Hirdetés

Hogy miért is marhaság a másolásvédelem?

Mert csak és kizárólag azokat szopatja hülyére, akik fizettek a játékért. Ma pl ebbe az aranyosságba futottam bele a GTA4 indítása közben:

El nem hinnétek, hogy mi okozta a problémát: a Számológép és a Steam ikonja közt üldögélő Process Explorer. Eme csodálatos szoftver egy Mark Russinovich nevű úr munkája, ő hobbiból mindenféle Windows-buherátor toolokat faragott, egész addig, míg a Microsoft meg nem hívta a köreibe, azóta főállásban teszi ugyanezt.
A Process Explorer pl a Feladatkezelő és a Teljesítmény-figyelő munkáját látja el, annál egy kicsit advancedebb formában, de lényegében tényleg ennyit csinál.

Három kijelző kétféle GPU-n? Nem gond!

Sosem voltam MS ellenes, nem hiszem, hogy direkt rontanák el az op.rendszereiket, vagy bármely más szoftverüket, sőt igazából azt sem gondolom, hogy nevezett termékek el lennének egyáltalán rontva. Inkább csak a user a hülye.

Esztelen fasságokra / überritka eseményekre viszont mindig úgy tartottam, hogy a Linux a jobb választás. (meg tudod Windowson hallgatni, hogy milyen hangja van a kernelnek? na ugye, hogy nem :DDD)

Amikor fontolóra vettem a plazma TV vásárlást, akkor annak a gépre kötését szintén a fenti kategóriába soroltam, pedig látszólag egyszerű dologról van szó. Az is, ha nincs alapból két monitorod. Vagy ha mégis, akkor legalább Eyefinity-s Radeonod van. Vagy SLI-d. Vagy CF-ed. Na ebből nekem ebből csak a két monitor jutott. GeForce-on. 1 GeForce-on.

A GTX460-at viszont hiába szerelte a Gainward 4 monitorcsatival is (HDMI, 2xDVI, D-Sub), ebből egyszerre maximum kettőt hajlandó meghajtani a GPU, erről kis buborék tájékoztat az NVIDIA vezérlőpultban. Faja.

Facebook Timeline

Ahogy azt kedvenc színésznőm üzenőfaláról megtudtam, kötelező lesz.
Jippi-ká-jéj...
Csak szerintem kurvára átláthatatlanok a Timelineos profilok?

A mai nap zenéje

a Social Distortion-tól a Ring of Fire, mert rohadtul nem tudom kiverni a fejemből, úgyhogy élvezzétek ti is. Egyébként nagyon jó kis zene.

A puskagép

Egyetemista unokatestvér / lakótársam asztalán láttam ezt a gyöngyszemet és úgy éreztem meg kell veletek osztanom :)

Damen und Herren: A puskagép!

xkcd: Költözés

Külön ünnepnapot kellene kijelölni annak a számtalan jótét léleknek, akik a "DISCUS-...." nevű nyílt WiFiket tartják fönn.

Eredeti: xkcd #466

A Hárommagos Vodka

Nem tudom még mennyi ideig létezik a régi hardverapró, és mivel gondolom a régi hirdetések el fognak veszni, ezért itt és most, a blogomban szeretnék emléket állítani a legérdekesebb terméknek, amivel valaha találkoztam a hardveraprón:

Hárommagos Vodkámat cserélném e21xx-ra értékegyeztetéssel!

A képek már sajnos nem érhetők el, de annak idején voltam olyan előrelátó, hogy elmentettem őket az utókornak, így most prezentálni tudom őket, íme:

3D: Lánchíd

Csak screenshotok, mert nincs kedvem fényekkel meg kamerákkal és renderbeállításokkal játszadozni. A képeken előforduló furcsa, hibás árnyékok is ezért vannak ott.
Az első átadáskori állapotot tükrözi, ezért nincsenek pl oroszlánok. Azok később kerültek a hídfőkre.