Az a helyzet, hogy sosem voltam megelégedve az A54-nél sebesség szempontjából. De az A54 valószínűleg az egyik, ha nem egyenesen a legrégebb óta meglévő okostelefonom. Megszoktam, és mivel én sokat elektromos rollerezem, így szükségem is van rá, vagy egy másik A osztályos Samsung telefonra, mivel az S osztályt nem akarom kitenni semmilyen sérülés kockázatának.
Már az A55-nél is gondolkoztam a váltáson, de elmaradt. Tavaly az A56 megtetszett, de akkor vettem egy S24 FE-t. Amit egyébként imádok. Egészen idáig remekül elvoltam az S24 FE és az A54-gyel. Olyannyira igaz ez, hogy az A54-nél még az is felmerült bennem, hogy megvárom az A58-at is vele, tehát még nem is az A57...

A felpuffadt A54
Január 15-én ülök a Kenézy MRI várójában, és egyszer csak azt veszem észre, hogy jobb oldalt mintha kiemelkedne a Nillkin tok síkjából. Egyből tudtam, hogy miről van szó, mert egy Huawei MediaPad M3 8.4-gyel már jártam így, csak az még garanciális volt. Ez meg már nem. A Li-ion, Li-Pol akkumulátorokban, mikor elhasználódnak lejátszódik egy kémiai reakció. Ami egyébként pont azzal jár többek között, hogy egyrészt felpuffadnak, másrészt ebből fakadóan megbontják a készülékházat, és harmadrészt veszélyessé is válnak.

.








