Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
negyven2
veterán
The CMA expects the deal to impact PlayStation and game streaming
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Ugye azért nem törődnek a Nintendoval, mert ott pl. a Switch esetén a 50 legjobban fogyó játékok között 9 olyan van amit nem a Nintendo adott ki (és ezen lista alapján az első nem Nintendo játék a 18 helyen lévő Monster Hunter Rise). Vagyis őket abszolút nem érinti szinte semmilyen formában az MS/Sony dolgok. Ezért is van az, hogy ők kvázi telibe sz*rják az egész felvásárlás körüli (nincs is a listában ABK játék, bár igaz, hogy a wiki-s lista csak azokat tarja számon amiből legalább elment 1 millió).
A CMA állásponttal meg - ahogy mások is írták - az a gond, hogy az nagyon úgy néz ki, hogy a szakértői véleményük és vizsgálódásuk kimerül abban, hogy mit állít a Sony... és különös módon a Google, mert ez a két cég akinek nem teszik ez a helyezett. Bár a Google-t nem értem, hiszen most nyírták ki a saját platformjukat. Igaz ez az dolog még a bezárás elött egy-két honnapról származik, vagyis az tényleg úgy történhetett, hogy szep. 29-én felkelt a Google CEO, megitta a kávéját, majd később a WC-n ülve, hirtelen rájött, hogy be kéne zárni a Stadia-t most azonnal mert miért ne (ja és most fognak kiadni egy game streaming-re épülő Chromebook-ot is ).
Egyébként az egész mögött tényleg az van amit már itt is át lett beszélve többször is, hogy a Sony nem az előnyét félti, hanem annak a mértékét (ami igazából jogos is). Vagy tényleg az van, hogy számításaik szerint még egy olyan opció is, hogy a CoD nem lesz ex. csak GP-be fog bekerülni, már az hatalmas nagy veszteség lesz nekik (és ezen teória szerint akkor a PS-t valójában a CoD adta el eddig nekik)?
#5922: Na mire megírtam ezt, beraktad a lényeget
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #5959 üzenetére
Pedig de!
Xbox goes on sale in the UK (2002. március 14.)
Microsoft slashes Xbox price (2003. április 10.)
Xbox sales soar after UK price cut (2004. szeptember 8.)
Ezen régi cikkek szerint, az eredti Xbox az UK-ben (ugye az egész táblázat csak a UK piacra vonatkozik) £299-en nyitott 2002-ben, majd már azon év szeptemberébe £159-ra csökkenttette annak az árát. Majd 2003-ban £129, majd 2004-ben már £99-ért árulták!
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #5963 üzenetére
Eleve $125 vesztességgel árulták a konzolt is az elejétől kezdve ($300-on indult, de minden konzol $425-be került nekik). Gondolom ezzel a nagyon durva UK árral (máshol ekkorát nem csökkent) piacot akartak szerezni. Ami elvileg sikerült is nekik, hiszen a GameCube-ot megverték eldadásban.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Valóban nem. De az azért eléggé valószínű, hogy a a 3 év alatt elért 2 milliós eladás tetemes része nem a nyitó £299-es áron alapján jött össze. Főleg, hogy már 6 hónap után lecsökkentették az árát £159-re, majd újabb 6 hónap után £129-re. És az eladások igazából akkor lőttek ki (Halo 2 megjelenése környékén) amikor már £99-es áron dobták az emberek után.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #5967 üzenetére
Eleve 4 év után jött a következő konzoljuk a 360. És ugye szemben a Sega/Nintendo-val nekik ez volt az első próbálkozásuk. És még így is sikerült nekik 24 milliót eladni 4.5 év alatt (a Nintendo a GameCube-ból 9 év alatt 21.74 milliót). Pluszban csak Halo 2-ből elment 8.5 millió (igaz ez az szám a 2013-ig eladott mennyiséget tartalmazza).
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Ha ez tényleg igaz, és ezek a követeléseik, akkor a Sony-nál lévő elemzők nagyon be lehetnek sz*rva, vagy nagyon tudnak valamit. Azért bár jelentős a CoD ereje a konzolpiacon, de nem hinném (legalábbis a valós adatok alapján), hogy ha ezekben a követelésekben lévő dolgok valóban lesznek majd Xbox-on. Vagyis a mostani PS-es ex. dolgoknak megfelelő extrák lesznek Xbox-on, mivel Xbox lesz a fő fejlesztési platform így ott értelemszerűen a plusz erőn kívül is valamivel jobb lesz majd az élmény, valamint ha Xbox-on bekerül GP-be.
De ha tényleg ekkora gondot okozna már ennyi plusz elvesztése nekik, akkor vajon az lehet, hogy az ex. címeket valójában a bevonzott multiplatfrom (főleg CoD) eladásokból finanszírozzak? Vagy itt tényleg annyi van csak, hogy nem 2:1 arány lesz majd a konzolpiacon, hanem csak 1,9:1. Ugye a játékokból származó bevételek esetén tudni már most, hogy kb. ugyan annyi lesz majd (még akkor is ha az MS teljesíti ezeket a feltételeket).
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #5973 üzenetére
Ha Japán megjelenések alapján nézzük, akkor valamilyen szinten igaz, hogy generáció közepén léptek be, hiszen a Dreamcast 98 novemberében (3 évvel az Xbox elött) jött ki (US-ban 99 szeptember). Viszont mire kijött az Xbox addigra a Sega már fél éve kiszállt a konzolpiacból!. A PS2 japánban 2000 márciusában (USA-EU október november vége) jelent meg, míg a GameCube csak két hónappal az Xbox elött jött ki japánban (USA-ban 3 nappal később). Vagyis igazából nem akkora előnnyel indult a másik két említésre méltó konkurencia (ráadásul a 7. generációban mind a Sony, mind a Nintendo egy évvel később jött ki az új konzollal).
De ahogy írod is a 2000-2001-es időszakban ez a másfél év is sokat számított (igazából itt a Sony-t a PS1 sikere hajtotta főleg... meg aztán a GTA III 2001-es októberi megjelenése).
Szabi®: De a legnagyobb sikerét azért csak Halo és a Halo 2-vel érték el (ez utóbbit minden 3. Xbox tulaj megvette, de az elsőből is elment 5 millió!).
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Jelenleg már azt se tartom kizártnak, hogy a CMA biztonság tagjait toxikus Twitter-es Sony fan-ok alkotják...
Ugye ilyet sose ígértek meg az MS-nél, hogy minden Bethesda játék multiplatform lesz a jövőben. Ez a fals infó csak a kommentet harcosok terjesztik (ahogyan azt is, hogy a CoD biztosan Xbox ex. lesz max 3 év múlva. Egyébként ez az érdekes, hogy ilyen és ehhez hasonló kiragadott mondat töredékek vígan élnek még most is...
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Ha jól emlékszem akkor van olyan kitétel, hogy ha nem jön létre a felvásárlás akkor is kap az ABK 1-2 milliárd dollárt (pluszban még akkor az is megeshet, hogy Kotick marad ott ahol van)...
Vagyis az ABK vezetősége mindenképp jól jár majd, bármi lesz a vége.
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
De az, mert elloptak a Sony-tó (hiszen PS ex. cím is lehetett volna)l!4!négy
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz T.Peter #6060 üzenetére
Amit én találtam, abban csak annyi volt, hogy egyrészt folyamatosan vizsgáljak, hogy hova érdemes elhozni a játékot, a konkrét PS5-ös megjelenésre meg a szokásos válasz, hogy jelenleg nincs olyan információnk amit meg tudnánk ezzel kapcsoltba osztani.
De amúgy elvileg az MS kommunikációja az, hogy ha egy játékot Console Launch ex. cím az biztosan csak timed, és ezek nagy része egy éven belül jön máshová is. Ami sima Console, az már lehet akár 1+ éves timed is, meg akár örökös (belsős címek esetén szinte biztos az Xbox only dolog).
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz ProEvoFan #6116 üzenetére
Igazából ez nem teljesen hit kérdése, és nagyon érteni se kell hozzá, csak kicsit logikusan gondolkozni.
Bár tény, hogy nem teljesen így működik a fejlesztés de az, hogy eddig az volt a probléma a gyengébb gép, vagy a hardcore PC-s felhasználók szempontból eleve maguk a konzolok (az összes generáció eddig), hogy az visszafogja a játékokat. De ezt elsősorban eddig sosem az fps számre értették, hanem a főként magára a grafikára, játékmenetre, játékvilágra (pl. mekkora lehet egy játék részletessége, nagysága, játékmechanikai megoldások).
Eleve ha van egy gyengébb gép (jelen esetben a Series S), ami kb. a minimum amire optimalizálni kell most egy játékot, akkor igazából miért is fogják rá, hogy azért nem lehet 60 fps egy adott játék egy Series X/PS5-ön, mert egy náluk negyed akkora tudású gépre is el kell készíteni. Vagyis ezen logika menten vajon egy butább játékot (ami valószínűleg max. 1080p/30-al fut majd) miért nem képes az SX/PS5 60-al futtatni (pl 1440p-ben)?
Persze ott van az is amit már írtak, hogy elveszi az időt, de eleve mások dolgoznak a Xbox/PS/PC-s optimalizációján (kivéve ha a WB Montréal valójában egy kis indie csapat akinek nincs rá erőforrása). Pluszban ott van az is, hogy a Gotham Knights idén tavaszig hivatalosan One és PS4-re is készült. A Co-Op meg igazából nem kéne, hogy hiba legyen, hiszen most a Cross-Play játékok korszakában sem jelent problémát a sub 30fps-es One játékos, és a 720fps-es PC Master Race együtt játszassa. De ha konkrét konzolos open world-ben ott van a GTA V jelen generációs kiadása, ahol van 1080p-1440p/60fps (két fajta), és van 4K/30fps-re is lehetőség.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz T.Peter #6122 üzenetére
Én se külön csapatra gondoltam. Meg eleve az optimalizáció egy része is, ha jól tudom manapság már igazából csak annyi annyi, hogy az engnie-ben, hogy ezt most PS5/Series X|S-re optimalizáld le . Persze ennél ez több és ezt nagyon leegyszerűsítve fogalmaztam meg, de manapság azért egy játék konzolos optimalizációja sokkal egyszerűbb feladatnak számít mint pl. a 7. generációban volt (vagy akár előtte).
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz T.Peter #6125 üzenetére
Ez alatt csak azt értem, hogy a PC-re és a 8-9. generációs gépekre való fejlesztés között esetén már szinte alig van különbség (leszámítva az egyedi megoldásokat, de az inkább plusz), míg korábban azért nem csak a PC-hez, de egymáshoz képest is sokkal nagyobb volt ez a különbség De szerencsére elmúlt az az idő amikor sok multiplatform játék igazából teljesen külön játékok voltak, sok estben teljesen más grafikával.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Pedig ha lenne Xbox-od akkor ott akár natív 4k mellett stabil 30fps-el is tudnád játszani. Ugye One X/Series X-en natív 4k/30, Series S-en meg 1440p/30fps (One/One S-en csak 720p, ahogy X360-on is, de ott már döcögősben az a 30fps)
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #6026 üzenetére
Ezt csak azért írom ehhez a hozzászóláshoz, mert úgy néz ki ez a Bayonetta-s szinkron történet se ilyen egyszerű mint mint elsőre látszik. Természetesen, hogy tényleg nagyon alul vannak fizetve, függetlenül attól, hogy ez valószinüleg csak egy sima szinkronmunka és nem egy mocap+voice:
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Aki így a késő őszi estéken esetleg unatkozik és nincs mit olvasnia:
Publikus lett a teljes, a Microsoft által a CMA-nak küldött reagálása. Egy laza kis 33 oldalas pdf
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6215 üzenetére
És üzletileg nincs semmi gond ezzel (vagy azzal sem ha a Silent Hill következő része PS5 ex. cím lesz). Itt igazából a legtöbb kritika az Sony álszentségből jön, aki ezzel a CMA-s üggyel úgy állítja be magát, mintha kvázi a játékvilág szabadságáért és függetlenségéért küzd. Ezt képletesen kell érteni, mert ilyet egyrészt nem állított sosem, másrészt meg csak simán védi az pozícióját. Vagyis ahogy kezdtem üzletileg semmi kifogás nincs abban amit el akar érni. Csak ugye az álszentségen kívül még ott van, hogy ha csak az adott cégek gaming részét nézzük (MS/Sony), akkor vajon vádolható-e ebben az estben Sony azzal, hogy vissza kíván élni a piaci erejével.
Bár ide tartozik de kicsit más, hogy a fent linkelt MS válaszban vannak még érdekes dolgok pl. benne van, hogy a PS-nek több mint a duplája a havi aktív felhasználói száma mint Xbox-on (több mint 60 millió felhasználónál is nagyobb az előnye). És itt van ami már volt, hogy ha minden PS-en játszó CoD felhasználó átváltana Xbox-ra, még akkor is bőven nagyobb lenne a havi játékosam PS-en. De ott van az is, hogy bár pontos százalék nincs, de az jön le belőle, hogy a 2016 után Xbox-ot vásárlóknak csekély százaléka volt az akinek az első játékai közt CoD volt.
Illetve van egy kicsit ellentmondásos rész is (amit a hardcore PS fanok már terjesztik, mint bizonyíték, hogy az MS hazudik, és nem lesz CoD PS-re). Ugyanis benne van, hogy nem kívánják ex. címmé tenni a CoD-ot (példának ott a Minecraft), de van egy olyan rész is, amit szerintem lehet többfelé kepén is értelmezni.
"With access to Call of Duty guaranteed through to at least [] under the existing
contract with Activision Blizzard (and through at least the end of 2027 if it were to
accept Microsoft’s current contractual offer), Sony has more than sufficient time to
ensure that its console platform and content portfolio is competitively positioned to
withstand any impact from a hypothetical foreclosure strategy. The fact that the CMA
declines to even consider Sony’s competitive response is especially concerning given
that it is prepared to speculate regarding Activision Blizzard’s likely approach to
subscription services absent the Transaction (see section 4 below) and is at odds with
the CMA’s acknowledgment that the gaming industry is dynamic in nature."[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
CMA calls on the public for its views on Microsoft's acquisition of Activision Blizzard
Szóval nem tudjuk, hogy mit kéne tennünk ez ügyben ezért a bölcs és objektív Internetnek a népéhez fordulunk tanácshoz...
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6282 üzenetére
Szeretné-e ön, hogy a Microsoft Corporation megvegye, az Activision Blizzard Inc.-t?
(a) NEM!
(b) szintén NEM, de félkövér és dőlt betűvel szedve!“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Szerintem már az összes PS és Xbox-ra eladott lemezes játékok esetén inkább közelebb lehet a 80/20-hoz már a digitális/lemezes arány. És elnézve az eladási listákat, hasonló az arány Nintendo esetén is... igaz ott 80/20 a fizikai/digitális . Ugye kvázi PC fronton nincs értelme már a fizikai kiadásnak elég régen.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6382 üzenetére
Hozzuk akkor hozzuk vissza, hogy
CD-rőlBlu-Ray-ről is futtatható legyen egyből a játék? Vagy adják ki PS5/X|S kompatibilis SSD-n .Amúgy nekem 360-hoz még vannak lemezes játékaim (amiket azóta már megvettem digitálisan is, vagy remaster-ben), One-hoz meg csak egy AC Syndicate (ami annyit állt már, hogy használni tudom, de feltelepíteni nem. És bár én 107%-ban a digitális kiadásokat preferálom, azért az tényleg jó lenne, ha fizikai formában is játszható lenne minden lemezen megjelent játék. De sajnos egy live service lapú játékok esetén ez nem működik. De az is egy jó megoldás, hogy ha már nem jön hozzá frissítés (kész van a játék ), akkor jöjjön hozzá GotY/CE kiadás.
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6386 üzenetére
Igazából részben erre lehetne megoldás a Cloud Gaming. Vagyis megveszed a játékot akár digitálisan, vagy lemezesen és amikor megtörténik a hitelesítés (kb. beteszed a lemezt , megveszed a store-ban a játékot), és már játszhatsz is. A hattérben meg majd telepíti a játékot. Sajnos 100GB+ játékok idején nincs más megoldás (kivéve ha szupergyors SSD-n adják majd azt).
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Valószínűleg azért a Blizzard-al ekkora együttműködésük nincs (bár lehetne), de pl. Overwatch 2-ben úgy működik a Cross Play ahogy annak működni kéne. Vagyis alapesetben a konzolos játékosok (Xbox/PS/Switch) nem találkoznak PC-s játékossal, csak egymással.
De ha a squad-ba behívjuk PC-s ismerősünket, akkor átkerülünk a PC táborba.
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #6418 üzenetére
Igazából jobb megoldás lehetne még az, hogy ha beviteli eszköz alapján (is?) szűrne. Mert mint írtam, sajnos ha most valaki PC-ről jön és kontrollerrel játszana akkor is a PC Pool-ba teszi be a játékost. Van egy két ismerősöm aki már szinte csak PC-n játszik és így ha egy csapatott akarunk alkotni, akkor mindannyian mehetünk a PC-s játékosok ellen.
Legalábbis csak akkor ha nem Ranked meccset játszunk, mert akkor nincs lehetőség crossplay-ben játszani egy PC-s ismerőssel együtt. Amúgy igazából OW2 esetén nekem nem volt olyan nagy probléma kontrollerrel játszani PC-s játékosok ellen, de ez főleg a játékmechanikából fakadó dolog, mert azért egérrel ha olyan a karakter akkor pillanatok alatt szétkapnak bárkit.
Ami még érdekes (de gondolom ez más játékoknál is így van), az teljes cross progression megléte. Mindegy hol játszol, egy a profilod és minden dolog ebben van.
De itt alapvetően arra akartam még tegnap célozni, hogy ha már a ABK-en belül itt ez a rendszer ami így működik, akkor egy CoD-ba miért nem tudták ezt berakni? Még a cross progression-t megérti az ember, hogy a PS-es ex. tartalmak miatt, valószínűleg azt nem lehet, de egy matchmaking rendszere ez nem kéne, hogy kihatással legyen.
Amúgy én CoD-al utoljára a 4 és 5-el játszottam még anno PC-n, így nem igazán tudom megmondani, hogy ezek a PS-es ex. cuccok mennyi valós extra dolgot, előnyt jelentenek valójában nekik és mekora hátrányt a többieknek.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Microsoft takes a $100-$200 loss on all Xbox Series X|S sales
"Consoles evolved to a business model much different than phones," Spencer said. "Consoles are actually sold at a loss in the market, so when somebody goes and they buy an Xbox at their local retailer, we're subsidising that purchase somewhere between 100 and 200 dollars, with the expectation that we will recoup that investment over time through accessory sales and the storefront."
És bár ez tavalyi hír és simán elképzelhető, hogy ma már nem érvényes, de azért érdekes:
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Igen már beleírtam a Sony-t is... a Nintendo-nak meg szerintem már day 1 óta nyereséges a Switch mint konzol. Állítólag konzolok esetén nekik a legkisebb nyereségük a Wii U-n volt (meg talán az N64-en).
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6502 üzenetére
640x480/24fps... hogy a Cinematic Experience is megmaradjon
Amúgy Series X esetén pl. lehetséges lesz választani a Series S változatot (vagy ha belőle One S kiadás akkor azt, hiszen a Smart Delivery esetén a mentesek oda-vissza működnek... már amikor)...
Alternatív megoldás, hogy Cloud-ból fognak ilyenkor menni a játékok.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Egyébként ezzel kapcsoltabban megint feljöttek azok a dolgok, hogy az MS csak bizonyos ideig garantálná, akár szerződéseben is, hogy a CoD-t marad PS-en. És emiatt megint megy a hiszti, hogy hazudnak. Miközben a Minecarft esetén semmi ilyen dolog nem volt, a 2014-es félvállaskor, de még most se követelnek tőle ilyet. Mint ahogy a Bungie esetén sincs szerződéses kötelezettség, hogy maradjon Xbox-ra is Destiny ugyan abban a formában (oké a Destiny nem teljesen ugyan az a kategória). Vagyis ezeknél elég volt a "Trust me Bro" szintű kijelentés is (tehát igazából megtehetné az MS, hogy oké, akkor mostantól Minecraft csak Xbox/PC/mobil (talán Switch), de semmiképpen se PS, mint ahogy a Sony is, hogy akkor mégis ex. cím lesz minden ami Bungie. Olyan nagy jogi következmény nem lenne belőle.
Illetve erre jött egy érdekes felvetés (bár elégé el van rugaszkodva a valóságtól), hogy mi van ha szerződésben garantálnál, hogy amíg van PS addig lesz rá CoD, de pl 4-5 évem belül, a PS-es CoD játékosok döntő többsége átmenne Xbox-ra, és a konzolos játékosok 5-10% maradna max. csak PS-en. Vagyis ekkor az MS kötelezve lenne, hogy ennyi játékosnak is ugyan olyan minőségben adja a CoD-ot, mint Xbox-on, miközben lehet, bevételileg nem éri meg már neki. Mint ahogy kezdtem ez egy nagyon kifacsart okfejtés!
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Blizzard will suspend World of Warcraft in China because of licensing dispute
Games including Hearthstone, Diablo III, Overwatch 2, and Starcraft will also go offline in China in January. NetEase has published games for Blizzard since 2008
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Sea of Thieves-ből is elment csak Steam-en 2021 decemberéig 5 millió példány, úgy hogy tavaly júniusban jött ki Steam-re. És ugye ebben a számban nincs benne a Xbox/Windows Store eladások (pluszban ott van Game Pass-ban is).
És ezen 5 milliós szám publikálása óta eltelt lassan plusz egy év. Tehát ennél csak több mehetett el.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz Bad Pritt #6777 üzenetére
Lényegében igen, de ha jól tudom, akkor a Meta/Giphy esetében, a már 2020 májusában megtörtént felvásárlást támadták be, és "kényszerítették" arra a Meta-t, hogy adja el, mert az a felvásárlás social media piacot korlátozó tett lett a CMA szerint.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
...
[ Szerkesztve ]
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Egyébként ha nem jönne össze az ABK felvásárlássa, amiben az MS elmondása, szerint nekik talán a King értékesebb is mint a CoD, a mobil fejlesztések miatt, akkor vajon a másik nagy "nyugati" mobilfejlesztőt is birtokló cégnél vajon bepróbálkoznak?
Ugye ez a cég a Zynga-t birtokló Take Two, akiknek a legsikeresebb játék franchise-uk, a GTA-ból eddig csak 385 millió ment el és nem 400 millió mint CoD-ból
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz l.skywalker #6858 üzenetére
Hát igen, abból még bármi lehet...
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz l.skywalker #6866 üzenetére
Phil meg túl sokat tölt Vampire Survivors-el, ahelyett, hogy otthon a konyhapulton rakná össze a God of War/Horizon/Last of Us verő Xbox ex. címeket
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Bár igaz, hogy csak felületesen futottam át a Microsoft/Zenimax dokumentumot (kulcsszavak alapján kerestem benne ezeket), de olyan konkrét kijelentés, vagy vállalás nincs benne leírva, hogy minden játékukat elérhetővé fogják tenni a jövőben is konkurens platformokon. Igaz az egész úgy van megfogalmazva, hogy az MS továbbra is elkötelezett amellett, hogy a Zenimax játékok más (konkurens) platformokon is elérhetőek legyenek. De olyan kijelentés nincs, hogy ez minden jövőben megjelenő játékra is igaz (és ennek ellenkezője sincs benne). Vagyis ezt a részét lehet többféleképpen is értelmezni.
És van még egy dolog. Hogy ha tényleg van benne olyan konkrét kijelentés, hogy minden jövőben megjelenő játék is elérhető lesz PS-en/Nintendo-on, arra azért nem vonatkozik az, hogy ha azok pl. Timed ex. címek. Vagyis simán lehet, hogy a Starfield/Redfall PS-re is ki fog jönni, de majd csak 2 év után.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6926 üzenetére
Ez is benne lehet... de ugye az összes ilyen timed ex. címek esetén az hivatalos kommunikáció, hogy jelenleg nincs tervbe véve másik platform, vagy csak simán azt mondják, hogy csak erre lesz. Aztán ha letelik a timed ex. idő hirtelen bejelentik, hogy jön máshová is.
Amúgy kicsit még utána nézve a dolgoknak ott még a FTC "vezetője", Lina Khan, akinek már a kezdetek kezdetén nem tetszettek ezek a nagy felvásárlások. És most ezzel az MS/ABK ügyel bizonyíthat is, hogy valójában kiérdemelte a tisztséget és nem csak "benyomták" oda.
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6929 üzenetére
Azért ezek jogi szövegek is, és így bennük van az, hogy többféleképpen is lehet érteni őket. Az EU-s, MS/Zenimax dokumentumban nincs olyan konkrét kijelentés, hogy minden a jövőbe megjelenő Zenimax meg fog jelenni PS-en is! Legalábbis ebben a formában nem! A CMA-nak se konkrétan azt mondta az MS, hogy ezek 100%-ban ex. címek lesznek, hanem csak annyit, hogy ha ezek mint ex. címek, nincsenek akkor hatással a piaci egyensúlyra, mint ha egy CoD lenne ex. cím.
De ugye ott van az is, amit már írtak, hogy lassan egy éve jelentették be a felvásárlási szándékot, és azóta valamiért senkinek nem tűnt fel az, hogy "hazudtak" az EU felügyeletének (és valószínűleg a FTC-nek meg más hatóságoknak is?
Vagy eleve a Brit/EU-s felügyeletnek se tűnt fel ez?“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
Mondjuk jelenleg "ér"
98100 milliárdot a Sony, hiszen az "erős dollár" nekik is ártott ilyen szemléletben. Ugye év elején 130-140 volt.A többi része viszont igaz, hogy ez a feladata a versenyhatoságoknak. Az más kérdés viszont, hogy jelen helyzetben úgy tűnik, hogy ez az egész inkább egyfajta bizonyítási dologból ered, mintsem valós tényszerű érvek mentén. Ahogy írtam az új vezetése a FTC-nek, már a kezdetektől fogva nagyon "anti Tech" beállítottságú, és a tavalyi beiktatásuk után mondták, hogy minden nagy felvásárlást és fúziót a lehető legszigorúbban fognak ellenőrizni.
És kvázi ez a MS/ABK felvásárlási szándék pont jól jött nekik bizonyítás szempontjából. Nagyon leegyszerűsítve: ha most ezt elkaszálják, akkor megmutathatják, hogy ők nem csak egy bólogató szervezett, aki mindet engedélyez. Csak itt tényleg annyi van kérdésként ami felmerülhet, hogy ezt most szakami alapon csinálják, vagy szimplán politikai, lobbi alapon. Ez utóbbi szerintem ugyan olyan káros, mint a mindere is igen mondó szervezett.
Amúgy a per esetében azt mondják a hozzáértők, hogy azt valószínűleg az FTC el fogja bukni. Viszont ez nem csak azt jelenti, hogy akkor nyár elejéig nem lesz semmi ebből, hanem azt is, hogy az MS nem igazán fog tudni terjeszkedni (felvásárolni).
De igen, ezt a felvásárlási tervet összevetni azzal, hogy a Sony mit vett meg az elmúlt időben az szerintem is h*lyeség, és fölösleges, mert nem egy kategória. Kb. a Sony ennek az összegnek a 10%-át ha elköltötte eddig félvállasra (pluszban még ott vannak a vásárolt exclusive third party IP-k (amik között van full és timed is... és még ki tudja mi lesz még).
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
válasz hombre[EU] #6940 üzenetére
De ezek még mindig kétértelmű dolgok, és nem zárják ki azt, hogy ne legyenek olyan ex. címek, amik csak konzolok közül csak Xbox-ra jönnek ki. Pluszban ott van az is, amit már az elejétől fogva kommunikáltak, hogy a jövőben megjelenő címek esetén fenntartják jogot, hogy mi jön ki és mi nem (vagyis az adott címnél döntik el). Erre is rábólintottak a hatóságok (még ha ezt így szó szerint nem fogod megtalálni benne). De ezt is be lehet magyarázni az általad is kiemelt részekbe. Vagyis új IP-k esetén simán mehet ex. címnek, de pl. egy új Fallout/TES/Doom meg jöhet PS-re is (de mondjuk ezek sipn-off címei esetén már nem biztos).
Azt meg te sem gondolod komolyan, hogy ezt a dolgot nem vették észre? Mármint, hogy hazudtak...
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
-
negyven2
veterán
“I mean it’s one banana, Michael, what could it cost, 10 dollars?”
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Revolut
- Tőzsde és gazdaság
- Világ Ninjái és Kódfejtői, egyesüljetek!
- Microsoft Excel topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Folyamatos vérnyomásmérést kínál a Huawei Watch D2
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Vezetékes FEJhallgatók
- Politika
- További aktív témák...
- Xbox Series S Carbon Black 1 TB , Garancia: 2025.10.28.
- Playstation 5 Digital verziót cserélném Xbox Series X-re.
- BESZÁMÍTÁS! Microsoft XBOX Series S 1TB játékonzol garanciával hibátlan működéssel
- Nintendo NES, SNES - Super Nintendo dobozos játékok
- BESZÁMÍTÁS! Sony PlayStation 5 825GB digital játékkonzol konzol hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen