Régi fotók között kutatva akadtam rá erre a családi kincsre, édesapám Isztambulból küldött üdvözlőlapjára. Az egy dolog, hogy hihetetlenül repül az idő és már 32 éve ennek, de érdemes alaposabban megnézni a borítót, nem semmi volt a török bazár. Olyan csodákat hozott onnan, amikről még nem is hallottunk, mint például a Sharp számológépes kvarc óra vagy a Kodak kompakt fényképezőgép (mindkettő működőképes a mai napig). A címet én retusáltam ki.

Nem fűznék semmit hozzá, nem semmi a produkció, remélem jó sokáig eljutnak (katt a képre).

Tegnap akadtam rá erre az élő közvetítésre, amely a nagyhalászi református templom tetején lévő gólyafészekről sugároz élő képeket. Azóta untatom az ON topic népét a témával, nagyon érdekes és teljesen addiktív.

Katt a képre a közvetítés megnyitásához!

Egyelőre még nem látom át teljesen a helyzetet, azt sem tudom, hogy jelenleg a fiú vagy a lány tartózkodik a fészekben, de mivel néha "leül", valószínűsíthető, hogy a tojót láthatjuk perpillanat. Viszont akkor hol van az ura?

A hölgyemény egyébként a Hajnal névre "hallgat", a hímet pedig Halásznak hívják. Már jó pár éve ott a kamera, de idén remélhetőleg el tudom csípni a kikelést, nagyon izgalmas lesz majd a fiókákat is megfigyelni.

Irtózatosan béna vagyok rajzolásban, egyszer kaptam hármast egy rajzomra, nagyobb ünneplést csaptunk mint a szülinapomon. Éppen ezért komoly rettegés előzi meg ha én kerülök sorra a rajzolásban amikor Activity-zünk, amiért senkire nem tudok megharagudni, hiszen teljesen megalapozott a félelmük. Viszont a múltkori játék során olyan sikerélményem lett, a csapattársam elsőre kitalálta, a többieket meg a padlóról szedtük össze, annyira röhögtek egyrészt magán a rajzon, másrészt a tényen, hogy ezt valaki ki tudta találni.

Gondoltam megosztom, hogy tényleg mákom volt és teljesen elborult agyú csapattárs kellett a sikerhez, vagy azért kitalálható a feladvány (a képre kattintva nagyobb méretben is látható):

Összetett szó, számokkal jelölve

Kimaradt pár év az utolsó címlapos írásom óta, akkor még nem volt oldalakra bontható az írás, a megtekintések száma másként is nézett ki. De nem is a konkrét szám az érdekes, hanem az oldalankénti változás, no meg, hogy ezek vajon mit jelenthetnek. Nézzük hát:

Az első oldalhoz tartozó megtekintések száma egészen hihetetlen, viszont rögtön helyreteszi az embert a másodiké, egy laza ezresnek már az elején elment a kedve a folytatástól. Hajjaj. A második oldal után, ahol kissé kiléptem a mesélő szerepéből, hogy száraz tényeket ismertessek, kicsivel több mint 1300-an gondolták úgy, hogy köszi, ennyi elég volt. Elgondolkodtató. Lehet, hogy jobb lett volna ezeket az alapvető dolgokat is a hozzászólásokban felmerülő kérdések kapcsán kifejteni?

Jó hír, hogy a harmadik oldaltól kevésbé drasztikus a csökkenés, de még mindig nem elhanyagolható, 200-500 közötti az elpártolók száma a nyolcadik oldalig. Viszont akik péntekig eljutottak, azoknak a nagy része már kitartott a végéig. Az utolsó oldalon növekedés is tapasztalható, valószínű, hogy az útközben megfáradtak egy része csalt egy kicsit és megnézte a végkifejletet.

Ma van 10 éve, hogy regisztráltam a Prohardverre. Durva. Gondoltam rá, hogy írok néhány magvas gondolatot, de rájöttem, hogy csak számomra van ennek jelentősége.

Azért boldog évfordulót kedves PH!

Eredeti címe Svetat e golyam i spasenie debne otvsyakade, bolgár, magyar, szlovén és német közreműködéssel készült. Nagyjából ez az, ami a mi filmeseinknek nem igazán megy, úgy visszaemlékezni még a legigazságtalanabb, legfájdalmasabb dolgokra is, hogy közben nem akarod felakasztani magad. Pedig benne van ebben is a Balkán minden bánata és siralma, csak nem kínlódásosan, és bár én is csak épp, hogy elcsíptem az egész vörös móka végét, teljesen magával ragadott a film hangulata. Hízott a májam rendesen, mert úgy tűnik, Európában még bolgár szemmel is a magyar lány jelenti a szépséget. Kötelező darab, engem megvett kilóra.

Harmincnegyedik karácsonyom lett az első, amit egyedül töltök. Család szétszórva, én sem abban az országban élek, ahol születtem, és sok más egyéb apróság miatt alakult így. Nem is olyan régen, 20-30 évvel ezelőtt, az ünnep előestéjén valószínűleg a családtól, rokonoktól, barátoktól kapott képeslapokat bámultam volna csendes magányomban. De a technika, mint oly sok mindenben, ebben is megváltoztatta az életünket. Minden nap használjuk, életünk mindennapos részévé vált a Skype, néha úgy érzem, többet kommunikálok az otthoniakkal, mint amikor Magyarországon éltem. Vicces, de nem is nekem jutott eszembe a konferenciahívás ötlete, hanem édesapámnak, az állítólagos technikai analfabéta generáció tagjának.

Miként is lehetne jól összegezni ezt az élményt... Nem találom a megfelelő szót rá. Sok-sok éve már, hogy nem állítunk fát, nincsenek meg a klasszikus karácsonyi díszletek a szülői házban, mégis, ahogy bekapcsolódtak a hívásba, egyből megtalált a hangulat, aminek egész idáig még szikráját sem éreztem. Bekúszott orromba a diós beigli és a halászlé illata, miközben édesanyám elmorzsolt néhány könnycseppet: " jaj kisfiam, olyan messze vagy". Apám elnéző mosollyal törölgette le arcát, öcsém persze jót mulatott a háttérben. A teljes elérzékenyüléstől egy határozott kopogás mentett meg bennünket, egy ideig az üres nappalival szemeztem, majd egyenként feltűntek a közeli rokonok, nagynéni, nagybácsi, unokanővér. Újabb tányérok érkeztek a megszokott finomságokkal, megjátszott felháborodással kértem őket, hogy pakolják el a kamera elől, miért kínoznak engem. Valószínűleg a Skype űzött csúnya tréfát velem és pont az ellenkezőjét hallották, mert közel 5 perces bemutatót tartottak a felsorakoztatott harapnivalókból.

Ülnek a polcon ők. És néznek,
mint dekormackók a csecsebecse-boltban.
Akkor is látnak, amikor szépnek
talál egy pasi. És ülnek ottan
kisimult arccal és lesik, hogy lesz-e
az este végén egy újabb esély,
hogy két hónap múlva majd reményed vesztve
a barátnődnek sírva mesélj

az elmondhatatlanról, elcsukló hangon.
Ők már értik, mi zajlott itt bent:
eggyel többen ülnek a polcon
s az új fiú addigra elmondott mindent

Hogyan kerülnek oda, a polcra?
Egy perc, két hónap és egy durva hét.
Legtöbbjük mintha csak egy pormacska volna,
nem tudják, hányan is lesznek még.

Hogyan kerülnek oda, a polcra?
Egy perc, két hónap és egy durva hét.
Legtöbbjük mintha csak egy pormacska volna,
nem tudják, hányan is lesznek még.