Az elmúlt közel 10 évemet végig párkapcsolatban éltem. Összesen két csodálatos nővel, amiből az első még egyetem elején indult és tartott 6+ évig. Ő volt P. Utána jött T, összesen 3 évig.

Az első kapcsolatom P-vel nagyon jól, ugyanakkor nehezen indult, mert kísértett egy korábbi, gimnázium végi - beteljesületlen - szerelmem (B, legyen neve mindenkinek). Rettenetes volt aztán az első elválás 6 évvel később P-től, annyira, hogy hiába jöttem össze T-vel, szenvedtem, nem tudtam magam átadni a boldogságnak. Pedig T rettenetesen szerelmes volt, addigra ő sokat szenvedett, keresett, próbált már életében, és egyértelműen úgy érezte, hogy élete párját találta meg bennem. Rám is elemi erővel hatott, egy eljegyzést bontottam fel miatta. Mégis, az, hogy nem tudtam elszakadni a korábbi kapcsolatomtól érzelmileg, végül, hosszútávon megpecsételte ezt a kapcsolatot is.

Most lett vége, 1 hónapja kb. Azóta fogytam 4 kilót, soha nem alszom többet 6 óránál (mindig aludtam kilenc órát korábban, ha tehettem, kell ennyi nekem), görcs vagyok non-stop, nem tudok kilazulni. A P-vel való hosszas, nehéz, szenvedős és mindenkit kicsináló elválás teljesen kiölte belőlem az érzelmeket. Tudtam, hogy szeretem T-t, tudtam, hogy fantasztikus volt vele és lehet még ilyen, ott volt nekem és valahogy üres voltam. Kiöltem magam mellől, lassan, de ''módszeresen'' (nem állt szándékomban).

T éveken keresztül szerelmes volt belém, várt rám, eltűrt mindent, azt is, hogy visszatértem P-hez. Ilyen szerelem nincs sok, ennyit nem néz el az embernek senki.

Hogy mi mozdított ki az apátiából? A szakítás. Igaz, már előtte is kezdett visszajönni az érzés, és a felismerés, hogy bár T sok tekintetben nehéz természet, de szeretem, szeretném minden időmet vele tölteni. De T-ből elmúlt minden, ismerem, nagyon határozott, esélyem sincs már.

Rájöttem, hogy nagyon rosszul szerveztem az életem, nagyon rossz volt a hozzáállásom az emberekhez, az élethez, a boldogsághoz, a dolgok fontosságához. Teljesen világos most, nem is értem már többet, hogy miért úgy viselkedtem, ahogy. És rettenetesen szeretem T-t. A páromat vesztettem el magamból. Jó parti vagyok, normálisan nézek ki, cégem van, kocsim van, értelmes vagyok, kedves vagyok, biztos lesz társam idővel.

De nem szeretnék. T-t szeretem, az összes hibájával. Mellette szeretnék ébredni, őt ölelni, vele megosztani minden élményemet. És csak figyelni, nézni, boldognak lenni mellette, vele, és ami a legfontosabb, őt is boldoggá tenni. Mert tudom, képes vagyok rá. Képes voltam. És vagyok is, megint. Ő végleg túl van rajtam, hacsak 60+ évesen nem botlunk egymásba, nem leszünk már együtt. Pedig nekem ő kell, nem egy, az ő hibáit nem hordozó ''optimális'' nő.

.

Mi a tanulság számomra? Egyrészt, nyilván tanultam a hibáimból. Nagyon sok nagyon rossz döntést hoztam (leginkább nem hoztam döntést). Két csodálatos nővel ajándékozott meg az élet és egyiket sem tudtam megtartani, főleg T-vel szemben követtem el rengeteg hibát. Ahogy ő éveken keresztül úgy érezte, én vagyok az ő élete párja, én pedig féltem átadni magam ennek az érzésnek, úgy most ezt visszakapom kamatostul. Nagyon sok baj volt a kapcsolatunkkal a végén, azok bármelyike eleve kizáró ok egy kapcsolatnál. De, ezeknek előzményei voltak, ezek ''csak'' következmények voltak. TUDOM, hogy ő a párom, ezért azt is tudom, hogy ezeket meg tudtuk volna oldani.

Mi az általános tanulság? Amikor P-vel összejöttünk, B hiányzott. Amikor T-vel összejöttem, P hiányzott. Most, hogy T szakított velem, ő hiányzik. Ha példát kellene hozni a totál elcseszett időzítésre, hozzáállásra, akkor ez az. Ez a 10 év egy folyamat volt, amit lehetett volna végig boldogan élni, átadva magamat az aktuális érzéseknek. Helyette folyamatosan behúzott kézifékkel léteztem.

Nem szabad várni a boldogságra, és nem szabad félni a boldogtalanságtól. Mert a boldogság sokkal jobban rajtunk múlik, mint a külső körülményeken. Ez a 10 év egy bölcsebb embernek sokkal több boldogságot hozott volna (így sem panaszkodhatok, nem arról van szó). Fejest kell ugrani, meg kell ragadni a boldogságot, amikor melléd szegődik. Ha hagyod elmenni, mert félsz a fájdalomtól, boldog sem leszel soha. És másoknak sem tudsz adni. Pedig alig létezik az életben win-win szituáció.

There is no destination to happiness. Happiness is the road.

Az ember életében vannak komoly fordulópontok. Nem sok, de azok nagyon fontos momentumai az életútjának, mert örökre megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása a dolgokhoz. Az élethez. Semmi általános dolgot nem szeretnék kihozni ebből. Egyszerűen arról van szó, hogy én most érkeztem el egy ilyen ponthoz.

Ennek megfelelően úgy döntöttem, átalakítom a logoutos oldalam, és mostantól személyes naplóként fogom használni (vannak erre alkalmasabb oldalak is, de hivatalból és érzelmi okokból is itt szeretném vezetni a személyes naplóm). Az életem része a szakmám is, tehát biztosan fogok írni kocka dolgokról is , de alapvetően a belső, a változás, a fejlődés, az emberek és az élet szépségei (és nehézségei) azok, ami foglalkoztatnak.

Mindig is viszolyogtam attól, ha valaki a magánéletéről a naplóját a neten vezeti. Nos, belátom, hogy tévedtem, semmiképp sem fekete-fehér kérdés. Valahol mélyen nagyon fontos és jó érzés, hogy az embert olvassák, tehát van, aki foglalkozik vele, ismeri a problémáit. Persze, nem úgy, mint egy közeli barát, de mégis. Ha magányos vagy (és jelenleg nálam ez a fordulópont kiváltó oka), ezek óriási lépések. Jó eséllyel aztán az ilyen érzelmi mélypontokon indított naplók elhalnak, amint az embert megtalálja a boldogság. De, egye fene, ha így alakul, majd nem írok, és nem fog zavarni!

Ezt az oldalt magamnak írom. Nem lesz érdekes, nem lesz mindig friss, nem lesz semmilyen, biztos röhejes is lesz és lehet, hogy holnap megunom. Nem érdekel. Segít nekem abban, hogy feldolgozzak valamit, és ha csak egy ember esetleg ezen felül profitál belőle, akkor dupla haszon. Ha nem, akkor sem ártok vele senkinek.

Hát ennyi, egyelőre.

Összecsapott, nyafogós, erősen szubjektív írás lesz ez. Összecsapott, mert a Vodafone aktuális bénázása kapcsán már 1 másodperc alatt eldurrant az agyam. Az első bénázásaikkor ehhez még több perc kellett, de ugye amit az ember sokat tapasztal, abban rutinossá válik.

Rövid háttérinfó: cégünk a Vodafone-nál tartja flottáját, anno kaptunk egy jó ajánlatot, összeszerveztük magunkat és egységesen átléptünk oda, mint Prohardver Kft. A percdíj jó. És itt vége a pozitívumoknak.

Őszinte leszek: olyan dolgokat tudnak bármelyik pillanatban félreadminisztrálni, kitalálni, elcseszni, bénázni, amiről álmodni sem bírnánk. Nem viccelek azzal, hogy 3-4 ember foglalkozik legalább havonta egyszer az aktuális hülyeségeikkel. Fel sem foghatom, hogy hogy gondolhatja azt cég, hogy ez normális szolgáltatás.

Mai példa (fel sem tudom sorolni, hány ilyen volt, ez mai, semmi extra, ilyenek szoktak lenni): az egyik meg nem nevezett alkalmazottunk kap egy sms-t, hogy azonnal rendezze tartozását, vagy letiltják. Bökkenő: az előfizetés céges, az előfizető a Prohardver Kft. (aki fizeti a számláját pontosan egyébként, de most nem is ez a lényeg), az alkalmazott nem áll kapcsolatban a Vodafone-nal, ha akarna sem tudna fizetni.

És persze mondanom sem kell, hogy simán letiltják, annak ellenére, hogy a hiba kizárólag náluk van. Érlelődik bennem egy gondolat: ha egyszer a Prohardver meghódítja a világot és multimilliárdos cégként adom tovább, akkor minden pénzemet elköltöm az alábbi két dologra:

1. nagyon komoly ügyvédeket fogadok és céget alapítunk arra, hogy az ilyen nagy szolgáltatókra ráverjük azt, amire az átlag ember sajnos nem képes. Tudjátok, mióta rohanunk egy fejenként 880 Ft-os összeg után, amit a Vodafone a saját elcseszett adminisztrációs rendszere miatt túlszámlázott nekünk? Legalább fél éve. Rendszerátállítás volt, mindenkinek túlszámláztak. Szerinted hány ember vette észre (rohadt nehéz volt kibogozni)? Szerinted hányan küzdenek fél évet azért, hogy visszakapják? Szerinted közben hány forint megy el telefonálásra velük? Szerinted ez normális, megengedhető?

Egy ilyen hibáért, ha nem korrigálja azonnal a szolgáltató, amint kiderül, 100 millió forintos nagyságrendű büntetést érdemelnének. Készségesek lennének rögtön. Mint a buszsávból kihalászott BMW-s, ha nem 3000 ft-ot ad zsebbe, hanem mondjuk 300 ezer forintot hivatalos büntetésnek.

2. Jay és Néma Bob mintájára megkeresem a legrosszindulatúbb, legszemetebb fórumozóinkat és laposra püffölöm őket

Nota bene: természetesen ez utóbbit csak a Sötét Oldalam mondatja velem és csak vicceltem, az előbbit viszont esküszöm megcsinálnám. Normális nyugati országokban ha egy szolgáltató ilyesmit csinál (egyszer, nem havi egyszer!), triplán kér elnézést, ad ajándékot és megírja, hogy őszintén reméli, nem fogsz elpártolni tőle.

Egy szóval: S Z O L G Á L T A T Ő

A LOGOUT (http://logout.hu) egy közösségi tech portál. Egy olyan weboldal tehát, amit PH! fórumosoktól kezdve minden érdeklődő szerkeszthet, együtt, közösen.

Nem blogszolgáltató, nincs sablon, trackback, permalink, digg, del.icio.us és egyéb varázsszavak (technológiák). Egy olvasó összes írása persze egyben ''blogja'' is, és lehetőség van magán tartalmak írására is, de az oldal célja más, ez inkább csak plusz hozadék.

Az oldal célja, hogy a legpörgősebb hazai tech tartalmat csináljuk, mindannyian, együtt, ahogy kell. Viszont immáron nem fórumos, hanem - trendi web2 - közösségi keretek között. Hajrá!

Dübörög az oldal, egy nap alatt 41 címlapos hírt írtunk közösen, mi itt, mindannyian, fórumozók, a közösség, szóval értitek... Nyilván az oldalnak még ki kell forrnia magát, kezelni kell ezt az irdatlan információmennyiséget, meg kell találni a hangsúlyokat -- de a kezdet ígéretes.

Történt egy pár fejlesztés is tegnap óta:
- lehet, sőt, kötelező kulcsszavakat megadni az írásokhoz
- a kulcsszavak alapján javasol a motor kapcsolódó előzményeket, ezekből is választhatunk. Így könnyebb a több részes sorozatokat tálalni, stb.
- hamarosan lehetősége lesz mindenkinek saját címén elérnie az írásait (blogját), http://logout.hu/akarminev/ módon