Hirdetés

2023. február 8., szerda

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) nakos1212


nakos1212
senior tag

(#2) sztanozs


sztanozs
veterán

Igen

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#3) bkercso válasza nakos1212 (#1) üzenetére


bkercso
nagyúr

Kösz; nem ismertem! :R

Ez is hasonló: A kiégés társadalma

Más kultúrákat sem kell egyébként feltétlen romanticizálni. Pl. az ókori Egyiptomban a hivatalnkok (azaz középosztálybeliek) csontja is deformálódtak, ízületeik szétkoptak a komoly fizikai megterheléstől. Ugyan ez igaz a kőkorszaki nőkre is.
A törzsi kultúrákban meg sokszor még természetesebb volt az erőszak, mint az ókorban vagy a középkorban. Talán Harari írta a Sapiensben, hogy egy törzsi kultúrát elhagyó fiatal beszámolt róla, hogy gyerekkorában egyszer játékból élve eltemették az egyik gyerektársukat. Volt velük egy felnőtt is, de az is csak röhögött és részt vett benne.
Egy másik, szintén törzsét az antropológusokkal elhagyó figura meg arról számolt be, hogy a türzsükben az volt a szokás, hogy az öregasszonyokat, akiknek már nem vették hasznát, egy váratlan pillanatban hátulról kőbaltával elintézték. Egy időben ez az ő feladata volt; minden öreg rettegett tőle és folyton lesték, merre jár...

[ Szerkesztve ]

HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#4) bkercso


bkercso
nagyúr

fölöslegesen izzasztottam az agytekervényeimet és gyarapítottam az idegi szinapszisaim számát.
Azt, hogy mivel foglalkozol, jórészt a kor határozza meg. A gépek feltalálásáig sok volt a fizikai munka. Az AI terjedésével meg lehet, hogy a szellemi munka is kevesebb lesz. Remélhetőleg emberközeli dolgokkal fognak majd többet foglalkozni a felszabaduló időben...

(Az egyik legfőbb gond szerintem a felelőtlen túlszaporodással van. Ezért nem hozott megelégedést sem a mezőgazdasági forradalom, sem az ipari, hanem egyirányú utcákká váltak, amikből csak előre lehet menekülni - hiszen senki sem akarja, hogy az emberek 90+ %-a meghaljon a visszafordulás következtében.)

[ Szerkesztve ]

HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#5) totron válasza bkercso (#3) üzenetére


totron
őstag

Neked voltak Mandelbrot és egyéb függvények szerint generált rajzaid ha jól emlékszem, mit tudsz most mondani Algiebának, hogy megnyugodjon, hogy tényleg igaza van vagy talán mégsem? Elveszi-e a kreativitást a vurstlii dáridó a jazz zenészek elől? Kiüti-e a nyeregből a tehetséges festőt az AI-komponáltság?

(#6) totron válasza bkercso (#4) üzenetére


totron
őstag

Az emberközeliség jól fog jönni, mert a kertnél ha nem jól csinálod nem eszel, ha meg de, akkor de, de ez utóbbi esetben is befigyelhet az éhkopp-közeli állapot egy gonoszabb szezon esetén. A modern korban meg nem sok következménye van az eltévelyedettségnek, sőt, nem egyszer oda-vissza még jutalmazva is van. Alapvetően nincs analóg korlát miatti odafigyelés, óvatosság, módszertanok aprólékos és élére állított kidolgozása. Néha elütnek valakit a zebrán, meg jó sokan kimúlunk rákban, de ez a tömegek szintjén nem változtat semmit, mint ahogy a 100x erősebb figyelmeztető jelek sem, mert mindenki élni akar a maga kis szegmensében és szintjén, meg kényelmében, amit még felróni is nehéz. Az a pár öngyilkosjelölt nihilista meg aki nem akar élni és így a bolygót tehermentesítené meg meg van vádolva életösztön hiányával/begyógyszerezve, a tömeget és fogyasztást növelő folyamatok, célok bezzeg... Na azokban van a tuti.

egyirányú utcákká váltak
Marhák vagyunk és hiába bőgünk, vár a vágóhíd.:) Nem lehet iterációktól mentes kimeneteket várni, a kezdetektől ez megy, örökítjük magunkat, mert csak, ezért is beszélhetünk erről is most itt: gondolj bele miről maradna le a világ, ha mégsem tehetnénk ezt. Így van vele minden replikálódó is: ha tudatában van saját jelentéktelenségének, ha nem, ha okos, ha buta, ha van egészséges énképe ha nincs, az egó társadalmi nyomással vegyítve abszolútértéken ketyegve teszi a dolgát. Eddig elég volt a hely, az erőforrás, de már nem, így az eredendő hülyeség is jobban kibukik.

Bár tömegek élik le értelmezhető művészeti aktivitás nélkül életeiket és megkerülhetetlen tápláléka a pszichének és léleknek, mégsem gondolom hogy művészetünkben fogyunk el először - ha tényleg akkora jelentőséggel és tehetséggel is kezdene el hirtelen bírni egy AI. A slágerzene szintjén 40 éve megvan a motor szoftveresen, a dallamképletek, a bejövős ritmusok akkor is ismertek voltak már. Azóta felfejlődött mögé a technikai háttér, akár saját lábon is kihordja a szoftver a következő világslágerfost, a producerek (zeneszerzők megnevezése ma) is használják a technikát, ki több önmagát rakva bele az alkotásba, ki kevesebbet és az autotune-ra bízva a sikert. Nem nagyon látok orwelli világot ezen a területen, pedig itt van velünk már egy ideje a segítség.

A kérdés inkább az, hogy egy újistenhit képes-e injektálni annyi belátást a vezetőkbe, az egyénekbe, meg olyan eljárásokat kidolgozni, hogy csökkentsük a vágóhíd felé menetelés sebességét, ha mást nem is.

[ Szerkesztve ]

(#7) Narxis


Narxis
nagyúr

Igen.

I do not fear, for you are with me. All those who defied me, shall be ashamed and disgraced. Those who wage war against me, shall perish. I will find strength, find guidance, and I will triumph.

(#8) bkercso válasza totron (#5) üzenetére


bkercso
nagyúr

Nekem voltak, de nem tudom, mit jelent, hogy "fejleszteni a kreativitást".
Szeritnem alkotói válságban egy művész éljen másból. Ha a művészet felől nézzük.

HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#9) totron válasza bkercso (#8) üzenetére


totron
őstag

Szerintem meg kolduljon a közösségi médiában, azaz "támogassa xy-t, hogy elérhesse céljait". :D :O Haladóknak: "megvalósíthassa álmait". 'nnyád. Koldulni mindenki tud(na).
Nekem azon akadt meg a szemem, hogy ebbe beleölni kell bármit is. Mint a "gürizni" meg "letolni egy műszakot", aztán várni a sikert, a pénzt, a jól megérdemelt ellenértéket. Valószínűleg csak a pillanatnyi megfogalmazás sikerült így, de az is lehet, hogy pont beszédes. Nem egyszerű belőni a határt egyébként sem elkurvultság és tényleges belső indíttatás között. Na de mivel most már minden képtárat az AI tölt fel, nem kell ezen sem aggodalmaskodnunk! Látjuk mennyivel könnyebb? Már most könnyebb! És mennyi minden jön még!

(#10) bkercso válasza totron (#6) üzenetére


bkercso
nagyúr

Elhagytuk az emberi kultúra nagy részét, ez az egyik legalapvetőbb gond. Érzelmi biztonság, belső stabilitás, értelmes munka (sikerélmény, kompetenciaérzés) már általános iskolában (és sokszor a családban is) kiírtásra kerül az emberekből ahelyett, hogy megtanítanák őket ezekre.
Végül is azért élünk, mert vágyunk erre, hajt egy életenergia. Viszont ez tömegek esetében nem tud kifejeződni, "nem találják magukat".

