jelenleg levelezon vegzem a kozepiskolat, hogy legyen erettsegim. Ez az elso ev, de mar masodszorra jarom. :) A melo meg egyeb lustasag miatt tul lazan vettem a dolgokat, igy ujrakezdtem, nem adom fel akkor sem. Hogy mit ertem el az eletemben? A kotelezo 1 ev katonasag utan elkezdtem dolgozni, ennek 9 eve. Voltam mar minden, betanitott munkas, karbantarto, minosegellenor, sot meg allatokat is neveltem (Amerika :) ). Jelenleg furgont vezetek, gyogyszereket szallitok. A munkammal nagyon elegedett vagyok, nem is tervezem hogy valtanek. A szuleimmel elek, a hugom elkoltozott mar 1 eve, igy mar kulon szobaban vagyunk ocsemmel. :) A csaladom rendezett, imadom a szuleim, attol fuggetlenul hogy neha van vita, de nincs sose nagy gond. Vannak barataim, bar nem surun talalkozom veluk. Jo a tarsasag, csak nem erzem magam odavalonak. Volt egy nagy szerelmem nehany eve, elhagyott. Eltartott egy darabig, amig feldolgoztam es talpraalltam, de sikerult. Rendes baratnom nincs, de van valaki akit ugy tavolbol szeretek. Aranyos, kedves, helyes, esze is van es eszrevette bennem az erzo lelket, nem az a tipikus plazacica. :) Az en tragediam, hogy egyutt el a baratjaval, dehat ez mar csak az en sorsom. A lenyeg az, hogy nem adom fel. Lehet hogy elbukok, de mindig pozitivan allok a dolgokhoz. Es mi van ha most az 1x sikerul? Amig nincs jobb dolgom, vegzem a munkam, itthon gepezek, masok gepeit javitom, online jatszok, nagyokat alszok. :) Majd csak lesz valahogy!
-
HEBI
senior tag
Lehet, hogy az ''informatikus'' ilyen elveszett ember fajta.
23 éves vagyok, van melóm és egy lassan befejezhetetlennek tűnő fősulim. Persze a melóhoz nem kell a fősuli, de azért meg kellene csinálni, hamár egyszer elkezdtem.
Család normális nem kell eltartani őket, csak még mindig azt hiszik, hogy bele kell dumálni az életembe. Magánélet majdnem tökéletes, van egy ''igazi'' nőből lévő barátnőm és kettő igaznak mondható barátom.
Szóval alapvetően meg van az út, amin haladni lehet.
A pénz. Vagyonom nincs és nem is lesz mostanában, de attól még törekedni lehet rá.
Ahogy olvasgattam a hozzászólásokat, egy csomó helyen magamra ismertem, úgyértem egykori önmagamra. Kettő évvel ezelőtt, még én is elég borúsan láttam a helyzetet, de amióta dolgozom, minden más lett. Úgyhogy én annyit tudok javasolni az egyetemista társaimnak, hogy sűrgősen menjenek el dolgozni a szakmájukban, a suli mellett. Minden más lesz, sokkal könnyebb így a suli is, meg az élet is. -
yeti
csendes tag
válasz
Flashcash
#59
üzenetére
Az a baj, hogy a végeredmény sem érdekel. Akkor jöttem rá igazán, amikor el kezdtem gondolkodni hogy milyen szakirányra menjek, és rájöttem, hogy bármelyikre is mennék, a végén úgyse akarnák azzal foglalkozni. Egyébként BME-re járok, de ez tök lényegtelen, mert mást hiába érdekel, ha egyszer rájöttem hogy engem nem.
Hogy sportoljak, ''alkalmi munkázzak''? Nem arról van szó hogy nem tudok mit csinálni (kivéve amikor igen, pl tegnap éjszaka), hanem hogy nem látom azt, hogy lenne bármi értelme annak amit csinálok. Csak telnek a napok, mindegyik eltelik valahogy, dehogy minek? -
petyaman
tag
Ezt szinte el se hiszem...
Volt idő, amikor a pénz nálunk, otthon nem jelentett gondot. Meg is látszott rajtam. Ittam sokat, bulizni jártam, nők nem, mert zöld az arcom
<--- :), vagy nem tudom miért.
Azért írtam ezt ide, mert akkor, mikor vastag voltam (szülők persze, én henyéltem, visszagondolva undorító) semmi nem érdekelt. Cél nélkül éltem.
És nagyon rossz látni-olvasni, hogy valakinek az életében fontos dolgok buknak el rohadt pénz miatt.
Azóta sokat változott minden, én is. De azt gondolom, ha most lehetne olyan lehetőségem, mint neked volt, BÁRMI áron összekaparnám az utazáshoz/előrehaladáshoz szükséges pénzt. Kölcsönből, bármiből.
Itt és így boldogíthatna a pénz. -
Superman
nagyúr
Régen nem olvastam már olyan őszinte hozzászólásokat, mint amilyet most Panther és Yeti produkált. Azért csatlakoznék Denhez: valóban nem kell mindent sötéten látni. Ez az útkeresés időszaka. Tanulni pedig igenis bármilyen korban lehet. Akár 25 évesen is el lehet kezdeni egy egyetemet/főiskolát.
Persze azt azért meg kell jegyeznem, hogy sokminden függ a szülői háttértől és az anyagi lehetőségektől. Ezek mérgezik/mérgezhetik meg az ember lelkét. Mert szükség vana tanuláshoz, egyáltalán, az életben való továbbjutáshoz, biztos háttérre, amire lehet támaszkodni, vagy akinek időnként el lehet mondani, hogy mi bántja az embert. A pénz pedig...Bocsássatok meg, hogy megint egy személyes példával jövök elő, de másra nem támaszkodhatok.
