A Facebook ma reggel megkérdezte tőlem: „Mi jár a fejedben?”Hát, elárulom – most éppen az, hogy nemrég figyelmeztettek: soha ne felejtsem el, honnan jöttem, melyik városban születtem.
Nos, nem is felejtem el! Berettyóújfaluban láttam meg a napvilágot. Ha lett volna beleszólásom a dologba, talán Debrecent választom, legalább a születésem pillanatára – de hát az élet rendező, nem castingoló.
Berettyóújfalu, vagy ahogy Nadányi Zoltán nevezte, „a faluváros”, számomra a gyerekkor maga volt a varázslat. A nagyszüleim és az ő kapcsolati hálójuk révén megtapasztaltam mindazt a melegséget és biztonságot, amit ma is szívből őrzök. Nem is akarnám elfelejteni soha.
Ahogy most visszagondolok, eljátszom a gondolattal: hol éltem életem során, mit kaptam az egyes helyektől – és mit vettek el tőlem.
Galyatető
Kisgyermekként minden nyáron felkerültem Galyatetőre, 4–6 hetes időszakokra. Ha mindent összeadok, összesen talán két-két és fél évet töltöttem ott. És minden perce kincs volt. A 965 méteres magasságban, Magyarország második legmagasabb pontján nincs szúnyog – csak a csend, a fenyvesillat, és az a különös érzés, hogy olykor tényleg a felhők felett jár az ember. Őszi napokon, amikor a köd kavargott a fák között, úgy éreztem, egy másik világban vagyok. 2019-ig ez volt a második otthonom, ahová mindig jó volt visszatérni.










