Barati körben rajtam kivül senki sem ismerte büszkekent,mindenki egresnek hivta. 
En annyira nem szerettem,de ha ettük sose a sajatunkat. 
Ezek a kiülös kesö delutanok nalunk is megvoltak falun, a haranglab töveben. Mi meg gyerekek addig a kövesuton fociztunk, teglabol rakott kapura. A legtöbb gyerek mezitlab,en azt valahogy sosem szerettem. Nekem a labamra volt növe egesz nyaron a tornacipö. A legnagyobb komfort,amit megengedtem magamnak az volt,ha picit mar szoritott, kessel levagtam az orran a gumireszt.
Meg 30 eves sem vagyok, de mar jo reg elmultak ezek az idök. Az emberek teljesen eltavolodtak. Ha latogatoba hazaugrom edesanyamhoz,mindig szomoruan megyek vegig a kihalt utcan. Egy arva lelek sem ül a kapuk elött,pedig a hely ma is gyönyörü, pont az utca vegeben nyugszik a nap,gyönyörüen megvilagitva az egeszet. (Volt is belöle mindig vita,kie legyen a nappal szembeni kapu)