Most 29 éves vagyok és minden vágyam az volt korábban, hogy egyetemi kutató legyek, még ha ez nem is jövedelmez annyit, mint a versenyszféra. Számos pályázatot nyertem és számos konferenciára kaptam meghívást. Heidelbergbe, Prágába, Montrealba. Akkor még nem tudtam, hogy ebbe a ''szakmába'' több pénzt kell belepumpálni, mint amennyit neked fizetnek.
Montrealba egy küldöttség ment volna a Miskolci Egyetemről és az ELTE - ről, pontosabban én voltam az egyedüli vidéki. De sajnos közölték, hogy nekem már nem jut keret az utazásra. Ugyan mindent fizetnek OTT, de oda úgy utazok ki, ahogy tudok, meg vissza is. Később esetleg, pályázati pénzből...A küldötségben volt még egy hasonló korú srác mint én, aki simán megvette oda - vissza a repülőjegyet. Egy szó, mint száz, én ezt nem tudtam megtenni. Nem utaztam ki, lemondtam az előadásomat is és ettől kezdve (1999) fokozatosan lemorzsolódtam az egyetemi szférától. A srác, akiről pedig beszéltem, már kutató.
Azt hiszem, hogy aki ezt és az ehhez hasonló helyzeteket sztoikus nyugalommal tudja nézni, vagy azt állítja, az nem mond igazat. Mert ott van az a kimondatlan gondolat, hogy én is lehettem volna olyan, mint ő. Kitartásban, tehetségben, nem volt hiány...
De éppolyan az az eset is, amikor a haveromnak kínáltak fel Japánba informatikai ösztöndíjat PhD képzésre, de nem tudta elfogadni, mert a szülei nagyon szegények voltak és neki itt helyben kellett állást keresnie, hogy támogatni tudja őket.
Szóval az élet igazságtalan, de valahogyan ki kell bírnia és megtalálni a mindennapokban rejlő kis szépséget. -
Den
veterán
Fiúk, azért nem olyan vészes a dolog, 18-20 évesen még _nem_is_kell_semmit elérni, még épp hogy kiléptetek a gyerekkorból. Teljesen normális hogy nehéznek élitek meg ezt az időszakot, hiszen meg kell találnotok a helyeteket a felnőtt világban, és ez nem egyszerű, pláne hogy nincs hozzá használati utasítás, de egészségesek vagytok, értelmesek, és_fiatalok_előttetek az élet java.
-
HI
Amikor beiratkoztam a fősulira én is sokat vívódtam hogy 3évig terhelhetem-e a szüleimet vagy inkább egy 1 éves felsőfokú tanfolyamra menjek de végül maradt a fősuli és nem bántam meg.
Nálam is volt olyan hogy éppen nem érdekelt amit tanítottak de az egyetemet/fősulit egészben kezeld.
pl. ha elvégzed milyen szakmában dolgozhatsz/milyen diplomát kapsz
A cél érdekében megtanulod levizsgázol elfelejted ami nem érdekel. :)
Van ismerősöm aki fősuli mellett dolgozik szülei már nem élnek stb. mégsem adja fel.
Ha nincs mit csinálnod sportolj, keress valami alkalmi munkát de foglald el magad.
Milyen suliba jársz aminek nincs értelme? -
yeti
csendes tag
Hogy mit értem el az életben? Semmit. 21 éves vagyok. Egyetemre járok. És szombat éjjeli 3-kor itt a koli 4 fala között egy rohadt fórumba írok. Pedig nem is vagyok igazán számítógépmániákus, csak egyszerűen nincs mit csinálnom. Persze tanulhatnék (mindjárt itt a következő ZH, és semmit nem tudok), csak egyszerűen nem érdekel amit tanítanak, (pedig már egy egyetemet ott hagytam mert nem érdekelt), és így nincs ami motiválna (a kreditrendszer miatt az egyetemi szabályok sem). Mehetnék bulizni, de valahogy nem az igazi a haveri kör (olyan tipikus sok haver, de nem igazi barátok, meg amúgy is mind hazamentek). Én is hazamehettem volna, de minek, édesanyám meghalt 6 éve, apámmal meg erőteljesen nem vagyok jó viszonyban, addig jó amíg nem látom, a középiskolai haverokkal meg rég megszakadtak a kapcsolatok. Lehetnék a barátnőmmel, csak az meg nincs. Csinálhatnék mindenféle egyéb ''időtöltést'' (olvasás, filmnézés stb), csak nincs sok értelme. Na és a felsorolásban itt következhetne egy sor egyéb dolog, gyerekkori álmok megvalósításától kezdve bármi ami érdekelne, esetleg valami maradandót alkothatnék, de általában a nagy álmaim/törekvéseim megvalósításához nem volt elég akaratom elkezdeni, ha mégis akkor kudarcba fulladt (aminek mostanában nekikezdtem, azon is látom hogy bukás lesz a vége).
