Disclaimer: Nem én írtam ezt a sztorit, csak megtaláltam a vinyómon nézelődve, úgyhogy a credit nem tudom kié, mindenesetre ismét jót röhögtem rajta, gondoltam megosztom veletek is. Némi Morrowindes ismeret nem árt a teljes élvezethez, de érthető anélkül is.
Hol bolt, hol nem bolt, mindenesetre vendéglátói egységnek számított az a kicsiny kis ivó,ami az élő emberek lakta világ és a túlvilág között, a síkok közti háló egyik csomópontjában, a semmi határán állt. Az ivó a Looser Dyers Inn nevet viselte, hogy ez mit jelent, azt senki sem tudta, mert senki nem beszélte a síkok közti nyelvet.
Az ivóban azon az estén, Azura havának háromszázkilencedik napján jó sok vendég üldögélt. A vendégek legnagyobb része Félmeztelen sötételf volt, aki idejük nagy részét álmodozással töltötték, a másik legnagyobb része sötét kinézetű fekete communális ruhában lévő maffiózó, CT tetoválással a bal fenekén.
A harmadik legnagyobb csoport egytől egyig a sötét testvériség szemüveges pilótasityakjában volt, és némelyek párban, némelyek egyedül üldögéltek, és paralizálós kardjaikkal az asztalt kaparászták. Akadt azonban egy kis csoport, a központi elhelyezkedésű, ámde egy sötét sarokban található 30 fős Kerekasztal körül, akik egyáltalán nem mutattak ilyen átlagos kinézetet. Volt ott minden, gyíkember, elf, ork, khajit, volt ott teljes vértes lovag, íjász, pap, tolvaj, fejvadász, barbár, sőt még egy teljes vértes ork varázsló is akadt, de az ő története már örök homályba vész. A cifra társaság jókedvűen beszélgetett, falatozott, és várt.
Persze, hogy mire, azt egyikük sem tudta. Ez egy idő után feltűnt, és egy bizonyos Le’Croix
nevű varázsló fennhangon megkérdezte:
- Emberek, mire várunk mi itt? – válaszként sokféle reakciót kapott, fejrázást, értetlen nézést, sőt, még egy „ember a te jó édes anyád”-at is a teljes vértes ork varázslótól. Mivel senki nem tudta a választ, még az egyik kis asztalnál egyedül üldögélő idegen sem, Le’Croix még egyszer megkérdezte:
- Emberek, mire várunk mi itt? – a reakció majdnem ugyanaz volt, mint azelőtt, kivéve az ork varázslót, aki a sértést megismétlő arcátlant egy csatabárd sújtással jutalmazta, röpke 400 HPt sebezve a 40-50 tűzsebzésen kívül. Ezt a pillanatot választotta egy okoskodó imperial ruhás Khajit, hogy ünnepélyesen szót emeljen:
- Jaj de buta vagy te ostoba ember. Azt hiszed mert varázsló vagy, már mindenhez értesz? No, mivel látom, hogy a díszes társulatból senkinek nincs akkora Intelligence értéke, mint nekem, így elmagyarázom. Ez a fogadó azon karaktereknek a gyűjtőhelye, akik borzalmasan buta módon fejezték be Morrowindi pályafutásukat, tehát pancserül, balfék módjára haltak meg, viszont legutóbbi elmentett állásuk annyira régi, hogy a gazdájuk nem tudja, érdemes-e egyáltalán folytatni velük a játékot, vagy hagyja őket a francba, és kezd egy újat.
- Aha – hümmögött a tömeg – és ez mit jelent?
- Fogalmam sincs, de ez áll a cégéren.
- Tehát mi itt mind bután haltunk meg? – kérdezte egy fekete köpönyeges, varázslóbotos alak
- Ezek szerint igen – válaszolta a macskaember.
- Te például hogy haltál meg?
- Én őrségben gubbasztottam Gnisis tornyán, és nem vettem észre, hogy egy 2000 fős ork hadtest közeledik, akik végül megöltek.
- Ő, az elég égő. És mikor volt az az utolsó megmentett izé?
- Utolsó elmentett állásom 3 hónappal azelőtti, mikor elindulunk Ald Velothiba valami fogoly
elkapása miatt.
- Nem is tudtam hogy a Khajitok madarakat esznek.
- Nem olyan fogolyt, hanem foglyot. Emberi rabot. De ha olyan okos vagy, te hogy haltál
meg? – A fekete köpönyeges hümmögött egy sort, azt latolgatta, elmondja-e halála történetét. Végül letette a súlyokat, és neki kezdett:
- Kidolgoztam egy varázslatot, amitől 1000 mérföldnyit tudtam ugrani. A varázslat elég kis százalékban működött, 100-ból 1 arányban. Na, kimentem a pusztára, varázslok, nem sikerül, alszom, varázslok, nem sikerül és így tovább. Egyszer csak valaki megzavarta az alvásomat, és egy ragadozó kardfogó vérkukac volt. Annyira szétsebzett, hogy a maradék egy HP-mel az utolsó reményem a varázslat maradt, ami csodák csodájára éppen most sikerült, és kihúzott a bajból.
- És akkor miért vagy itt?
- Estél te már pofára 1000 mérföldről úgy, hogy 1 HP-d volt? – Na, ez megtette a hatását, mert
a kocsmában borzalmas hahotázás vette kezdetét.
- Jómagam haltam a legocsmányabb halált – közölte egy félig törpe, félig üveg vértezetben lévő breton pap, aki a szakrális mágia valódi beavatottja volt – Mikor ugyanis Haren Ősi Kriptáját pakoltam ki Hla Oadtól délre, félholtan, szétverve érkeztem ki a természetbe, és varázserő híján hazautazni se tudtam, gondoltam alszom egyet…– ebben a pillanatban fülsüketítő prüntyögés hallatszott az ivóban. A pap bocsánatkérő arckifejezéssel elővett extravagáns csuhája alól egy kis gombokkal ékített téglát, és a füléhez tette – Ő, heló Mark – a haverom, súgta a többieknek – figyi, most épp nem érek rá, majd visszahívlak Recallal. Cső.
No, hol is tartottam?
- Ott hogy aludtál.
- Ja, szal aludnék, de ellenség van a közelben. Mondom 0 mana 5 HP-n ez elég necces, de csak nem valami durva. Hát meglátom, hogy egy sárrák vagy micsoda. Hő, hát ez király, a sárráknak 12 HP-ja van, az én tőröm meg pont 10-as tűzsebzéssel rendelkezik az alap 3-as vas mellé. Megszúrom, erre mi van? Nem hal meg, hanem 1 HP-ja marad és megharap és meghalok. Hát így történt. Nem tudom, hogyan nem halhatott meg az a sárrák, de nagyon idegesít a probléma. – a csehóban ülők értetlenkedve néztek egymásra a matematikai lehetetlenség hallatán.
- Én úgy haltam meg – vette át a szót egy teljes kitin vértben lévő teljesen tapasztalatlannak látszó íjász – hogy gondoltam gyakorlom kicsit a nyilazást Balmora környékén, hát lövöldöztem a kukacokra, és ahogy tüsszentettem, az egyik nyílvessző magasan elszállt, bele egy ilyen repülő soklábú mamutbogárba. Odajött és szétcincált. – A kocsmában újra röhögéshullám csapott az égig, mindenki jól érezte magát.
-Én úgy haltam meg – folytatta a licitálást Destrotikus Dorton, akinek karján egy cikázó villámot ábrázoló tetoválás éktelenkedett, amit azonban senki nem látott az azt elfedő Drága ingtől – hogy nagyon rámentem a Destructionre, kifejlesztettem 100-ig, azon belül nagyon rámentem a villám sebzésre, csináltam egy varázslatot, ami 15000 villámot sebez fixen, plussz nyom egy Calm creaturet 2 másodpercre. – a kocsmában a csodálkozás moraja szaladt végig, mert a villám még oké, de az a calm creature már nagyon durva – Aztán rámentem a Daedrikus szentélyekre, kifosztottam őket, azon belül rámentem a draemorákra, mert azoknál franyec fegyver szokott lenni. Aztán egyszer láttam egy Daedrothot, rámentem arra is, hogy majd megölöm, rázizzentem az extra gyilkos szikravillámot, csakhogy reflect 100% volt rajta.
- És, mi lett a kalanddal? – hangzott a türelmetlen kérdésáradat.
- Rámentem. – mondta Destrotikus Dorton csüggedten.
- És mikor volt az utolsó elmentett állásod?
- Mikor még csak az első 1-5-ig sebző villámtűt tudtam ellőni.
- Az gáz. És Le’Croix, te hogy haltál meg?
- Le’Croixot épp most ölte meg egy ork pusztán azért, mert a társaságnak intézett általános megszólítást egy ork varázsló sértésnek vette. Nem elég hülye halál ez? – világosította föl a társaságot a fővilágosító, majd visszahúzódott a reflektorok fényköréből.
- 2016-04-10, Balástya - instakill, minor victory, 
- 2016. május elején, Szeged határában - near miss, kirohant elém jobbról, elrántottam a kormányt, így oldalról koppant neki az autónak, de valószínűleg nem lett nagy baja, mert elszaladt, mire megálltam. Az autón nem látszik semmi.
- 2016. június elején, Forráskúton - instakill, kiszaladt jobbról, de jött szemből egy furgon, ezért úgy döntöttem, hogy most a macska húzzon le egyet az életei közül.
) úgy nézett ki a dolog, hogy
