Lamentáljunk kicsit az iGPU – dGPU házasság nehéz természetéről, illetve a DirectX 12 törékenységéről.

Az egész valahol ott indult, hogy elég régóta magamnak kell fizetnem a villanyszámlámat. Ez roppant férfias és felnőtt dolog, ugyanakkor sajnos azzal jár, hogy minden hónapban pénz megy ki a zsebemből és ennek nem örülök. Emiatt szeretek is spórolni a villannyal, ami abban nyilvánul meg, hogy már-már mániákusan keresem azon megoldásokat, melyek az itthon lévő géppark fogyasztását csökkentik.

Ennek egyik megoldása lett az, hogy mivel már nem (kifejezetten) játszom, letettem egy brand gépet az asztalra, amibe aztán bekerült egy GTX1050TI, mivel kábé elég a napi felhasználásomra. Emellé támadt még egy ötletem, hogy mivel az eszköz az idő jelentős részét idle tölti, illetve jelentős teljesítményveszteséggel nem jár, mi lenne, ha a kép nem a dGPU-n keresztül égne retinámba, hanem inkább az integrált eszközön. Itt még nem sejtettem, hogy milyen bugyorba nyúltam, mert nVidia oldalról a tízedik generáció óta közepesen rendesen támogatott ez a fícsör.

Csodálatos évre virradtunk: a RAM-ok ára az egekben, SSD-t már kizárólag akkor lehet venni, ha a vesénk a boltnál marad és processzorok tekintetében is sikerült megmaradni a lassan matuzsálemi korú AM4 – LGA1700 magasságoknál, mint a jelenlegi technológia megfizethető csúcsai.

Ez biza nagy segítség a magyar családoknak, ráadásul sokat segít Vér Istvánka nagyszüleinek, akik úgy gondolják, hogy Pistinek kéne egy nagyteljesítményű eszköz, mert úgy döntött, hogy beszáll az internetbe. Ezt az internetet természetesen elsősorban úgy kell elképzelni, hogy ő biza játszani fog.

Eme hobbi sajnos a nagyszülők irányába azt jelenti, hogy újonnan alsó hangon is vagy fél millát rá kéne locsolni nevezett szörnyetegre, ami biza nem kevés, úgyhogy el is orientálódnak szépen a használtpiac irányában, ahol komplett gémergépkánaán várja őket, mely láttán nem győzik kapkodni fejüket, hiszen kihagyhatatlan ajánlatok röpködnek körülöttük.

Legalábbis papíron, hiszen ki ne szeretne 720p-ben és alacsony beállításokon játszani szaggató játékokkal (ha egyáltalán elindulnak), viszont legalább asztali lámpának is beillő konfigokkal játszani? Amennyiben ezek a vágy tárgyai, akkor a használtpiac tökéletes eme vágyak kiélésére, hiszen hemzseg a játékra korlátozottan sem alkalmas gépektől, illetve az ezeken nyerészkedő alakoktól.

Az egész úgy kezdődött, hogy hozzájutottam egy turbó nélküli i7 8700-hoz, úgyhogy gondoltam, hogy csinálok egy rövid tesztet.

Melynek másik alanya egy i5 8500T. A biztonság kedvéért a két processzort két külön gépben teszteltem, mivel a jó fordított foglalatokban elég könnyű eltökíteni a tűket, illetve érdekelt is, hogy hogyan muzsikál a 65 wattos i7 egy minipécében.

Nevezett minigép egyébként egy HP Elidedesk 800 mini gen4, aminek érdekessége, hogy ez az erősebb és erősen ritka verzió, mely képes teljesértékű asztali processzorokat is fogadni, ennek okán hűtése teljesen réz, illetve tápja kilencven wattos. Itt kíváncsi voltam, hogy lesz -e thermal throttling, ami ugyan elmaradt, de a tízperces Cinebench r23 tesztek során 89-90 fokos hőmérséklet volt jellemző, úgyhogy nem vagyok benne feltétlen biztos, hogy célszerű lenne benne 8700-at járatni bekapcsolt turbóval. Tesztek alatt a CPU fogyasztása 50 watt környékén volt Hwinfo-val mérve, úgyhogy lehet látni, hogy nem feltétlen futja ki magát a 3,2 GHZ-es alapórajelen.

Mivel mostanában megfikkant a noname ZB okosrelém, ezért gondoltam, hogy kicserélem, ha meg kicseréltem, akkor legyen róla poszt is.

Idestova már pár éve hegesztgetek okosotthonos cuccokat, mivel egyrészt szeretem, ha a lakásom is együtt hal le a szerveremmel, másrészt pedig ezen eszközök kényelmesebbé teszik az életet, illetve sok esetben olyan utólagos módosításokat is engednek, melyeket a fizikai világban elég nehéz lenne kivitelezni. Esetemben a relé elsődleges indoka az volt, hogy egy cirka hat méter hosszú folyosónak csak az egyik oldalán volt kapcsoló, így az ajtón bejőve még lehetett világosságot csiholni, ugyanakkor a másik oldalról már nem volt könnyű lekapcsolni azt.

Mivel a lakás előző tulaja erősen ad-hoc vezetékezett, amit aztán a hozzáértésem és a szakmaiságom sem tett feltétlenül jobbá, az első megoldás egy „no-neutral” (nullavezeték nélküli) okosrelé és két mozgásérzékelő volt, Zigbee alapokon, amiket Home Assistant alá integráltam a vezérléshez. Ehhez társult egy olyan automatizáció, ami mozgásra fölkapcsolja a lámpát, a mozgás elmúlása után egy perccel pedig le. Így el lehetett felejteni a villanykapcsolót, egészen addig, amíg az olcsó, Tuya alapú, Avatto márkájú relé rendesen működött és csak minimális áramot engedett át magán kikapcsolt állapotban (ennek megakadályozására van a csomagban egy ellenállás, de ha elromlik a kapcsoló, sokat nem segít). Miután viszont ez a kapcsoló is elromlott, mint a hat darab, szintén Tuya alapú okoskonnektorom, új megoldás után kellett nézni.

Végre elérkeztünk a sorozat azon részéhez, ahol arról lesz szó, hogy milyen hardvert érdemes venni.

A hardvert elsődlegesen az első poszt kapcsán felírt igényekhez és lehetőségekhez érdemes passzintani, melyek nagyjából a következők:

- rendelkezésre álló pénz és hely mennyisége, illetve zajtolerancia
- hozzáértés, illetve ráfordítani kívánt idő
- lefedni kívánt funkciók (pl.: tűzfal, NAS, multimédia, kamera, otthon-automatizáció)
- felhasználók száma (több és másmilyen erőforrás kell ahhoz, hogy négyen tudjanak filmet streamelni, mint ahhoz, hogy egyedül lehessen ezt megtenni)
- kívánt sebesség és élvezeti faktor (ha ráérnek a másolások, vagy elég a 720p kontent, akkor nem kell erőgép)
- epénisz növelése (mindenki Vér Istvánként kezdi, de ezt idővel ki lehet nőni)

Nyilván ezeken kívül még megannyi aspektus lehet, ugyanakkor a három, leginkább meghatározó az idő, a pénz (az idő pénz) és a hely. Ezek azok, amik adottak, a többi, szoft kritériumon azért lehet változtatni.

A cikk első részében elsődlegesen arról volt szó, hogy milyen célokra érdemes otthonra szervert szerezni, illetve hogyan szükséges nekiindulni a projektnek, ez a mostani poszt pedig a különféle hardveres lehetőségeket veszi górcső alá.

Kezdjük is egy kis kitérővel, az otthoni (home) lab definíciójával: ez elsődlegesen azon szoftverek és hardverek összessége, melyeket az ember az otthona informatikai gerincének (hálózat, automatizálás, multimédia, virtualizálás) elkészítésére és fenntartására használ, illetve segítségével képes olyan feladatokat kitalálni és végrehajtani, melyek segítik őt különféle, valós informatikai feladatok megoldásában. Összességében véve általában egy szerverről és különféle hálózati eszközökről beszélhetünk, melyeken több alkalmazás fut.

Pont ezen okból most a különféle NAS-ok, illetve egycélú, ARM alapú eszközök kivesézésétől el is tekintenék, mivel ezeket általában egy cél (alkalmazás) érdekében használja az ember és nem feltétlenül alkalmasak a többfunkciós üzemelésre (illetve alkalmasak, csak éppen a gyenge hardver okán eléggé korlátozottan).

Szakmai oldalon vagyunk, így feltehetően többekben felmerült már a vágy, hogy kéne valami olyan eszköz otthonra, ami képes lehet a lakásban található adatokat lokálisan tárolni, netán különféle otthoni eszközöket kezelgetni, vagy éppen a mozi -és filmgyűjteményt hálózaton keresztül lejátszani.

Természetesen ezeken kívül még megannyi funkció létezhet, melyhez érdemes valami éjjel-nappal futó eszközt beállítani valami sarokba, ilyenek például:

- otthoni NAS funkciók, kezdve egy sima, állandóan elérhető, megosztott meghajtótól a mobilappos, arcfelismerős képtárolásig
- különféle hálózati funkciók, a vírusvédelmet is biztosító, csomagokat átnéző tűzfaltól kezdve a saját VPN-en keresztül a reklámok és követőkódok elleni védelemig
- multimédia tartalmak lejátszása, akár olyan eszközökön is, melyek nem képesek rá (transcoding, DLNA)
- otthoni okoseszközök vezérlése közös platformon
- különféle játékszerverek, illetve Steam cache
- illetve végül, de nem utolsó sorban, tanulás, illetve komplex otthoni IT infrastruktúra építése

Relatíve rövid leírás arról, hogy hogyan érdemes a modern Radeonok finomhangolásához hozzáfogni. Elsősorban a 6xxx és 7xxx kártyák tulajdonosainak ajánlott átolvasni.

A cikkben lévő képeket érdemes kattintani, mert a thumbnailek miatt elvész a lényeg.

Minden egy hideg téli estén kezdődött, mikor rájöttem, hogy már kicsit kevés az RTX2060. A munkám kábé ugyanaz, mint a hobbim, játszani meg szintén szeretek, ráadásul nagyjából ezzel egyidőben rájöttem az Alzalottó létezésére is, ami nagyjából olyan, mint a Harcosok Klubja, szóval az első szabály, hogy rákeresünk.

Eme revelációs kaszkádot aztán tett követte, így pár napnyi Best Buy csoport előtt F5 nyomkodással eltöltött idő után hirtelen megérkezett az első (mondhatni Unas, de az más sorozat) ATI (bocs, AMD) kártya, egy RX7600. Örömöm egészen felhőtlen volt, tekintve, hogy kábé 30-50 százalékkal több teljesítményt kaptam, mint az RTX, úgyhogy pont megfelelt annak a célnak, amire használni szerettem volna (főként CP2077, 2k felbontáson, no ray tracing).

Recovery partíció: egy olyan hely, melyről a windows egy szempillantás (vagy több szempillantás) alatt installálódik, ha gáz van, ezzel pedig a szokásos dévédés installok fél óráját el is lehet felejteni. Általában a laptopok, illetve brand gépek sajátja, ámbár otthoni kivitelezése sem kifejezetten rocket science.
Amennyiben viszont sikerül, akkor hirtelen lesz egy olyan partíció a gépen, melyről egy elszállás esetén kábé öt perc (SSD esetén) alatt visszaállítható elbukott rendszerünk. Hasznos, szép és jó, emellett a pendrive-os megoldásnál szingnifikánsan gyorsabb.

Mi kell hozzá?

- Egy darab winchester/SSD, aminél nincs gond, ha minden törlődik és a nulláról lesz újraépítve
- Egy darab számítógép, működő windózzal
- Egy Windows install ISO/DVD