És az a baj, hogy ez nem csak pillanatnyi állapot, valahogy nem tudok mit kezdeni az életemmel. Nincs bátorságom komolyan változtatni, de így meg csak sodródom, és csak telnek a napok unalmasan, értelmetlenül. Ilyenkor néha elgondolkodom mi értelme az egésznek, és csak arra jutok hogy semmi. Persze nem vagyok akkora depresszióban hogy rögtön öngyilkos legyek, az ugyanis túl nagy változást jelentene, amit nem mernék meglépni :-). A viccet férretéve tényleg nem látom, hogy a jelenlegi unalmas életemből merre kellene kilépni, de hogy valamerre kell az biztos. Legésszrűbb talán az lennne, ha otthagynám az egyetemet, és mivel túl idős vagyok újat kezdeni (22 lennék mire el kezdeném a következőt, és mivel otthonról nem támogatnak, nem tanulhatnok 27 éves koromig), ezért diploma nélkül kellene valamit kezdenem. Akár vállalkozás, akár neki indulni a világnak, bármi. De akkor ha bukok, akkor mindent bukok, az egész életemet. Vagy minden marad a régiben, és kezdésnek fórumozgatok még pár órát, amíg el nem álmosodom. -
-
Panther
HÁZIGAZDA
-
Panther
HÁZIGAZDA
Hát, én részemről teljesen elégedtelen vagyok. Nemsokára 18 leszek, és az egész életem... hát, mondjuk ki, szar. Persze biztos van, akinek még rosszabb, mert fedél sincs a feje fölött, de ez nem vigasztal igazán. Eddig annyit sikerült elérnem hogy van egy számítógépem, amiből már csak a floppymeghajtó nem az enyém (thx to Emvy a monitorért). De amúgy semmi. A családom pocsék, amit talán az tükröz a legjobban hogy ha jövök hazafelé és látom hogy a szülők otthon vannak (vagy csak az egyik), akkor már az van az agyamban hogy ''a rohadt életbe''. Legszívesebben nem is találkozom velük... ami tudom hogy nem normális de akkor is így van. Ennek az oka persze egyszerű, mégpedig az hogy ha szólnak hozzám, abból vagy le****ás, szivatás, cikizés vagy munka lesz. Ennyi. Barátaim nem igazán vannak, mármint olyan igaziak... haverok igen. Amikor a gépüknek baja van akkor persze hozzám jönnek, amúgy meg semmi. Én meg hülye vagyok hogy megcsinálom nekik. De hát annyira egyedül érzem magam, hogy inkább átmegyek és legalább addig is csinálok valamit, és remélem hogy értékelni fogják. De ez kb. addig tart amíg el nem mentem. :( Egyetlen igazi barátom van, de ő nem a barátom szeretném hogy legyen, hanem a barátnőm. Talán ez így nem egészen érthető, szóval kicsit bővebben: egy lányról van szó akit szeretek és mindent megteszek/tennék érte, de neki nem tetszem, így szimplán barátok lettünk. Tegnap volt a névnapja. Meghívtam hozzánk, rende tettem az egész házat, hogy első benyomása mégse a rend teljes hiánya legyen, de aztán kiderült hogy nem tud átjönni. Túl jó lett volna az már nekem... (tudniillik a szülők épp elutaztak).
Szóval összegezve: az élet szar (innen a sajátos mottóm is: ''Life is Luz''), jelenleg három dolog van ami jó benne: hogy van egy saját gépem (így apám nem szívózhat azzal hogy eladja), hogy majdnem kész a saját készítésű kvadrofonom (de már szól), és hogy a lány akit szeretek meggondolta magát és mégis táncol velem a szalagavatón.
:( Panther :(
Bocsi ha nagyon offtopic voltam... -
#49
Hacked_3893
csendes tag
Hacked_3893
csendes tag
-legelégedettebb-
-
#48
Hacked_3893
csendes tag
rup1u5
#47
Hacked_3893
csendes tag
''eltévejedtem a helyes útról egy kanyargós ösvényre mely a sötét oldalra vezetett......''
Ez szerintem alkat kérdése. Ismerek olyat, aki egész egyszerűen képtelen lenne hétköznapi életet élni. Nem alkalmas rá. És nem egy hegymászó típus... Neki a zűr a kihívás és az élet. Van viszont egy barátom, aki egy döbbenetesen őszinte és becsületes ember, de az apjára akar hasonlítani, amióta az eszét tudja, ő pedig egy piti seftes... (Amúgy jó fej). Szóval ez nagyon nem neki való, és ezt mindannyian tudjuk - ő is, én is, az apja is, sőt, mindenki, aki ismeri őket. A srác szörnyen rossz üzleteket köt, olvasni lehet a gondolataiban, mert látszik az arcán, és ha valakit akár csak kedvel, a fél kezét odaadná.
Azt hiszem, az embernek fel kell ismernie, hogy neki milyen hozzállás/szerep/lázadás/élet való, és abban lehet a legelégedetteb. -
rup1u5
nagyúr
Jah..
eltévejedtem a helyes útról egy kanyargós ösvényre mely a sötét oldalra vezetett......
....az igazsághoz hozzátartozik hogy az akartam lenni mer' hülye fejjel azthittem hogy
tök jó lessz, aztán mégse.
...örülök hogy önként feladtam ezt az életformát és felhagytam az önpusztítással. -
#46
rup1u5
nagyúr
Hacked_3893
#34
rup1u5
nagyúr
válasz
Hacked_3893
#34
üzenetére
''......nem a célnak, hanem az útnak örülni ''
Ott az igazság nálad ember!:)
Ez ilyen Tao bölcsesség félének hangzik.:)
Az apró dolgok mindíg megelégedéssel töltenek el engem.:
-van jogsim (bár épp jóideje nem vezetek)
-édes, formás barátnôt fogdoshatok aki imád.
-minden végtagom a helyén van
-nemsikerült kilônöm a fél szemem:)
-jól megfizetnek
-és megy az a bizonyos út a lábam aladt én meg rohanok
big up! -
#45
Superman
nagyúr
Hacked_3893
#43
Superman
nagyúr
válasz
Hacked_3893
#43
üzenetére
Igaz. Amiről én beszélek, az az, hogy itt NAGYON látszanak és a lehetőség kevés. Különösen az olyan halandó előtt, aki nem rendelkezik kapcsolatokkal.
A könyvkiadásról most az jut eszembe, hogy William Golding ''A legyek ura'' című regényét kábé 50 londoni kiadó utasította vissza. De aztán kiadták, mert elvitte egy újabbhoz. -
#43
Hacked_3893
csendes tag
Hacked_3893
csendes tag
Szerintem ez így megy Pesten is. Itt több a lehetőség azoknak is, akik nem ''ügyeskednek'', de mindig meglepő összerakni egy-egy mozaikot, és látni, hogy mekkora seftelés folyik a legfelsőbb szinten. Viszont ez NEM itteni specialitás, mindenhol nagy cápák vannak, srácok. Nincs olyan ország, ahol ne lennének cápázó manipulátor-mókusok, csak van, ahol nem LÁTSZANAK.
