Sarah Kay - A típus
(The Type)

Ha felnősz és olyan nő leszel, akit a férfiak nézni akarnak,
hát hagyd, hogy nézzenek. De ne téveszd össze a szemet a kézzel.

Vagy az ablakkal.
Vagy a tükörrel.

Hadd lássák, hogy néz ki egy nő.
Talán egyet sem láttak még azelőtt.

Ha felnősz és olyan nő leszel, akit a férfiak meg akarnak érinteni,
hát hagyd, hogy megérintsenek.

Néha nem is te vagy, akiért nyúlnak.
Hanem egy üveg. Egy kilincs. Egy szendvics. Egy trófea. Egy másik nő.

De a kezük téged talál meg először. Mégse hidd magad őrangyalnak.
Vagy múzsának. Vagy ígéretnek. Vagy áldozatnak. Vagy desszertnek.

Nő vagy. Csont és bőr. Ideg és véna. Haj és izzadság.
Nem metafora. Nem bűnbánat. Nem mentség.

Ha felnősz és olyan nő leszel, akit a férfiak ölelni akarnak,
hát hagyd, hogy öleljenek.

József Attila: LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

Holnap hajnalban, azaz március 25-én 2:00-kor kell az órákat 1 órával előre, 3:00 órára állítani.
Egy órával kevesebbet lehet aludni, cserébe tovább lesz világos

Mi a véleményetek a nyári / téli időszámításról?

Azért nincs mindenhol...

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égbolton forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

Szabó Lőrinc: A rabszolga

Túrtam és átkoztam a Földet
s egy Óriás lépett elém.
– Ki vagy? – mint vas, kongott a hangja. –
– Rabszolga, – válaszoltam én.

– Kinek a szolgája? – A Földé! –
mondtam vad gyűlölettel. Ő
erre fölvett a tenyerébe
és: – Ne félj, – súgta, – a jövő

majd megszabadít zsarnokodtól,
csak őrizd jól a titkomat:
népem, a Vas-Nép, lázadásra
készülődik a föld alatt! –

Ezt mondta a Vas-Óriás és
eltűnt… Én kínlódtam tovább,
túrtam a földet s átkozódtam
száz hosszú, hosszú éven át,

s reménykedve s csalódva néztem,
a lélektelen, lomha, vak
hadak hogy hevernek a földön,
kéz, láb s agy nélkül, a vasak,

láttam, hogy tűrnek, mint a hullák,
erősek, engedelmesek,
ekének, ásónak, kapának
mind ideadják testüket,

de láttam azt is, hogy maguktól
nem tudnak megmoccanni se,
láttam, e halott nép az élő
Földet nem győzi soha le.

Bornai Tibor: Aki csak pisilni ment a cukrászdába

Erre járt, nem is jött,
csak úgy hozta a lába,
bűntudatát rosszul leplezve arcán,
aki csak pisilni jött a cukrászdába.

Krémesnek, feketekávénak, szörpnek
reá nem hat illatos varázsa,
hiszen ő ilyet evett már,
és csak pisilni jött a cukrászdába.

De azért ő mégis ember,
ezt ismételgeti magába,
s eltűnik szem elől egy percre,
aki csak pisilni jött a cukrászdába.

Kifelé már könnyebb,
a pincér fölényes arccal néz utána,
- De hát kimenni csak szabad - gondolja ekkor -,
aki csak pisilni ment a cukrászdába.

József Attila: Egy kisgyerek sír

A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Sír, mint a cipő alatt a homok.
Vergődik, mint a nehéz tengerek.

Könnyes, miként északra nyíló völgy.
Könnyes, mint könnyes a szem ürege.
Könnyes, miként a kő alatt a föld.
Könnyes, miként az ablak üvege.

Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.
Sír, mint a víz sír a fedő alatt.
Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.
Sír, mint csarnokban a futószalag.

Melybe az ember, állat és növény
belehelt minden élő meleget
s jegesen porlik sziklák peremén -
sír, mint a szél az Érchegység felett.

Sikolt, mint ölben újév malaca.
Sikolt, mint kés-él, ha köszörülik.
Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza.
A tepsiben a hús nyöszörög így.

... Mint könyvelő, ki csendben hazatér,
ruháját rendben székére teszi,
ágy szélén mereng, morog, útrakél -
puffannak apró, gyors lépései -
egy síkra, havat kóstolva üget
a zöld holdfényben, merev éjszakán,
kotor, vakog, nyalná a sós eget, -
így vonít ő; a pusztán a magány...