Művészet és AI:
Miért akarnám kitenni a falamra egy gép kreálmányát? Mit mond az nekem?
A fraktálozásban legalább én állítom be a SW-t (és én írom a kódot, és esetleg a függvényt is).

[ Szerkesztve ]

HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#11) bkercso


bkercso
nagyúr

Egy jógit kérdeztek az AI formálta jövőről és azt mondta, hogy esélyes, hogy kiütközik, hogy az ember nem csak test és elme. Egy gépnek ugye ezek lehetnek, de az emberben van más is (ami élteti - és ami kapcsolatban áll a valóság okozásával, a teremtéssel is); és lehet, hogy az AI korában ez jobban megélhető lesz. Végül is ma sem hátrány, hogy nem kell fizikailag megszakadni (ill., hogy van fájdalomcsillapítás). [link]

HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#12) Algieba válasza totron (#9) üzenetére


Algieba
senior tag
LOGOUT blog

"Visszatérek a földhöz és zöldség termesztéssel fogok foglalkozni."

Nem poénként írtam, valóban ez a tervem. Lemondok az internet, a technológia kínálta hamis javak jelentős részéről és a szükséges minimumot tartom meg.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#13) totron válasza Algieba (#12) üzenetére


totron
őstag

Elhiszem, hogy komolyan írtad. A valósága viszont nem lehet, hogy picit más, mint a kiszakadni kívánt állapotból nézve? Az sem baj, ha fájni fog a derekad a kapálástól? A tinédzser leányok is mindig elmennek apácának, ha szerelmi csalódás éri őket. Aztán mégis maradnak.

(#11) bkercso, a jógi is nézi valahonnan az elefántot és tapintja egy testrészét - saját magát folytatva, életfilozófiáját tovább megélve. Számolnia kell azzal is, hogy ha igaz, amit titkon remél, akkor fel kell adnia az addigi látásmódját (nem biztos, hogy az elképzelt verziót kapja). Ezért is gondolom, hogy gyökeres változást nem hoz ilyen fajta gép belénk, úgy is megkövült egóink és céljaink, személyiségeink, világlátásaink vannak és minden csak eszköz ezek életben tartására, megerősítésére. Akit meg egy gép nevel fel, nos az meg a ló túloldala, azt sem akarjuk. Tehát ugyanott vagyunk, mi nem tudunk nem mi lenni. Azért egy sárkányosság ellen garantáltan beoltott társalkodói okosgépmenyecske jöhet bármikor.

(#14) bkercso válasza totron (#13) üzenetére


bkercso
nagyúr

A jógik nem az elképzelésüknek tulajdonítanak jelentőséget, hanem a figyelemnek, mert azon keresztül lehet kapcsolatot teremteni a valósággal. Pont azt mondja, hogy bár információprocesszálást végezhet egy gép, de tudatossága nem lesz soha. Nem lesz megélt élménye.
Ha már mindent elvégeznek helyettünk a gépek, nem marad más dolgunk, mint jól érezni magunkat.

[ Szerkesztve ]

HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#15) Algieba válasza totron (#13) üzenetére


Algieba
senior tag
LOGOUT blog

Csináltam a harmincas éveimben. Jó tíz év volt. Fittebb és naivabb voltam. Ah, a fiatalság ideje, amikor minden olyan kívánatos és az ember elhiszi a szarról, hogy csokoládé, de az sosem volt. :DDD
Ennél már csak a húszas éveim voltak elszálltabbak, amikor elhittem, hogy az agy kreatív produktuma "világszám". Eh, fenéket. Ezért is lógatom az orrom. Mindenről kiderül, hogy csak egy hazugság. És látni, hogy az AI, ami a világhálóra feltöltött emberi produktum élősködője, és milliók vetik rá magukat a koncra, picit sem értékelve, hogy ezt hozzájuk hasonló élő emberek hozták létre. Mindig is kételkedtem a kegyelemben és a szeretetben. Majd az AI halálba ringat minket csodás káprázataival, amik a mi álmaink voltak.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#16) Algieba válasza nakos1212 (#1) üzenetére


Algieba
senior tag
LOGOUT blog

:R Még csak beleolvastam, de ütős.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#17) sztanozs válasza Algieba (#12) üzenetére


sztanozs
veterán

Gondolom ontozni, meg tragyazni sem fogsz, meg kapalni meg gereblyezni, csak elszorod a magokat a fube es varod hogy locsolja az eso - hiszen minden mas "technologia"

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#18) totron válasza bkercso (#14) üzenetére


totron
őstag

Nem lesz megélt élménye.
Ne viccelj, és a .log fájlok? :DDD

Ha már mindent elvégeznek helyettünk a gépek, nem marad más dolgunk, mint jól érezni magunkat.
Áhá, de hogy fogom én magam jól érezni, ha nincs folyamat, nincs ív? Start és célszalag? Ötletelés, szenvedés? A megoldóképlet elolvasásához is kapunk egy megoldóképletet... nekem ez végtelen ciklusnak hangzik. Mozogni is fog helyettem? Megszűnünk létezni! Egy visszahúzódott, valhallai tudat állapotában ez még stimmelhet is, de az emberek 99.9%-a rosszba viszi saját magát és egymást, mert csak ténfereg, illetőleg a fogyasztóiságot kell oly mértékben felerősíteni, hogy eltűnjön az egyén benne mégjobban, egyben megmaradjon a mai relatíve ártalmatlan szintjén. Érzékeny egyensúly ez, akárhogy is piszkáljuk.

A jógik nem az elképzelésüknek tulajdonítanak jelentőséget, hanem a figyelemnek, mert azon keresztül lehet kapcsolatot teremteni a valósággal.
Ezt viszont lopom és majd mondom mindenkinek aki nem a közlendőmet akarja értelmezni, hanem valamely fejükben lévő skatulyához húzzák be a hallottakat. Egy rendkívül nehéz pályáról beszélünk, egészen kevesek sajátja a helyes befogadás képessége. Tragikus igazából. Bölcs emberek ezek a jógik! (hogy hozzák az emberi minimumot) Ezen nem akar segíteni a technológia?

Mindenről kiderül, hogy csak egy hazugság.
Ha a kutyád sétára hív az nem hazugság. Az jóság és még igaza is van.

Úgy. Akkor nem vagy kezdő. Jó élősködést a szántóföldön. Ott lebeg körülötted majd a FOMO, hogy mi a túrót rajzolhatott már megint ki a GPT? Szóval mókás lesz. Legjobb esetben is csak egy 2 világ közt ragadásra futja majd. Szívesen a megelőlegezett bizalmat. :K ;)

(#19) nemlehet


nemlehet
őstag

Vannak társadalmi problémák, sőt komoly társadalmi problémák, de az tény, hogy soha nem volt még ilyen jó élni a földön mint az elmúlt 100 évben. Az emberiség döntő része jobb körülmények és nagyobb luxusban lakik mint mondjuk a középkor felső 1%-a.

Én úgy gondolom, hogy a technológia az embert szolgálja és az egyetlen valódi megoldás a problémáinkra. Ha mégsem ezt választjuk akkor vissza lehet térni a primitív élethez, de akkor drasztikusan redukálni kell (vagy hát igazából magától is fog) a népességet.

Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

(#20) Hieronymus


Hieronymus
őstag
LOGOUT blog

Értem én csak azért nem értem.
Az ember alkotta nagyon modern technológia felhasználásával hadakozni a technikai fejlődés ellen.
Ráadásul dolog ellen, amitől még messzebb állunk, mint Makó, Jeruzsálemtől.

A több éves telefonom már megmondja, hogy mit lát. Kutyát, macskát, virágot, tájképet, mosolygó embert. Nagyon jó felismerési arányt ér el a telefon. Nem mesterséges intelligencia csak egy szakértői rendszer. Az is túl tolva. A kutyát és a macskát alapvetően azonos módon kell fényképezni. A virágot és a tájat, nyilvánvalóan másként. Ha ezt a rendszert fejlesztik, talán az egeret is fel fogja ismerni, egér.
De ennyi. Ez a rendszer sohasem fogja a saját határait felülmúlni. Az ember képes erre. Talán majd a mesterséges intelligencia képes lesz.

Hogy ezen tovább léphessünk, tisztázni kell, az ember alapvetően képtelen a valóság felismerésére. Ebből adódik a legtöbb problémánk.Van Isten, ha van, akkor melyik az igazi. Ha megvan az igazi, miért közelítünk hozzá több módon? Ha nincs, akkor miért ilyen alacsony a valóság felismerésének aránya?

Ha a valósággal ennyire nem boldogulunk, akkor a jövő alkotott elképzeléseink még alacsonyabb hatékonysággal közelednek a majdani valósághoz. A félelmeink még kevésbé megalapozottak.

Ma úgy gondolom, nem a jövőre kivetített félelmeinknek kell vezetni bennünket. Sokkal jobb a mában kimaxolva kihasználni a lehetőségeket. Ez nem a kapálás.

Azt nem látom mi lesz 10 vagy 100 év múlva. De egy teljesen biztos. Az AI/MI ha kifejlődik el fog tűnni a Földről. Tiszta energiára van szüksége a működéshez. Nincs szüksége légkörre, nincs szüksége gravitációra. Logikusnak tűnik, hogy Nap körüli pályán találja meg az "élőhelyét" és nem a Földön. Egy szimbiózis lehet, a két intelligencia között vagy teljes kapcsolat mentesség. De ez nem a ma problémája.

Skanzenbe vonulni nem lehet, Egyrészt a jelenlegi populációnk nagy részét ki kellene irtani. Ehhez már túl civilizáltak vagyunk. Amúgy is csak ideiglenes lenne a megoldás. Vissza szaporodnánk. A nyersanyagokat idővel felélnénk. Utána még rosszabb lenne. Az utánuk következő értelmes civilizációnak nem lenne lehetősége technikai fejlődést elérni. Ezt a pályát már bejárták a delfinek.

Nem a szakértői rendszerektől kell félni. Ez is csak a technikai szintváltások egy következő szintjét hozzák el.
Minden eddigi szintváltásnál ment a para, hogy nem lesz munka. A gépesítés után is maradt. Az automatizálás után is maradt. Most is fel tudjuk majd találni magunkat.

ruszkik, haza!

(#21) pusszycat válasza Algieba (#12) üzenetére


pusszycat
nagyúr

Figyi ajánlom a fokhagymát termesztés céljából, igénytelen sok pénzért eladható. :D

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB

(#22) Narxis válasza Algieba (#12) üzenetére


Narxis
nagyúr

Ne tedd, meg fogod bánni.

I do not fear, for you are with me. All those who defied me, shall be ashamed and disgraced. Those who wage war against me, shall perish. I will find strength, find guidance, and I will triumph.

(#23) nakos1212


nakos1212
senior tag

Sokat foglalkoztat ez a kérdés, de szinte lehetetlen a mai világban anélkül megfelelő egzisztenciát összehozni magadnak hogy közben nem válsz a neoliberális kapitalizmus részévé. Lehet reménykedni a minél hamarabbi összeomlásában, de az meg emberek millióit temeti majd maga alá. Nem lehet mást csinálni, minthogy a minimum szintet követi az ember.. Például okostelefon vagy Linkedin nélkül már lehetetlen It jellegű, de igazából szinte akármilyen munkát vállalni. Az első figyelemzavarossá, a második szociopatává tesz már rövid távon is, de nélkülük sokkal nehezebb ezeket a dolgokat megcsinálni. Lehet álmodozni hogy ezeket az életedből kidobod, de igazából csak akkor tudod ha szuper gazdag vagy és nagyon jó kapcsolataid/ellátási láncod van minden szükségletedre.
Vannak olyan technológiai megoldások (jellemzően open-source/szabad szoftver projektek) amiknél már fel kell áldozni a kényelemből, de egy arany középutat jelenthetnek, tehát a kár valamilyen szinten egyénileg is tudod minimalizálni de teljesen eltüntetni sajnos nem.

(#24) xAttilax válasza Narxis (#22) üzenetére


xAttilax
senior tag

Inkább nem fogja bírni.
Könnyű leírni de komoly fizikai meló csinálni.
De sok szerencsét kívánok hozzá!

"sem több, sem kevesebb, csak ember lehetek,"

(#25) DigitXT válasza xAttilax (#24) üzenetére


DigitXT
félisten

Sose fogjuk megtudni, hiszen nem lesz hol beszámoljon róla.:))

(#26) xAttilax válasza DigitXT (#25) üzenetére


xAttilax
senior tag

:DDD :DDD :DDD
ez jogos

"sem több, sem kevesebb, csak ember lehetek,"

(#27) totron válasza Hieronymus (#20) üzenetére


totron
őstag

Jó, de mekkora lesz az ingyenpénz mértéke? Ami a nemmunkáért jár. Merthogy a nyugdíj dolgán nyögünk nem keveset, megy a vergődéssel vegyes kilátástalanság, de hogy a megszűnt munkahelyeket többé már nem betöltő embertársak hogyan, milyen minőségben és mivé képződnek át, arról nem szólsz. Valószínűleg egy német TB-vel és jobban kalkulálható, ottani jóval kielégítőbb nyugdíj ígéretével máshogy cseng számodra ez a téma mint az anyaországiaknak.

(#24) xAttilax, a legmerészebbnek mégis a net kiköttetésének tervét érzem. Klasszikus eset, mikor temától függetlenül, faszabukkon hajlamos random feltörni a kiszakadós romantika, hogy akkor linkeljük a faviskót a fenyővával. Jó. Deszép. Ezt csinálnám, meg azt, dejól ellennék itt. Aha. És akkor jön egy realista egy idő után, hogy jó, és internet? Anélkül is? Ezt rendszerint csend követi. :) Igényli az elme-lélek, hogy le legyen futva ez a kör. Persze 99% internetvel sem lépné meg, egy reális opció keretein belül. Marad az indokolatlan végállásokban való álmodozás. A végállással még a romantikafaktor sem erősebb szerintem ráadásul. Mindegy, nem tudhassuk mi ezeket.

[ Szerkesztve ]

(#28) Hieronymus válasza totron (#27) üzenetére


Hieronymus
őstag
LOGOUT blog

OK. Azt, hogy a megszűnő munkahelyekről, hova és mire képezzék át az embereket, a kormány és a munkaadók közös tervezése tudja meghatározni.
Ha német példát hoztad elő, akkor én folytatom a német példával. Mivel az olcsó gáz elillanni látszik, nagyjából örökre, Németországnak változtatni kell az eddigi gyártás struktúráján. Már tavaly nyáron elkezdődött a struktúra váltás tervezése és megkezdése.
Nyilván vagy egy korosztály, akiknél már az átképzés többe kerül, mint a nyugdíj kiegészítése. Németországban stabil munkaerőhiány van, most folyik a bevándorlás könnyítése. Fiatal és képzett munkaerő (lefordítom magyarra, aki akar és képes dolgozni) jöhet majd minimális megkötésekkel.

Magyarországnak is hasonló gondjai vannak, csak komplikáltabb megoldásokat keres.

ruszkik, haza!

(#29) totron válasza Hieronymus (#28) üzenetére


totron
őstag

Már tavaly nyáron elkezdődött a struktúra váltás tervezése és megkezdése.
Például?