-
rup1u5
nagyúr
Számomra nem igazán példa értékü az ''elônybôl induló'' embertársaim értékitélete és
gondolkodásmódja, ugyanis nincsenek tudatában annak, hogy mekkora szerencséjük
volt (van) és ezért nagyon könnyen lesznek egoisták. (tisztelet a kivételnek)
Egy általános iskolai osztálytársam 20 évesen lett egy lapkiadó második embere (apuci
után)
és kb 400ezret keresett.....mindezt 98'ban. Nemmondom, üzleti érzéke és
tárgyalóképessége átlagon felüli volt, viszont lelkileg z?rös volt és mindíg feszült.
....ez Superman szövegérôl jutott eszembe.
Nekem lenne okom pozitívan és negatívan is szemlélni az életem, mint mindenkinek de
igyexem mindíg a jó gondolataimat és energiáimat erôsíteni.
Világ életemben lusta voltam és amit nagyon sajnálok hogy eddig még nem valósítottam
meg gyerekkori álmomat és nem tanultam meg dobolni.
24 vagyok és nem terveztem meg az életem, nem tanultam tovább(egyelôre) egyszóval
sodródtam.
Sok helyen voltam a világban, thx to malev dolgozoi kedvezmény ami mindkét
szülömnek járt ugyhogy utazott a famili ahogy csak lehetett.
Voltam éjszakai portás egy lepukkant hotelben, anyagdiszpécser Ferihegyen, drogdíler,
és most egy grafikai studióban dolgozom éppen.
Viszont az tuti hogy ha én magam; vagy lúrkó koromban a szüleim rákényszerítenek egy
megtervezett életútra akkor soha nem tapasztalok meg annyit mint így.
...más ember lennék lehet hogy pár dologban sokkal jobb de ôsszességében kevesebb.
bocs az ömlengésért
legyetek jók! -
#41
Hacked_3893
csendes tag
Superman
#39
Hacked_3893
csendes tag
Én eddig még csak megrendelésre fordítottam. Igen, az első fordítások után bizalmi alapon megy, és igen, nagy gond, hogy ''egyszemélyes fordítóirodám'' van. Néha van segítségem, és jelentkezők vannak bőven, csak az a baj, hogy sok anyagom tele van szakkifejezésekkel, és annyit nem fizet senki, hogy megérje kiadnom, majd lektorálnom... Erre sokszor nem is lenne idő. Elég problémás ez a terület.
Érdekes, de fordítani és tanítani is szeretek:) Csakhogy nem látok benne túl sok jövőt. A fordítóirodák a trehányságon keresnek, én meg rosszul leszek, ha látom, hogy mennyi elírás maradt a régi könyveimben, és legszívesebben újra fordítanám őket. Mindig kénytelen vagyok túl sokat vállalni, és nagy anyagoknál sokszor csúszok a határidőkkel, mert a (sokkal) jobban fizető, eseti megbízásokra is szükségem van.
Ez persze nem igazán tartozik az eredeti témához, úgyhogy ha ilyesmi érdekel, javasolj vmi chatet, vagy írj emilt. -
Superman
nagyúr
Erről beszélek. Én borsodi vagyok, de itt ugyanaz a helyzet, sőt rosszabb, mint nálatok Szabolcsban. A mágikus szó az ügyeskedés. Sajnos, még megróni sem lehet érte senkit, hiszen nálunk szabad a préda, mindenki úgy él meg, ahogyan tud. Erkölcsileg elítélhetjük, de mi azért nem leszünk senki szemében többek ettől, mert ezek az emberek, akikről te is beszélsz, morálról még csak nem is hallottak.
-
#39
Superman
nagyúr
Hacked_3893
#37
Superman
nagyúr
válasz
Hacked_3893
#37
üzenetére
Gondolom ezeket mind megrendelésre készítetted. mert én fordítottam olyan szövegeket, szerzőket is, akiket én kínáltam fel kiadóknak. Persze olyan kiadónak, ahol volt ismeretségem. Vagy kellett, vagy nem. Viszont így elég nehéz lehet, hogy quasi egyszemélyes fordítóirodád van, mert a megrendeléseket is meg kell szerezned, vagy ez egy idő után már bizalmi alapon megy? Mindenesetre éna fordításra, mint aprólékos szolgai munkára gondolok. Főleg, amikor megrendelésről van szó. Ha olyasmit fordítok, amiben némi szellemi élvezetet is találok, az természetesen más kategóriába tartozik.
-
janati
őstag
Sziasztok!
21 éves vagyok és sokan azt mondják elégedetnek kellene lennem, de mégsem vagyok az. 3. éves főiskolás vagyok, de jelenleg nem látom az egésznek semmi értelmét. Szabolcsban lehetetlen elhelyezkedni, csak az ügyeskedők élnek meg, aki meg tanul és próbál becsületes lenni az éhen is dögölhet. Értek a gépekhez, rengeteg embernek tudtam már segíteni ilyen ügyben. Ez jó érzés. Úgy érzem elfogadnak a közegben, melyben élek. Nagyon szeret a barátnőm. Szóval minden klappolna, de valahogy nem látom a fényt az alagút végén. Csak megyek benne vakon. -
#37
Hacked_3893
csendes tag
Superman
#36
Hacked_3893
csendes tag
Elég vegyes. Vegyipari (üzleti, műszaki, környezetvédelmi, stb.) szakcikkekből fordítottam talán a legtöbbet. Régen sokat szerepjátékoztam (és Shadowrunt meséltem:). Az első könyvek, amiket fordítottam, Shadowrun regények voltak: szórakoztató sci-fi témájú ponyvák, sokszor nagyon nehéz szlenggel, néha műszaki vagy mitikus kifejezésekkel tarkítva. Fordítottam néhány más témájú regényt is, az utolsó két könyv viszont a táplálkozással foglalkozott (bár azon belül teljesen különböző jellegűek: az egyik inkább szakácskönyv, a másik a táplálkozás-gyógyászat területén belüli tényfeltáró munka).
