Kellemes írás, ahogy a szerző összes többi cikkét is szerettel ''forgatom''.


Mesélek én is egy ideillő sztorit.


2 éve szilveszterkor a kora reggeli járattal jöttem hazafelé, Szentendre és Tahi között kellett áthidalnom a távolságot.
A volánbuszokról tudni kell, hogy vezetőik nem a sebesség megszállottjai, ellenben többnyire pontosak. Valahol Leányfalu elején járhattunk, amikor rámtört a görcs. Még kb 20 perc lett volna hazáig, elkezdtem tehát mérlegelni. Nah, mondtam magamban, nem lesz ennek jó vége, valami megoldást nem ártana találni, mégiscsak rosszul mutatna az újévi busz némi emberi ürülékkel megfűszerezve... A táskám egy négyzetcentijére jutó papírzsebkendők száma alulról konvergált az egyes felé, ami nem sok jóval kecsegtetett. Fél, ráadásul használt zsebkendővel kifejezetten macerás művelet az a bizonyos seggtörlés
Volt azonban rajtam egy zokni, amit az egerek alaposan megrágtak, hiába, siettem, nem volt időm másikat venni... Mikor a sürgető nyomás már-már elviselhetetlen formát öltött, Leányfalu kellős közepén szabályosan megszabadultam a busztól, és berontottam a legelső kocsába. A rémült pultosnő kikerekedett szemeitől vezérelve a Trainspottingban megismert árnyékszék szakasztott mását fedeztem fel az egyik ajtó mögött. Gondolkodásra azonban nem volt idő, egy jól irányzott ''gyere cipó, hamm bekaplak'' üvöltéssel kezelésbe vettem a dicső trónust... Gondolhatjátok a nyitásra érkezett alkoholista vendégsereg micsoda förtelmes hahotában tört ki bélhangjaimat kommentálandó... A zokni pedig immáron az enyészet bűzös mocsarában sínylődik a Duna legeslegalján...


De legalább nem sikerült beszarnom!