2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Mercis kalandok (Második rész)

Írta: | Kulcsszavak: Mercedes . Mercédesz . Mercedes Benz . Daimler . olcsó autó . gépjármű . autó . személyautó

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Ahogy az első részben említettem, az autó megvásárlásának körülményeit szeretném leírni.

Na hát ezen sok beszélnivaló nincs, mert aki már vett, vagy keresett használtautót, az is bejárhatta ezeket a köröket.

Én is és faterom is lestük a használtautót, a jófogást, a facebookot, a joautokat és hasonlókat.
Nos az előzménye az egésznek, hogy nagyjából 10 év C Merci birtoklás után, egyszerűen meguntam a C-t és nagyobbat akartam. Az E-CLASS pedig mindíg is vonzott.

Persze egy W212- es mégjobban tetszene.

Na hát már igazából hetek óta nézelődtünk és mivel ismerjük a típust így sok telefonhívás után, inkább némelyiket meg sem néztük. Pontosan tudtuk mire számítsunk.
Sajnos nem csak az eladó autók szoktak elképesztő állapotban lenni (és ez nem csak a rozsdára vonatkozik), hanem a tulajdonos is elég "érdekes" lény.

Na de az autót, amit megvettem, végül a híres és hírhedt jobb napokat is látott Fővárosi Autópiacon hirdette meg egy kereskedő. Na hát mi másnak megfogtuk, hát nézzük meg, mit vesztünk vele. A meghirdetett ár 388 000 Forint volt. Na sokat ne várjunk érte.

Odaértünk a megbeszélt időbe, ott volt a kereskedő, körbenéztük beindítottuk a szokásos dolgok. Hát elég kaotikus volt a helyzet, két vacak kulcs, amiket inkább a kukába dobnék, és kicsit viharvert karosszéria és elképesztő kosz és tele minden vacakkal. De nézzük a jó oldalát. A motor pöc-röf... A klíma működik, a váltó ami 5 sebességes elektromos vezérlésű automata, kiváló. Szinte minden extra kiválóan működik, egyedül a szokásos tetőablak probléma. Az külön téma lesz. Az volt, hogy felpolírozzák az autót, mert javítottak a kasznin, de az idő nem engedte. Így a kereskedő mondta, ha akkor ott elvisszük, akkor 370 000 Forint. Kezet ráztunk rá és indult is a kaland.

Megírtuk a szokásos papírokat és elindultunk vele haza. Na hát szokásos dolgok jönnek. Üzemanyag benne nyilván annyi, amivel éppen az első kútig eljut az ember. Egy taxist kérdeztünk meg, hol van erre benzinkút, mosolyogva kérdezte nagyon SOS? Igen mondtuk, hát segített, jó-fej volt. Na a kúton rögtön prémium gázolajat kapott CDi révén és nekiálltunk, nézzük már meg a keréknyomást, jött a kutas srác segíteni. Hát 1 bar tól 1.3 ig terjedtek a kerekek. Mondanom sem kell 1-2 centit simán emelkedett az autó és rögtön simábban ment.

Aztán elindultam vele haza.

Folytatása következik...

További fejezetek:

Mercis kalandok - Első rész
Mercis kalandok - Második rész
Mercis kalandok - Harmadik rész
Mercis kalandok - Negyedik rész
Mercis kalandok - Ötödik rész
Mercis kalandok - Hatodik rész
Mercis kalandok - Hetedik rész
Mercis kalandok - Nyolcadik rész
Mercis kalandok - Kilencedik rész
Mercis kalandok - Tizedik rész
Mercis kalandok - Tizenegyedik rész
Mercis kalandok - Tizenkettedik rész
Mercis kalandok - Tizenharmadik rész
Mercis kalandok - Tizennegyedik rész
Mercis kalandok - Tizenötödik rész
Mercis kalandok - Tizenhatodik rész
Mercis kalandok - Tizenhetedik rész
Mercis kalandok - Tizennyolcadik rész
Mercis kalandok - Tizenkilencedik rész
Mercis kalandok - Huszadik rész
Mercis kalandok - Huszonegyedik rész

Óda a Mercedeshez
Mercis kalandok - A könyv

Lalikirály

Hozzászólások

(#1) Napfénysüti

Váó, nem gondoltam hogy ezeknek ennyire durván nyomott ára van. :Y

Més que un club!

(#2) TheLázs válasza Napfénysüti (#1) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Azért reméltem amikor elindult a sorozat, hogy nem ilyen nyúlfarknyi epizódokban kapjuk :) Nem kell egy Csikós Zsoltnak lenni, de na. Azért ez rövid volt :)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#3) Napfénysüti válasza TheLázs (#2) üzenetére

Igen, én is bízom benne hogy hosszabb epizódok következnek. Kíváncsi lennék pár képre a megvásárlás utáni állapotról. :K

Més que un club!

(#4) csoki46


csoki46
aktív tag

Ez így számomra is értékelhetetlenül rövid volt, pedig érdekelne a téma.

(#5) Lalikiraly


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Sziasztok.

Na de ez egy blog...

Képeket jövő héten fogok tudni adni.azóta is történt egy két apróság a kocsival.

Meg hétfőn kerül szerelőhöz is.
Rendben írok hosszabb részeket :)

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#6) yerico válasza Napfénysüti (#1) üzenetére


yerico
senior tag

Mindenért annyit adnak, amennyit ér. Nem véletlen, hogy sokszor 4-5 éves Bálna Merciket bontottak, mert nem érte meg javítani.

(#7) Lalikiraly válasza yerico (#6) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Sajna így van. Az akkoriban 20 misiért megvett W220 as S osztályokat 1-2 misiért adják, mert még ugyanannyit rá fogsz költeni állapottól függetlenül. Túl bonyolult autók, rengeteg hibalehetőséggel. Na persze, aki újonnan meg tudja venni, annak már azért pláne ne sírjon a szája. Beviszi a márkaszervízbe és kész.

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#8) Napfénysüti válasza Lalikiraly (#7) üzenetére

Pont azért lepődtem meg mert újan ezek nagyon nem voltak olcsó autók. Oké hogy nagy az értékvesztésük de durva most mennyiért mennek, a kerékpárom több mint kétszer ennyi volt akciósan (igaz az újként).

Més que un club!

(#9) Lalikiraly válasza Napfénysüti (#8) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Hát igen sajnos. És nem csak a javításuk. Ugye a benzines még maffiózó vagy politikus életszínvonal mellett is sok. Tehát 15 litertől az összesig. És azért a 100 literes tankot a jó kis bőven 400 feletti prémiummal megtankolni már annyira nem vicces. Na persze a V8 az V8. Vezettem már gyárilag chippelt E50 AMGt.
De mivel én alapjábavéve nagypapásan vezetek, így ez a kis dízel is megteszi simán. Persze néha megküldöm, közös örömünkre.

Na de egy szó mint száz. Ahogy szokták volt mondani.: Ha majomra tellik, akkor teljen banánra is.

Amúgy kafa bicajod lehet!

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#10) Napfénysüti válasza Lalikiraly (#9) üzenetére

Arra kíváncsi vagyok hogy a tied az milyen állapotot képviselt mikor vetted?
A szomszédban lakó srácnak is volt egy ilyen pápaszemes W210-ese az viszont valami borzalom állapotú autó volt, el se tudom képzelni akkor ő azt mennyiért vette. Úgy gondoltam azért ezekből még ilyen 800-1M körül lehetnek a korrektebb darabok azért is vagyok kíváncsi.

Ha érdekel itt a bringa: [link] Tervezek majd egyszer egy bemutató cikket írni róla mint az előzőről.

Més que un club!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.