Na de voltak közben netes elemzések is, novellák, egy norvég pártprogram :), meg még egy csomó hasonló ''misc'' dolog :D -
#36
Superman
nagyúr
Hacked_3893
#35
Superman
nagyúr
válasz
Hacked_3893
#35
üzenetére
Ez szép önvallomás volt. Gratulálok. Mivel én is fordítottam egy pár dolgot, megkérdezném, hogy te mivel foglalkoztál a fordításon belül. Mindent, vagy csak egy bizonyos szakterülethez tartozó dolgokat fordítottál?
-
#35
Hacked_3893
csendes tag
Hacked_3893
csendes tag
Ja, és vannak BARÁTAIM, akikre az életemet is rábízhatom. EZ nagy szó. És teljesen komoly, kipróbált dolog :)
-
#34
Hacked_3893
csendes tag
Hacked_3893
csendes tag
Szevasztok. Szerintem a pénz boldogíthat… Ha időt veszel vele magadnak, és azt úgy használod, hogy elégedettebb lehess magaddal! Én főként ezért szeretnék több pénzt. Nagyon sok mindennel szeretnék foglalkozni, amire egész egyszerűen nincs időm. Régen nagy hobbim volt az elektronika, áramköröket csináltam (úgy tizenöt éve…) és BOLDOG voltam vele. Egy csomó nyelven tudok valamennyire (általában csak kicsit), és szeretnék foglalkozni velük (az is jó móka lenne, mert olyan könyveket olvasnék, + filmeket néznék, amikhez amúgy is van kedvem:))
Nem is olyan rossz ez a világ… De rohadt nehéz ügy, az biztos. Alkotni valamit, fejleszteni magad, nem a célnak, hanem az útnak örülni – ezek sokat segíthetnek. -
Húú ti nagyon profik vagytok elemeztek viszonyítotok meg minden.
Én 23 évesen még nem is gondoltam ilyesmire.
Nem rég kezdtem el dolgozni, jövő nyáron remélem diplomát szerzek most télen meg jogsit.
De igazából még próbálok szórakozni diákként élni remélem még nem maradtam le semmiről. :) -
#31
Superman
nagyúr
Satan-Claus
#14
Superman
nagyúr
válasz
Satan-Claus
#14
üzenetére
Jó érzés, hogy meg tudlak lepni. :DD El kell oszlassam a félreértéseket: nem azért nyitottam ezt a topikot, hogy síránkozzak, vagy bárki más ezt tegye. Egész egyszerűen arra voltam kíváncsi, ki hogyan gondolkodik magáról, ki mit gondol az eddigi életéről, eredményeiről, ''persze csakis objektív és tárgyilagos módon.''
Ami a gonosz, csúnya vállakozókat illeti: ez életem egyik meghatározó ténye, mert családon belülről érint. Nem tudom magam függetleníteni ettől. Én valszeg a családon belüli kapcsolat miatt több vállalkozót ismerek (nagyvállalkozókról van szó, mint említettem), mint a fórumozók együttvéve, de - ha ilyesmiról egyáltalán beszélni lehet - egy olyat sem ismerek, aki az üzleti élet írott, vagy íratlan szabályait betartotta volna.
Nem az zavar, hogy némelyik 600 -as Mercedessel jár, hanem az, hogy ebben az országban a látszatdemokrácia bújtatottsága alatt bármit megtehetnek és meg is tesznek, miközben nagy ívben tesznek a diplomára, a tudásra, meg mindenre. Az USA, meg Nyugat - Európa azt az illúziót sugallja, hogy ezeket a fickókat is el lehet kapni, nem kell fetsisizálni őket, ahogyan ez az ország teszi. Egy ilyen kis országban nagyon visszatetsző, ahogyan kezeljük ezt a dolgot.
Más: a könyvkiadás témája. Valóban több könyvet is fordítottam, meg cikkeket is, de mit kellett szenvedni azért, hogy kiadják!! Jól ismerem az egyetemi szféra belterjességét és azt, hogyan működnek a dolgok, na meg van összehasonlítási alapom a külföldi könyvkiadás tekintetében is. Sajnos soha nem tartoztam a legbelső körökbe, így minden nagyon nehezen ment. Hogy ez értékesebbé teszi -e számomra a dolgot? Nem. Attól nem becsülöm meg jobban, mert mehetett volna sokkal könnyebben is. Egy példa:az Osiris - Gond Könyvkiadóban dolgozik szerkesztőként - íróként, lektorként egy ELTE -s tanár. Bármit is visz, azt rögtön ki kell adni, pedig elvileg van egyfajta átfutási idő. Szerencsére engem nem tanított a PhD klépzéen. :DD :DD -
#30
Superman
nagyúr
Satan-Claus
#14
Superman
nagyúr
válasz
Satan-Claus
#14
üzenetére
Jó érzés, hogy meg tudlak lepni. :DD El kell oszlassam a félreértéseket: nem azért nyitottam ezt a topikot, hogy síránkozzak, vagy bárki más ezt tegye. Egész egyszerűen arra voltam kíváncsi, ki hogyan gondolkodik magáról, ki mit gondol az eddigi életéről, eredményeiről, ''persze csakis objektív és tárgyilagos módon.''
