Aktív témák

• #2 rarri senior tag

  2008-11-01 18:47:44 #2

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  rarri

  senior tag

  Ma van Mindenszentek napja. Nálam is égnek a gyertyák, bár nem vagyok vallásos . Megnyugtat.
  A halállal való " találkozásom" gyerekkoromban volt először. Anyukám ült a konyhában utcai ruhában, és sírt. Nagyon megrémültem. Még sosem láttam sírni. Kérdeztem hogy miért sír. Azt mondta, meghalt a nagymama. Én csak néztem zavartan , és bementem a szobába. Nagyon ritkán láttam előtte a nagymamát, mert nagyon messze lakott, és talán ötször találkoztam vele. A mosolygós arca,ölelése, és a kicsi perecei és pogácsái íze maradt meg az emlékezetemben. Néhány sírás után hamar túljutottam a szomorúságon.
  A következő élményem kamaszkoromban volt, amikor az egyik ismerősöm, egy 19 éves fiú meghalt gyógyszer -alkohol túladagolásban. Akkor voltam életemben először temetésen. Ott volt a környék összes rockere, mindenki. Amikor megláttam ahogy viszik a koporsót, nagyon elkezdtem sírni, mert elképzeltem hogy az a magas nagydarab srác, aki nemrég még velünk együtt tombolt koncerten, velünk énekelt, most egy halott test, és soha többé nem lélegzik, nem szólal meg. Nagyon megrázó élmény volt.
  Felnőttem úgy, hogy nem halt meg senki a környezetemben olyan, aki nagyon közel állt hozzám. Aztán az első megérzésem a halállal kapcsolatban az volt, amikor mentünk egyszer a közelebb lakó nagyszüleimhez, és amikor búcsúzkodtunk a nap végén, kristálytisztán az elmémbe villant, hogy most látom utoljára a nagypapámat. Gyengéden megsimogattam megöleltem .Rám mosolygott, és ez a mosoly az utolsó amit az emlékezetem a mai napig őriz róla. Amikor megtudtam hogy meghalt rá egy hónapra, akkor furcsa módon derű lett a szívemben, és tudtam hogy a nagypapám jó helyre került.
  A következő temetés egy urna temetés volt, a kollégámat temettük. Itt is megéreztem valamit, mert Józsi halála előtti napon, mielőtt vége lett a munkaidőnek, valamiért úgy éreztem hogy meg kell ölelnem őt. Soha nem szoktam megölelni, de most úgy éreztem hogy meg kell. Mégis meggondoltam magam, mert nagyon náthás voltam, és bennem volt, hogy mi lesz ha elkapja. Így nem öleltem meg. Másnap reggel a szőlőbe menet szívinfarktust kapott, és meghalt. 52 éves volt. Az ő temetésén jöttem rá , hogy milyen fontos a szertartás a hozzátartozóknak. Addig hülyeségnek tartottam minden ceremóniát, és szertartást ami egy temetéssel kapcsolatos. De láttam a rokonokon hogy milyen fontos nekik hogy kimutassák a törődésüket Józsinak még a halálában is. Fontos tapasztalat volt ez nekem. De itt is furcsa módon a szertartás alatt a szelet figyeltem, és megpróbáltam Józsi jelenlétét megérezni. De csak valami megnyugvást éreztem itt is, mást nem.
  Az utolsó a nagymamám halála volt 4 éve. Tőle még életében búcsúztam el. Elmentünk a kórházba, anyu, nagybátyám, a felesége, és én. Anyuék zavarban voltak, szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a mamával. Hamar el is mentek. Anya és Erzsi néni megpuszilta a nagymamát, a nagybátyám meg csak zavartan nézett. Amikor elmentek, elővettem a Bibliát, mert tudtam hogy a mama katolikus volt . Olvastam neki belőle,. Utána megmasszíroztam a talpát, odabújtam hozzá, és elmondtam neki, hogy menjen nyugodtan ha úgy érzi hogy mennie kell, közben simogattam a homlokát , a haját. A szeme csukva volt, békés volt az arca. Egyszer mosolyodott csak el, nem tudom hogy tudatosan, vagy nem. Este aztán hazamentem. Másnap reggel 6 órakor ment el a nagymama. Hiányzott hogy többé nem ölelhetem, sírtam is, de mégis tudtam hogy szép, tartalmas élet után most jó helyre került. Nem tudom honnan tudtam, de tudtam.
  És most égnek a gyertyák.....

Aktív témák