A videóért kattints ide!

A műfaj alfája és omegája, a klasszikus, a megunhatatlan

Ma egy "Dühös vagyok! Elmondom miért..." kezdetű levelet kaptam egy bizonyos Beimli Tamástól.

Most akkor én is elmondanám, kedves Beimli Tamás, hogy én miért is vagyok dühös...
Kezdjük: fogalmam sincs, hogy a narancs párt honnan tudja a nevemet és a címemet. Valószínűsítem, hogy vásároltak egy adatbázist (talán az Állam bácsitól?). Ez több kérdést is felvet. Pl. hogy a mélyen tisztelt ombudsman ezzel a problémával vajon miért nem törődik. Talán ezzel is kellene, nem csak azzal, hogy a BKV nehogy kamerákat tudjon szerelni a járműveibe, megakadályozva ezzel a rablásokat, erőszakos bűncselekményeket, és rongálásokat ("utas" ver járművezetőt, "utas" ver utast, biztonsági őr ver utast, és ezek további kombinációi).
A másik ok, amiért dühös vagyok, az az, hogy nem adtak egy nyomorult elérhetőséget sem, ahol meg lehetne kérni őket, hogy vegyenek le a listájukról. Nem tudom, ez mennyire jogkövető magatartás.

Ti is kaptatok levelet?

Tegyétek be alá Xenophobe Of NTX művét, érdekes élmény lesz

Ady Endre: Ugrani már: soha

Megállok pihegve, űzetve
Ugrani nem fogok tüzekbe,
Ugrani már: soha már.

Megállok s úgy állok, úgy állok,
Miként a három szent királyok,
Kik Krisztustól jöttenek.

Pokoltokból semmit se hoztam.
S amim csak volt: szét-elosztoztam.
S nem kell nekem semmi sem.

Állok egy kifosztott lélekkel
Drága, megrabolt emlékekkel,
De siváran, savanyun.

Adjatok egy jobbik világot
S akkor talán másképpen látok,
De adjatok,: de hamar.

És külömben mindennek vége,
Megállni: sorsom tisztessége
S ugrani már - soha már.

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik és gondoskodott róluk. Így élt az ember.
Meg tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.
A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.
Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.
Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.
És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: - Ők is kell, hogy éljenek. s ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.
- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - és a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.
Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok között.
- Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! - és föllázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!
S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.
Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.
Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

Egy nagyon is aktuális idézetet szeretnék megosztani veletek. Schweidel József honvéd tábornok, 1849. október 6, Arad:

"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot"

Az előző Epic Fail! 15. bejegyzésemet sajnos moderálták. Nem hagyhatom, hogy rosszkedvűen térjetek nyugovóra, így fogadjátok szeretettel ezt a kis kép-zavart

Dsida Jenő: Húsvétvárás

Húsvét, húsvét! a kábult emberek
harsogva mennek templomi zászlókkal
tüzes-piros nagyszombat alkonyán.
Templomokból kibúg az orgona,
a világ ujjong, kongnak a harangok
és körmenetre siet anyám.

Szobám sötétedik, nehéz a szívem
s azt gondolom: be jó is lenne már,
ha nem gunnyadnék többé pörlekedve,
szívemnek sánta lába meggyógyulna
s tüzes-piros nagyszombat alkonyán
mehetnék egyszer én is körmenetre.

Sok éve egyszer mentem az uccákon.
Szememből lassan könny hullott az útra,
könnycsepp és bánat, hervadás, halál –
Sok esztendős könnyek száraz nyomában
az életrekelt nagyszombati Krisztus
kicsi szobámba vajjon eltalál?

Benyit az ajtón, fénylő lesz az arca,
lelkem fala sugárzón hirdeti,
hogy megbékültünk, nincsen haragunk…
Künt körmenet lesz, kongnak a harangok,
de mi Krisztussal, a drága Krisztussal
nagyszombat este ketten maradunk.

Ajánlom figyelmetekbe ezt a filmet, rám nagyon nagy hatással volt.

színes, magyar játékfilm, 88 perc, 2010
16 éven aluliak számára nem ajánlott

A film megtekintéséhez kattints ide!

Egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és "sleppje". A téma: "Ma rendbe hozom a családomat".
A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet.
A film két drámát mutat be egyszerre. Egy szerelmi háromszög szomorú történetét Füst Milán: Boldogtalanok című színműve alapján, illetve a "dráma drámáját", hogy egy családi tragédia hogyan válik árucikké és médiaeseménnyé, ha a kényelmetlen "utó- és mellékhatásoktól" megszabadítják a befogadót. Ehhez érkezik egy nyugat-európai befektető, hiszen a kelet-európai médiapiac csábos befektetés, gazdaságilag mindenképpen. Más meg úgysem számít.