Ami a gonosz, csúnya vállakozókat illeti: ez életem egyik meghatározó ténye, mert családon belülről érint. Nem tudom magam függetleníteni ettől. Én valszeg a családon belüli kapcsolat miatt több vállalkozót ismerek (nagyvállalkozókról van szó, mint említettem), mint a fórumozók együttvéve, de - ha ilyesmiról egyáltalán beszélni lehet - egy olyat sem ismerek, aki az üzleti élet írott, vagy íratlan szabályait betartotta volna.
Nem az zavar, hogy némelyik 600 -as Mercedessel jár, hanem az, hogy ebben az országban a látszatdemokrácia bújtatottsága alatt bármit megtehetnek és meg is tesznek, miközben nagy ívben tesznek a diplomára, a tudásra, meg mindenre. Az USA, meg Nyugat - Európa azt az illúziót sugallja, hogy ezeket a fickókat is el lehet kapni, nem kell fetsisizálni őket, ahogyan ez az ország teszi. Egy ilyen kis országban nagyon visszatetsző, ahogyan kezeljük ezt a dolgot.
Más: a könyvkiadás témája. Valóban több könyvet is fordítottam, meg cikkeket is, de mit kellett szenvedni azért, hogy kiadják!! Jól ismerem az egyetemi szféra belterjességét és azt, hogyan működnek a dolgok, na meg van összehasonlítási alapom a külföldi könyvkiadás tekintetében is. Sajnos soha nem tartoztam a legbelső körökbe, így minden nagyon nehezen ment. Hogy ez értékesebbé teszi -e számomra a dolgot? Nem. Attól nem becsülöm meg jobban, mert mehetett volna sokkal könnyebben is. Egy példa:az Osiris - Gond Könyvkiadóban dolgozik szerkesztőként - íróként, lektorként egy ELTE -s tanár. Bármit is visz, azt rögtön ki kell adni, pedig elvileg van egyfajta átfutási idő. Szerencsére engem nem tanított a PhD klépzéen. :DD :DD -
#29
Hacked_3882
csendes tag
biker
#23
Hacked_3882
csendes tag
Szerintem addig igaz az, hogy ''a mindenkori helyzetünk objektív elemzése segíthet a jövőben helyes döntések meghozatalában'', amíg azért elemzed a helyzetet, hogy az segítsen a helyes döntések meghozatalában.
Az, hogy ''nagy összegzés'' - nekem úgy tűnik, hogy pont a húsz és negyven közöttiek sajátja a ''nagy összegzés''. Hogy utána miért marad el - talán félnek a választól, vagy pedig akkor már eel tudják fogadni a korlátaikat (és a helyzet igazságtalanságát), és az emiatt kötött kompromisszumokat. -
-
biker
nagyúr
hát igen, nézőpont kérdése.
osztálytársaimhoz képest sokat keresek, szegeden maradt kollégáimhoz képest is, de most itt pesten, a pestiekhez képest k***a keveset. :((
a lényeg szerintem, amit mindenkinek nézni kell, és nem a másikat nézegetni:
1: meg tudsz-e a keresetedből olyan szinten élni, ami megfelelő a számodra?
2: ha nem, mit tudsz tenni érte, és azt megtetted-e? -
Egon
nagyúr
Na ja... Minden nézőpont kérdése...
De ettől függetlenül: azért lehet állítani valamiképpen egy többé-kevésbé ''objektív'' mércét, amihez képest nézheted az eltelt időszak eredményeit (amibe be van kalkulálva a közeg, a lakhely lehetőségei, az iskolai végzettség stb.), illetve viszonyíthatsz másokhoz (osztálytársak, barátok, ismerősök, rokonok stb.).
De így is nehéz megítélni a dolgokat: pl. van olyan volt középiskolai osztálytársam, aki kb. négyszer annyit keres (bruttóban) mint én, viszont van olyan volt főiskolai évfolyamtársam, aki meg hozzám viszonyítva alig több mint harmadannyit keres...:) -
biker
nagyúr
hát én is gondolkodtam, és a következőre jutottam:
elégedettnek kell lennem, mert:
1: van állásom, és a menyasszonyomnak is
2: ki tudjuk fizetni az albit, és meg tudunk a maradékből élni
3: a maszek meló egyre jobban beindul, és alakul a jobb lét
ha azt nézem, hogy
1: a meló nem tetszik, de ez van...
2: alig marad pénz, amit elszórakozzunk, csak megélhetés biztosított
3: a maszek meló mellett alig marad idő pihenni
akkor nem vagyok elégedett, de az első verzió jobb, tehát nem gondolok a kettes verzióra.
szerintem ennyi.... -
#22
Den
veterán
Satan-Claus
#21
Den
veterán
válasz
Satan-Claus
#21
üzenetére
''Szerintem az ember bőven ráér egy nagy összegzést vetni az életéről úgy 65-70 éves korában'' :t
-
Den
veterán
-
#19
Den
veterán
Satan-Claus
#14
Den
veterán
válasz
Satan-Claus
#14
üzenetére
Szerintem nem elég 65-70 évesen számotvetni. Egyrészt nem biztos hogy megéred, másrészt elég gáz ha 70 évesen jössz rá hogy 25 évesen változtatni kellet volna az életeden, és akkor nem csődölsz be.
Időnként kell a számvetés, hogy tudd hogy jó irányba haladsz, és hogy időben tudj változtatni ha szükséges. Nyilván a dolognak csak úgy van értelme ha az ember nem ámítja magát, vagy nem adja föl az első rossz jelre.
Én egyébként abszolút elégedetlen vagyok az életemmel, semmit nem értem el amit eddig kellett volna, de majd látjuk... -
Den
veterán
Superman, te egy sikeres ember vagy. Nem értem hogy a könyfordítás, programírás hogy pottyanhat mások ölébe, ezek olyan dolgok amikért dolgozni kell. Ha az ölbepottyanásnál a gaqzdagságra gondolsz, arra csak azt tudom mondani hogy a pénz nem boldogít, ami ugyan elcsépelt közhely de nagyjából igaz. A pénz _önmagában_tényleg nem boldogít. Felületes vágyakat gyorsan ki lehet vele elégíteni, de képtelen tartalommal megtölteni az életet, akkor meg semmit nem ér a pénz ha az ember élete kong az ürességtől. A pénzt elköltöd és mi marad utána, utánad? Semmi, viszont neked megmaradnak a kemény munkád eredményei.
-
#15
Satan-Claus
senior tag
Satan-Claus
#14
Satan-Claus
senior tag
válasz
Satan-Claus
#14
üzenetére
És most pár javítás az érthetőség kedvéért :) :
- helyeas = helyes
- minel = minek
- lehetőség a = lehetőség
Bocsi -
#14
Satan-Claus
senior tag
Superman
#1
Satan-Claus
senior tag
Üdv Superman. Be kell valljam engem egy kicsit meglepett ez a topic tőled, és remélem ez a ''borongos, számvetős'' hangulat csak a kinti szürkeségnek, és hidegnek köszönhető.
Az én véleményem az, hogy hál' Istennek mi még - ki többé, ki kevésbé - fiatalok vagyunk egy ilyen értékeléshez. Persze nem azt mondom, hogy csak úgy éljünk bele a nagyvilágba, a mindenkori helyzetünk objektív elemzése segíthet a jövőben helyeas döntések meghozatalában. De ha eddigi ''rövid'' életünk negatívumain keseregve leülünk a porba, akkor sajna elvész a motiváció, hiszen minel tovább gürcölni, ha nekünk úgysincs esélyünk, csak a gonosz csúnya vállalkozóknak.
Egy példa: Kb.10 éves voltam, mikor a szüleim elváltak. Anyukám, mint alkalmazott gyógyszerész dolgozott a fehérvári ügyeletes gyógyszertárban, és biza az éjszakai ügyeletekkel is nyomabérért. Aztán jött egy lehetőség a, hogy mint vezető gyögyszerés átvehetett egy vidéki gyógyszertárat. A kereset itt sem volt sokkal nagyobb, és bőven a csóró kategóriába tartoztunk. Ha anyu itt csinlál egy összegzést (kb. 37-38 éves volt), valszeg rögtön elmegy a kedve az egésztől. De hajtott tovább, jött a rendszerváltás a maga privatizációival, és az ölébe pottyant a lehetőség, hogy megvegye a gyógyszertárat, amit addig mint állami alkalmazott vezetett. Azóta a cég felvirágzott, és anyu így 50 évesen elmondhatja, hogy igen jól megél abból, amiért életében dolgozott.
És mi a tanulság? Szerintem az ember bőven ráér egy nagy összegzést vetni az életéről úgy 65-70 éves korában. Addigra már biztosan elválik, hogy mit hozott nekünk az élet, és a számvetés is garantáltan érdekesebb, és tartalmasabb lesz.
Addig is én kíváncsian várom, hogy mit hoz a holnap, és szerintem te is inkább a jövőbe nézz, minthogy a múlton keseregsz.
(Bocsi ezért az utolsó közhelyért, de annak ellenére, hogy a közhelyek szinte mindig igazak, gyakran elfeljtjük őket.)
És most bugizzunk!!! :DD :DD :DD -
petyaman
tag
Kedves SM!
Ahogy a topicnyitó hozzászólásodat elolvastam, egyből valamiért elszomorodtam. Kábé húsz perce rágom magam ezen, de nincs igazán rá magyarázat. Pedig elégedett lehetnék, három hónap után lesz végre fizetésem, kettesben élek egy nővel, akit nagyon szeretek (és nem az anyám :) ), úgy néz ki tudok fejleszteni egy keveset, az írásaimat húzás nélkül elfogadják az egyik kulturális portálon. Ellenben 12 órás műszakokban dolgozom, a kedvesemmel ritkán látjuk egymást, mert ki kell fizetnünk a közös élet albérleti költségeit. Tehát jelenleg majdnem szó szerint egymásnak vásároljuk a boldogságot.
És ez még csak nem is hullámvölgy, csak ambivalencia. Az egymás mellett maradásért hajtunk, ami, ha nem vigyázok, elszakít minket, mert elhidegülünk.
Fene, ez már siránkozás, de mert megkérdezted...
Meg jó is volt leírni valahogy. -
JulWCZar
senior tag
Elégedettség. Ha a programjaimat használják, és arról kapok e-maileket hogy vkinek segítséget nyújtottak a munkájában az mindíg kárpótol a programozás miatt ''elfecsérelt'' időért.
Ha sikerül mindennap egy kicsit pofozni az egyik progin, vagy sikerül valami újat bemodellezni a készülő CS pályámra, akkor elégedett vagyok. -
#11
wassermann
addikt
wassermann
addikt
Az egész nem könnyű!
Szerintem, ha csak jobb és rosszabb napok váltakozásából áll az élet akkor alapvetően nem rossz - mert utólag mindenki csak a jókra emlékszik. A bibi akkor van, ha hosszabb völgymenetben haladunk, vagy ha több területen szenvedünk egyszerre (munka, család, egészség). De az emberek 99%-a még innen is talpra áll.
A társadalom más rétegeiről meg az a véleményem nem kell valakikhez hasonlitanunk - főleg, ha még nem is rokonszenvesek. Ők is élik a maguk életét, én is - legfeljebb kicsit arrébb költözöm, ha már nagyon zavarnak. -
#10
Superman
nagyúr
michael jackson
#9
Superman
nagyúr
válasz
michael jackson
#9
üzenetére
Önmarcangoló? Nem, ez azért túlzás. Nevezzük inább elemzőnek. Sokszor hagyom magam sodortatni az árral és néha egyáltalán nem törődöm azzal, hogy mi lesz holnap.
Amit a vállalkozói rétegről írtam, sajnos van benne tapasztalatom, nem csak a kisujjamból szoptam. Édesapám testvére nagyvállalkozó (Miskolc egyik legtehetősebb vállalkozója). Iszonyú, hogy mi folyik ott családon belül és milyen ismerősei, haverjai vannak ennek az asszonynak
Gátlástalanság, pofátlanság, simli, becsapás, ezek dominálnak. Ezért gondolkodom el néha azon, volt - e értelme bármit is tanulni.
Ami a topikot illetti: ha valaki nm teszi fel magának most ezt a kérdést, akkor az úgyis kibukuk előbb, vagy utóbb. Csupán a kíváncsiság motivált, hogy ki mit szól hozzá.
michael jackson: Tekintsd ezt egyfajta szociológiai felmérésnek, most nem az én elemzésemről van szó! -
#9
michael jackson
csendes tag
michael jackson
csendes tag
Superman, valahogy úgy érzem, nagyon töprengő, sőt, talán önmarcangoló tipus vagy. szerintem aki ismer, nem lepődik meg azon, hogy egy ilyen topicot indítottál...
-
hungeek
senior tag
én a magam 16 évével csak tervezek leginkább.
bár pár álmom megvalósult eddig:
- saját szerver (saját pénzből, nyári munkából, webdesignból, nem apuci pénzéből) 100 mbit-es hálón
- az ország egyik legerősebb gimijébe járok
- saját webdesign cég
igaz ez nem olyan sok, és ezek nem egy élet munkáját tükrözik.....
majd meglátjuk 20 év múlva :) -
zozi
tag
Amikor sikerül valami az életben, elérsz valamit, mindíg elégedettséggel tölt el. Ilyenkor mindenki elégedettnek érzi magát. A kérdés, hogy a pozitív vagy negatív élmények vannak-e többségben az életben. Ez persze hozzáálás kérdése is. Én személy szerint ma vettem az autómra új kipufogót, és elégedetten vettem tudomásul, hogy 38 eft-ért megszűntek az eddigi efektek. Mikor veszel valami új dolgot, nézz a tükörbe és látni fogod az elégedettséget az arcodon. (remélem) Az meg szerintem nem baj, ha valaki megdolgozik azért amit elér, így legalább meg is fogja becsülni azt. UF
-
JulWCZar
senior tag
''És bevallom kissé dühös is vagyok, hogy ennyi diplomával, meg képesítéssel a közelébe sem jöhetek az ún. magyar vállalkozói elitnek, akiké az ország Magyarországon és mindent megtehetnek sajnos ellenőrzés nélkül.''
Hát ja. Az első dolog amit el kell érned: egy rokont/ismerőst találni ezek között :( -
S.p.A
tag
Én szerintem a magam 21 évével viszonylag fiatalnak számítok. Nem tudom, hogy kell e ilyenkor már számvetést tenni. Én eddig meg vagyok elégedve. Sok olyan dologban volt már részem, amit nagyon - de nagyon - sok embernek soha nem is lesz lehetőség. Gondoljunk itt arra, hogy véletlenül kikeveredtem az Amerika Egyesült Államokba egy hétre és lehet, hogy vki soha el sem hagyja a faluját/városát én meg már a Föld - majdnem - tulsó felén is voltam.
Nekem gyakran jutnak eszembe az emberek millói, akik akkora szegénységben élnek, hogy hozzájuk képest királyi vagyonnal rendelkezem (már itt a pénztárcámban is).
Inkább magával a RENDSZERREL (vagy rendszertelennséggel) nem vagyok megelégedve, az több mint rossz:(((. De ez talán nem ez alá a cím alá tartozik... -
Superman
nagyúr
Na jó: kezdetnek talán én. rengeteg mindent elértem az életben: könyvet fordítottam, amit kiadtak, programokat írtam, amiket használnak, külföldön élhettem. Igazából eddig jó életem volt, mégsem vagyok igazán elégedett, mert sokkal több munkába került mindezt elérni, mint akinek minden az ölébe pottyant.
A nagy helyzet az, hogy nekem mindenért nagyon meg kellett dolgozni. Csak egyet szerettem volna elérni: hogy egyszer, csak egyszer valami igazán könnyen menjen.
Meg persze a gyermekkori álmok sem igazán valósultak meg. És egy hülye vagyok, hogy 1999 - ben nem maradtam Bécsben, pedig maradhattam volna. Így most sajnos nincs pénzem arra (az egyik gyerekkori álmom), hogy elutazzak Kenyába. És bevallom kissé dühös is vagyok, hogy ennyi diplomával, meg képesítéssel a közelébe sem jöhetek az ún. magyar vállalkozói elitnek, akiké az ország Magyarországon és mindent megtehetnek sajnos ellenőrzés nélkül. Szubjektív érzés tudom, de nagyon ellenszenvvel viseltetek az ügyeskedő vállalkozókkal szemben. (Itt most senki ne egy hardver - szoftver kiskereskedésre gondoljon.) Ennyi első közelítésben...
Aktív témák
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro 5g 8/256gb - Szép állapot, akár beszámítással
- LG 70UN74003LA Smart LED Televízió, 70" (177 cm) - 4K Ultra HD, HDR, webOS
- TP-Link RE650 AC2600 (RR650) WIFI hatótávbővítő
- BONTATLAN Új Iphone 16 és 16 Plus 128-512GB 1év APPLE garancia gyári független Deák AZONNAL Átvehető
- ÚJ Bontatlan iPad Air 6 - 7 gen 11 és 13 Minden szín 1 év Apple Garancia Azonnal Átvehető DEÁK Térné
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Xiaomi Redmi Note 10 Pro 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A12/Samsung Galaxy A22/Samsung Galaxy A32/Samsung Galaxy A52
- BESZÁMÍTÁS! Apple iMac 27" 2020 i7 128GB RAM 512GB SSD garanciával hibátlan működéssel
- Apple iPhone 12 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest