2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Mercis kalandok - Tizenkilencedik rész

Írta: | Kulcsszavak: Merci . Mercedes . mercis kalandok . autó . szerelés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Kis kihagyást követően újra a tettek mezejére léptem, ugyanis van s volt egy két idegesítő dolga az autónak.

Az első, hogy már beindításkor alapjáraton és menet közben is igen hangos volt az utastérben a motor. Erre a legutóbbi szereléskor jött rá a szerelő, hogy a kormányoszlopon van egy gumiharang, ami el van szakadva, így szinte nyílt útja volt a hangoknak és a különböző gázoknak és ezzel a szagoknak az utastérbe jutáshoz.

Meg is vettem a kellő alkatrészt. Ami kedvezménnyel került 4800 Forintba. Ez gyári, nincs belőle utángyártott.

Tehát látszódik, hogy a régi darabokban jött ki. Ez nem csak a kiszedése miatt volt így, hanem már alapból is borzalmas állapotban volt. Na de a lényeg, hogy kicseréltük és amikor elindultam haza hát (ezt szavakkal nehéz elmondani) azt hittem betojok; plusz fülig ért a szám. Az utastérben olyan csend lett, hogy ezt sosem hittem, hogy létezhet.

Na de térjünk a következő idegesítő hibára. A műszerfal közepén van a fűtéskonzol. Már egyszer cseréltük, mert a gyárija kontaktos volt és egyebek. Amit kaptam barátomtól az sem húzta sokáig. (Az összes elromlik ezek közül amúgy) Így vettem egy patika állapotút bontottan. (15000 HUF) és beleraktuk. Hát ez végre jól szabályozza a ventilátort, világít az összes égő benne és nincs szétrepedve és hasonlók.

Oké ezeket megcsináltuk. Egy dolog viszont alkatrész hiányában kimaradt, mégpedig a tetőn található belső világítás konzol. Ebben van egy pici ventilátor szerűség, vagy mi ami zúg. (Ez adja a jelet a hőmérsékletnek) Így ennek a beszerzése még folyamatban van és akkor utána az utastérben némaság lesz.

Most jöjjön a feketébb leves.

Bő fél éve volt olaj és hűtővíz cserélve, úgyhogy jobban ránéztem (Amúgy legalább havonta egyszer ellenőrzöm, pedig az autó kijelzi a műszerfalon, ha gebasz lenne) Kellett még bele fél liter olaj. Már a cserekor sem lett maxig töltve amúgy. És még kellett majd egy liter fagyálló hűtőfolyadék is. Dehát ezek apróságok.

A kormányművön megkellett húzni két csavart, mer lazák voltak és a tömítésnél picit folyt az olaj belőle. Ez egy perces művelet volt a szerelőnek. Amúgy a rendszerből nem folyt el max egy jó fél deci. Szóval nem számottevő.

Találtunk egy hibát viszont ami miatt a váltóban újra olajcsere kell, ami amúgy is kéne, mert az előző után is hagy még kívánni valót maga után a színe. Van a váltón ugyanis egy csatlakozó, ami egy elcseszett tervezésnek köszönhetően szereti elvezeti a vezetékekbe a váltóolajat. Ezt biztos sokan ismeritek. Na hát azt most már nekem is esedékes lesz cserélni.

És van még egy dolog, ami már régóta zavar, méghozzá a hátsó kerékcsapágy. De ezt csak komplett csonkállvánnyal együtt cserélik, mert hiába kapható külön a csapágy, szétszedéskor szétesik az egész. Hát ez van, be kell nyelnem. Nem egy két perces és nem egyszerű művelet. Legkésőbb nyáron ez is meg fog történni.

Nemsokára újra fogok jelentkezni a fejleményekkel.

További fejezetek:

Mercis kalandok - Első rész
Mercis kalandok - Második rész
Mercis kalandok - Harmadik rész
Mercis kalandok - Negyedik rész
Mercis kalandok - Ötödik rész
Mercis kalandok - Hatodik rész
Mercis kalandok - Hetedik rész
Mercis kalandok - Nyolcadik rész
Mercis kalandok - Kilencedik rész
Mercis kalandok - Tizedik rész
Mercis kalandok - Tizenegyedik rész
Mercis kalandok - Tizenkettedik rész
Mercis kalandok - Tizenharmadik rész
Mercis kalandok - Tizennegyedik rész
Mercis kalandok - Tizenötödik rész
Mercis kalandok - Tizenhatodik rész
Mercis kalandok - Tizenhetedik rész
Mercis kalandok - Tizennyolcadik rész
Mercis kalandok - Tizenkilencedik rész
Mercis kalandok - Huszadik rész
Mercis kalandok - Huszonegyedik rész

Óda a Mercedeshez
Mercis kalandok - A könyv

Lalikirály

Hozzászólások

(#1) Carlytoo


Carlytoo
aktív tag

A jó öreg W210 mindig tart meglepetéseket ugye? Nekem is egy öreg banyám van és szeretem bütykölgetni.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#2) Lalikiraly válasza Carlytoo (#1) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Hála a szerelőnek, már egyre kevesebbet!!!

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#3) Hieronymus válasza Lalikiraly (#2) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Nem lenne kedvem és időm ennyit foglalkozni egy autóval. Tisztelni kell a kitartásodat ez ügyben.
Az optimizmusod is rendben, mert azt gondolod, hogy lassan vége lesz a folyamatos felújításnak.
Legyen igazad.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#4) UnA válasza Hieronymus (#3) üzenetére


UnA
Korrektor

Nekem biciklim van. :)

(#5) Hieronymus válasza UnA (#4) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Most melyik van neked?
A húsz éves, egysebességes. Vagy 8 ezer eurós, 120 Nm nyomatékú kerékpár, ami 80-ig legyorsulj a F1 autókat is?

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#6) Ed3r_X_ válasza Carlytoo (#1) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Nem csak Merci fronton vannak meglepetések :D Nekem most ment el a Hondára 343 (kuplung+kettőstömegű), de hátsó hidat is kéne cserélnem (jobb hátsó széttart), illetve leömlőt (repedt). Jó motor, de ami típusbaja van az N22-nek, az nálam kijön :DDD

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#7) UnA válasza Hieronymus (#5) üzenetére


UnA
Korrektor

Egy középkategóriás MTB, házilag is egyszerűen szerelhető.

(#8) Lalikiraly válasza Ed3r_X_ (#6) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Nálam ami típushiba kijöhet egy 210-esen azt már megmutatta.

Nézd, őszintén szólva annó amikor 98-ban a Hans Jürgen fricc bácsi megtervezte (tudom ez előbb volt bőven) akkor ő rohadtul nem gondolt, illetve számolt azzal, hogy egy Magyar "barom" (aki inkább az ő szemükben csóró) az még 23 évesen is használni akarja.

Kitartok mellette, mert lehetőségem egyelőre nincs a fiatalításra és ha lenne is erősen mérlegelném, hogy vegyek e újabb típust, ugyanis azok fenntartása jócskán több mint ennek. Mostanában nézelődtem, hogy egy sokkal jobb alapot vennék, egy erősebb benzinmotorral (tudom hülye vagyok, lefogja enni a gatyám is). Ennek tudatában nézelődök és egy dolgot nem nézek a hirdetésben meg, illetve a legutolsó az a kilométeróra állása.

Ha jó az állapot, akkor úgyis mindegy.

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#9) Lalikiraly válasza Hieronymus (#3) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Köszönöm szépen hozzászólásod, mely jólesik nekem.

Most mondhatnám, hogy úgysem lesz vége, mert kijön más, vagy csak elporlad a kaszni.
Viszont a való életben az a vicces, hogy nagyon sok körülöttem lévő dologgal kapcsolatban a végén mindíg nekem van igazam. Nem szoktam a levegőbe beszélni és hazudni sem, nem úgy neveltek.

Aláírás, asszonynak és anyádnak ne hazudj, mert annak a következményétől élőlény nem ment meg! :DD

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#10) Ed3r_X_ válasza Lalikiraly (#8) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Maximálisan egyetértek. Ugyan ez a széria nekem nem a kedvencem, de egy 190-es Merci nagy vágyam. Vagy akár a W124. Viszont sajna nem igazán fog lehetőségem adódni, ahogy szöknek fel az árak, egyre reménytelenebb.

Így csinálgatom a mostanit, és 4-5 évig nem is gondolok arra, hogy kéne másik :)

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.