Halihó!

Eléggé pocsékul indult az idei év, legalábbis nekem. Kilátástalanság, csalódások, gyász váltotta egymást, de a sok rossz után felcsillant egy kis öröm is. Úgy néz ki, lesz cicánk.
Szüleim macskái új apróságokkal örvendeztettek meg minket. A családdal átbeszéltük a dolgot, és úgy döntöttünk, befogadjuk a csemetéket.
Arra gondoltam, jó lenne, ha segítenétek a névválasztásban. Ide a kommentekhez írhatnátok pár ötletet. Mivel még nagyon picik, nem tudni, melyik fiú, melyik lány, ezért bármilyen név jöhet. Itt van pár kép róluk:

Halihó!
Ott hagytam abba, hogy eladtam az Opelt, és vettem helyette ezt a kétkerekűt:

Ez egy tipikusan semmilyen robi. Előröl bamba küklopsz, oldalról esetlen a nagy kerekeivel meg a nevetségesen felhúzott első sárvédőjével, hátulról meg a sztender okoz vizuális környezetszennyezést. Olyan motor, ami ha elmegy előtted, pár pillanat múlva már nem is emlékszel rá.
Nem túl szép, nincs túl jó hangja, nincs túl szép színe. Olyan kis semmilyen. A külső azonban nem minden. Én speciel nagyra értékeltem, hogy minden nap rögtön indul, és egykedvűen teszi a dolgát. Voltak, vannak hibái, de semmi olyan ami a működését befolyásolja.
Illetve volt itt egy gumicsere, amiről azt hittem, ráérek fizukor megejteni, de egyre jobban rázott, plusz esőben erősen a nulla felé tendált a tapadás. Első keréken ez külön élvezet, csak nem nekem. Nem ezen a gyöszön akartam megtanulni salakmotorozni, tehát megnéztem a típust és méretet. Amikor így, tüzetesebben átvizsgáltam a gumit, na akkor lepődtem meg igazán, majd rögtön rendeltem egy garnitúra 14-es abroncsot.
Ezért, ni:

Halihó!

Szeretek kijárni a pécsi vásárba. Ha hasznos dolgokat ritkán is, de annál viccesebb dolgokat annál inkább találni. Mutatom, kommentár nélkül:

Halihó!

A szokásos "problémám": munkába kell járni. Tömegközlekedés az idősáv miatt kilőve. Bicajozni nem optimális, napi huszonöt kilométer, oda vissza ötven. Sok. Az Opelnek vége, de mégis járni is kell valamivel.
Az Opel elment,( hatalmas szopás volt, nem kívánom senkinek, soha többet.) vettem az árából egy robogót. Őszintén szólva kicsit elbizonytalanodtam, tényleg akarok- e írni erről, ide. Amikor a Nissant mutattam be, kidöntöttem vele a kertkaput. Aztán motorikusan kérte a törődést, én hülye meg eladtam.
Utána írtam az Opelról, hát megkotlott az is. Lehet nem kellene kísérteni a sorsot, és nem kéne írni a mociról, hátha ez is megkotlik. Egy szó mint száz,ti tehettek mindenről.
Amit azért sajnálnék, mert kezdem megszeretni a kis Piaggio-t. Miután a kezemben volt a pénz, feltúrtam a Marketplace- t és bosszúból szinte mindenkinek küldtem egy " ez még megvan?" Üzit.
Sok potya telefonálás, üziváltás, lyukra futás után nehezen, de meglett a befutó. Egy 2008 ban gyártott Piaggio Free ötvenes robesz. Jó nagy kerekekkel, fekvő rövid minarelli blokkos, öntöttvas henger, működő akku, világítás, önindító, különolajzás, tuningmentes, megvigyázott szép állapotban, műszakilag egyben várt. Kellett nekem, mert az összetört Malaguti F10 motorkámnak szinte minden porcikája megegyezik vele, tehát alkatrészre sem lesz igazán gond. Igazából lefényképezhetném a motort, de lusta vagyok most kikelni az ágyból, meg amúgy is fúj a szél, esik az eső.
Nem izéltem rajta, lesírtam tízezer forintot, kipróbáltam és már írtuk is az adásvételit. Lábon hoztam haza, közel hetven kilométert motoroztam egyhuzamban végig a hatoson, Bonyhád felé Pécsváradig, majd onnét haza.
Régen robiztam már, el is szoktam tőle. Menet közben kiderült, hogy a tompított nem világít, csak a helyzetjelző, de bőven világos volt, nem zavart. A kilométerórán valószínűleg megnyomhattam a takarékos módot, mert rövid ideig mutatta csak a sebességet, aztán elment pihenni. Néha ha döccent a motorka akkor feléledt, megmutatta az aktuális sebességet, majd újra lefeküdt. Az is lehet hogy kevés benne a sebességmérő folyadék.
Az egyenesfutás nagyszerű volt, a motor élénken reagált a gázra, a fékek haraptak, a varió is szépen dolgozott, remekül kompenzálta az emelkedőket, miközben a blokk csendesen, egyenletesen zúgott.
Nem érződött semmiféle rendellenes vibráció, zaj, így ráálltam az ötvenötös utazóra, és rendben haza is értem. Bevallom, piszkosul élveztem döntögetni a kis gyöszt.
A hétvégén átnéztem, kikötöttem a különolajzást, mert félek tőle mint a tűztől. Volt egy kis szörnyűlködés is, olyan olaj volt benne, ami egyáltalán nem tűnt kétütemű olajnak, ezért is volt furcsa szaga a füstnek.
Kíváncsiságból egy cseppet öntöttem egy kis benzinbe, és csak hosszas noszogatás után oldódott fel. Jó hogy nem sült be a blokk. Bár ezek az olasz motorok szinte megölhetetlenek.
A hibalista bővült még egy lyukas hátsó sárvédővel, kiette a gumi. Először puha telóra gyanakodtam, aztán kiderült hogy a marhája nagyobb gumit rakott fel hátra. Ez cserés lesz, addig szabtam műanyag kannából másik sárvédőt. Az első gumi is öregecske, ez is le lesz cserélve.
Kimostam feleslegesen a légszűrőt, mert teljesen tiszta volt. A karbi kapott egy külső benzinszűrőt, ránéztem a variátorszíjra, ami szinte új volt. A lámpákkal folytattam, a hátsó is teljesen jó volt még, az elején meg nem az izzó volt kiégve, csak a kábelsaru csúszott le.
Megigazítottam, most jó. A kilométeróra spirál szintén egészséges volt, miután a Malagutiról leszedtem a meghajtó csigát, megjavult a mérő is.
Hát ennyi. Egy hete nyúzom, 1:40- es keverékkel és megy. Kétnaponta felvillan az alacsony üzemanyag jelző, ilyenkor kap négy litert az ötliteres tankjába, de a benzines kanna alján mindig hagy kicsivel több mint negyed litert. Ez azt jelenti, hogy kb. 3,7l/100 km.
Időben buktam kb negyed órát, annyival kell előbb elindulni. Igaz, ha nyelezném, akkor hoznám az autós szintidőt, de kell ez a motor holnap is.Néha hisztis, nem mindig indul első rúgásra, de másodikra mindenképp töfög. A világítása megfelelő, és az üléspozíció is kényelmes.
Jó dolog hogy a forgalom nem zavar. A legtöbb autós nagy ívben kikerül, vagy ha nem tud, türelmesen poroszkál utánam. Meglepő dolog, de kellemes is ez a plusz figyelem. Nem kell idegeskedni, mint a kocsiban, hogy itt jön a seggembe a hülye és villog, vagy mennék, de tötymörögnek előttem.
Igaz, jobban ki vagy téve az időjárásnak, öltözni- vetkőzni kell, de anyagilag nem visz csődbe, megbízható egyszerű technika, és ha mégis elromlik valami rajta, azt 90% meg tudod otthon csinálni. Alkatrész van hozzá dögivel, plusz tuning cuccokat is lehet hozzá kapni, csak vérmérséklet függő, hogy közlekedőedényt, vagy pályagépet akarsz belőle.

Ez még megvan? Mi az alja? Mennyit lehet alkudni?
Hát halihó. Nagyjából ez a három mondat, amit ha látok/ hallok, ölni támad kedvem. Bizonyára ti is jártatok hasonlóképp, ha el akartatok adni valamit. Az alkuval nincs baj, alkudni mindig lehet, sok helyen szinte kötelező.
A baj ott kezdődik, hogy nagyon sok értelmi fogyatékos van kis hazánkban, aki olvasni nem tud, köszönni nem tud, írni nem tud, ellenben kiváló fizikuma fitogtatásával próbálja helyettesíteni ebbéli hiányosságait.
Nagyon elkeserít, hogy egy szépen,értelmesen megfogalmazott hirdetés amely tartalmaz minden szükséges információt, nincs még átfutva sem, ehelyett rögtön küldözgetni kell ilyen hülyeségeket.
A másik elkeserítő dolog, hogy ez nem csak a Facebookra érvényes, hanem nagy általánosságban minden oldalra. Oké, itt -ott találni normális hirdető oldalakat, de ezek szinte mindegyike egy adott műfajt ölel fel, nem univerzális. Mint például a Hardverapro vagy a használtautó. Megkockáztatom, olyan hirdetőoldal, amire mindenfélét fel lehet tölteni és részletesen, aprólékosan fel lehet tüntetni mit szeretnél eladni, nem létezik.
Az nem elég, ha szövegben leírod mit szeretnél eladni, mert arra a kutya nem kíváncsi.
Valami olyasmit kellene kitalálni mint a használtautó hirdetési oldala.
Ott aztán mindent ki lehet választani, mit szeretnél eladni és ebből kifolyólag pofonegyszerű rákeresni.
Olyan oldalt álmodtam meg, ahova feltölthetsz műszaki cikket, ruhát, ékszert, kisállatot, ingatlant, mindent. Mindezt úgy hogy ha például el akarnál adni egy telefont, akkor először ki kellene választani a márkát, aztán a fajtát( okos vagy nem) aztán évjáratot, méretet, processzort, ram méretet, akkut, kamerát, kijelző fajtáját, végül egy rövid szövegdobozt a leírásnak. Ezzel elkerülhető lenne az ilyen felesleges üzenetek küldözgetése, mert annyira aprólékosan rá lehetne keresni, hogy szinte 100 százalékban azt találnád meg amit keresel.
Plusz, nincs az, hogy a jármű kategóriába feltöltesz plüssállatot, vagy egyéb nem oda való dolgot. A piacot elnézve ordenáré nagy szükség lenne egy ilyen oldalra, csak nincs aki megcsinálja. Szerinted is?

Halihó!
Emlékeztek még rá? A guruló múzeum. A virágláda. Piroska. Vagyis, Pirosszka. De ez már plágium, befejeztem. Na, ez az:

Kezelésbe vettem az öreg kotlát. Valahogy élveztem is, hogy minden hétvégére van fix programom. Először természetesen megkapta a kötelező olaj, szűrő, gyertyacserét.Aztán a belsejét ganéztam ki. Apukám, egy alapos porszívózás csodát tesz! Új nem lett, de látható és érezhető lett a végeredmény. Aztán letörölgettem mindent, ami műanyag és valaha hozzáért emberi kéz. Így már a kormány sem ragadt, és végre elértem azt, hogy nem úgy markolok rá mint a friss kutyagumira.
Mondjuk sokáig nem örültem a patika beltérnek, mert pár nap múlva apró narancsszínű morzsák jelentek meg az ülésen. Meg a vállamon. Meg a sapkámon. Egen. A plafon öreg, málló, potyogó szivacsa.
Beláttam, ez így nem maradhat. Először az volt a terv, hogy szimplán letépem a régi szövetet, majd felrakok valami másik anyagot. Az eredmény az lett, hogy jól teliszemeteltem az autót málló szivaccsal.
Kicsit elkapott az agyfsz hogy a szép beltér pillanatokon belül össze lett cseszve, és az egész napos takarító, ápoló munkám tíz perc alatt csatatérré változott.
Tehát fogtam az egész hóbelevancot, és kárpitostul, mindenestül leszaggattam, kicibáltam mindent a kocsiból. Mindezt természetesen az utcán, a kultúrház előtt, mert ott jó parkolni. Talán kicsit sok volt a basszameg meg a káanyád, mert a kultúrházban próbáló népzenélők sűrűn nézelődtek ki az ablakon. Adom a kultúrát, na.
Mindenesetre kint volt végre az a rohadt tetőkárpit, és bár a szívem szakadt meg az összekoszolt autó láttán, azért sem ragadtam porszívót. Bosszú. Úgy is jártam vele egy hétig, hogy csupa mocsok volt, de még a szerszámosláda is ott figyelt a jobb egyen. Merthogy közben találtam munkát, de az már más sztori, most autózunk.
Szóval kárpit kint, autó bent az udvarban, mert bár nem szóltak rám a múlt heti szónoklat miatt, mégis úgy gondoltam, jobb a békesség. Hadd harmonikázzanak nyugodtan.
Levakartam az átkozott szivacsot a kárpitról, majd alaposan le is mostam. De mi a fenét rakjak rá? Csupaszon elég ocsmányul festett. Nézegettem kárpitanyagot, de aranyárban mérték, én meg szerettem volna olcsón szépet.
Végül a párom jött elő a megoldással. Egy használaton kívüli sötétítőfüggönyt áldoztunk fel.
Úgy jó az olcsó ha ingyen van, ugye? A kárpitragasztót viszont nem tudtam helyettesíteni, bár voltak próbálkozások kétpólusú ragasztószalaggal, de nem volt tartós és szép megoldás. Szeretek mókolni meg kókányolni, de igényesen. Kiköhögtem tehát azt a 3000 forintot a ragasztóra, de csak azért, mert nem volt kisebb kiszerelés. Még sosem csináltam ilyesmit, de tapétáztam már kicsit, meg youtube a barátod, és szerintem egész jó lett elsőre:


Itt aztán el is gurult a gyógyszer, rögtön készítettem egy egyedi beltér világítást is, mert a drága mérnök úr csak előre tervezett világítást, a csomagtartó, de még a hátsó ülés is sötétségre volt kárhoztatva.
A drága mamáját szeretgesse meg a hortobágyi vezércsődör prézlis fütyivel annak aki ezt kitalálta...
A végeredmény? Mármint nem a csődör kontra mámi édeskettesre gondolok, hanem az autóra. Hát én imádom, és derekasan megveregettem a vállam érte, de azért mondd el te is:[link]
(Akit esetleg érdekel az egész videó, annak szívesen elküldöm.)
Újfent kitakarítottam a kocsit, visszakerültek az üléshuzatok, majd következő lépésként az alig pislákoló műszerfalnak estem neki. Majd én gyors kicserélem az izzókat, és jó lesz. Ó, én ártatlan, naiv lélek! Reménytelen eset vagyok, hogy hiszek még mindig abban az elérhetetlen csodában, hogy valami egyszerű lesz! Kitalálod? Jah. Először is úgy kellett kiműtenem a műszercsoportot. Jürgen úr sajnált még két centi drótot, amitől pompásan ki lehetett volna billenteni a szerkezetet, ehelyett kissé oldalra fordítva, egy apró lyukon benyúlva, vakon tapogatózva kellett kioldani a két biztonsági csatit.
Azért egy fél órás szívás után sikerült kiműteni. Aztán jött a szörnyülködés.
Az összes izzó átlátszatlan, feketére sült bigyóvá változott az évek során. A németek feltalálták a sötét fényt. Nemcsak a foglalat, de sajnos maga a panel is megolvadt jó pár helyen. Rendeljek másik panelt, bontsam szét ezt az érzékeny, elfáradt törésre hajlamos szutykot?
Nem úgy van az. Rendeltem. Egy marék ledet. T5 rizsa, tűlábas. Aztán próbálgattam, forrasztottam. Szerintem ez is marha jó lett végül.

Most, hogy a beltér már számomra élhetőbbé vált, megszépült, jöhettek az apróságok. Például leápoltam az összes ajtózsanért. Leszedtem az ajtókárpitokat, karbaraktam az összes ablakemelőt. Most már nem kell nyakat feszítve, két kézzel cibálni a kurblit, megy két ujjal is. Aztán megpucoltam a hátsó lámpákat, mind a búrát, mind az izzók, érintkezők oxidos mocskát levakargattam. Hasonlóképp jártam el az összes testcsatlakozással, akkumulátorral.
Kapott egy jobb fejegységet, sőt, még a régi mélyládát is sikerült beleapplikálni. Összességében kezdett kotlából autóvá válni.
Mondanám azt, hogy happy end, örömbodottá, meg hasonlók. A sorsnak, mindenhatónak, véletlennek mindegy hogy nevezzük, azonban hülye humora van.
Pár nap gondtalan autózás után hirtelen megszorult a vízpumpa.
Vezérlés átugrott, a szelepek beköszöntek a dugattyúkba. Csak úgy. Alig mentem vele 2000 kilométert.
Előjele meg nem volt. A vicc az egészben, hogy az első fizumkor pont akartam volna egy komplett vezérlés cserét, de ez nem jött össze. Motor javítása eléri a vételárat, motorcsere szintén. Magyarán, gazdasági totálkár. Egyik szemem sír a másik üveg. Sajnálom, mert egy csomó pénzt beleöltem.
Jó, ez nem igaz, minden csipcsup szarsággal együtt kb 50 ezerbe fájt, ha az üzemanyagot nem veszem hozzá. Igazából csak csalódott és dühös vagyok, mert kezdtem megszeretni ezt a vén csühöst, ami annyiszor odacsípett, megkarcolt, megütött mindenemet. Plusz egy sötétítő függönnyel is szegényebb lettem. Most meg tessék, puff. Mert nem voltam elég előrelátó, és tulajdonképpen mutogathatnék az előző tulajdonosra, aki kitaposta a belét is, elhanyagolta és tett rá, mégis hűen szolgált, de már csak ennyi volt benne.
Én is azért vettem hogy használjam, de már nem bírta tovább. A lehetőségeimhez képest megadtam neki mindent, de eddig bírta. Hát ég veled.

Halihó!

Anyumnak kiválasztottuk élete első okostelefonját. Mivel végig hagyományos telefonjai voltak, ezért nem volt túl fontos a vas. Mégis lebeszéltem az olcsó kínai vackokról, amitől valószínűleg megundorodott volna egy életre az okoskütyüktől. Ez egy középkategóriás gép, már dadogás nélkül fut rajta a menü, jó nagy a kijelzője, és vállalható képeket készít a macskákról, ételekről. Mivel édesanyámtól mindig is távol állt a játék, így bőven elég a 3 GB ram, és ez elég az alapszintű hírolvasáshoz, receptnézegetéshez is a neten.
A beköltözés rendben lezajlott, beállítottam egy egyszerű módot, megmutattam neki mit hogyan, és egész hamar belejött.
Beállított magának csengőhangot, háttérképet, és megvolt az első videóhívás is Messengeren. Viszont eltelt egy hét, és észrevettem, hiába hívom, nem veszi fel, ugyanakkor rendben visszahívott. Pár alkalom után már gyanús lett, hát leruccantam hozzájuk a hétvégén, hogy miújs.
Vonakodva bár de elmondta, hogy nem tudja felvenni a telefont. Mutatta is: Zárolt, sötét képernyőn kicsöng a telefon, de a képernyő nem éled fel. Csak a bekapcsoló gomb többszöri megnyomására ébred fel a készülék, viszont ha megnyomod a bekapcsoló gombot, akkor elnémul. Tehát rezeg, villog a vaku, csak már nem csörög. Aztán a sokadik nyomogatásra feléled a kijelző, és lehet ostobán a hívást fogadni: a karika széléhez húzni az ikont, ami vagy sikerül, vagy nem. Inkább nem. Finoman szólva ez így nem felhasználóbarát.
Rommá túrtam a készüléket, és annyit sikerült elérni, hogy nyomva tartással lehet felvenni, elutasítani a hívást. Viszont továbbra sem világít a kijelző bejövő hívásnál.
Kínomban már próbáltam másik telefon alkalmazást letölteni, zároló képernyőt állítani, engedélyeket megadni, hiába. Aztán kikapcsoltam merő kíváncsiságból a villogó vakut, hátha. Ugyanúgy villogott tovább!!! Végül, kínkeservesen rájöttem, hogy kétféle villogó jelzés közül lehet választani: az első az LG saját megoldása, ami nincs hatással a képernyőre. A másik viszont ha be van kapcsolva, és alapértelmezetten be van, akkor nem kapcsol be a kijelző.
Hol van?
beállítások, kisegítő lehetőségek, hallás(!!!!) Villogó figyelmeztetések.
Hallod hogy villog a vakum??? Csesszemeg. Kikapcsoltam, tadámm, rögtön bekapcsol a kijelző, lehet fogadni a hívást. Ügyes, LG gratulálok....

Halihó!

Úgy alakult, hogy megszabadultam a Niszmonytól.

Az utóbbi időben egyre több pénzt igényelt, ami a jelenlegi helyzetemben nem igazán engedhettem meg magamnak. Azzal kezdődött, hogy csikorogni kezdett a fék. Oké. Elkopott a jobb oldalán a pofa. De persze csak a belső, mert az úszónyereg szépen berohadt. Oké, kopó alkatrész, várható is volt, hiszen egy éve, mióta birtokomban van, ehhez nem nyúltunk hozzá. Szokásos alap dolgokat a vásárlás után, mint olaj, gyertya, szűrők, megkapta, a fék jó volt, jól fogott, minek piszkáljuk ugyebár.
Kapott két pár pofát, körben át lett nézve a fék, ki lett cserélve a fékolaj nem volt nagy durranás, 14 ezer forint. Otthon megcsináltam apuval, ő hobbi autószerelő, tehát munkadíjat nem számolok.
Ezután majd egy hónapig jött ment szótlanul. Egy szép napsütéses délutánon-dehogy volt szép, rohadjon meg. Kattogni kezdett a baloldali féltengely. Hurrá. Jól van, húszéves a szocska. Párban szép az élet, 60 ezer forint. Szintén családi programban kicserélve, nagyon jó. Aztán most nemrég munkaügyben járván, reggel, fagyott úton ajtókilincsel előre csúszva a kanyarban azon morfondíroztam, lám, a négyévszakos valóban nem túl jó téli guminak.
Baj nem lett belőle, de inkább elraktam őket a nyárra. Még nyolcvanezer forint a négy téli gumi. Nem telt el egy hét, észrevettem, hogy búgni kezd a kinyomócsapágy. Aztán emelkedőre felkaptatva gyanúsan csörgő zörgő hangot vélek hallani. Leengedett ablaknál megerősödik a gyanúm, vezérlés. Anyád jólvan? Azért ennek már nem állunk neki otthon, körbeszaladtam pár szerelőt, a legdrágább mohácsi emberke azt mondja rezignáltan:kétszáz. Miközben az államat keresgélem a földön, még szúr egyet rajtam:plusz munkadíj. Bammeg, nem restauráltatni akarom! A legolcsóbb vidéki szaki: 140 munkadíjjal együtt. Izéééé...Jó. Akkor csináld meg a kuplungot is mindjárt. Kombó. Oké. Csáposra fel, aztán láttam olyat, hogy úgy elszégyeltem magam, mint szűz lány a buzibárban.
A két küszöb levelesre rohadva, de csak belül nyilván, kívülről semmi nyoma. Aztán a kipuf is igazán érdekes állapotnak örvendett, sőt, az alján is volt mit csinálni. Osztottam-szoroztam. Háromszázért vettem. Beletekertem 12 ezer kilométert. Hamarosan megint olajcsere, aztán lakatolás, aztán ki tudja még mi? Kell ez nekem? Szeretem ennyire? Amikor a rádiót sem tudtam bekötni a mai napig? Amikor alig tudok bekászálódni, mert jóformán az aszfaltra ülök? Amikor még most is fészkelődöm, mert nem találom a jó ülés-kormány pozíciót? Köszi, elég volt.
Szerelés elmarad, aznap dobtam is fel a használtautóra. 190 ért, becsületesen leírva a nyűgjeit, majd egy év műszakival még.
Olvastam én persze, hogy óriási a zűr a használtautók körül, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Apukám, volt olyan illető, aki negyedóra alatt hétszer hívott, majd miután nem ért el, mert épp hívott a természet, kedves üzenetet hagyott, voltam benne buziköcsög, fasszájú, hülyegeci. Mondtam már, mennyire szeretek itthon lenni?
Következő jelentkező, időpont egyeztet, helyszín egyeztet, eljön. Nagy batár béemvé, két szép szál sukárgyerek. Fasza. Átnézi a kocsit, mindenbe is beleköt, udvariasan bólogatok aztán próbakör, megvan az ügyeletes Fittipaldi unokája. Hideg motor, parketta. Füstöl az új Riken. De csak udvariasan továbbra is, kérlek, kíméld. De nyincsen benne nyomaték, mer a kilencven ló az nem így húz, tüttürüttü. Aha. Aztán a dízel bömös hegyomlásnyi nyomatéka után te pontosan érzel minden newtonmétert, lovat, ugye? Vissza hazára, ember, még két ilyen Shumaher és vége a kocsinak. Szokásos beetetés, jó-jó, de mi az alja? Szerintem acéllemez. Na de mit kérsz érte? Százkilencven. Az sok. Adok kilencvenet érte kápé, adod? Hogyne. A négy gumit. Na, száztíz, ne hülyéskeggyek má, há szar a kocsi. Ja, tudom, de az enyém még megy, hova vihetlek? Erre megsértődik, középső ujj, becsüccs a bömösbe, parketta. Felbőg a dízel, mindjárt jönnek a tűzoltók, olyan fekete füstöt köp mint egy hathengeres IFA két tonna túlsúllyal, hegymenetben. Tényleg szar a kocsi.
Következő jelölt, abszolúte meglepetés. Tud köszönni. Be tud mutatkozni! Normális hangnemben beszél! Uramatyám, egy NORMÁLIS EMBER!!!
Időpont, helyszín. Megbeszélt időpont előtt öt perccel telefonál, öt perc után meg is jelenik. Jesszus. Negyvenes, ráncos arc, táskás szemek, ősz borosta, mellesnadrág- ez dolgozó ember! Kezet fogunk, bemutatom a gépsárkányt. Körbejárja, hümmög. Letérdel, hümmög. Aláfekszik, hümmög. Felkel, rámnéz. Hát ez bizony rozsdás. Az. Kinyitja az ajtót, elismerően bólogat. De szép a belseje. Nahát, valaki legalább észreveszi. Jópofizhatok is, akár. Elindítja, feszülten halgatózik, mosolyog. Szépen jár. Aha. Amúgy kész csoda ez az előbbi versenykör után. Próbakör. Szabálykövető ipse, garmmra ötvennel megy. Olyan finoman gyorsít, hogy észre sem veszem. Szinte álomba ringat. Kedvem támad sofőrnek felvenni. Hosszasan próbálgatja az autót, de nem szegem a kedvét, jólesik nézelődni a jobb egyből. Nagyon precízen vezet, nagyon tetszik. Nem komótos, de nem is az a gyilkolós típus. Szinte unszolnom kell, hogy szúrjon oda egy kicsit. Látom hogy tetszik neki. Somolyog a bajsza alatt. Irány vissza, majd pontosan leteszi az autót a kiindulási helyzetébe. Jó az autó, de. És sorolja. Én meg bólogatok. Kiderül, hogy végig Nissanjai voltak. Kicsit elmeséli az élettörténetét. Végül visszakanyarodik a kocsihoz. Mennyit engednék belőle? Visszalövök: mennyit ér meg magának?
Százhúsz. Öhm. Na. Százhetven? Százhuszonöt. Százhatvanöt? Százhuszonöt. Dobálózunk még egy kicsit a számokkal, végül megállapodunk százharmincban. Szívom a fogam, de ráállok. Majd hozzácsapok még kétszázat, és olyan friss műszakis autót veszek, hogy még. Ó, én naiv ember!
Meglepő, de az illető amúgy hozott rendes adásvételi szerződést is. Kitöltöttük, átadtam a papírokat, ittunk egy kávét, majd segítettem neki hazavinni a szekeret. Tulajdonképpen ez volt a leggyorsabb eladásom: hirdetésfeladástól számítva nem egészen két óra alatt sikerült eladni az autót. Hazafelé buszoztam egy jót, izgalmasat, de azért hazavergődtem. Kicsit keserű szájízzel nézem a megüresedett helyet. De majd hétvégén! Hétvégén megyünk autót venni!
Az autóvásárlás

Halihó!

Unaloműzésképp bogarásztam csak a netet, hirdetésről hirdetésre ugorva, úgy valahogy mint amikor kirakatot nézeget az ember. Megakadtam egy piszok nagy furcsaságon, amit nemigen értek. Aztán, hogy neked is legyen olvasnivalód, gondoltam ide is teszek egy bejegyzést, hátha közösen kisütünk valami okosságot.
Ha a címben szereplő kérdésre rögtön darálod a választ, hogy válaszidő, színhűség, frissítési frekvencia, betekintési szög miatt drágább egy monitor a tévénél, azt mondom, igazad van. De mi van akkor, ha két nagyágyú feszül egymásnak? Játszunk kicsit. Adott egy felső kategóriás OLED monitor, Dell Alienware AW5520QF [link]
Főbb tulajdonságai az 55" képátló, 0,5 ms válaszidő, 120hz frissítési frekvencia.Plusz ugye a lenyűgözően élethű, vibráló színek. 1 220 000Ft az ára, nem írtam el, egymillió kétszáz húszezer Forint. Nagyon sok pénz. Még jó, hogy ez csak elméleti játék.
Ellenfeléül választottam egy igen népszerű televíziót a felső polcról: LG OLED55A13LA
[link]
Főbb jellemzői az 55" képátló, 1ms válaszidő, 120hz frissítési freki. Az OLED technológiának köszönhetően szintén lélegzetelállító megjelenítéssel és árral: 334 990Ft.
Háromszáz harmincöt ezer Forint. Nem kevés pénz, de a Dellhez viszonyítva sokkal emészthetőbb. A két készülék gyakorlatilag ugyanazt tudja mégis az egyik jóval drágább a vetélytársánál. Nem hiszem, hogy a márka végett, hiszen az LG nem egy alsó kategóriás cucc, és a Dell sem mondható high-tech kütyünek.
Természetesen ez csak papírharc, hiszen a műszaki leírás sok mindent leír, és legyen szárnyas kecskebak, aki észreveszi úgy a különbséget a két készülék között úgy, hogy nincsenek egymás mellé állítva. Szerintetek miért ekkora az árkülönbség a két készülék között?

Halihó!

Az elmúlt karácsony nem volt nagy szám, drága feleségem csak a véletlen folytán állított fát. Én ugye nem voltam vele, a fiunk már kirepült, akkor meg kinek, minek ugyebár. Azonban asszonykám szülei, és az enyémek is hasonló helyzetben voltak, ezért beterveztek egy közös karácsonyt. Tehát mégis lett fa, az ünnep kedvéért, egymásért. Na most ezért nem akarta költségbe verni magát, pár felnőtt miatt nem kell már nagy fa, elég valami apróság is. Nálunk amúgy régóta divat a karácsonyfa bérlés, úgy gondolom, ez talán a legjobb döntés abban az esetben,ha nincs kisgyerkőc a családban. Jó, mert élő és csodálatos illata van, ünnep végén meg nem kell kidobni, eltüzelni. Plusz, többször is felhasználható. De.
Még december elején a garázsban, padláson pakolászva találtunk egy zsákba tuszkolt műfenyőt, amitől a tavaszi lomtalanításkor akartunk megszabadulni. Amúgy jó állapotban volt, sajnáltuk kidobni. Használni nem kívántuk, az előbb felsorolt indok miatt, azonban most kapóra jött. A bérléshez már késő volt, olyat már nem lehetett kapni, ami ideális lett volna, maradt tehát ez.
Egy viszonylag egyszerű 80 centis műfenyőről van szó, annyi különbséggel hogy ehhez nem szükséges izzósor, mert optikai szálas.
Kép nem készült róla, de valami ilyesmi:

A célnak tökéletesen megfelelt, csak utólag derült ki, hogy irtózatosan hullik a "tűlevele" ezért az ünnepek után mégis ki akartuk dobni, de végül pompás ötletem támadt.
Lenyúztam róla a zöld borítást, legallyaztam, és kiszedtem belőle az üvegszálat. Ez így leírva marha egyszerűnek tűnik, a valóságban két napom ráment.
Mivel azonban más programom nem volt, megcsináltam. Óvatosan kibeleztem, és kiszedtem belőle az optikai szálat. Szétszedtem az alját is, visszaforrasztottam, leápoltam a hajtást is, úgyhogy most már még forogni is tud. Végül elrendeztük a szálakat, hogy valami pofája is legyen, az eredmény pedig egy nyolcvan centi magas, számomra lenyűgözően szép díszlámpa.
[link]
Örülök hogy végül nem dobtuk ki. Nektek hogy tetszik?