Kedves fórumtársak!
Hosszas gondolkodás után (immár második próbálkozásra) rávettem magam a cserére. Bár az XS-t imádtam és a mai napig egy nagyon jó telefonnak tartom, az élethelyzeteim nagy részében ki is szolgált tökéletesen, de az a kevés alkalom, amikor nem, az már nagyon idegesítő volt. Legfőképpen az akkumulátor volt szűk keresztmetszet és a kamera is csak ideális fények között működött tökéletesen.
Megelégeltem. Sokáig 11 Pro-t kerestem, de mivel rég óta nem gyártják, csak néhány himi-humi boltban lehet kapni, az meg nekem nem kell. Ja és ott is irreálisan magas áron.
Valamelyik ujjamba bele kellett harapnom, ezért az XS kiváló, tökéletesen kézbe illő méretét adtam fel, gyakorlatilag minden másért. 13 Pro. Egy totál más világ, tudásban. Tudom, nem ebbe a fórumba tartozik, de mivel az XS nekem két évig megvolt, talán nem lesz off topic...
Üzemidő, kamera, 120Hz, stb. Közel egy hetes használat után kijelenthetem, hogy mindent megkaptam, amire szükségem volt. Csak a méretet kellett érte beáldoznom. Egyelőre egy Pitaka Air case tokkal használom, ami kb. olyan vékony, mint egy papírlap, szóval nem sokat tesz hozzá a telefon alapba is bumfordi méretéhez. Szokni kell, de egyáltalán nem a világvége.
Az XS továbbra is egy jó telefon, a mérete, ergonómiája tökéletes, talán a legszebb iPhone, az új tulajdonosa még évekig használhatja örömmel, ha nincsenek extra igényei.
Ezúttal is köszönöm a fórum tagok eddigi hasznos tanácsait, segítséget!
(Utólagos tanulság: ha anno nem vagyok sz@rrágó és az XS helyett 11 Pro-t veszek, -amire lett is volna pénzem- akkor a mai napig azt használnám, nem is gondolkoznék cserén.)
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] [crok:] Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- [Re:] Real Racing 3 - Freemium csoda
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [ubyegon2:] Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- [Re:] [attilasd:] A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- [Re:] [GoodSpeed:] Új alaplap, vagy BIOS frissítés után beállítandók III. PBO - Thermal Limit lvl2
- [Re:] [Lalikiraly:] MSI Cyborg 15 - Tényleg Kiborg.
- [Re:] [Algieba:] Aurora borealis
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Hozzászólások
telefon6310
tag
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- 3D bérnyomtatás és egyedi megrendelések teljesítése PLA, PETG anyagokból 70+ színárnyalattal!
- Nikon D5300 + objektív, makulátlan vadonatúj állapotban
- Új LENOVO THINKBOOK 13s G3 "Kis Gamer" Ultrabook 13,3" -40% Ryzen 5 5600U 8/512 WUXGA IPS RADEON 2GB
- -100e Ft Dell Latitude 5440:i5 1345U,16GB,512GB,Iris Xe,vil.MAGYAR bill,Win11, 3 év Dell NBD gari
- Rózsaszín Párduc , i5 12400F , RTX 2060 , 16GB 3200MHz , 512GB NVME , 500GB HDD