2022. november 30., szerda

Gyorskeresés

Mercis kalandok (Negyedik rész)

Írta: | Kulcsszavak: Mercedes . E-class . Mercedes Benz . autó . gépjármű . Mercis kalandok

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Akkor folytatnám is a történetet.

Na ott hagytam abba, hogy ugye kidobáltam egy csomó vackot az autóból, rendet raktam, az akksisaruk a helyükre kerültek, a csomagtérajtóba visszakerült megtisztítva megérdemelt helyére az elakadásjelző háromszög és megtisztítottam egy sorral a műszerfalat.

Na ezután konstatáltam, hogy kevés az olaj a motorban, kevés a hűtővíz, kevés a servo olaj is.
Éppen muterékhoz tartottam ki Diósdra, amikor is szóltak, hogy jönni fog az autó kulcsos ember.
Mercigurunak hívják. Mert hát muszály volt kulcsot készíteni az autóhoz, mert ez így nem volt állapot, hogy a riasztó visít és tollal szórakozni.

Meg is jött estére az ember, mert szegényt majdnem megverték két kulcs elkészítése után Enyingen a jó nem napon barnult népek. Ugye milyen kedvesek? Százezer Forintos munka elvégezve, kifizetve meg semmi.
Na odaért és hamar el is kezdte a kulcs elkészítését, és bár próbálta, de a gyári fő kulcs javíthatatlan. Chip hibás lett. Hát ez van.

Ilyen kulcsot kaptam. Majd Merci logó is kerül bele :)
Annyit fontos megemlítenem, hogy a kulcsot készítő srác, egy Úriember! Egy csodaszép kombi Mercivel jött amúgy.

Na másnap kezdődött, hogy faterral átnéztük a kocsit. Kellett bele tölteni még egy liter motorolajat, közel két liter fagyálló hűtőfolyadékot és kb. 2 deci servo olajat is.
Plusz napközbe míg vártuk a kulcsos embert, a Spárban kaptam matrica leszedő sprét. Valami 800-900 Forint volt és egy jó óra vakarás még így is két embernek. Sajnos fotót most sem készítettem, hogy előtte utána.

Na akkor ha már itt tartunk üzennék a drága kereskedőknek, akik a seggüket meresztik az autók mellett.
Az első, hogy nem feltétlenül kell vagyonokat költeni, arra a kocsira, hogy az éppen szemlélődőnek szemet szúrjon és még drágábban is lehet eladni. Például, kiporszívózza, ezt igazából elenyésző áramköltséggel megteheti, kitörölgetni egy mikroszálas vizes ruhával. Ugye mennyivel bizalomgerjesztőbb lenne? A következő. A lomokat ezer éves szemeteket kiszedni és kidobni. Azt hiszem ez is egy párperces művelet és mindjárt máshogy nézünk ki. Az autó kerekeit felfújni. Az elakadásjelző háromszöget és további tartozékokat összeszedni, egy helyre elrakni. Vagy mint az enyém esetében a légszűrőházat a helyére rakni és becsatolni...

Akkor számoljunk is:
Matrica eltávolító spray: 900 Forint
2 liter fagyálló hűtőfolyadék: 1500 Forint
2 liter motorolaj: 3000 Forint (sima 10W 40)
Servó folyadék pótlása legyen 500 HUF
A többi lényegében csak hozzáadott munka. Tehát az emberünk kitakarítja, csak kézzel, felfújja a kerekeket, és rákölt cirka 6000 Forintot és már alsó hangon 50 000 rel többet érne ránézésre a kocsi...
Ennek a munkaideje egy emberre számítva legyen 5 óra... De abba én már beleszámolom a akkusaru javítást is. Tehát 5 óra alatt kereshetne az ember 40-50 ezer Forintot. Azt hiszem elég jó órabér nem? Jah tudom nem azért kereskedő, mert imádna dolgozni...

Persze ismerek olyan kereskedést, ahol a bevitt autón még kárpit-tisztítást is csinálnak.

Néhány kép az első mosás és kisebb takarítás után. A következő részekben is lesznek képek!

A következő részben tárgyalom majd ki a fennálló hibákat és további javításokat.

További fejezetek:

Mercis kalandok - Első rész
Mercis kalandok - Második rész
Mercis kalandok - Harmadik rész
Mercis kalandok - Negyedik rész
Mercis kalandok - Ötödik rész
Mercis kalandok - Hatodik rész
Mercis kalandok - Hetedik rész
Mercis kalandok - Nyolcadik rész
Mercis kalandok - Kilencedik rész
Mercis kalandok - Tizedik rész
Mercis kalandok - Tizenegyedik rész
Mercis kalandok - Tizenkettedik rész
Mercis kalandok - Tizenharmadik rész
Mercis kalandok - Tizennegyedik rész
Mercis kalandok - Tizenötödik rész
Mercis kalandok - Tizenhatodik rész
Mercis kalandok - Tizenhetedik rész
Mercis kalandok - Tizennyolcadik rész
Mercis kalandok - Tizenkilencedik rész
Mercis kalandok - Huszadik rész
Mercis kalandok - Huszonegyedik rész

Óda a Mercedeshez
Mercis kalandok - A könyv

Lalikirály

Hozzászólások

(#1) bitpork


bitpork
veterán

Bélése nem van felfotózva?

