Végre elérkeztünk a sorozat azon részéhez, ahol arról lesz szó, hogy milyen hardvert érdemes venni.
A hardvert elsődlegesen az első poszt kapcsán felírt igényekhez és lehetőségekhez érdemes passzintani, melyek nagyjából a következők:
- rendelkezésre álló pénz és hely mennyisége, illetve zajtolerancia
- hozzáértés, illetve ráfordítani kívánt idő
- lefedni kívánt funkciók (pl.: tűzfal, NAS, multimédia, kamera, otthon-automatizáció)
- felhasználók száma (több és másmilyen erőforrás kell ahhoz, hogy négyen tudjanak filmet streamelni, mint ahhoz, hogy egyedül lehessen ezt megtenni)
- kívánt sebesség és élvezeti faktor (ha ráérnek a másolások, vagy elég a 720p kontent, akkor nem kell erőgép)
- epénisz növelése (mindenki Vér Istvánként kezdi, de ezt idővel ki lehet nőni)
Nyilván ezeken kívül még megannyi aspektus lehet, ugyanakkor a három, leginkább meghatározó az idő, a pénz (az idő pénz) és a hely. Ezek azok, amik adottak, a többi, szoft kritériumon azért lehet változtatni.
A pénz az elsődleges aspektus, tekintve, hogy végtelen mennyiségből nagyjából mindent meg lehet vásárolni és onnantól fogva a többi szemszög okafogyottá válik. Ha mégsem végtelen, akkor jön képbe a hely és az idő, illetve a zaj, melyből a „hely” kiváló sorvezetőként tud szolgálni a különféle eszköztípusok végigvételéhez.
Ha már ilyen jól fölvezettem, akkor érdemes talán az épített gépekkel kezdeni, tekintve, hogy mindenféle méretben kaphatóak, illetve meg lehet őket csinálni úgy, hogy józan határok között mindenre (is) alkalmasak legyenek. Emellett szabadon bővíthetőek, illetve az alkatrészek is viszonylag könnyen cserélhetőek bennük. Hátrányuk, hogy a fogyasztásuk sosem lesz olyan jó, mint egy gyári gépé, köszönhetően annak, hogy a tápgyártók általában nem készítenek a tipikus idle-környéki fogyasztáshoz optimalizált tápokat, viszont a jelenleg piacon lévő erőforrások nagy része jellemzően elég gyenge hatásfokkal rendelkezik húsz százalékos terhelés alatt. (Egy átlagos, modern gép GPU nélkül olyan 40 wattot vesz föl konnektorból, amihez, ha hozzávesszük a táp hatásfokát, kábé 20-30 watt környéki tényleges fogyasztást kapunk. Ez a 40 watt érdekes módon nagyjából konstans a 4-12. generációk között, Intel oldalon feltehetően újabb cuccoknál sincs eltérés, az AMD esetében az idle fogyasztás sajnos ennyire nem jó, bár itt is van generációs fejlődés). Az épített gépek fizikai dimenzióit általában a ház szabványa adja meg, ezek a Micro ITX-től az Extended ATX-ig terjednek, hozzájuk méretezett alaplapokkal. Mivel nincs olyan fokú integráltság, mint egy micro PC-nél, ezért meg lehet oldani, hogy terhelten se legyenek hangosak, plusz a megfelelően kiválasztott házak bővíthetők még 3,5 colos merevlemezekkel, így lehet beléjük olcsó(bb) tárhelyet venni. (az épített gépek kategóriájához lehet venni a különféle toronyházas business gépeket is, melyek ritkábbak, kevésbé bővíthetőek, cserébe viszont táp szempontjából optimalizáltak)
Összességében véve, ha van hely és hajlam a hardveraprós turkáláshoz, plusz szereted, ha a gép bele a gépben tartózkodik, akkor általában érdemesebb építeni. Kicsit nagyobb fogyasztásért és több pénzért cserébe olyan eszközt kap az ember, ami bővíthető és igények szerint alakítható, plusz, ha éppen megjelenik valami extra szükség (pl.: transcoding, több tárhely), akkor tud haladni a korral.
Amennyiben az épített gép nem opció, akkor a vigyázó szemeket érdemes a különféle business SFF (Small Form Factor) és mikrogépekre (USFF) vetni, illetve esetlegesen a különféle NUC (Eredetileg Intel gyártmányú mikropc, mostanában jelentős mennyiségű klónnal) derivátumokra, és laptopokra.
Az SFF gépekre nagyjából ugyanaz áll, mint az épített gépekre, a bővíthetőség kivételével. Általában van bennük rendes PCIe slot, viszont csak félmagas kártyákat fogadnak (ami nem feltétlen gond, ha az ember nem akar GPU-t beletenni, viszont, ha igen, akkor nagyon alacsony a választék és feltehetően Quadro lesz a vége). Tápjuk általában valahol 180 és 240 watt között mozog, normális minősítéssel, szóval az idle fogyasztás alacsonyabb, illetve általában normál asztali processzorokat fogadnak. Standard 3,5 colos helyből általában összesen egy darab van bennük, így aki sok lemezt szeretne adatbiztonsági okokból, nem ezeket a robotokat keresi, viszont a jobbakban négy darab memóriahely van, ami érdekes lehet a későbbi bővítést tekintve, avagy akkor, ha az ember sok ramot szeretne (és ki ne szeretne, általában a virtualizálás inkább RAM, mint CPU igényes). Fontos, hogy ezen eszközök gyárilag adott generációra vannak korlátozva, így CPU bővíthetőség terén nincs sok opció (még akkor sem, ha a chipset támogatná, így ilyen gép esetében mindig meg kell nézni a gyártói támogatási listát, főleg, ha Ryzenről van szó), illetve az XMP/Expo-t sem, szóval érdemes olyan ramot tenni bele, ami JEDEC időzítéssel is tudja azt az órajelet, amit támogat az adott processzor (az XMP tulajdonképpen gyári tuning, ahol fogják az alapból 2133, vagy 2400MHZ sebességű memóriát, túlfeszelik és így fut 3200/3600/sok megahertzen, ha támogatja a BIOS/UEFI). Ha van hely, és nincsenek extra igények, akkor ez a leginkább optimális eszköztípus, tekintve, hogy még mindig elég sok lehetőséget kínál az egyéni ötleteknek, viszont cserébe már viszonylag apró.
És akkor itt egy rövid kitérő, hogy mik is azok a Business gépek: általában olyan eszközök, melyeket nagyvállalati használatra fejlesztettek ki, ezért strapabíróak, halkak és keveset fogyasztanak, cserébe viszont kevésbé bővíthetőek és konfigurálhatóak szabadon, illetve ha meghal bennük a táp, vagy az alaplap, akkor nyugodtan szét lehet tárni a karokat, tekintve, hogy általában egyik sem szabványos. Összességében véve otthoni szervernek ideálisak, mivel az ember még bőven elfogadható teljesítményt kap, lényegesen kevesebb pénzért, mintha ugyanazt megvenné építettben. Általában ezen gépek céges életciklusa 3-5 év, ezután mennek a selejtbe, ami esetünkben valami használtgépes kalmár, aki újrahasznosítja ezeket, hogy aztán dömpingáron ellepjék a piacot. Általában HP, Dell, illetve Lenovo köntösben lehet találkozni velük (nagyritkán esetleg Fujitsu), Dell oldalon Optiplex/Precision a név, HP esetében Prodesk/Elitedesk, Lenovonál Thinkcentre/Thinkstation a típusmegnevezés, a generációk és egyebek jelölésébe most nem feltétlenül mennék bele, mert külön posztot érdemel, köszönhetően ezek hatalmas koherenciájának. Jelenleg ár/érték arányban a nyolcadik generációs gépek érik meg a legjobban, itt jött rá az Intel, hogy el kéne kezdeni processzort is gyártani, illetve, hogy a generációnkénti kétszázalékos teljesítménynövekedés szuboptimális. A „nyolcgen” i3 már négymagos, i5 hatmagos, illetve az i7 hatmagos és tizenkét szálas. Ezek mellé még olcsó DDR4 memória megy, úgyhogy összességében véve olyan 40-70 ezer forintból lehet egy működőképes gépe az embernek, kiépítéstől függően. (Ez általában a CPU+alapgép kombó, a memória, meg a storage nincs benne.)
Erről a rövid szünetről visszatérve érdemes is folytatni a méret szerint csökkenő felsorolást a különféle Business minipécékkel. Ezek egy liter környéki térfogattal rendelkeznek, szóval nagyobb kabátzsebben elférnek és tulajdonképpen hibrid asztali-laptop eszközök. A processzor asztali, bár általában a korlátozottabb képességű, 35 watt TDP-vel rendelkező modell, míg a memória laptopokba való SODIMM. Bővíthetőség nincs, maximum m.2 helyek formájában (ugyanakkor mondjuk 2,5 Gbites hálókártyát is lehet venni ilyen formában), illetve van egy csomó USB port. Storage-ból általában egy darab 2,5 colos lemezt lehet beletenni, ha éppen van hozzá a gépben keret, 3,5 colos cuccokat USB-n keresztül fogad (tekintve, hogy úgy 250MiB/sec környékén van a gyorsabb lemezek vége, ez sávszél szempontjából nem hátrány, ugyanakkor újabb kábelek a dzsungelben, plusz esetleges stabilitási gondok). Tápja külső, hatásfoka nagyjából megegyezik az SFF gépek tápjának hatásfokával. Általában kétféle verzió van, az egyik 35 wattos, a másik 65 wattos processzorokat fogad, az utóbbi ritka. Itt is áll az előző bejegyzésben foglalt vásárlási tanács, általában egy i5-8400t elég tud lenni sokmindenre. T-s processzorból nem biztos, hogy elmennék i7 irányba, mert ugyan több szállal rendelkezik, viszont a TDP ugyanaz, szóval van egy olyan sanda gyanúm, hogy markánsan nem lesz gyorsabb, viszont cserébe drágább. Ha kevés a teljesítmény, akkor érdemes lehet inkább egy 10-12. generációs dobozt nézni, ezen generációk esetében volt tényleges fejlődés (aztán a 12. után semmi, cserébe viszont az összes felsőkategóriás CPU gyártási hibáktól szenved, ilyen az, amikor nem processzort gyártanak, hanem vasalót). A méret okán egyébként kiválóan clusterezhető gépekről van szó, így, ha esetleg egy darab teljesítménye kevéssé válik, akkor lehet szépen egymásra pakolgatni őket. Hő és hang tekintetében érdemes olyan lokációt találni számukra, mely messze van a lakott terektől, tekintve, hogy a méretgazdaságosság a hűtés kárára ment, így azért tudnak hangosak lenni.
Nagyjából idáig tartott a kifejezetten ajánlott kategória, ugyanakkor még van két eszköztípus, mely esetleg érdekes lehet, ez pedig a laptop, illetve a szintén laptopos alapokra épülő NUC-jellegű cuccok. Ebből az első előnye, hogy van beépített szünetmentes táp, illetve kijelző és beviteli eszközök, így egy esetleges áramszünet sem okoz neki gondot és a konfigolás is kényelmesebb, ha valami eldugott helyen van. Hátránya az ára, mérete, az esetleges inkompatibilitás, illetve a hűtés, melyet nem feltétlen folyamatos üzemre terveztek, viszont legalább hangos. Itt hardverek tekintetében érdemes lehet valami olyat keresni, ahol a memória még nincs az alaplapra integrálva és a CPU már elég sok magos, illetve 45 wattos (általában ezek inkább a tízedik generációra jellemzőek). Elhűteni mondjuk kicsit nehéz lesz, de legalább valami teljesítményt is tud nyújtani. Összességében véve a laptop akkor jó megoldás, ha van a háztartásban és csak oda kell nyúlni hozzá, erre a célra pénzt kiadni nem feltétlen érdemes érte. (plusz itt fölmerül a kérdés, hogy miért egy százezres laptopot hajtson szét az ember, ha 60k-ból kap minipc-t)
Ha pedig laptop, akkor érdemes szót ejteni a különféle NUC-derivátumokról is, melyek a minipécék mellett a második leggyakoribb gépkategória home servernek (valami miatt az SFF gépek alulreprezentáltak, vagy csak nem elég viccesek). Előnyük, hogy még kisebbek, mint az előbb említettek, viszont hátrányuk a hangos hűtés és a notebook belső. Számításigényes feladatokra általában korlátozottan alkalmasak (mármint, ha végtelen mennyiségű pénz van a háznál, akkor tök jól, egészen addig, míg be nem jön a hőmérséklet alapú throttling), viszont multimédiára (transcoding például) egész jól. Általában kétféle célra szokták őket használni, az egyik a hálózati eszköz, elsődlegesen OPNSense-szel, a másik a kisfogyasztású Jellyfin/Plex transzkódolás. Ezen felhasználásra az Intel N95 – N100 – N150 vonal szokott menni, tekintve, hogy ez a három CPU viszonylag alacsony fogyasztással rendelkezik, viszont erőben kábé ott van, mintha egy 6-7. generációs asztali processzor lenne, plusz rendelkezik HDMI 2.0-val, illetve viszonylag friss GPU-val, mely képes akár 4k HDR tartalmakat is megjeleníteni/transzkódolni. Hálózati oldalon azért tudnak hasznosak lenni, mert vannak olyan kínai gyártók, melyek akár négy darab 2,5 Gbites csatlakozóval látják el őket, ugyanakkor itt kérdéses, hogy mekkora csomagszűrt forgalmat bír el a CPU? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy bekapcsolt IDS/IPS funkciók mellett ez a 2,5 Gbit inkább olyan 500 Mbit lesz.
Összességében véve, ha valaki otthoni szervert szeretne, akkor kezdésnek valami SFF gépet tudok javasolni, ha van rá hely, 8/9. generációs i5-tel, legalább 16 gigabájt rammal, egy terabájt SSD-vel, illetve 3,5 colos merevlemezzel ízlés szerint. Ebbe még érdemes beletenni egy PCIe hálókártyát, aztán mehet is a Proxmox install. Ezt a kombinációt ki lehet fogni százezer alatt és alapfeladatokra tökéletesen elég lesz, hacsak nem SIEM rendszerek tesztelése, vagy komplett Windows infrák kiépítése a cél. Ha nem kell HDD és plusz hálózat, vagy nem feltétlen érdekes, hogy hogyan néz ki az eszköz, viszont hely sincs, akkor ugyanezt érdemes választani, csak éppen minipécéből, azt azért szem előtt tartva, hogy ebben az esetben a 35 wattos TDP okán a gép képességei korlátozottabbak lesznek.
Ezzel véget is ért ez a kissé nagyra duzzadt cikksorozat, pedig lehetne még írni sokmindenről, mint például a nevezéktanok, vagy éppen a transzkódolásra használható GPU-k, ugyanakkor így hirtelen ennyi elég. Ha lesz még idő és energia, akkor jelentkezem, feltehetően vagy egy kicsit boncolgatva a különféle gyártók gépeit, vagy írva a saját eszközömről.
(ugyanitt az esetleges hiábkért elnézést kérek, kissé sok lett az anyag, viszont kevés az energia)
