Hirdetés

Kidobott pénz

Halihó!

Szerintem nagyon sokan jártunk már úgy hogy "benéztünk" valamit vásárláskor, és utólag derült ki hogy a termék valamiért nem jó. Személyes vásárlásnál ez nem gond, blokk ellenében cserélik, neten vásárolva már macerásabb a szitu. A bökkenő leginkább a visszaküldés. Új csomagolóanyagot vadászni, feladási pontra cipelni, adminisztrálni kell, és ott van a szállítási költség is.
Plusz jó pár nap, mire megjön a másik cucc.
Olcsóbb termék vásárlásánál, kb 5000 forintig én speciel nem kínlódok visszaküldéssel, megnézem mit lehet kihozni belőle, mi másra tudom használni, esetleg összetákolom valahogy, és megpróbálok együtt élni vele.
A vételár növekedésével a reklamációs hajlamom is növekszik, bizonyos összeg felett ha máshogy nem megy, felhúzom a bunkósapkát és verem az asztalt.
Vettem már pár dolgot ami nettó pénzkidobás volt, és ez a mostani is sajnos az. Mert nyár van, klíma nincs, de van hőszigetelt, vastag falú házikó, este meg jó levegő, így nyitva hagynám az ajtót, csakhogy a mindenféle bejövő repülő ragadozó nem hagy aludni.
A szúnyoglámpát nem szeretem, mert sötétben szeretek pihenni, a mindenféle füstölőtől, párologtatótól, ultrahangos biszbasztól meg inkább én megyek világgá, nem a szunnyog.
Tehát, kellett valami az ajtóra, és kifejezetten megörültem, hogy van ilyen instant szúnyogháló, aminek a felrakása nem hagy maga után két talicska sittet.
Jól beszoptam a marketing bullshitet és ész nélkül rendeltem rögtön két ilyen öntapadós szúnyoghálót:

Egérragasztó

Amióta az ember fedél alatt lakik, és élelmét is ott tárolja, azóta vannak rágcsálók is a környezetében. A kiszóródott mindenféle táplálék és búvóhely tökéletes életfeltételeket biztosít az apró emlősöknek. Sajnos a higiéniát nem ismerik, így összeszennyezik a drágán, nehezen megszerzett ennivalót, betegségeket, fertőzéseket terjesztenek, nem mellesleg büdösek is.
Tehát irtani kell.
Régebben erre volt kitalálva mindenféle négylábú, akkor még haszon és nem hobbiállat volt a macska, sőt megtűrt volt a nyest, nyuszt, görény. Amolyan ellemségem ellensége a barátom felkiáltással. Mivel csak a változás állandó, így szépen lassan divatba jöttek a különböző mechanikus csapdák, amik csalétekkel magukhoz vonzották a rágcsálókat, majd a nasi megszerzésekor működésbe léptek, és egy pillanat alatt fájdalommentesen kivégezték a pórul járt cincogót.
Ez azonban nem volt túl gusztusos, így az ember másféle módszerekkel kezdett el kísérletezni. Ha valamit irtani, ölni kell, abban nagyon profik vagyunk, így jöttek a különböző mérgek, majd a legnagyobb találmány, a papírlapra felvitt erős, nyúlós ragasztó. Ez egy nagyon humánus, nagyon egyszerű, nagyon jól működő csapda, amit használat után könnyűszerrel ki lehet dobni.
Csak azt nem tudom, hogy ki engedte ezt szabadalmaztatni. Legszívesebben a legérzékenyebb testrészére ragasztanám fel, legyen hölgy vagy úr az illető. Ugyais a fentiek közül egyik sem igaz a termékre, kivéve a könnyen eldobhatót.
Elmondom mi történik: a szerencsétlen jószág az éhségtől hajtva rárabol a csalira. Mivel színtelen, szagtalan, gond nélkül rálép a ragasztóra. Eleinte ez fel sem tűnik neki, hanem amikor el akarna menni, nem tud, mert a lába beleragadt a csapdába. Ezért úrrá lesz rajta a félelem, bepánikol, és mindenáron szabadulni akar. Ettől csak még jobban beleragad a ragacsba. Ha mákja van, pár perc küszködés után szívrohamot kap, és elpusztul, ha nem, akkor kifulladásig küzd.
Szépen lassan elhagyja az ereje. Már állni sem tud, lefekszik, lehajtja a fejét. A ragasztó kíméletlenül összeragasztja a száját is, már alig kap levegőt. Próbálja felemelni a fejét, de nem tudja. Addig - addig fészkelődik, amíg az orrába is belemegy a ragasztó. Akut légszomj lép fel, rángatózik még egy kicsit, majd apró agya az oxigénhiánytól leáll, tüdeje összeesik, és fél óra szenvedés után kínlódva, lassan elpusztul.
Újabb csodálatos találmány arra, hogy szadizzunk halálra egy állatot a kényelem nevében. És még van pofánk a világ legokosabb teremtményének állítani magunkat... :(((
Elszomorodva nézem a világosbarna bundás, apró jószágot a papíron. Csak a horpasza jár szaporán, de már mozdulni sem tud. A folyton ismétlődő halk nesz miatt jöttem be ide, anyámék kamrájába. A papír csúszkálását hallottam valószínűleg. Nem tudom, mit tegyek, de nem akarom így itthagyni szerencsétlent. Megfogom a papírt, aztán egerestül átviszem a műhelybe. Kis keresgélés után találok benzint, higítót, rongyot. Elképesztően ragadós ez az izé. Óvatosan próbálom kiszabadítani a nevetségesen apró testet.
Próbálkozásom lassan sikerrel jár. Kiszabadítom a vékony első lábacskákat, majd a hátsókat is. Aztán a hosszú farkinca jön. Vágül a hasikát is átdörgölöm óvatosan, amennyire lehet, megtisztítom, miíg végül már nem ragad semmije. Van egy benzinszagú egerem.
Mivel nem szándékozom megtartani, felcsempészem a padlásra. Nézem ahogy a sokk hatására még lassan eldöcög. Ezúttal mákod volt, csak az asszony meg ne tudja... :)

A 300 ezredik kilométer

[link]
Közlekedőedény, szerelem projekt, hülyegyerek autó. Nagyjából így tudnám összefoglalni az eddig történteket.
Mióta jogosítványom van, mindig csak öreg kotlákra futotta a költségvetésből. Friss műszaki, használható műszaki állapot, olcsó fenntarthatóság. Ezen háromszögön belül választottam mindig autót, melyek állapota, jellege miatt nem tudtak igazán a szívemhez nőni. Így műszaki vizsgájuk vége felé szívfájdalom nélkül váltam meg tőlük.
Csak az alapvető, tűzoltó karbantartások elvégzése, a biztonságos közlekedés megvalósítása volt a cél, és hogy a legolcsóbban jussak el a-ból b- be. Amikor a fenntartási költségek már irreálisan megnőttek, vagy nem lehetett tovább biztonságosan használni a járművet, olcsón lepasszoltam és jött a másik fostos. Így jutottam el a Renault-hoz is. Egész pontosan Renault Megane II 1.4 benzin 2003- ból.
Amikor az öreg Opel váratlanul kilehelte a lelkét, és a munkába járás extrém módon kényelmetlenné változott, akkor döntöttem úgy, hogy kell egy másik. Megszokott módon összeirkáltam a jelölteket, majd vadászatra indultam. Tök mást néztem, erre a szekérre véletlenül találtam rá. Persze hogy kiesett a pixisből, mert nem volt rajta műszaki. A kereskedő hívta fel rá a figyelmem, aztán egy próbakör és friss műszaki vizsga, plusz nagyszerviz ígéretével alkut kötöttünk. Felemásan álltam hozzá a kocsihoz. Mégis, hogy néz már ki? Az eleje még csak-csak, de a hátulja az tényleg ocsmány.
Másrészt, a műszaki tartalom, és valami misztikus, megfoghatatlan izé miatt kezdtem vonzódni is hozzá. Szerettem beleülni, szerettem vele közlekedni. Eléggé hátfájós vagyok, de itt számomra tökéletesen be lehetett lőni az ülés pozíciót. Hosszú úton sem fájt semmim, nem macskásodtam, nem zsibbadtam. Minden kézre áll, egyszerű használni és könnyű hozzászokni. Ahogy egyre többet használtam, egyre jobban kedveltem is.
Nem azért, mert letaglózó lett volna a teljesítménye, vagy olyan hűha a menettulajdonsága, vagy azért mert négy litert kér százon és kettőötvennél még húz. Semmi ilyesmit nem tudott, és nem tud, csak annyit hogy megy. Tök átlagosan és unalmasan, de megy. Tökmindegy hogy mínusz tíz, zuhogó eső, szélvihar, nyálkás, kátyús út, csak reggel beülsz, és minden hiszti nélkül könnyen indul. Napról napra, hétről hétre hónapról hónapra.
Ez a műszaki biztonság, megbízhatóság igénytelenség miatt szerettem meg igazán. A tudat hogy bármikor bárhová kényelmesen, eseménytelenül eljuthatok, többet ért minden extránál. Olyan mint egy kopott sportcipő. Minden nap felhúzod, és észre sem veszed, hogy évek óta használod már. Beépült az életedviteledbe, teljesen természetessé vált.
Odáig jutottam, hogy tőlem teljesen idegen módon, feleslegesen költeni kezdtem rá.Hónapról hónapra jutott valami hülyeség. Puccos üléshuzat, dupla kipufogóvég, bőr kormányvédő, aztán egy komplett hifi került bele.
Később még jobban elgurult a gyógyszer, amint találtam egy jó szerelőt, és rájöttem, hogy viszonylag olcsón fejleszthető. Így aprádonként műszakilag is lett piszkálva: új féktárcsák, erősebb fékpofák, hengerfejsíkoltatás, bemart szelepfészkek, felpolírozott szelepek, szívósor tuning, irídiumos sportgyertyák, sportlégszűrő, sport kipufogó, gázgyorsító, chip tuning, ajjajjaj...
Szóval rendesen elszaladt a ló. Persze ezen kívül is kérte a törődést, egy traktor előzésénél sikerült megtalálni az út szélén a legnagyobb kátyút. Bár a tempó nem volt nagy, mégis görbült a stabilizátor, tört a rugó, és még egy defektet is sikerült összeszedni.
A szerelő talált még ínyencségeket javítás közben, így cserélve lett a két gátló és a toronycsapágyak is. Aztán a korából adódóan jöttek elő apróságok: megereszkedett tetőkárpit, jobb oldalt a kilincseknél hámlik a lakk, és kissé már lóg a vezető oldali ajtó is. De szívesen áldoztam rá, mert minden egyes purgálás után éreztem, hogy nem a szar lett visszaállítva rosszra, hanem érezhetően jobb, élhetőbb lett tőle a járgány. Ráadásul a családi kassza sem horpadt tőle össze. Az eltelt két évben nem egészen 900 ezret borítottam rá úgy, hogy hatszázért vettem. Tehát van egy másfél milliós, húszéves, háromszázezret futott autóm.
