Keresés

Aktív témák

  • Cs.Orsolya

    senior tag

    válasz Kazimír #40 üzenetére

    Most látom, hogy erre nem írtam le végül, ami eszembe jutott.

    A segélyszervezeteket illetően jó sokat lehet tenni. Én személy szerint rendszeresen lomtalanítok, de nem azért, mintha túl sok lomom lenne, hanem mert nagyon nehezen válok meg még azoktól a dolgoktól is, amikre valójában nincs már szükségem. Ilyenkor a jobb állapotban lévő ruháimat össze szoktam gyűjjteni, és vagy neki ajándékozom ismerősöknek, kollégáknak, azok gyerekeinek, ha tetszik nekik, vagy beviszem őket a Vörös Kereszthez. Ugyanezt csinálom a cipőkkel is. Néha egy-egy régebbi könyvemet, bizsumat, vagy mint mostanában, gyermekmeséket tartalmazó videókazettákat ajándékozok el. A segélyszervezetek munkáját illetően azért hallottam már visszaélésekről, és olyasmiről is, hogy a jobb holmikat az ott dolgozók kiválogatják maguknak. Nekem alapvetően mindegy, kihez kerül, ha tetszik neki, és örömét leli benne. Az viszont biztos, hogy úgy sokkal jobb adni, hogy utána látom a másik arcán az örömet, vagy amikor bemegyek dolgozni, látom a kolléganőn a tőlem kapott ékszert, vagy blúzt, esetleg meséli, hogy a kisestélyiben mekkora sikert aratott a színházban.

    Becsülöm másokban azt, hogy nem mérlegelik, hogy ha adnak, éppen pont az ő segítségükre volna-e szüksége a másiknak. Bennem sok gátlás van ilyen téren. Nem is az anyagi adakozást illetően, sokkal inkább egyéb természetű segítségekre vonatkozóan. Még a legjobb szándékot is félreértik olykor...

    (Személyes megjegyzés: tetszik az aláírásod :) )

    [ Szerkesztve ]

    "Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."

Aktív témák