Szakmai oldalon vagyunk, így feltehetően többekben felmerült már a vágy, hogy kéne valami olyan eszköz otthonra, ami képes lehet a lakásban található adatokat lokálisan tárolni, netán különféle otthoni eszközöket kezelgetni, vagy éppen a mozi -és filmgyűjteményt hálózaton keresztül lejátszani.
Természetesen ezeken kívül még megannyi funkció létezhet, melyhez érdemes valami éjjel-nappal futó eszközt beállítani valami sarokba, ilyenek például:
- otthoni NAS funkciók, kezdve egy sima, állandóan elérhető, megosztott meghajtótól a mobilappos, arcfelismerős képtárolásig
- különféle hálózati funkciók, a vírusvédelmet is biztosító, csomagokat átnéző tűzfaltól kezdve a saját VPN-en keresztül a reklámok és követőkódok elleni védelemig
- multimédia tartalmak lejátszása, akár olyan eszközökön is, melyek nem képesek rá (transcoding, DLNA)
- otthoni okoseszközök vezérlése közös platformon
- különféle játékszerverek, illetve Steam cache
- illetve végül, de nem utolsó sorban, tanulás, illetve komplex otthoni IT infrastruktúra építése
Amennyiben ilyen igények fogalmazódnak meg az emberben, első körben céleszközön kezd el gondolkodni, melyeknek előnyei és hátrányai is vannak egy univerzális szerverrel szemben; előnyük általában az alacsonyabb fogyasztás, illetve a papíron könnyű beállíthatóság, viszont hátrányuk a magasabb ár, illetve az, hogy céleszköz mivoltukból fakadóan egy későbbi igénybővülés esetében vagy újabb eszközök beszerzése válik szükségessé, vagy szervert kell venni és migrálni. Az első esetben egy idő után a lakásban található tárgyak menedzsmentje elég nehézkes lesz, illetve az IT biztonsággal kapcsolatos támadási felület is megnő (frissítések menedzsmentje nehézkessé válik, ezért ezek elmaradnak, minden gyártó máshova küld adatokat, gyártóspecifikus, nem foltozott biztonsági rések), a másik esetben pedig jelentős mennyiségű pluszmunkára lesz szükség, hogy az adatok és beállítások átkerüljenek egyik helyről a másikra.
A fent vázoltak okán tehát első körben érdemes lehet összegyűjteni a jelenlegi igényeket, illetve fölvázolni, hogy a jövőben mire lehet szükség, főleg, hogy minden terv papíron kezdődik (és egyik terv sem éli túl az ellenséggel való találkozást). Miután ezek az igények megvannak, érdemes ellátogatni különféle szaktopikokba, illetve rendesen elvégezni a házifeladatot, aztán pedig összehasonlítani ezen igényeket a lehetőségekkel és döntést hozni. Nyilván az ex-has jellegű megoldások is jók lehetnek rövidtávon, viszont sokkal egyszerűbb egyből középtávra lőni.
Az igények és a lehetőségek összerakásában egyébként sokat tud segíteni egy mátrix-jellegű táblázat, ahol össze van szedve, hogy milyen képességre milyen eszközöket ajánlanak, azok mennyiben fedik le a vágyott felhasználási területet, illetve milyen fogasztással és árral rendelkeznek. Itt most sajnos nem fogok ilyet csinálni, de azért ki lehet találni. Egy ilyen táblázat ráadásul nem csak diszkrét eszközök esetében segíthet dönteni, hanem a diszkrét vs. univerzális vitában is jól jöhet, illetve, ha a döntés az univerzális irányába indul meg, akkor a szerver hardverének paraméterezése során is jól tud jönni.
Kezdetnek szerintem ennyi elég is, a sorozat következő részében már specifikusabb tájakra evezünk és a megfelelő home lab hardver kiválasztásáról lesz szó. Amíg az nem jelenik meg, érdemes lehet összeírni a fent is említett mátrixot, melynek kiváló kiindulópontként tud szolgálni az esetleges kérdések föltevéséhez.