Magyarországnak is hasonló gondjai vannak, csak komplikáltabb megoldásokat keres.
Nana, azért nem lehet ilyen egyszerűen párhuzamot vonni a két ország között. S persze, hogy német példát hoztam, onnan írod az egészet.

(#31) Algieba


Algieba
senior tag
LOGOUT blog

Az internet egy jó dolognak indult, rengeteg tudás került fel, amit tudtam hasznosítani a munkám során, és magam is osztottam meg a személyes tudásmorzsáimat. Kapcsolatba kerülhettem több ezer kilométerre élő emberekkel. Tarthatok online előadásokat. A szakmai blogom 12 éves, a Mobilarénára 18 éve regisztráltam és ezzel a legrégebbi internetes kapcsolatom egy közösséggel.
Az internet egy passzív eszköz, ami lehetővé teszi az elektronikus összekapcsolódást. Remek. Korszakos találmány. De erre ráereszteni, az emberek adataira egy mesterséges "agyat", hogy megspórolja(?) számunkra azt, ami emberré tesz minket, az egyéni adottságaink fejlesztését, a tanulást, az erőfeszítéseket és az azok nyomán jelentkező sikerélményt, ellenkezést vált ki bennem. Mindezt a gyorsaságra, kényelemre, időmegtakarításra hivatkozva. Az emberek a semmittevésbe szimplán belehülyülnek!
És kié az AI produktuma? Közös kincs? Hiszen az internetes adat aranybányát százmilliók hozták létre. Mivé fejlődik az öntanuló AI, és mennyire butulnak el az emberek? Amikor látom elektromos bizbaszokon suhanni az egészséges fiatalokat, természetellenes elfajulást figyelek meg. A járásképtelen öregnek hasznos segítség az elektromos kiskocsi, de egy fiatal mi a töknek sorvasztja az izmait? Ugyanígy az agyunknak is kell a mozgás.
Életemben először, okostelefon kedvelőként, az intuícióm veszélyre figyelmeztet: "Ne menj bele a zsákutcába! Egy szörnyet etettél az adataiddal, tulajdonképpen az életeddel. És mit kaptál cserébe, hasznos idiótának érezheted magad, aki a nyolcmilliárdos gigapopulációban személytelen statisztikai adattá lett. Leírható. Törölhető. Senkit sem érdekel, hiszen hamarosan az internet tele lesz tökélyre formált fiktív személyekkel. Üdv a pokolban!"
Ui.: Természetjáróként végignézem a tájdegradációt, ahogyan tönkremegy az élő környezetünk. Hah, hogy ez mennyire fájni fog mindannyiunknak!

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#32) gabyka válasza Algieba (#31) üzenetére


gabyka
aktív tag

Mi (öregek) látjuk honnan jöttünk...az ifjak nem látják merre tartunk.

[ Szerkesztve ]

(#33) borg25


borg25
senior tag
LOGOUT blog (1)

Feltételezem, hogy vizuális művészettel foglalkozol. Jó kérdés milyen szinten.
Ahogy én látom egy festményt az tesz értékessé, hogy egy felkapott művész alkotta, és ez a művész véges számú alkotást volt képes, vagy jelenleg képes alkotni. Egy AI szerintem sosem lesz felkapott, és ha azzá is válna, akkor az a gond, hogy végtelen számú alkotást lenne képes kihányni magából, ezért azok értéktelenek lennének.
Egy alkotást több célból lehet beszerezni, mert szép, adott személyhez fűződik (alkotta, szerepel rajta, inspirálta) és ami talán a leglényegesebb, hogy ÉRTÉKES, jó befektetés. Na erre nem hiszem, hogy egy AI festmény képes. A befektetők maradnak a Picassoknál.
Jó nem vagy Picasso. Viszont Picasso is ismeretlenül kezdte, a többi művész közül emelkedett ki. Ha a kortárs, vagy a jövő műalkotásaiba akarnak befektetni, akkor ahhoz kell művész társadalom, hogy ki tudjon belőlük emelkedni egy új Picasso, akinek a képét milliókért lehet megvenni. Ráadásul, addig jó befektetés műalkotásokat venni, míg a művész ismeretlen, és ha befutott akkor eladni. Szóval a kapzsiság miatt nem hiszem, hogy az AI kinyírná a művészetet.
Persze lehetne olyan AI-t csinálni, aminél beírod, hogy max 1000 műalkotás, aztán törölje magát. Viszont itt nem csak az áramot kell kihúzni az AI alol, hanem más tanulóalgoritmus kell neki, más mintán kell nevelni, azért, hogy eltérjen az előző verziótól, és „egyediek” legyenek a képei. Plusz nem generáltathatsz le minden héten egy új AI-val egy egész életmunkásságot, hogy elad.
Ha nem vizuális művészettel foglalkozol, akkor jön az, hogy egy zene, az ne csak szép legyen, hanem legyen tartalma is. Nekem azok a szöveges zeneszámok tetszenek, aminek van mondandója. Oké, szeretem a hangszeres darabokat is, azt tudja generálni az AI, de értelmes szöveget, véleményt a világról nem. Írásnál meg eseményről cikket generálni nem nagy kunszt, Egy elfújta a szélt összehozni, na az már valami. De kíváncsi lennék arra is, hogy hogy boldogulna egy AI egy min 50 oldalas mini történettel, vagy 100 részes telenovellával.
Szóval még ne temesd a munkád. Ahol van értelme bevetni az AI-t az a digitális kőműves. De úgy tudom, hogy az animátoroknak se a falaztás, az ezredik haj vagy szőr megrajzolása a kedvenc elfoglaltsága.

(#34) pusszycat válasza Algieba (#31) üzenetére


pusszycat
nagyúr

Te olyan lehetsz lelkivilágodban mint én. PL. tavaly elbasztam egy rózsásnak induló kapcsolatomat, h azóta is azon nyavalygok h miért. Nem tudom megmagyarázni. TE most megint a világtól való elszigetelődésben látod a jövőt és ez ráfogod a MI-re. Hát igen valaMIre rá kell fogni a saját magunk belső problémáit. Jó, én megértelek mert én is csinálok hülyeséget de MI-ért??? ;) ;) ;)

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB

(#35) joey04


joey04
titán

igen

"Ha nem vennél a kezedbe gyorsabb telefont, akkor soha nem mondanád meg, hogy mennyivel gyorsabb telefonok vannak jelenleg a piacon."

(#36) Luck Dragon

Pusszycat azt hittem hogy sikerült a dolog .

[ Szerkesztve ]

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#37) pusszycat válasza Luck Dragon (#36) üzenetére


pusszycat
nagyúr

Sikerült, de elbarmoltam és nem mentem felé többet, pedig szegény csak mosolygot és biztatott. Azóta meg :W

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB

(#38) Hintalow


Hintalow
senior tag

Szerintem igen

Ha a multiverzum teória igaz, akkor van egy univerzum, ahol nem az.

(#39) Luck Dragon válasza pusszycat (#37) üzenetére

Sajnálom a dolgot .

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#40) pusszycat válasza Luck Dragon (#39) üzenetére


pusszycat
nagyúr

Bármi lehetett volna a dologból, és semmi sem lett, miattam. Ez elég frusztráló tud lenni. Aznap bal lábbal keltem és fáradt is voltam. Lehetne ez is a címe. "Hogyan veszítsünk el egy csajt fél perc alatt. :) Mindegy, talán majd legközelebb...

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB

(#41) Luck Dragon válasza pusszycat (#40) üzenetére

Szerintem próbáld meg újra, de kicsit később egy szerencsés pillanatban, időben. Veszíteni nem fogsz vele.

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#42) pusszycat válasza Luck Dragon (#41) üzenetére


pusszycat
nagyúr

Nem tudom hol van. Nincs már abban a boltban ahol beleestem. Nem is láttam hu már 9 honapja. De köszi, h vigasztalsz.

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB

Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.