Nyilván ezért a pénzért vannak sokkal jobb autók is, de egészen mostanáig nem érdekelt, mert meg vagyok vele elégedve, és azt hittem, jó kocsim van. Egészen addig amíg a múlt héten apum is lecserélte a Daewoo- t, és vett egy 407-est. 1, 3 millióért.
Kétezres HDI, 2009- es évjárat és nagyon tetszik neki. Még csipkelődött is, hogy azért ez autó, nem úgy mint az én gokartom. Persze nem hittem el addig, amíg bele nem ültem. Na az egy tipikus báránybőrbe bújt farkas. Vagy oroszlán. 2000cm³ turbódízel 350Nm/2200 rpm, hatsebességes váltóval. Gyönyörű sportszedán csomagolásban. Csend, kényelem, repülőszőnyeg. Röhögve viszi az autópályás 130-at, kicsivel több mint kétezres fordulaton. Csak suhan a táj, halkan szól a rádió, és csendben lehet beszélgetni; olyat tol hogy csak kapaszkodsz a kormányba. Visszakapcsolás nélkül felmegy azon a dombon, amin én negyedikben erőlködök, és még gyorsul is. Mindezt úgy, hogy alig kér hat litert százon.
Kéne? Az első instant gondolatom, hogy naná, persze! Aztán ahogy telt az idő, úgy változott a véleményem is. Igaz, hogy brutál erő van benne, és kényelmes. De az első szervizszámla látványa még nekem is fájt, pedig nem én fizettem. És van benne valami amit nem szeretek. Hosszasan őrlődtem rajta, hogy mi az. Végül rájöttem: túl steril. Hiányzik belőle a bugi. Megy. Gyors. Remekül kanyarodik. De mindezt olyan érzéketlenül, hogy megöl benne az unalom. Lehet vigyorogni azon, amikor nyomsz egy kövéret és meglódul mint akit seggbe rúgtak. De egy idő után eltelsz vele, és megunod.
Ettől függetlenül jó autó. Mindkettő. Csak más kávéház. Az egyik egy szakadt ruhás cingár utcai harcos, a másik egy öltönyös kigyúrt kidobóember.
Nem lehet leírni micsoda élmény ezzel a kis kávédarálóval fűzni a kanyarokat kinn a pályán. Beleesel az ívbe, ív előtt nagy fék, darál az ABS, vissza három padló, baaaaaam- amm- amm amm tiltás hatezer jön a négy közbe felkenődsz az oldalablakra és teliszájjal vigyorogva szorítod a kormányt. Csutkán dübörög a zene Skrillextől a Fucking Die Cooper mix [link]és nem tudod eldönteni vajon a basszustól vagy az üveghangon tomboló motortól akar leesni a középső visszapillantó, de nem is érdekes mert bedől a kasztni mindjárt leér a kilincs de mégse kanyar vége teligáz leforog a négy jön az öt megint kanyar... És újra és újra amíg szivacsos és puha nem lesz a fékpedál, a vízhőfokmérő beledől a piros kockába.
Még egy laza kör, égett kipufogó és olajszaggal hűl, pattog a gép.
Mindezen gyilkolás közben sem akar megölni mert nincs veszélyes tempó, jó ha eléred a száznegyvenet, azt se sokáig. Nagyon nagy hülyeséget kell csinálni hogy boruljon, inkább az orrát túrja egy benézett kanyarnál, amit gázelvétellel simán kordában lehet tartani, ha mégsem maximum hasalsz egyet a sóderosban. Ezért érdemes rászánni az időt és pénzt és elmenni legalább egy TC tréningre ahol biztonságban, ellenőrzött körülmények között megmutatják az autó határait és megtanítanak igazán autózni, nem csak használni azt. Utána bátran ki lehet menni gyakorolni kisebb pályákra, ökörködni. Nem muszáj persze rögtön kimenni a Hungaroringre, körül kell nézni Facebook csoportokban, hová lehet elmenni. Nem drága mulatság, párezer forint, és jólesik kiereszteni a gőzt, sőt jobb is így mint közúton farkat méregetni és megmutatni ki a fasza gyerek, aztán ha eldurvul a helyzet akkor megy a bazmeg meg a másikra mutogatás, vér és könnyek.
Pont ezért nem kéne a Peugeot, mert észrevétlenül belevisz a rosszba, észre sem veszed hogy mennyivel mész, hozzászoksz a powerhez és kialakul egy szép nagy egészségtelen egó. Renaultnál ilyen veszély nem fenyeget, ha már hangosan kell beszélgetni akkor gyorsabban mész a kelleténél.
Amíg lehet addig kitaposom a kis csigazabáló belét, aztán ha minden kötél szakad- hát kap egy másik motort. Lehetőleg a kétliteres sportverziót... :D

Hát boldog tizediket Öreglány!

Te jó ég, hogy repül az idő. Kerek tíz éve, hogy összeszedtem az árokpartról. Akkor még közmunkás voltam, és épp arrafelé dolgoztunk. Az út szélén bóklászott céltalanul egy fekete szemetes zsák mellett. Messziről nem is tudtuk, mi lehet. Olyan apró kis vakarék volt.
Némi fogócska után sikerült elkapni. Szörcsögve fújt rám. Pici, de annál hegyesebb fogaival az ujjamba harapott. Szegénykémnek taknya-nyála egybefolyt, szemeit sem tudta kinyitni, csupa ragacsos csipa volt.
Csitítgatva simogattam, míg megnyugodott kissé.
Csabi kollégám megkínálta zsíros kenyérrel, amitől izgatottan mozgolódni kezdett, hát leraktam a földre. Amíg mohón ette a kenyérdarabkákat, megnéztem, van-e valami a zsákban. Sajnos volt. Még három apró, színes mozdulatlan szőrgombóc. Már egyikben sem volt élet. Valószínűleg kidobták őket a kocsiból. Félrekotortam egy vakondtúrást, csak úgy kézzel, kis lyukat vájtam a puha földbe, majd óvatosan elhantoltam a kis tetemeket.
A megmaradt apróság teli pocakkal, sokkal dundibban odasunnyogott hozzám és a lábamnak dörgölőzött.
Hazavittem, de nem ringattam magam hamis reményekbe. Túl beteg volt a kis jószág, hogysem életben maradjon.
A párom amikor meglátta, csak a fejét csóválta. Vizet melegített, majd egy részét átöntötte egy küblibe és száraz kamillát szórt bele.
A langyos vízben megfürdettük a vakarcsot, majd a kamillás vízzel öblögetni kezdtük a pofiját, lemosva a rászáradt trutyit. Ennek persze nem örült, kapálózott a vízben és rekedten vernyákolt, mintha nyúznák. A mosogatás azonban megtette a hatását, és végre először belenézhettem a világoskék szemekbe.
Miután valamelyest tisztább lett, és már látott is egy keveset, megszárogattuk, majd hagytuk, hadd fedezze fel a környezetét. Mókás látványt nyújtott, ahogy borzas szőrével, pilincka lábacskáin billegve, égnek meredt farkincával kolbászolni kezdett mindenfelé, mint valami interaktív plüssállat, antennával.
Este még kapott egy kiadós konzerv vacsorát, majd kiraktam az előszobába a sarokba rakott rongykupacra. Az asszonnyal úgy döntöttünk, hogy ha megéri a reggelt, elviszem orvoshoz.
Másnap reggel az ajtónyitásra fürgén szaladt ki, igaz, kétszer orra bukott közben, de annyi baj legyen. Vékony hangján reklamált, hogy már ugyancsak világos van, de a pocija még üres. Egy kistányérban kapott maradékot, közben rendbe raktam a lebombázott előszobát. Legalább az emésztésében nincs hiba. Kaja után leült a papucsomra, úgy kukucskált fel rám.

Busójárás, a gazdagok szórakozása

Elhiszem hogy egyszer van egy évben, meg látványosság, meg infláció, de azért na. A pofátlanságnak is van határa.Néhány dolog, amit megemlítenék:

Parkolás a Duna közelében: 5000 Ft.
Egy üveg Borsodi: 1000 ft.
1dl.pálinka:2000 Ft.
Töltött káposzta egy adag, egy gombóc:1700 Ft.
Kürtőskalács:1500-2000 Ft, feltéttől függően.

Ha most belegondolok, hogy lejön egy átlagos 3 fős család, papa, mama, gyerkőc, akinek muszáj venni valamit, üzemanyagköltséggel, szállással, étkezéssel együtt lazán elmegy 50 ezer, és akkor még szelíden számoltam. Aztán sír a város szája, hogy jajj, évről évre kevesebben vannak... :W

Eladnám a számítógépet, de mennyiért?

Sziasztok!

Kis segítséget szeretnék kérni. Szeretném lecserélni az asztali vasat valami kompaktabbra, modernebbre. Az idők során azonban sikerült egy olyan konfigot összeállítani, amit nem tudok hova tenni árban. Nyilván irreális lenne a komponensek árát összeadva meghirdetni, ugyanakkor persze szeretnék én is jól járni. Nincsenek nagy reményeim, elvégre azért egy koros gép, de bőven használható a mindennapokra. Az utóbbi időkben már nem követem az árakat sem, és hiába kerestem fel használt számítógépeket áruló boltokat viszonyítási alapként, sajnos lyukra futottam. Szóval most hozzátok fordulok, akik jobban forgolódnak ebben a szakmában, és van rálátásuk a dolgokra.
Nem is szaporítom tovább a szót, íme a gép:
Márka: Hewlett-Packard
Ház: Fekvő, kompakt, alacsony profilú. Esztétikailag kissé karcos, tetejét nehéz lecsukni.
Alaplap:: Hewlett-Packard 304 Ah
CPU: Intel Core i5 650 @ 3.20GHZ Clarkdale 32nm Technology
Videókártya: 2047MB NVIDIA GeForce GT 730 (Gigabyte) passzív, ventilátor nélküli.
RAM: 16,0GB Dual-Channel DDR3 1333MHZ
Tárhely: 120GB KINGSTON SA400S37120G (SATA-2 (SSD) és 149GB SAMSUNG HD161HJ (SATA 2) HDD
Optikai lejátszó: Valamilyen Pioneer, író, olvasó, 40x sebesség
Táp: 370W, Stock, gyári.
Egyéb: legalább 10 USB csatlakozó, HDMI, HDMI ARC támogatás, Optikai kimenet, Jack csatlakozó.
Oprendszer nélkül kerülne eladásra.

Kézifékes hóesést mindenkinek!

Ahogy Hofi mondta: Felkészültünk a télre, csak nem számítottunk rá. Borzalom, hogy leesik pár centi hó, és megbénul a közlekedés. Reggel megyek dolgozni, alig fordulok ki, és nézem hogy mit látok egyáltalán: két halvány pirosas- fehéres foltocska előttem és mozog. Ráesik az utcai lámpa. Ahá, ez egy egyszerű egyterű, épp csak tökig havas a hátsó lámpája.
Rávillogok, de nem látja. Hogy látná, amikor a hátsó ablakot is beborítja a hó. Meg az oldalsókat. Bújócskát játszik, majd valaki lesz az elhunyó.
Rádudálok, rávillogok, nagy nehezen észrevesz. Lehúzza az ablakot, középső ujjával az égre bök: el van intézve.
Úgy kell nekem, minek okoskodom?
Szerencsére elkanyarszik, nincs vele több dolgom. Másik versenyző előttem szédítő húsz kilométeres sebességgel halad. Erős kanyar közepén megijed, beleáll a fékbe, naná hogy megcsúszik. Ilyen időben, csúszós úton kanyar előtt fékezünk biztonságos tempóra, aztán motorfékkel végigcsorgunk az íven. Haladó autófelhasználóknak, hátsókerék hajtásúaknak lehet egy kicsit a gázzal is ügyeskedni. Épp csak annyira, hogy senkit ne ijesszünk meg, és senkiben ne tegyünk kárt. Hozzáteszem gyorsan, a gázzal játszás és a kilinccsel előre autózás nem ugyanaz, utóbbit hagyjuk a versenypályára, forgalomtól elzárt részre.
Azt még megértem valahogy, hogy mellékúton nem sietik el az útburkolat tisztítását.
De hogy végig a hatoson, többsávos főúton sem takarítanak, az azért nekem legalábbis bicskanyitogató. Meg is volt az eredménye: Vasas után nem sokkal felborult kamion zárta el az utat. Rendőrség, mentőség, hosszú sor. Benyomtam a vészvillogót, lássa a mögöttem lévő hogy megállunk.
Erre ő is villogózik, nahát, ez is ritka.
A meleg, halkan duruzsoló autóból nézem a műszaki mentést, meg az út közepén toporgó forgalomirányító rendőrt. Fázik szerencsétlen, de veszettül. Legszívesebben adnék neki egy bögre forró teát, ha lenne. Húsz perc ácsingózás után megunom a várakozást, óvatosan megfordulok, ha mák, akkor ki lehet kerülni Vasas felé.
Többen követik a példámat, szépen csorgunk hatvannal.
Mák. Pont ki tudjuk kerülni a balesetet. Finoman gyorsítok az emelkedőn, de még így is érzem hogy kipörög kicsit a kerék. Van akinek nem elég a tempó, a gyorsítósávon előz egy böhöm SUV, rögtön mögötte még egy öngyilkosjelölt. Centikre haladnak egymástól. Legalább ilyenkor hagyjunk már egy kicsit több helyet könyörgöm!
Kis csúszással, de még pont beérek a melóhelyre.
Mások is késnek, a parkoló jóformán üres.
Csak Bazsónak gurult el a gyógyszer, kihasználva a tágas, üresen kongó helyet, keresztbe- hosszába vereti a padlizsán M3- nak. A hathengeres ércesen trombitál, bele- belever a tiltásba, miközben magasra csapja a havat.
Én sem maradhatok ki a mókából, kézifék be, kormány koppra, visszakettő nyélgáz.
Ha már Bazsónak szabad, akkor nekem is, nem?

Megszabadulnék a Kasperskytől, de nem lehet

Hiába uninstalláltam a progit, maradt egy mappa a gépen. Nosza, rákerestem a programeltávolítóval, az nem találja. Jó, külső programeltávolító, az sem találja. Némi kutakodás után kiderült, hogy a regisztrációs kulcsnak,vagy mifenének túl hosszú karakterlánca van, azért nem látja. Átnevezném, de ahhoz meg rendszergazdai jogosultság szükséges. Egy profil van a gépen, elvileg én vagyok a rendszergazda. Végignéztem a mappának az almappáit, uninstallert keresve, de nincs. Megpróbáltam csak úgy manuálisan törölni a mappát, de valami System engedély kell.
A progi, ami a mappában van, vígan fut a háttérben, most ott tartok, hogy külső adattárolóra mentem a személyes dolgaimat, és az egész lemezt formázni fogom. Mielőtt azonban ilyen drasztikus lépésre szánnám el magam, megkérdezlek titeket, hogyan szabaduljak meg ettől a nyavalyástól?
Mivel nem vagyok nagy számítógépes guru, így a szájbarágósabb kommenteknek örülnék leginkább.
sikeres problémamegoldás esetén a segítséget nyújtó kommentelőnek ajándék jár, priviben egyeztetünk

Csak egy pocok

Csípős a hajnal.Az autó felé lépkedve fázósan összébb húzom magamon a kabátot. Az ismerős klattyanás, és az index villanása hasít a sötétbe. A kilincshez nyúlok.
Az ajtó egyáltalán nem autóhoz méltó halk, obszcén cuppanással nyílik. Talán kissé túlzásba vittem a gumikéderre kent savmentes vazelint. Az utastérből különböző illatok kavalkádja ömlik ki. Régi műanyagok, műszerfalápoló, bőr, autóillatosító, és lappangó öregautószag fogad. Ez ellen hiába harcolok már jó ideje. Pedig elvittem kárpittisztítóshoz is, aki teljesen átsikálta, kimosta az autóbelsőt, hiába.A szag halványan ugyan, de megmaradt. Teljesen átitatja az autót, szerves részévé vált már.
Az elmúlás kesernyés, fanyar szaga. Épp csak annyira érződik, hogy tudassa, minden jó véget ér egyszer. Napközben tapintatosan, észrevétlenül visszahúzódik, de minden éjjel visszatér, hogy a reggeli indulásnál újra megjelenhessen.
Mély levegőt veszek, és beülök a volán mögé. A bőrözött kormány és üléshuzat süt a hidegtől, de nem sokáig. Becsúsztatom a kártyát a helyére, és rányomok az indítógombra. Az önindító fürgén köszörül egyet- kettőt, majd dacára a megtett 300 ezer kilométernek, könnyedén beugrik a motor, egy pillanatra felpörög, aztán kisimul és egyenletesen járni kezd.
Szeretem az autó első megmozdulását. Ilyenkor minden kissé darabos, nehézkes. A szokásos rutin: Bekötöm magam, bekapcsolom az ülésfűtést, a belső fűtést 22 fokra állítom, de a ventilátort még nem indítom el. Matatok kicsit a telefonnal, majd a hifivel is. Megszólal a zene, lenyomom a kuplungot, a váltó kicsit kéreti magát, de azért becsusszan a helyére. Jobb lábbal rásimítok a gázra, a fordulatszámmérő emelkedni kezd, közben lassan felengedem a bal lábam.
Megvan a fogáspont, egy pillanatig nem történik semmi, aztán mintha ragasztóból szabadulna, a kocsi lassan gurulni kezd.
Mozgásán érződik, hogy még minden hideg. Nehezebben jár a szervó, a motor is lustábban veszi a gázt. Felkapcsolom a lámpát, lassan elindulok. Finoman bánok a géppel, nem kínozom, de ügyelek rá, hogy a fordulat 2000-2500 között legyen.
Lassan melegszünk. Én a fűtéstől, a hűtővíz meg a motortól. A mutató beáll középre, az autó futása is simábbá válik. Kiérünk a faluból, elhalványulnak a közvilágítás fényei. Rámszakad a sötétség, csak a fényszórók vágnak mulandó világosságot a haldokló éjszaka sötét takarójába. Nincs forgalom, egyedül vagyok. Nem sietek sehova, de azért élvezettel kocsikázom a szűk, erdővel szegélyezett úton.
Fél kézzel a volánt tekerem jobbra balra, jobbom a váltón cikázik. A folyamatos haladáshoz muszáj gépészkedni, nincs megállás, emelkedők, lejtők, éles kanyarok váltják egymást sűrű ütemben. Itt egy éles balos, vissza három, nagy gáz, fel a kaptatón, négy, öt, fék, még egy balos, vissza négy kövér gáz, rövid egyenes, de nem váltok fel.
A fordulatszámmérő elhagyja a háromezret, a motor puha dorombolása felerősödik, fenyegető, mély morgásba megy át, és lelkesen húz, szinte kéri hogy ugyan nyomjam már neki még, még még. Engedek egy kicsit a bűnös csábításnak, egészen négyezerig hagyom forogni, Jön az újabb kanyar, keményen belelépek a fékbe.
A négy tárcsa keményen dolgozik, figyelmeztetőn megnyikkannak a gumik, miközben jobbra tekerem a volánt, kis gázfröccs, vissza három, be a kanyarba, és már gyorsítanék ki, amikor az úton átcikázik előttem egy apró jószág. Gyorsan szedi a lábait, talán egér, talán pocok, nem tudom beazonosítani.
Elveszem a gázt, hagyom egy pillanatra dolgozni a motorféket, hadd érjen át a kis szerencsétlen. Még a pockot figyelem, de a szemem sarkából nagyobb mozgást észlelek. Igazán fel sem fogom mi is az, de már teli talppal nyomom a féket és a kuplungot.
Az autó nagyot bólintva megáll, az ABS lüktetve pumpálja a fékpedált. Bambán nézek ki a szélvédőn. Két piszkafa láb, egy kerek fehér segg, felette meg nevetségesen apróka farkinca. Tulajdonosa kényelmesen megfordul, meglepve néz rám, szeme kéken csillan a lámpafényben.
Megvetőn prüszköl egyet, aztán elegánsan átkocog az úton, három társával együtt eltűnik az út széli csalitosban. Elfehéredő ujjpercekkel markolom a kormányt, az adrenalintól zúg a fejem. Lassan elindulok, lehúzódok az út szélére, az erdei bekötőút torkolatába. Egérke, megmentetted a tyúkszaros életemet...

