Azt hitted ismered. Azt hitted, hogy ő az a tipikus girnyó srác abból a fiúbandából, akiből aztán majd egy dagadt, magányos, elvonóról-elvonóra járó ürge lesz. És igazad volt! Vagyis nem, mert ma este olyan oldalát láthatod, amire sosem gondoltál, pedig születése óta egy ritmust dobog a szíve: a swing-ét...

Nem egy vidéki művház színpadképe...

Na jó, elismerem, egy kicsit nyálasra sikerült Rupert Everett bevezetője, de egyébként teljesen igaz. Sosem voltam Take That rajongó, de még én is emlékszem rájuk, főleg a Babe c. szám kapcsán, s az az egy biztos, hogy egyikőjükből sem néztem volna ki egy ilyen produkciót. Így aztán erős kétségek közepette álltam neki ennek a DVD-nek, nem csak RW miatt, hanem azért is, mert az egyik kedvenc stílusomról volt szó. A swing művelése elég nehéz feladat, mind zenészként, mind énekesként, pedig elsőre egyáltalán nem tűnik annak, dallamos, fülbemászó jellege miatt.

Minden dalnak története van, s minden dalban egy élet van.

[link]

Életem egyik legmeghatározóbb élménye tizenegy éves koromban történt. 1991 nyarán egy egész hetet töltött városunkban egy nemzetközi zenekar és kórus magyar csapata. Az a megtiszteltetés ért, hogy velük tölthettem az egész hetet, mint idegenvezető, talpraesett kölyökként ez igazán testhezálló feladat volt számomra. Emlékszem, amikor édesapám kiosztotta a szervezői kitűzőket, egy kicsit mérges voltam, egy hétig se foci, se haverok, micsoda pazarlása ez a rövid szünidőnek. Mondanom sem kell, az első nap végére egészen megváltozott a véleményem, büszkén viseltem az IDEGENVEZETŐ feliratot. Olyan fiatalokkal - többnyire huszonévesekkel - találkoztam, akik az egész országból gyűltek össze azért, hogy egy nyáron át, bejárva a nagyobb és kisebb városokat, a zenével érintsék meg az emberek szívét. Akkor még csak kapisgáltam, hogy mekkora önfeláldozás kellett ehhez, fizetés nélkül, minden héten más és más helyen szolgálni. A körülmények már a felkészülés alatt úgy összekovácsolták a 16 fős zenekart és a 26 fős énekkart, hogy álmélkodva néztem azt a hihetetlen összhangot és egységet, ahogy együtt dolgoztak.

Általános nézet, hogy a női lélek bonyolult, érthetetlen. Sosem értettem ezzel egyet, az azonban egészen bizonyos, hogy más, de egyáltalán nem kifürkészhetetlen. Olyan ez mint az autóknál, mindegyiknek van kereke, kormánya, eleje, hátulja, mégis a dízel motor egész más elven működik, mint a benzines. Felületes megfigyelő számára nincs túl sok különbség, de a részletekben rejtőzik a kisördög, más a hajtóanyag, másképp kell vigyázni rá, speciális olaj szükséges hozzá. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, rövid időn belül komoly rendellenességekkel találjuk szembe magunkat.

Az egyik legjobb példa arra a mélyről fakadó totálisan illogikus gondolkodásra, ami a hölgyek legtöbb döntésére befolyással van, a cipő. Számomra felfoghatatlan, mi késztet egy emberi lényt arra, hogy olyan lábbelit válasszon, amitől pár évnyi használat után teljesen eltorzul a lábfeje. Ezt nem lehet ráfogni arra az általános nézetre sem, miszerint döntéseiknél az érzelmek sokkal fontosabb szerepet játszanak. Főleg nem most, az agyonemancipáltság csúcsán, mikor felháborodva utasítanak vissza minden olyan feltételezést, hogy ők a férfiaknak akarnának tetszeni. Nekik ez tetszik és kész. Bár ez nekem kissé hihetetlen, némileg elgondolkodtató, miért tartják meg ezen szokásukat azok a nők is, akik már megállapodtak, házasságban élnek. Azt kétlem, hogy férjük hajtaná őket ebbe az őrültségbe, így marad a fentebb említett ok: ők dízelek.

Nincs még egy hete sem, hogy - Nagy film-barkochba topic néven - új topic indult útjára a Prohardver! fórumán. Magam sem gondoltam indításkor, hogy micsoda "karriert" fog befutni pár nap alatt, hiszen eredetileg csupán unaloműzésnek szántam Tibiajax ötletének továbbgondolásaként. Megalkottam pár alapvető szabályt és felajánlottam egy díjat, hogy azért legyen teteje is a dolognak, és bíztam benne, hogy a moderátorok nem végzik ki a topic-ot. Eleinte néhányan tévedtek csak be, azonban nem egészen 3 órával később, délután kettőkor beindult a játék, valami őrült tempóban.

Este 6-kor, már közel 500 hozzászóláson és 20 feladványon voltunk túl, ám a java még ezután jött. Egyre többen csatlakoztak a játékhoz, így nagyon kiélezett lett a verseny, sokszor csak másodperces különbségekkel érkeztek a megoldások. És élveztük. Élveztük, mert játszottunk, közben jókat nevettünk, izgalmas este volt, így nem fért kétség ahhoz, hogy folytatni kell. Mondanom sem kell, a hétvége ezzel telt és nem csak azért, mert az ónos eső miatt ki sem lehetett menni a házból. Lassan kialakult a törzsgárda, de közben folyamatosan újabb és újabb játékosok csatlakoztak hozzánk, sokszor komoly kihívást jelentett az események követése.

Hozzáértők szerint a tenor a legnagyszerűbb férfihang, ugyanis egy jobb tenor akár 3 oktávot is képes torokhangon kiénekelni. Magyar viszonylatban talán egyedül Varga Miklós neve ismertebb szélesebb körben, a nemzetközi porondon pedig a három klasszikus tenor (Pavarotti, Domingo, Carreras), még a legbarbárabb tuc-tuc rajongó előtt is ismert, de Andrea Bocelli is hasonló népszerűségnek örvend. Talán nem kell ecsetelnem, hogy ilyen nevek közé bekerülni nem éppen egyszerű feladat, Josh Groban-t mégis velük együtt emlegetik, annak ellenére, hogy alapvetően bariton hangfekvéssel rendelkezik.

A legjobb dolgok váratlanul jönnek, gondoltam, amikor az egyik sorozat évadzáró epizódjában láttam és hallottam énekelni egy fiatal fiút, valami hihetetlen hangon. Legalábbis számomra hihetetlen hang, ritkaság az ilyen, igazán szép, karakteres férfihang, van mélysége, de tenori magasságokba is merészkedik. Kisebb nehézségek árán sikerült kideríteni, hogy ki is ez a srác, s a meglepetésem csak fokozódott amikor kiderült, hogy mindössze 20 éves volt, amikor is a fentebb említett sorozat, az Ally McBeal egyik epizódjában előadta a You’re still you c. számot. Biztos voltam benne, hogy egy ilyen produkció után felfigyeltek rá a szakemberek, azonban tévedtem, hiszen ez a szereplés tulajdonképpen már többévnyi figyelemreméltó előadás eredménye volt.

Kissé félve kezdek neki ennek az írásnak, arra gondolván, hogy talán az őszi búsulósokhoz hasonlóan, Kalandor a karácsonyi utálkozós írásokra is kötött fogadást. A téma lerágott csont bizonyos tekintetben, hiszen manapság már szinte mindenki tudja, hogy a karácsony tartalmilag nagyjából annyira keresztény ünnep, mint a Hanuka. Persze néhány egyház csakazértis tartja magát a giccsjézuskás borzalomhoz, ám sajnos tény, hogy nagyon-nagyon kevesen emlékeznek meg őszintén Jézus születéséről. De nem erről akarok írni.

Az egyik legnagyobb bevásárlóközpont mellett dolgozom Székesfehérváron, így a közlekedést illetően bőven kijut az ünnepi őrületből. Nem is tudom milyen jelzővel illessem azt a jelenséget, amikor a "szeretet ünnepére” készülődve az emberek egymáson taposva, habzó szájjal törtetnek előre, hogy megszerezzék az "ajándékot”. Divat is szidni a multikat, és igaz ami igaz, rendkívül visszataszító üzletpolitika, hogy már októberben kezdődnek a karácsonyi akciók, ami néhol úgy megzavarja a beszerzőket, hogy a csokimikulás mellett ott figyel a nyuszika is. Na és persze az utolsó napokra tartogatott hihetetlen méretű akcióktól is borsódzik az ember háta, hiszen aki kicsit megfigyelte már ezeket az "árzuhanásokat”, tudja, hogy igazából minden drágább, mint egyébként lenni szokott. Ám a minap elgondolkodtam azon, hogy vajon a tyúk volt előbb, vagy a tojás. Úgy vélem, ebben az esetben a tojás. Hiába fordult meg mára a módi, miszerint a vásárlási szokásokat manapság már formálják, nem lereagálják, sokra nem mennének az utolsó heti akcióikkal, ha az emberek nem csináltak volna költekezési agymenést a karácsonyból. Így meg, jól jár a nép is, hiszen lehet indokolni az utolsó pillanatra hagyott bevásárlást azzal, hogy akkor az olcsóbb.