(#2) bambano


bambano
titán

Na, megírhatnád a cikkedet magyarul is. Na, ne kezdj minden mondatot na-val. Na, leginkább egy mondatot se kezdj azzal. A szervó olajat nem úgy írják. Na, ne írj olyat, hogy akkor folytatnám, hanem folytasd.

Na, nem muszály (sic!) a muszájt se rosszul írni. Na, a te böngésződ nem húzza alá a helyesírási hibás sorokat?

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#3) Lalikiraly válasza bambano (#2) üzenetére


Lalikiraly
őstag
LOGOUT blog

Oké javítom. :DD

Lalikirály nem szép ember, de gavallér! Uram, ön emberként van nyilvántartva? Ö nem. Húsos fagyi vagyok.

(#4) Lalikiraly válasza bitpork (#1) üzenetére


Lalikiraly
őstag
LOGOUT blog

Lesz róla kép, csak betelt a képtárhelyem itt várok, hogy ürüljön.

Lalikirály nem szép ember, de gavallér! Uram, ön emberként van nyilvántartva? Ö nem. Húsos fagyi vagyok.

(#5) Hieronymus


Hieronymus
őstag
LOGOUT blog

Lenin elvtárs egyszer elmondta, hogy a mennyiség egy idő után minőségbe csap át.
Ebben sem volt igaza!

Annak idején a PHeke már az első adásában is azt a minőséget érte el, mint az utolsóban.

ruszkik, haza!

(#6) Victoryus


Victoryus
addikt
LOGOUT blog

Legalább olcsóbb volt így koszosan, leengedett gumikkal? Jó nagy batár, van benne hely bőven gondolom.
A kereskedők általában lusták és genyók.

A facebook profilnak a valósággal való bármilyen hasonlósága csak véletlen egybeesés. --> Huawei band 6 aprón

(#7) Lalikiraly válasza Victoryus (#6) üzenetére


Lalikiraly
őstag
LOGOUT blog

Az autó maga a polírozást nem megcsinálása miatt 370 be került. Nekem nem mell mondani milyen lusták a kereskedők...

A kulcs 50 be került
Egy adag javítas plusz egyéb alkatrészek 50 be.
Azóta volt egy defekt az is 5000.
Jövő hónapban műszaki.
Most hétvégén motor és difi olajcsere lesz.
Utána majd váltó és futómű.

Lalikirály nem szép ember, de gavallér! Uram, ön emberként van nyilvántartva? Ö nem. Húsos fagyi vagyok.

(#8) Napfénysüti válasza Lalikiraly (#7) üzenetére


Napfénysüti
nagyúr

Szerintem úgy volt vele az eladó hogy egy 370.000 forintos autót már nem fog takarítgatni. Igaz igénytelenség de annyira nyomott ára volt hogy lehet neki nem érte meg.
Ennél alig többért adtam el az előző autómat de azt legalább nagyjából kitakarítottam, bár nem hinném hogy emiatt többet kaptam érte.

Més que un club!

(#9) Victoryus válasza Lalikiraly (#7) üzenetére


Victoryus
addikt
LOGOUT blog

Egyszer taxiban ültem hasonlóban, tetszett. Jók ezek a kis beszámolók!
Mondjuk az se jó, mikor még a motorteret is kimossák, hogy ne látszódjon az olajfolyás, lyukas servo vezeték :)

A facebook profilnak a valósággal való bármilyen hasonlósága csak véletlen egybeesés. --> Huawei band 6 aprón

(#10) Lalikiraly


Lalikiraly
őstag
LOGOUT blog

Hát nézzétek, azért az autó belseje is sokat elárul a tulajról, hogy csak hajtja, vagy azért foglalkozik is vele.
Nem én sem azt mondtam, hogy de igenis kárpit tisztítás meg motormosás ilyenek, de azért jobb egy olyan autót látni elsőre ami tiszta. És ennél még a tisztaság, hanem minden csakúgy beledobva, pl emelő, műanyag takaróelemek, az elakadás háromszög. Én tényleg csak pár órát rászántam egyedül és sokkal élhetőbb lett a kocsi.

Magamból kiindulva, nemrég adtuk el a G Astránkat például. Jöttek megnézni, és azonnal el is vitték. Azzal kezdték, hogy végre egy tiszta autó.

Eladtuk ugye a másik C Mercinket is mert, jött ez. Aki jött megnézni, jelzem mindkét esetben az első ember. Ezt is rögtön elvitte és ő mondta, hogy milyen moslékokat látott eddig. És végre egy normális tulaj.

Persze nem akarok én ezzel senkit beskatujázni ilyesmi, de nekem ez a tapasztalatom.
Igen és le is írtam a hirdetésbe, hogy gyerek, kutya, dohányzás és egyéb mentes az utastér. Meg is lehetett nézni, mert tisztább mint néhány orvosi műtő, az fix. De én így szeretek beleülni kocsiba. Igen és például vagyok olyan maradi, hogy csak teletankolom és kész, és minden tankoláskor pl nézek egy keréknyomást, időnként hiába írja a merci, ha rossz egy égő én körbenézem azokat is. Utálom ha valami nem működik a kocsin.

Lalikirály nem szép ember, de gavallér! Uram, ön emberként van nyilvántartva? Ö nem. Húsos fagyi vagyok.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.