A Rém

Sötét reggel. Szemerkélő esőben, kezemben a kajás vödörrel a csúszós, felázott udvaron igyekszem hátrafelé, Csirkesztániába. Húsz kövér, hosszú lábú, nagymellű buta tyúk büszke tulajdonosa vagyok. Van köztük fekete és fehér, cirmos, vörös, bóbitás és bóbitátlan, öregebb és ifjabb vegyesen.
Kiöntöm a vályúba a darált szemestakarmánnyal elkevert konyhai maradékot, majd kiengedem a türelmetlenül toporgó szárnyasokat. Tótottó! Mutatkozik be udvariasan az egyikük, és ráveti magát az ennivalóra. Még megnézem, hogy van- e vizük, amúgy tök feleslegesen, mert az itató csurig telt esővízzel. Dolgom végeztével kijövök, becsukom a kaput, előrejövök, és leteszem a vödröt a műhely mellé. Buksi kíváncsian beleszagol, aztán utánam szalad. Mindenáron nagy, sáros tappancsnyomokkal akar feldíszíteni.
Elhessegetem a bolondul ugrabugráló kutyát. Nemsokára ő is megkapja a magáét, egy lavórnak is beillő lábos képében. Boldogan habzsol, észre sem veszi hogy elmegyünk mellette.
Csak az autó zajára kapja fel a fejét. A kerítéshez szalad, vakkant párat, majd visszarohan az ennivalóhoz.
Óvatosan vezetek, így is bőven beérünk. Kiteszem az asszonyt, puszi- puszi, szia, majd jövök, szia. Leteszem a verdát a szokott parkolóba, majd belevetem magam a hétfőbe. Van dolog elég, repül az idő, hamar el is jön a műszak vége.
Az eső kitartóan szemerkél, bánatos szürke az egész világ. Beülök a kocsiba, kényelmesen elfészkelődöm, elindítok valami zenét. Ez valamelyest javít a hangulatomon. Begyújtok, kellemes 22 fokot állítok. Hozzácsapom az ülésfűtést is, mire a drágámhoz érek, már illatos vaníliaszagú meleg várja.
Hazafelé pláne nincs miért rohanni, az autóban jobb, mint a hideg, nyálkás valóságban. Mégis muszáj kiszállni, farkaséhesek vagyunk. Hiányzik a Buksi, ilyenkor már mindig itt tombol a kapunál. Most hátul ugat valamit. Becuccolunk, azért a lakásban csak jobb idő van. Míg a szívem választottja az ebédet melegíti, én meglátogatom a csirkéket, némi tojás reményében.
Hátrafelé menet valami rossz érzés kezd motoszkálni bennem. A szőrtúltengéses négylábú veszettül ugatja a csibéket. Rászólok, észrevesz, nyüszögve szalad felém. Amennyire merek, már sietek hátra. A kerítés ép, de odabent kész mészárszék fogad.
Tollak mindenhol, és holttestek szanaszét. Egy, kettő, három, öt, hét...miaqrvaúristen?! A sáros latyak vörösen csordogálva folyik a járdára.
A maradék madarak rémülten egy kupacba húzódnak meg a sarokban. Jól van, legalább ti megvagytok. Nézem a tetemeket. Nincsenek szétcincálva, de a feje mindegyiknek hiányzik. Némelyik még langyos. És te jó ég, egyikben sincs egy csepp vér se... Mi a jó isten történt itt???
Kutya ide be nem jön, Buksi nem engedné. Buksi nem lehetett, olyan dagadt dög, hogy nem tud átugrani a kerítésen. Lyukat sem látok sehol, és a kutya inkább széttépi a zsákmányt. A róka meg elviszi. De ez? Vámpír? Fogalmam sincs. Elkeseredetten mentem a menthetőt. A frissebb jószágokat a vödörbe rakom, a mereveknek meg gödröt ások.
Mikor beállítok a vödörnyi hullával a konyhába, asszonyom hitetlenkedve néz rám. Nem én voltam! Elmondom azt a keveset, amit tudok. Hatalmas és bánatos tyúkkopasztás kezdődik. Legalább a Buksi örül, dugig lakik belsőséggel.
Hogy rohadjon meg a büdös férge ami ezt csinálta...